Kérdés: Általában úgy gondoljuk, hogy csak az iránt kötődünk, akit kedvelünk. De kötődhetünk olyanhoz is, akit nem kedvelünk. Hogyan tudjuk magunkat függetleníteni attól a személytől, akit nem kedvelünk?

Sri Chinmoy: Kétféle kötődés létezik: pozitív kötődés és negatív kötődés. Pozitív kötődés akkor jön, ha kedvelsz valakit. Állandóan örömet próbálsz szerezni neki, és próbálsz tőle te is örömet kapni. A negatív kötődés azt jelenti, hogy van egy ellenséged. Féltékeny vagy rá, és ő féltékeny rád. Ugyanakkor, elméd egyáltalán nem mentes az adott személy iránti gondolatoktól. Az illető folyamatosan egy negatív módon jelenik meg az elmédben. Állandóan arra gondolsz, miként múlhatnád felül, és hogyan éreztetheted vele, hogy te felette állsz. Egyfajta kihívó magatartásod van.

Egyik esetben sincs időd magadra gondolni. Vagy a barátodra, vagy az ellenségedre gondolsz. De ha a barátodra gondolsz, ez egy pozitív módon történik. Megpróbálod magadhoz kötni az illetőt, vagy megengeded neki, hogy téged kössön magához. Örömet kapsz erre a személyre gondolva, és örülsz, ha ő is rád gondol. A negatív mód azt jelenti, hogy meg akarod sebezni a másikat, és te nem akarsz megsérülni. Megpróbálod megsebezni a másikat, ugyanakkor azt akarod, hogy ő csendben maradjon. Nem akarod, hogy visszavágjon. A fa tetején akarsz maradni, és azt akarod, hogy a másik a fa tövénél maradjon.

De mindkét esetben tudnod kell, hogy magadhoz kötöd a másik személyt, és te is kötve vagy. Ha bármit akarsz az illetőtől a fizikai síkon, akkor csak megkötöd. És ha az adott személy akar valamit tőled, akkor ő is megköt téged. A fizikai síkon ez mindig így van.

De a spirituális síkon csak egy odaadó érzésünk van valaki iránt. Ez nem kötődés; ez csak az egység odaadó érzése, az elválaszthatatlan egységé. A hétköznapi, nem törekvő emberek esetében minden csupa kötődés. Megkötünk valakit a vágyunkkal, és ő megköt minket az ő vágyával. De egy spirituális személyt, egy spirituális mestert nem kötünk meg. Csak megpróbáljuk magunkat beledobni az ő hatalmas tudatába, amit a lelkünk érez. Mikor beledobjuk magunkat az ő határtalan tudatába, ez azt jelenti, hogy szabadok leszünk. Ekkor a Hatalmassal, a Hatalmasban és a Hatalmasért akarunk lenni. Tudatosan belemerülünk a Végtelenbe, és a Végtelennel és a Végtelenségért cselekszünk.

De ha beledobjuk magunkat valakibe, aki nem megvilágosodott, és azt akarjuk, hogy ő is dobja létezését belénk, természetesen akkor minden sötétség és korlátozottság. Tudatosan vagy tudat alatt belépünk a sötétségbe, mivel a másik személy nem megvilágosodott, és mi sem vagyunk azok. Két vak ember esetében egyik sem tud fényt mutatni a másiknak. Két beteg ember a kórházban nem ajánlhat fel erőt egymásnak.

Tehát ez a kötődés akár pozitív, akár negatív, de mindig romboló. Amikor gondolatainkat és ötleteinket egy nem törekvő, meg nem valósult személy felé irányítjuk, akkor ezek hasztalanok. De ha gondolatainkat, ötleteinket, ideáljainkat, törekvésünket és belső kötelességérzetünket a küldetésünk, a célunk, a spirituális mesterünk felé tudjuk irányítani, akkor biztonságban és beteljesülve leszünk.