Kérdés: Az egyik dolog, amiről sokat beszél az írásaiban, az öntúlszárnyalás. Ashritával beszéltünk arról, hogy megdöntötte a téglahordó világrekordot, ami minden bizonnyal az öntúlszárnyalás példája volt. Azt mondta, hogy miután egy négy és fél kilós téglával negyven mérföldet sétált körbe egy pályán, az összeesés szélén volt. Aztán jött Ön, és a jelenléte, valamint néhány dolog, amit mondott, az öntúlszárnyalás állapotába juttatta őt. Mi az, amit csinál? Hogyan képes katalizálni egy személyt, vagy hogyan képes egy személy magát katalizálni abból a célból, hogy meghaladja azt, amit ő a megszokott korlátjainak vél?

Sri Chinmoy: Az öntúlszárnyalás nem csak lehetséges, hanem célszerű és megvalósítható is, feltéve, ha szívünk legmélyén őszintén érezzük, nem mi vagyunk a cselekvők, hanem Valaki más a Cselekvő. Ki ez a Valaki más? Ez a legmagasabb részünk, a mi Abszolút Legfelsőbb Urunk.

A mi Bhagavad Gítánkban, a Mennyei Énekben, az Úr Srí Krisna megtanította nekünk: nimitta mátram bhava szavjasacshin – „Válj pusztán egy eszközzé.” Ami engem illet, én azt mondom a tanítványaimnak, hogy soha, de soha ne gondolják azt, hogy ők a cselekvők, mert csak Isten a cselekvő. Minden pillanatban csak a hálájukat kellene Neki felajánlaniuk, mert Ő bennük és rajtuk keresztül cselekszik, hogy valami különlegeset tegyenek Érte.

Sok olyan bravúr van, melyeket Ashrita hajtott végre az elmúlt évek során, és ez messze meghaladja saját képzeletem szárnyalását is. Sikeres volt, mert fenntartás nélküli hite van bennem, nekem pedig fenntartás nélküli hitem van a Legfelsőbben, aki a tanítványaim Guruja, az én Gurum, mindenki Guruja. A tanítványaimnak mindig azt mondom: „Én nem vagyok a Gurutok. A földön és a Mennyben csak egy Guru van, és ez az Abszolút Legfelsőbb Úr. Ő a mi Örökkévalóságunk Mindene.”

Minden tanítványomnak azt mondom, hogy én olyan vagyok, mint az idősebb testvér a spirituális családunkban. Idősebb testvérként tudom, hol van az Atyánk. Feladatom az, hogy fiatalabb testvéreimet elvigyem az Atyához. Ekkor a szerepem véget ér, és a fiatalabbak közvetlenül kapcsolatban lesznek az Atyával. Belső felébredésem és felismerésem alapján elmondhatom, hogy jó sok éve imádkozom, sőt évszázadok óta. Tehát egy szemernyivel többet tudok a törekvésről és a felismerésről, mint Ashrita, és próbálok hitet teremteni benne, hogy jöjjön és kövessen engem az Atyához. Megpróbálom növelni a saját hitét önmagába, hogy lássa és érezze, hogy ő Isten páratlan módon választott eszköze.

Azért imádkozom Istenhez, hogy mindenkiben csak egy tulajdonságot hozzon előtérbe: a hitet, hogy ő Isten családjának különleges tagja, egy különleges életcéllal. Isten minden egyes személyen keresztül valami páratlan dolgot próbál kinyilvánítani. Isten nem akarja, hogy minden ember ugyanazt a feladatot hajtsa végre ezen a világon. Nem, sokféleséget akar az egységben. A fának egy törzse van, de sok ága, virága és gyümölcse.

Filozófiánk, amint azt oly kedvesen említette, az öntúlszárnyalás. Történetesen atléta vagyok. Tegyük fel, elértem egy bizonyos szintet, és nagyon büszke vagyok magamra. De abban a pillanatban, hogy körülnézek, látom, hogy valaki más könnyen le tud győzni engem. Tehát, ha belépünk a versengés világába, és megpróbáljuk legyőzni az egész világot, csalódásra leszünk ítélve. Talán ebben a pillanatban elsők vagyunk, de a következő pillanatban lesz valaki, aki legyőz minket. Tehát a versengés világában nincs béke; mindig van valaki, aki jobb. De ha csak magunkkal próbálunk versenyezni, és képesek vagyunk folyamatosan javítani saját színvonalunkat, akkor mindig boldogok vagyunk.

A spirituális életben is mindig megpróbálunk felülmúlni és meghaladni. Ha ma húsz dolgot csinálok rosszul, akkor holnap igyekszek csak tizenkilenc dolgot rosszul csinálni. Folyamatosan próbálom jobbá tenni magam, és ily módon óriási elégedettséget fogok érezni. Nem versenyzek mással, csak magammal. Így tudom érezni, hogy tökéletességre teszek szert. A mai tökéletesség ugyanakkor a holnapi magasabb rendű tökéletességnek csak a kiindulópontja.