Mindenkinek saját természetét kell követnie

SZENT EMBER: Meg akartalak menteni téged, s most ez a hála érte? Nem számít, én megtettem a kötelességem.

(Néhány perc múlva a skorpió ismét beleesik a folyóba. A parton ülő ember továbbra is figyel.)

SZENT EMBER: Ó, te szegény teremtés, már megint szenvedsz. Igazán sajnállak.

(Ismét felemeli a skorpiót és kiteszi a partra. A skorpió újra megmarja, de most még erősebben. A szent ember felkiált a szörnyű fájdalomtól.)

SZEMLÉLŐ: Bolond vagy! Miért tetted? Először hibáztál, aztán másodszor is elkövetted ugyanazt a baklövést.

SZENT EMBER: Barátom, mit tehetnék? Az én természetem azt diktálja, hogy szeressek, hogy védelmezzek. A skorpió természeténél fogva gyűlöl és mar. Nekem is saját természetemet kell követnem, s a skorpiónak is a maga természete szerint kell élnie. Ha ismét beleesik a folyóba, nem számít hányszor, újra ki fogom emelni belőle. Meg fog szúrni, és sírni, jajgatni fogok, de nem fogom megtagadni természetem, hogy szeressek, védelmezzek és oltalmazzak másokat.

(A szemlélődő azonnal beleugrik a folyóba, hogy megérinthesse a szent lábát.)

SZEMLÉLŐ: Te vagy a Tanítóm, te vagy a Gurum. Már régóta Gurut kerestem, Guru után vágyakoztam. Ma benned megtaláltam igaz Gurumat. Mivel a tanítványod vagyok, mostantól fogva, ha a skorpió beleesik a folyóba, én fogom visszahelyezni a szárazföldre.

(A tanítvány énekel.)

Amar bhabana
Amar kamana
Amar eshana
Amar sadhana
Tomar charane
Peyechhe ajike thai
Moher bandhan hiyar jatan
Timir jiban shaman shasan
Halo abasan nai nai ar nai

Gondolataim, vágyaim, törekvésem,
Életem fegyelmezettsége
Ma oltalomra lelt Lábadnál.
A ragaszkodás kísértő kötelékét, a szív fájdalmát,
Az élet sötétségét és a halál kínját
Nem látom többé, nem érzem többé.

(Kisegíti a szent embert a folyóból. A Guru leül a partra, s figyeli mi történik. Néhány perc múlva a skorpió újból beleesik a folyóba. A tanítvány megragadja, s kiteszi a szárazföldre, de őt a skorpió nem marja meg.)

TANÍTVÁNY: Hogy lehetséges ez Mester, hogy engem egyáltalán nem csípett meg a skorpió? Arra számítottam, hogy engem is meg fog marni. Téged kétszer is könyörtelenül megszúrt. Nem értem.

MESTER: Nem érted gyermekem? Elmondjam miért? Hinni fogsz nekem?

TANÍTVÁNY: Kérlek, kérlek mondd el. Hinni fogok neked, Mester.

MESTER: A skorpiónak is van lelke, és az jelezte neki, hogy ha megcsíp téged, akkor te nem fogod kitenni a partra, hanem nyomban megölöd. A skorpió tudta, hogy nem fogadnád el, hogy nem néznéd el hálátlanságát. A te esetedben semmi garanciát nem látott arra, hogy biztonságban lenne. A skorpió azért nem csípett, mert érezte ezt. Az én esetemben a skorpió lelke jól tudta, hogy én sohasem ölném meg, akárhányszor marjon is meg; biztonsága érdekében mindig partra helyezem. A hétköznapi életben is csak akkor harcolnak, veszekednek, fenyegetőznek az emberek másokkal, ha látják, hogy ellenfelük vagy gyenge, vagy nem hajlandó harcolni. Ha úgy látják, hogy a másik erősebb náluk, csendben maradnak.

TANÍTVÁNY: Mester, vannak tanítványaid?

MESTER: Sok-sok tanítványom van.

TANÍTVÁNY: És mit teszel velük?

MESTER: Adok és kapok, kapok és adok. Minden nap megkapom mérgüket és nektárt adok nekik. Megkapom törekvésüket és ők megvalósítást kapnak tőlem. Elveszem tőlük amijük van, a tudatlanságot, s nekik adom, amim nekem van: a bölcsességet. Ők megadják nekem isteni kinyilvánításom ígéretét, ők pedig megkapják tőlem megvalósulásuk biztosítékát. Szükségünk van egymásra. Szükséged van rám, hogy magadat – tisztátalanságod, tökéletlenséged, bizonytalanságod, tudatlanságod – belém üríthesd. És nekem is szükségem van rád, hogy felölthesselek mindenemmel, mindazzal, amit magamban hordozok. Így teljesítjük be kölcsönösen egymást. A te természeted, hogy odaadd nekem, amid van: a tisztátalanságot, a bizonytalanságot, a tökéletlenséget, a korlátozottságot, a kötöttséget és a halált. Az én természetem, hogy azt adjam neked, amim nekem van: tisztaságot, szeretetet, örömet, fényt, áldást és tökéletességet. Amikor a te természeted belép az én természetembe, és az én természetem beléd a tiédbe, akkor mindkettőnk kinyilvánulása és beteljesülése teljes. Így teljesíti be a kereső és a tanító az Örök Vezetőt, a Legfelsőbbet.