I. rész – Érzelem, kötődésmentesség és kötődés

Érzelem, kötődésmentesség és kötődés

Kétfajta érzelem létezik. Az egyik fajta érzelem a durva fizikaiban van. Ez az érzelem agresszív. Ez csak megköti, és végül kimeríti a testi, vitális és mentális energiánkat. A másik fajta érzelem az isteni érzelem. Azt mondja nekünk: „Istentől jöttem, aki Végtelenség, Örökkévalóság és Halhatatlanság.” Ez a fajta érzelemhullám segít nekünk belépni legmagasabb és legmélyebb önvalónkba. Az érzelem, mely kiterjed mindig szívesen látott, de azt az érzelmet, mely a korlátozott, durva anyagi testünkhöz köt minket le kell győznünk, és félre kell dobnunk.

Most gondoljunk a kötődésmentességre. A kötődésmentességet annak valódi fényében kell látni. Ha ismerjük a felelősség jelentését, akkor automatikusan tudni fogjuk a kötődésmentesség jelentését. Ki a felelős? Nem te vagy én. Nem a külső énünk vagy a külső testünk, hanem a bennünk lévő Isteni. Ha felelősségünket őszintén, nyíltan és odaadóan a Legfelsőbbnek, a bennünk lévő Isteninek tudjuk adni, akkor automatikusan megtanuljuk a kötődésmentesség jelentését.

A kötődésmentesség nem közömbösséget jelent. Nem azt jelenti: „én nem tartozom hozzá, ő nem tartozik hozzám. Tehát hadd felejtsem őt el. Ne legyen egymással semmi kapcsolatunk.” A valódi spirituális kötődésmentesség csak akkor jön, ha érezzük, hogy a Legfelsőbbnek adtuk mindazt, amink van, és amik vagyunk. Vannak barátaink, gyerekeink, férjünk, feleségünk, rokonaink és egyéb hozzátartozóink. Megvan a saját létünk is: test, életerő, elme, szív és lélek. Ha fel tudjuk ajánlani a Legfelsőbb Lábainál mindazt, amink van, és amik vagyunk, azt mondva, hogy Övé a felelősség, és hogy Neki kell vigyáznia ránk, csak akkor tanuljuk meg a kötődésmentességet. Máskülönben, csupán tagadással és mások tudatától való elválasztottságunkkal nem gyakorolhatjuk a kötődésmentességet. A kötődésmentességet csak akkor gyakorolhatjuk, ha érezzük, hogy a bennünk lévő Isteni épp annyira felelős értünk, mint másokért. Akkor majd belső törekvésünk el fogja mondani milyen messzire menjünk, hol álljunk meg, és mikor álljunk meg másokkal való kapcsolatunkban. Törekvésünk, ha őszinte, feltétlenül elmondja nekünk, hogy hol a határa a kötődésmentességnek, mert a Legfelsőbb folyamatosan beszél törekvésünkön keresztül.

Ha van egy gyermekünk, vigyáznunk kell rá. Fel kell nevelnünk, és meg kell adnunk neki mindent, ami szükséges a létezéséhez. Gyermekkora alatt segítenünk kell. Éreznünk kell, hogy néhány évig az Isteni működik bennünk és rajtunk keresztül, hogy a gyermeket segítse. Aztán mikor fiatallá válik, segítségünknek véget kell érnie. Ha továbbra is megpróbálunk beleavatkozni személyes életébe, hibát követünk el. Be kell lépnie a saját világába. Közvetlen kapcsolatot kell kialakítania az Istenivel, és be kell teljesítenie saját életét.

Egyáltalán nem nehéz valakit függetleníteni a környezetétől. De az igazi kötődésmentesség a tudatlanságtól és nem egy adott személytől vagy dologtól való kötődésmentesség kell legyen. A tudatlanságot el kell választanunk létünktől. Akkor látni fogjuk, hogy nincs semmi más, amitől el kellene választanunk magunkat, minden csupa bölcsesség és Fény.