III. rész: Egy túlvilági történet

Egy túlvilági történet²

Szeretnék néhány dolgot elmondani Buddy (V.) eltávozásáról. Azon a napon, mikor elhagyta fizikai testét, kis unokaöccsei megkérdezték tőlem: „Hol van Buddy nagybácsink?” „Ő most a Mennyben van Istennel” – válaszoltam. „Elmehetünk oda mi is?” – kérdeztek tovább. „Természetesen igen, de csak akkor, ha Atyátok, örök Atyátok szólít benneteket. Amikor itt a földön apukátok hív, hogy menjetek hozzá, futva igyekeztek. Ha egy másik szobában tartózkodik, és nem hív titeket, nem szaladtok hozzá. Ugyanígy, amikor Isten, az örökkévaló Atya magához hívja egyik fiát, az hozzá siet.”

A gyerekek tovább kérdeztek: „Mi miért nem mehetünk oda?”

„Nem tudtok odamenni – válaszoltam –, mert az a hely nagyon, de nagyon messze van, és egy nem mindennapi jegyre lenne szükségetek, amihez különleges pénz kell. Itt a földön, amikor egyik helyről a másikra akartok utazni, vesztek egy jegyet, és odamentek. De oda csak akkor juthattok el, ha megkaptátok azt a különleges pénzt.” Ezután megkérdezték: „Buddy gondol ránk?” „Egyfolytában csak rátok gondol, és gyakran megáld benneteket. Lelke segít és vezet titeket.”

Az első napon, amikor Buddy a végzetes rohamot kapta, a kora reggeli órákban anyja, Karuna hívott. Koncentráltam tanítványomra, és abban a pillanatban úgy találtam: haláláig már csak néhány perce lehet hátra. Azonnal beléptem a legmagasabb transzcendentális tudatállapotomba, és a Legfelsőbbet hívtam segítségül, a Legfelsőbb leereszkedő Kegyelmét. Aznap este hat óra körül múlt el a kritikus időszak, és ő már biztonságban volt. Ekkor – mialatt meditáltam –, láttam lelkét a szobámba lépni. Így szólt: „Ments meg, ments meg!” „Már biztonságban vagy, a Legfelsőbb megmentett” – nyugtattam meg.

Azt kérdezhetitek: ha már a Legfelsőbb oltalmát élvezte, hogyan lehetséges, hogy most, egy hónappal később, mégis elhagyta testét? Válaszom a következő: Van egy kozmikus Terv, és Istennek joga van saját Akarata szerint megváltoztatni ezt a kozmikus Tervet. Buddy lelke először hihetetlen akarattal küzdött, hogy a földön maradhasson, és mi azonosultunk lelkével. Imánkkal, koncentrációnkkal, az erővel, amelyet fizikai lényére gyakoroltunk, lelkünk sóvárgásával itt tartottuk a földön. De lelke látta, hogy fizikai teste gyógyulása után már képtelen lenne megvalósítani a legmagasabb küldetését, melyet magának célul kitűzött. Mikor lelke megmutatta neki ezt a magas, magasabb, legmagasabb rendű látomást, teste először megrémült, félt magáévá tenni ezt a víziót és ezt a valóságot. Ám a lélek meggyőzte a testet, hogy beteljesítheti önmagát, eleget tehet Istennek és az emberiségnek, ha nem ezzel, hanem egy másik testtel folytatja utazását. Azon a reggelen a Legfelsőbb és a lélek 10 óra 15 perckor úgy döntöttek, hogy a lélek elhagyja a testet. Közvetlenül ezután beléptem az okkult világba, és lelkem törődésével, áldásával, minden szeretetemmel és kedvességemmel megkoszorúztam őt. Körülbelül egy órával később lelke ténylegesen kirepült a kalitkából.

Édesanyja már két vagy három nappal korábban érezte, hogy Buddy elköszönt. Érezte ezt, mivel teste, elméje, szíve és lelke teljesen egy volt gyermekével. A döntés reggel 10 óra 15 perckor született, de az anyai szív már azelőtt megérezte az igazságot, mielőtt az igazság létrejött. Fiával meglévő pszichikai egysége miatt az intuitív érzése még azelőtt tudatta ezt vele, hogy Isten döntést hozott volna.

Ha átlagember módjára viselkedek, aki nem azonosítja magát a Legfelsőbb Akaratával, akkor azt mondom szívem legmélyéből, hogy Buddy eltávozása szörnyű kudarc volt. Vesztettünk az élet harcterén, ahol a léleknek minden pillanat egy lehetőség a teljesítésre, a felismerésre és a kinyilvánításra itt a földön. Mivel azonosultam vele, szívem legmélyéről sírtam és sírtam. Ami engem illet, egyaránt képes vagyok a legmagasabb és a legmélyebb állapotba kerülni. Mikor fizikai lényemben vagyok, szenvedek. Először azt mondtam: „Ez az én vereségem, az én vereségem, mivel annyira koncentráltam és annyira erőltettem, hogy megtartsam őt.” De spirituális szempontból nézve ez a vereség nem volt bukás. Mikor a Legfelsőbb Akaratával azonosulunk, érezzük, hogy az Ő Akarata a teljes Könyörület és a teljes Beteljesülés. Abban a pillanatban mindnyájan megadtuk magunkat a Legfelsőbb Akaratának, és Buddy elhagyta a fizikai világot. Anyja, testvére, ő és én, mindannyian eggyé váltunk a Legfelsőbb Akaratával, és azt mondtuk: „Legyen meg a Te Akaratod.”

Vajon miért nem adtuk meg magunkat az elején a Legfelsőbb Akaratának? Először is ebben a világban mi a fizikai dolgokkal azonosulunk. Ameddig csak lehet, megpróbáljuk birtokolni szeretteinket. Másodsorban úgy érezzük, talán Isten Akarata szerint való, hogy ő éljen, hogy lelke több belső tapasztalatot szerezzen a kinyilvánítás mezején. De a legmagasabb Énünk mindig egy a Legfelsőbbel, és onnan látjuk a végtelen Víziót, az örök Valóságot. Amikor egyek vagyunk a Legfelsőbbel, az örökkévalóságot teljesen sajátunknak érezzük. Buddy negyvenkét évig volt a földön, de a spirituális neve – Asim – azt jelenti: örök, határtalan, véget nem érő élet. Ez az az örök élet, amelyet a lélek birtokol és dédelget.

Mikor Buddyt a halála előtt láttam, ezt kérte: „Segíts élve kikerülnöm a kórházból.” „Természetesen minden rendben lesz” – válaszoltam. Ez nem az én hamis részvétem, hanem az őszinte érzésem volt, ez az érzés pedig a látomásom volt. Isten a teljes szeretet. Isten a teljes bölcsesség. Bár Isten döntése végleges, Ő mégis megváltoztathatja Akaratát, és másik döntést hozhat. Később, körülbelül három órával azután, hogy Buddy elhagyta testét, így szólt hozzám: „Élőbb vagyok, mint valaha.”

Van itt értelme ennek a szónak: élő? Azoknak az embereknek, akik nem hisznek Istenben, ez abszurd. Ők kinevetnek engem. De azok, aki már beléptek a belső világba, érzik, hogy Buddy most az örök Életben él. Negyvenkét évig földi, behatárolt élete volt. Ebben a negyvenkét évben sok-sok tapasztalaton ment keresztül, de a földi tapasztalatok elenyészők azokhoz képest, amelyeket most egy röpke pillanat alatt átél. Egyetlen tünékeny pillanat alatt ezer és millió élményt szerez a belső világban, és ezek a tapasztalatok boldoggá és elégedetté tesznek minket kívül-belül egyaránt. Mikor Buddy meghalt, fizikai anyám lelke eljött a lelkek birodalmából, és lelkét a vitális világba vitte. Ezután legközelebbi barátom, legnagyobb csodálóm, spirituális testvérem, Jyotish – ki három évvel ezelőtt eltávozott – eljött, és elvitte Buddyt pihenni egy nagyon magas rendű világba. Elmentem oda, hogy lássam őt. Nagyon boldog. Mellé ültem, és mit mondott? Azt állította: fizikai teste vacak volt. „Azt akartad, hogy ezzel a testtel maradjak?” Mit mondhattam én erre? „Vacak!” – mondta. Ezt a szót használta. Azt akarta, maradjak vele még egy darabig, és leültetett. Ezután mindenféle mennybéli vicceket meséltünk egymásnak, majd elárult nekem néhány titkot, melyeket tovább-adtam családtagjainak. Elmondhatok pár dolgot a hozzátartozói iránti törődéséről, de a legmélyebb titkokat nem árulhatom el. Azt üzente: az elkövetkező három hónapban a gyerekeknek többet kell enniük. Eljött hozzám az elmúlt éjszaka, és így szólt: „Ó, mondd el anyámnak és húgomnak, hogy mostantól nemcsak bennük, hanem értük leszek, értük, értük!”

Tegnap unokahúga, Holly megkérdezte: „A Mennyben fogyasztanak ételt?”

„Természetesen” – válaszoltam. Tudjátok, hogy itt a földön eszünk. A Mennyben, a vitális világban szintén táplálkozunk. Az étel persze különbözik a miénktől. Olyan, mint az apró, parányi cukor, melynek egészen szürke a színe. Körülbelül tizenhét éve egyik nővérem, aki nagyon szeretett, meghalt. Akkor először léptem abba a vitális világba, és ő adta nekem ezt az ételt. „Ezt nem tudom lenyelni – mondtam. – Olyan csontszerű az egész. Nem akarok csontot enni.” Ő nevetett, nevetett, és megetette velem. Éppen az elmúlt éjjel kínált meg Buddy ezzel az étellel. Vele volt anyám, a barátom és néhány barátja. Mindannyian együtt ültünk és vacsoráztunk. Azok, akik hisznek a belső életben, a spirituális életben, rögtön elhiszik, hogy ez a belső világ is valóságos világ.

Ott is beszélgetünk, eszünk, mindenfélét cselekszünk.

Később az egyik gyermek megkérdezett:

„Hogyan beszélhetnénk vele?” „Itt a földön nem számít, milyen messze vagyunk valakitől, felhívhatjuk telefonon. Ott a Mennyben másfajta telefon létezik, amin az emberekkel társaloghatunk” – feleltem. Ez a másmilyen „telefon” a lélek egységének képessége. Bárki – nemcsak az álmok országában vagy a szellem birodalmában, de a valóság eme világában is – kapcsolatba kerülhet eltávozott szeretteivel, mialatt meditál. De sajnos nem élünk ezzel a lehetőséggel. A fizikai részben élünk, és nem lépünk túl ennek korlátain. Ezért nem érzékeljük szeretteinket miután eltávoztak. Ám ha mélyen elmerülünk meditációnkban, közvetlenül a szemünk előtt, valóságosan láthatjuk őket.

Ebben a pillanatban Buddy lelke a hold világában van, ami az egyik legmagasabb rendű spirituális birodalom. Sok-sok világ van, de a holdnak ez a világa tele van örömmel, boldogsággal és nyugalommal. Hamarosan Buddy ismét velünk lesz. Néhány év múlva másmilyen testben láthatjuk őt, és elmondhatom majd, hogy Buddy lelke újra testet öltött. Mondtam neki, hogy anyja, húga, öccse, apja és minden közeli hozzátartozója látni szeretné. „Engem akarnak látni? Meg fognak kapni” – mondta. Így megkapják őt egy más alakban és egy másmilyen testben.