IV. rész: Élet és halál: a két elválaszthatatlan testvér
DR 26-27. A következő két aforizma-csokrot Sri Chinmoy 1962-ben, Indiában írt Az öröklét lélegzete című könyvéből válogattuk.A halál
A halál természetes. Márpedig semmi nem lehet káros, ami természetes. A halál pihenő. A pihenés pedig álruhás erő egy következő kalandhoz.Az emberi fejlődés jelenlegi fokán lehetetlenség lenne úrrá lenni a halálon. De a halálfélelem leküzdése nemcsak megvalósítható, hanem szükségszerű is.
A halál rendes körülmények között megmutatja, hogy a lélek, az adott helyzetben, ebben a testben kimerítette fejlődésének összes lehetőségét.
Mikor a lehetőség ereje veszít a lehetetlenség erejével szemben, azt nevezik halálnak.
A haszontalan élet szívélyes meghívás a halálba.
A halál a kötőjel az ember növekvő félelme és csökkenő életenergiája között.
Aki az élettel szemben a halált részesíti előnyben, annak csak föl kell másznia a fára. De aki az életet részesíti előnyben a halállal szemben, annak nem csak föl kell másznia, hanem újra le is kell jönnie, hogy Isten munkáját végezze.
Mikor a halál elér valakit, pszichikai lénye azt mondja: „Várj csak, halál, hadd lássam, mit is szeretnék elérni következő születésemben.” A halál erre így szól: „Ne haragudj, de nem a megfelelő személytől kérsz szívességet. Egyetlen másodperc késlekedés részemről hozzáadhat valami értékeset életed tapasztalatához.”
A halál azt mondja, hogy halhatatlan. Az ember elért eredményei erre azt mondják: „Halál, igazad van! De az igazsághoz hozzátartozik, hogy mi örökre megvilágítjuk kebledet. És ennyi nem elég, mert mi benned, rajtad keresztül, és rajtad túl is ragyogunk.”
