VI. rész: Újraszületés - a nagy zarándoklat

Kérdés: Mi az újraszületés célja?

Sri Chinmoy: A földön egyetlen élet alatt nem tehetünk meg mindent. Ha a vágyak világában maradunk, sohasem leszünk képesek beteljesíteni önmagunkat. Gyermekként milliónyi vágyunk van, és még hetvenévesen is boldogtalannak érezzük magunkat ha látjuk, hogy egy közülük nem teljesült. Minél több óhajunk teljesül, annál több jelentkezik. Akarunk egy házat, majd kettőt, egy kocsit, majd kettőt és így tovább. Ennek soha sincs vége. Amikor kívánságaink teljesülnek, rájövünk még mindig elégedetlenek vagyunk. Mindig egy másik, egy hatalmasabb vágynak válunk áldozatává.

De ha számunkra Isten a legdrágább, akkor gondolod, Ő megengedi, hogy beteljesületlenek maradjunk? Nem! Isten valódi célja minden egyes teremtménye, és rajtunk keresztül Önmaga beteljesítése. Azt akarja, hogy újra és újra visszatérjünk, és teljesítsük vágyainkat. Ha valaki ég a vágytól, hogy ebben az életében milliomos legyen, és útja végén látja, hogy nem lett az, ekkor, ha szándéka valóban eltökélt, visszatér ismét egészen addig, míg valóban milliomos nem lesz. De amikor dúsgazdaggá válik, meglátja majd, hogy bizonyos értelemben továbbra is koldus maradt. Elméjében nem lesz béke. Ám ha belép a törekvés világába, talán nem lesz pénze, de elméjében béke lesz, és ez a valódi gazdagság.

Ha végigtekintünk vágyainkon, egy vég nélküli felvonulást szemlélünk. De ha a törekvésre tekintünk, látjuk a teljességet, belépünk a teljességbe, és végezetül mi magunk leszünk a teljesség. Tudjuk, ha képesek vagyunk Istent felismerni, Istenben mindent megtalálunk, hiszen minden Istenben létezik. Így végül elhagyjuk a vágyak világát, és belépünk a törekvés világába. Ott vágyainkat lecsökkentjük, többet gondolunk a Békére, az Üdvösségre és az isteni Szeretetre. Ahhoz, hogy parányi Békéhez, egy cseppnyi nektárhoz jussunk, hosszú évekre van szükség. De a spirituális személy kész korlátlan ideig várni arra, hogy Isten Órája törekvését beteljesítse. Igyekezete, hogy elérje ezt a Békét, Fényt és Boldogságot, nem vész kárba.

Ha az a célunk, hogy belépjünk a Legmagasabba, a Végtelenbe, az Örökkévalóba, a Halhatatlanba, akkor ehhez természetesen rövid életünk kevés lesz. Ugyanakkor Isten nem hagyja, hogy beteljesületlenek maradjunk. Következő újraszületésünkben folytatjuk utunkat. Örök utazók vagyunk. Vándorlásunk egészen addig tart, míg Célunkat el nem érjük. Ez a tökéletesség a célja minden keresőnek. Megpróbáljuk tökéletesíteni önmagunkat egy tökéletlen világban. Ezt a teljes tökéletességet nem érhetjük el egy élet alatt.

Törekvésen és fejlődésen keresztül bontakoztatja ki a lélek a Legmagasabb felismerésének és az Isteni manifesztálásának lehetőségét. Először a fizikainak, a bennünk lévő emberinek kell törekednie, hogy eggyé váljon a bennünk lévő Istenivel, a lélekkel. Most még a test nem hallgat a lélek parancsaira; mondhatjuk úgy is, hogy a fizikai elme fellázad. A fizikai elme működése elleplezi a lélek isteni célját, és a lélek nem tud előtérbe jutni. A fejlődés jelenlegi szintjén a legtöbb ember nem tudatos, nem tudja, mit akar a lélek, vagy mire van szüksége. Csupán vágyaik vannak, eredményességük felőli kétségeik, így erőlködnek, feszültek és idegesek. Mindezek a dolgok a vitális részből vagy az egóból származnak, ugyanakkor, ha a lélek tudatosságával cselekszünk, mindig teljes örömöt érzünk. Időnként hallhatjuk a lélek utasításait vagy a lelkiismeretünk üzenetét, mégsem cselekszünk vagy beszélünk helyesen, mert gyengék vagyunk. A fizikai elménk gyenge. Ha azonban elménkkel elkezdünk törekedni, majd túllépve elménken a lélek felé igyekszünk, képesek leszünk könnyedén meghallani a lélek parancsait, és engedelmeskedni nekik.

Eljön a nap, amikor a lélek gyakorolni fogja isteni tulajdonságait, és önmaga felfedezésére készteti a testet, az elmét és a szívet. A fizikai rész és a vitalitás tudatosan hallgatni akarnak majd a lélekre, aki irányítójuk és vezetőjük lesz. Ekkor halhatatlan természetünk, örök életünk lesz itt a fizikaiban, mert lelkünk tökéletesen és elválaszthatatlanul eggyé válik az Istenivel, itt a földön. Akkor fel kell ajánlanunk kincseinket, belső gazdagságunkat az egész világnak, és ki kell nyilvánítanunk lelkünk rejtett képességeit.

Nagyon gyakran megtörténik, hogy a felismerés már egyetlen élet alatt létrejön, de kinyilvánításához a léleknek újra és újra le kell jönnie a földre. Addig, amíg fel nem fedjük és nem manifesztáljuk a legmagasabb rendű Istenit magunkban, a játszmánknak nincs vége. Szerepünket nem fejeztük be a kozmikus Drámában, így újra és újra le kell jönnünk a földre. De majd egyszer a fejlődés menetében, egy inkarnációban a lélek teljesen felismeri és kinyilatkoztatja az Istenit a fizikaiban és a fizikain keresztül.