Intuíció

Az intuíció olyan belső képesség, amellyel minden ember rendelkezik. De nem mindenki fejlesztette ki ezt a képességet, vagy hozta előtérbe, hogy használni tudja, ezért egyesek még nincsenek meggyőződve arról, hogy rendelkeznek vele. Az intuíció egyik formája az elmén belül van. De az igazi intuíció a lélekből jön. Néha a finom elmét használjuk, és úgy érezzük, hogy mentális megértésünk intuíció. De ez nem igaz. Az intuíció az a gépezet bennünk, amely azonnal meglátja a Fényt. Az intuíció maga a tudatos Fény minden egyes emberben. Ez az a képesség bennünk, amely egyszerre meglátja az Igazságot és a Valóságot, anélkül, hogy ezeket elválasztaná a teljes létezésüktől és lényegüktől. A hétköznapi életben legtöbbször azt látjuk, hogy a Valóság egy helyen van, a látás pedig valahol máshol. De az intuíció esetében ez nem így van. Az intuícióban a Valóság és a látás összetartozik; nem lehet őket szétválasztani.

Amikor egy kisgyerek ránéz egy elefántra, mit lát? Rögtön a farkát vagy a lábát vagy az ormányát látja. Figyelme csak az elefánt egy részére összpontosul, de úgy érzi, hogy az egész elefántot látta. Amikor azonban intuitív képességünket használva látunk valamit, azonnal látjuk az egész létezését. Ez olyan, mintha egyszerre látnánk az elefánt egész testét. Nemcsak az elefánt összes végtagját látjuk egyszerre, hanem egyidejűleg a belső létezését is. Az intuíció képessége a belső és a külső Igazságot teljes egészében, egészként látja, anélkül, hogy a két aspektust szétválasztaná.

A külső létezést a külső szemünkkel látjuk: az elefánt egy részét, egy végtagját látjuk, amikor a külső szemünket használjuk. De az intuíció a harmadik szemből ered. Ha a lélek fénye táplál bennünket, akkor nagyon könnyűvé válik a harmadik szem megnyitása. A harmadik szem, amit adzsnya csakrának nevezünk, valójában végtelenül több látóerővel rendelkezik, mint az intuíció. Az intuíció csak egy része a képességének. Ti jelentős résznek nevezhetitek, én mégis jelentéktelennek nevezem a teljes képességéhez képest. De az emberi szem és az intuitív képesség közötti különbség óriási.

Nagy különbség van a megérzés és az intuíció között. A megérzés nagyon-nagyon alacsony eredetű, az intuíció pedig nagyon-nagyon magas eredetű. A megérzés a tulajdonképpeni elméből, a vitálisból vagy még alacsonyabb régiókból származik. A megérzés soha nem tud a mentális tudat szokásos szintjén túlmenni. Még ha valamit a legteljesebb mértékben érzünk is meg, ez a megérzés az elméből származik. Az intuíció azonban a tudat egy nagyon magas, jóval az elme feletti szintjéről származik. A megérzésben nagyon ritka az Igazság közvetlen megismerése; nincs közvetlen bölcsesség. A megérzés az Igazság megközelítésének közvetett módja, egy kerülőút. Az intuíció azonban az Igazság azonnali és közvetlen megközelítési módja. A megérzés és az intuíció nem hasonlítható össze.

Ha úgy próbáljuk megnyitni a harmadik szemet vagy fejleszteni az intuitív képességet, hogy a szívünk nincs teljesen feltöltve energiával, akkor az intuitív képesség csak problémákat okozhat számunkra. Zavarni fog bennünket. Most éppen, ha az intuíciómmal látom, hogy az apám holnap meg fog halni, akkor én magam is meg fogok halni, még ma. Maga a félelmem fog megölni engem. Mi haszna van tehát annak, ha ezzel a tudással kínzom magam? De ha kifejlesztettem az akaraterőt, ha a lélek fényét magaménak vallom, akkor ebben az esetben eggyé válok a Legfelsőbb Akaratával. Akkor, még ha tudom is, hogy apám meg fog halni, nem fog zavarni, mert végül is tudom, hogy ki az apám. Ő csak a Legfelsőbb gyermeke, ahogy én magam is a Legfelsőbb gyermeke vagyok. Apám most itt van a földön, és a Legfelsőbb Ölében játszik. Amint elhagyja a testét, a Legfelsőbb Szívében lesz. Ezt lehet, hogy elméleti tapasztalatnak veszitek. De nem! Ezt érezzük, amikor a Legfelsőbb Szemén keresztül látjuk az Igazságot.

Ha viszont intuíciónkkal azt látjuk, hogy a jövő nagyon fényes, ha azt látjuk, hogy valami nagyon jó fog történni, akkor a türelmetlenségünk öl meg minket. Olyanok vagyunk, mint egy gyerek. A gyerek lát egy mangót, de az anyja nem adja oda neki. Még nem jött el az idő, még nem ütött az óra, hogy megkapja a mangót. Szerencsétlennek érzi magát. Azt mondja: „Mivel ez az enyém, most kellene megennem.” De az anya tudja, hogy mikor van a legjobb ideje, hogy odaadja a mangót a gyereknek. Hasonlóképpen, az intuitív képességünkkel, az intuitív fényünkkel, ha látunk valamit közeledni, lehet, hogy megpróbáljuk megragadni. Aztán ha nem kapjuk meg az eredményt, vagy nem tudjuk lehúzni az orrunk elé, szerencsétlennek érezzük magunkat. Lehet, hogy látjuk, de nem tudjuk siettetni az érkezését; meg kell várnunk, amíg üt Isten Órája. Ezért el leszünk keseredve. Most, ha intuitív képességünk van, olyanok leszünk, mint egy gyerek, akinek kés van a kezében: a gyerek megvághatja az ujját, vagy akár meg is szúrhatja magát.

De ha először megnyitjuk szívközpontunkat, és eggyé válunk Istennel, akkor, amikor meglátjuk a jövőt, nem fogunk megzavarodni. A legjobb tehát, ha megvárjuk, amíg a szívközpontunk megnyílik, és nagymértékben magunkba szívjuk a lélek fényét. Az intuitív képességet csak akkor tudjuk a legjobban kifejezni, ha a lélek fényében élünk. Ekkor, ha rendelkezünk az intuitív képességgel, biztonságban leszünk; semmi sem fog rosszul elsülni. Azt mondom a tanítványaimnak, hogy most ne gondoljanak az intuícióra. Jelentősen segíthet, de csak a megfelelő órában, amikor megfelelően megértjük. Az intuitív képesség automatikusan megjelenik, amikor saját belső lényünk kifejlődik, amikor pszichikai önátadásunk teljes lesz, amikor megteremtettük tudatos belső egységünket a Legfelsőbbel. Ekkor nem fogunk visszaélni vele. Állandó segítségünkre lesz.