A tanítványok kategóriái

Ismered a barát meghatározását. Ebben a világban gyakran, amikor a barátainkról beszélünk, tudnunk kell, hogy ezen barátok legtöbbje csak állítólagos barátunk, érdekbarátunk. Barátoknak hívjuk őket, de valójában csak egy barát van, és ez a mi örök Barátunk, a Legfelsőbb. Aztán következnek a csodálók. Csodálók azok, akik lehet, hogy csodálják egy bizonyos tulajdonságunkat, de ugyanakkor könyörtelenül bírálják minden hibánkat. Egy spirituális Mester esetében követők azok, akik próbálják követni a Mester tanítását saját tudásuknak megfelelően. Amikor a Mester mond valamit, néha megértik a helyes jelentését és a valódi értelmét, máskor pedig mérföldek millióira vannak a Mester igazságától. Tehát nagyon nehéz megmondani, hogy kik az igaz követők. Csak az fogja érezni szíve legmélyebb rejtekén, hogy ő igaz követő, aki teljes őszinteséggel és komolysággal próbálja követni a Mester tanításait.

Most következnek a tanítványok: első osztályú, másodosztályú és harmadosztályú tanítványok. Először vegyük a harmadosztályú tanítványokat. A harmadosztályú tanítványoknak nagyon kevés közük van spirituális Tanítójukhoz, vagy Gurujukhoz. Csak úgy dagadnak a büszkeségtől, hogy van egy spirituális Mesterük. Kimennek az utcára ezt mondogatva: „Van egy Tanítónk, van egy Tanítónk,” de egy pillanatig sem gyakorolják a spiritualitást. Van egy Gurujuk, de a tudatlanság világában, a legteljesebb ostobaság világában maradnak. Úgy érzik, hogy a Guru valahol máshol van. Sohasem próbálnak belépni a Guru tudatába. A Guru és a harmadosztályú tanítványai olyanok, mint az Északi-sark és a Déli-sark. De ezek a tanítványok azt mondják, hogy van egy Tanítójuk, és így most már ők valakik. Ugyanakkor kinyitják szívük ajtaját mindenféle istentelen sugallat, elképzelés és ábrándkép számára. Ezek a harmadosztályú tanítványok.

Most jöjjenek a másodosztályú tanítványok. Az ilyen tanítvány mondhatjuk, hogy ötven százalékban őszinte, és ötven százalékban nem őszinte, vagy huszonöt százalékban őszinte, és hetvenöt százalékban nem őszinte. Ezek a tanítványok létük negyedét vagy felét a spirituális és belső életnek, a Guru küldetésének vagy saját küldetésüknek áldozzák, hogy a Legfelsőbb Akaratát itt a földön beteljesítsék. Valahányszor csak segítik a küldetést vagy Gurujuk küldetését, segítségük mögött mindig van egy indíték. Úgy gondolják, hogy segítségük révén sokkal többet fognak kapni a Centertől, vagy a Gurutól, vagy a küldetéstől. Mindig van egy indíték.

A harmadosztályú tanítványoknak nincs idejük arra gondolni, hogy kapnak-e valamit vagy sem. Boldogok, csak mert van egy Gurujuk, úgy érzik, hogy elérték a céljukat. De nincs semmi közük a Guruhoz vagy a küldetéséhez. Ily módon teljesen szabadok. A másodosztályú tanítványok elfogadják a Mester legmagasabb küldetését, de elfogadásuk mögött mindig van egy indíték. Ezenkívül, nem merik magukhoz ölelni a „felszabadulás” és „Önfelismerés” szavakat. Ezek számukra túl nagy szavak. Nekik csak az anyagi világban való boldogságuk számít. Így gondolkodnak: „Sok kellemetlen tapasztalatunk lesz ebben a világban, de ha megkapjuk a spirituális Mester segítségét, vagy ha belépünk egy magasabb eszmény tudatába, áldásokat kapunk majd a Legfelsőbbtől, Istentől.” De félnek bemenni a tengerbe. Csak egy cseppet akarnak inni, és úgy érzik, hogy ez elég nekik. Azt kell mondjam, hogy rendelkeznek őszinteséggel, még ha ez nem is teljes őszinteség. Valahányszor segítenek, azt őszintén teszik, a legőszintébben, de nem fogadták el az isteni életet teljes mértékben, vagy fenntartás nélkül. Bizonyos fokig őszintén elfogadják, de nem a legnagyobb szeretettel, törődéssel, odaadással és önátadással. Ezek az isteni minőségek nincsenek jelen az életükben.

Az első osztályú tanítványok a Mester, a Legfelsőbb és a Küldetés igazi büszkeségei. Ők teljesen kitörölték szótárukból a „kívánság” szót. Nincs semmi, ami a sajátjuk lenne. Mindent a legnagyobb odaadással tesznek meg a Legfelsőbbért, a Guruért, a Küldetésért. Úgy érzik, hogy a legnagyobb kiváltság teljesen egynek lenni a Guru egyetemes és végtelen Tudatával és a Legfelsőbb transzcendentális Áldásával.

Egy első osztályú tanítvány száz százalékosan úgy látja az igazságot, mint a Mester. Az első osztályú tanítvány számára a Mester az első és az utolsó szó belső életében és külső életében. Az első osztályú tanítvány teljes szívvel elfogadja a Mestert mindenben. Ha egy tanítvány nem ilyen, akkor nem számít, hogy milyen magasan van, vagy milyen jól meditál, nem számít, hogy milyen fajta odaadó szolgálatot nyújtott a Mesternek, mégsem lehet első osztályú tanítványnak nevezni.

Srí Rámacsandrának volt egy tanítványa, akit Hanumánnak hívtak. Amikor az emberek megkérdezték Hanumántól: „A hét melyik napja van ma?” Így válaszolt: „Az nem az én dolgom. Nem tudom. Én csak azt a szót ismerem, hogy »Ráma, Ráma«. Nem kell más dolgokra gondolnom.” Ily módon az első osztályú tanítványok teljesen egyesülnek Gurujuk tudatával és a Legfelsőbb végtelen Áldásaival.

Az, aki minden fajta lehetséges és lehetetlen áldozatot meghoz a Mesterért, a Küldetésért és a Legfelsőbbért, első osztályú tanítvány. Emlékszem egy esetre az egyik tanítványommal kapcsolatban. Szerencsére vagy sajnos, ő most nincs itt. Körülbelül egy évvel ezelőtt az egyik Centerünk vezetőjével beszélgetett az utcán. Ezt mondta a vezetőnek: „Azt akarod, hogy olyan legyek, mint te? Ha Guru azt mondja: »Állj fel!«, akkor felállsz; ha Guru azt mondja: »Ülj le!«, akkor leülsz; vagy ha Guru azt mondja: »Ugorj a kútba!«, akkor azt teszed. Te képes vagy megtenni ezt a fajta önátadást, de én nem tudom.” A centervezető ezt mondta neki: „Csak azért jöttem ide, hogy megtegyem ezt a fajta önátadást. Ha Guru azt mondja: »Állj fel!«, akkor felállok; ha azt mondja: »’Ülj le!«, akkor leülök; ha azt mondja: »Ugorj a kútba!«, akkor azt teszem.” Tehát a centervezető a Guru isteni bölcsességével, a másik tanítvány pedig az ő saját bölcsességével van megáldva.

Mint ahogyan mondtam, az első osztályú tanítványok nem léteznek a Guru nélkül. De a Guru sem létezik az első osztályú tanítványok nélkül, mert az első osztályú tanítványok teljesen eggyé váltak a Guru szeretetével, a Guru áldásaival, a Guru törődésével. Tehát, ahogy az első osztályú tanítványok nem léteznek nélkülem, így én sem létezem első osztályú tanítványaim nélkül. Sosem lehet elkülöníteni engem első osztályú tanítványaimtól, de a másod- és harmadosztályú tanítványokkal más a helyzet. A másodosztályú tanítványok részlegesen belém lépnek, és én beléjük lépek. De az egyesülésük nem teljes; távol áll a megfelelőtől. A harmadosztályú tanítványok esetében – Isten áldja meg őket – nem tudom, hogy ők hol vannak, és semmiképpen sem vagyok felelős értük.

Az első osztályú tanítványok mindig a Legfelsőbb Hajójában vannak. Sosem lehet őket különválasztani tőlem, és engem sem lehet soha különválasztani tőlük. Mindenkinek egyaránt adott a lehetőség, hogy első osztályú tanítvánnyá váljon. Azt mondod, hogy neked vannak igényeid, vagy hogy a saját létedet akarod. De veszítesz majd valamit azáltal, hogy első osztályú tanítvánnyá válsz? Nem, csak belépsz a Legfelsőbbe. Egy apró csepp belép a végtelen óceánba, és ki meri jelenteni, hogy ő maga az óceán. Hasonlóképpen, az első osztályú tanítványoknak minden joguk megvan ahhoz, hogy a legdrágább, kiválasztott tanítványaimnak nevezzék magukat. Felelős leszek értük nem csak ebben az életben, hanem az Örökkévalóságon keresztül. Nem csak a földön lehetnek tanítványaim, hanem más világokban is.

Tehát kedveseim, én örömmel fogadlak benneteket, és ti örömmel fogadtok engem. Ennél végtelenül fontosabb, hogy a Legfelsőbb örömmel fogad itt mindannyiunkat, hogy Benne éljük, Benne növekedjünk, hogy beteljesítsük Őt és kinyilvánítsuk Őt mindazzal, amit teszünk, mindazzal, amit mondunk, és mindazzal, amivé válni törekszünk. A Center, a Küldetés nem a miénk, hanem a Legfelsőbbé. De a Legfelsőbb, végtelen Nagylelkűségéből azt mondja nekünk, hogy a miénk. Az enyém, a tiéd, az emberiségé.