I. rész

SCA 1-8. 1994. június 25-én Sri Chinmoy arra ösztönözte tanítványait, akik már több, mint huszonöt éve az útján vannak, hogy tegyenek fel neki kérdéseket.

Kérdés: Hogyan érhetjük el, hogy belső életünk beteljesítse az összes szükségletünket, amikor a belső befogadóképességünk még mindig annyira korlátozott?

Sri Chinmoy: Egy gyereknek van egy dollárja, és ezen a dolláron tud venni egy kis játékot. Azonban, ha ez a gyerek különbözőféleképpen szerez örömet apjának a gyengédségével, a szeretetével és az örömével, akkor apja azonnal elég pénzt ad neki, hogy tíz különböző játékot vegyen, vagy ő maga vásárol annyi játékot, amennyi szükséges, hogy elégedetté és boldoggá tegye a gyermekét. Ez történik a külső életünkben.

Hasonló dolog történik a belső életben is. Ha egy bizonyos tanítvány különböző módon örömet okozott a Mesternek, és a Mester hite abban a tanítványban rendkívül erős, akkor a Mester minden tőle telhetőt megtesz, hogy segítse azt a tanítványt. Ha a tanítványnak megingathatatlan a hite a Mesterben, akkor a Mester rengeteg alkalmat kap, hogy növelje a tanítvány belső képességeit.

A Mesternek mindig végtelenül nagyobb lesz a hite a tanítványban, mint amekkora hite a tanítványnak valaha is lehet a Mesterben. Egyetlen tanítványomnak sem lesz soha akkora hite bennem, mint amekkora hitem nekem van őbenne, különösen ha az egyik választott tanítványomról van szó. Egy osztályban mindig vannak jó tanulók és rossz tanulók. Hasonlóképpen, azok között, akik az ösvényünket követik kétségtelenül vannak nagyon jó tanítványok. Ezeknek a választott tanítványoknak mindig érezniük kell, hogy az a hit, amivel a Mesterükben hisznek, és az a hit is, amellyel önmagukba hisznek, semmi a Mester irántuk érzett hitéhez képest.

Mi ennek az oka? Az, hogy a Mester bennük a bimbózó és virágzó Istent látja. Amikor rájuk néz, saját legmagasabb isteniség-valóságát látja bennük. Mindig a belső napot látja a választott tanítványokban, és tudja, hogy minden bizonnyal eljön az idő, amikor a belső napjuk felvirrad, és megvilágítja elméjüket, vitálisukat és fizikai részüket.

A tanítványoknak viszont nincs ugyanez a fajta hite a Mesterben. Hitük csalóka, mint a délibáb. Egyik pillanatban van hitük, vagy azt képzelik, hogy van egyfajta hitük. Azonban a következő pillanatban, amikor az elme előtérbe jön, és elhomályosítja a szívüket, ez már el is tűnt. És ha nincs hit a Mesterben, a Mester nem képes megnövelni a tanítványok képességét.

A legjobb módszer, hogy a tanítványok megnöveljék hitüket a Mesterben az, hogy elképzelik a Mester hitét őbennük. El kellene képzelniük, hogy a Mester hite őbennük a legkiemelkedőbbnél is kiemelkedőbb, és hogy ők egyedülállóan kiválasztott eszközök. Emberek milliói és milliárdjai vannak a földön. A tanítványoknak meg kell kérdezniük maguktól, miért egyedül ők lettek kiválasztva, hogy vigyék a Mester győzelmi lobogóját. Használniuk kell a képzeletüket, amely önmagában egy valóság, hogy érezzék azt a végtelen hitet, mellyel Mesterük hisz bennük. Így, a Mesterükbe vetett hitük megnövelésével, a tanítványok minden nap meg tudják növelni belső képességüket. Ez nem csak lehetséges; ez elkerülhetetlen.