Kérdés: Segít, ha tudjuk, hogy milyen fajta állat vagy miféle ember voltunk előzőleg?

Sri Chinmoy: Amikor bejutunk a belső életbe, és kifejlesztjük belső tudatunkat, belső képességünket, emlékeket kapunk előző inkarnációnkról. Mély meditációnkban könnyedén megérezhetjük, hogy volt előző életünk. És ha tudjuk, hogy volt múltunk, és tudjuk, hogy a jelen még nem befejezett, és azt is, hogy soha nem maradhatunk befejezetlenek, akkor a jelen belső ösztönzése elvezet minket a jövőbe, ahol majd kiteljesedünk. Fejlődésünket gyorsítja, ha van Mesterünk, és ha teljesen belső életünknek szenteljük magunkat. Ha van Gurunk, akkor húsz inkarnáció fejlődését érhetjük el egyetlen élet alatt.

Tegyük fel, tudjuk, hogy előző, állati életünkben szarvasok voltunk. Az egyedüli előny, amire ezzel kapcsolatban gondolhatunk, a sebesség. Azt mondhatjuk: „Állatként káprázatosan gyors voltam, ám nem volt olyan fejlett a lelkem, mint amilyen most. Ebben a születésemben hadd fussak még gyorsabban!” Amint visszaemlékezünk arra, hogy előzőleg fürge lábúak voltunk, ösztönzést érzünk magunkban, hogy most is gyorsan fussunk. Ha ismerjük előző életünket, azt előnyösen használhatjuk, és a késztetés meglepően hamar jelentkezik. Ha tudja magáról valaki, hogy kereső volt, akkor egy kis örömet és bizonyosságot kap. „Utazásomat előző testemben kezdtem el, de az egy nagyon hosszú és fáradságos út volt. Ebben a születésemben még ugyanazon az ösvényen haladok, de most már nem kell akkora távolságot bejárnom. Vagyis ez könnyebb, mivel van némi segítségem. Megvan a képességem. Megvan az akaratom. Megvan a tapasztalatom. Egy spirituális Mester vezetésével könnyedén elérem a célom.”

Az az igazság, hogy csak nagyon ritkán használjuk ki megfelelően az előző életünkben megszerzett tudást. Legtöbbször ez egyáltalán nem ösztökél minket. Ha tudjuk, hogy előző testünkben tolvajok vagy rossz emberek voltunk, inspirál-e ez bennünket vagy ad-e valamilyen törekvést? Nem! Talán rögtön arra gondolunk: „Ó, jaj, tolvaj voltam, és ebben az életemben szentté akarok válni? Lehetetlen! Reménytelen a próbálkozásom, hogy spirituális legyek ebben az életben.” Sőt, ha mostani életünkben elrontunk egy-két dolgot, sokáig tarthat, amíg a kétségbeeséstől, a reménytelenségtől megszabadulunk. Azt gondoljuk: „Olyan rossz voltam. Ilyen szörnyűségeket tettem. Most hogyan tisztulhatok meg? Hogyan jutok el Istenhez?” Sőt, ha például négy évvel ezelőtt követtünk el valami rosszat, még az is zavarhat minket.

Másrészről, tegyük fel, tudjuk, hogy előző életünkben igen kiválóak voltunk, és a mostaniban látnunk kell, hogy senkik, semmik vagyunk. Ebben az esetben borzasztóan érezhetjük magunkat. Szidjuk Istent, és átkozzuk önmagunkat. Ezt mondjuk majd: „Ha olyan nagyszerű voltam, miként lehetséges, hogy ebben az életemben ilyen használhatatlan vagyok? Milyen hihetetlen dolgot tettem, mit vétkeztem, amiért ezt a sorsot érdemeltem ki? Isten kíméletlenül bánik velem, nem törődik velem.” De félreértjük Istent. Ebben a testünkben Isten másfajta tapasztalatot akar megszerezni rajtunk keresztül, és mi azt gondoljuk, hogy kegyetlen, irgalmatlan.

A kereső a belső örömöt akarja, az örömöt, ami őt és Istent beteljesíti. Ezt soha nem kaphatja meg előző életeitől. Ha visszatekintve látja, hogy valaha az Egyesült Államok elnöke volt, ettől még nem lesz elégedett. Ugyanis láthatja, hogy elnökként az élete tele volt nyomorúsággal, frusztrációval és mindenféle szenvedéssel. A valódi boldogságáért a keresőnek saját erőfeszítésével, belső sírásával, koncentrációjával és meditációjával kell előrehaladnia a spirituális életben.

A leghelyesebb, ha nem gondolunk a múltra. Célunk nem mögöttünk, hanem előttünk van. Az útirány előre mutat, nem visszafelé. Azért mondom a spirituális embereknek mindig, hogy a múlt nem számít, mivel a múlt nem adja meg nekünk azt, amit akarunk. Az Isten-felismerést akarjuk. Az, hogy ismerjük előző életeinket, még nem visz közelebb Istenhez. Isten-felismerésünk teljesen belső sírásunktól függ. A lényeg nem a múlt, hanem a jelen. Azt kell mondanunk: „Nincs múltam. Itt és most kezdem Isten Kegyelmével és saját törekvésemmel. Futásunk most kezdődik. Hogy milyen messzire jutottam a múltban, lényegtelen. Hadd gondoljak csak arra, milyen messzire fogok futni ebben az életben.”

Most a múltat úgy kell tekintenünk, mint a jelentől valami teljesen eltérőt, és a jelent, mint valami egészen mást, mint amilyen a jövő. Amikor végre felismerjük Istent, akkor a múlt, a jelen és a jövő teljesen eggyé válnak. Egy kört alkotnak, amely a saját belső lényünk, az egész életünk. Akkor könnyedén visszanézhetünk előző inkarnációinkba, és tudjuk majd, hogy kik, mik voltunk.

Ha tudni akarsz múltbéli születéseidről, természetesen Isten megadja a képességet ehhez. De a legfontosabb dolog nem a korábbi életed vagy a jövőbeli életed, hanem az, hogy itt és most mit akarsz. Ha Istent akarod és ha lélektelien meditálsz, Isten megadja neked ezt a kegyet. Birtokolni fogod Őt, jogot formálsz rá mint teljesen sajátodra.

Egy dolgot még el szeretnék mondani tanítványaimnak. Most egy kicsit hadd kérkedjek, és ti is dicsekedhettek. Előző inkarnációtokban spirituális életet éltetek. Ha nem tettetek volna semmiféle előkészületet, azt hiszitek, hogy akkor Isten hozzám küldött volna? Nem! Valamilyen másik Mesterhez vezetett volna, aki kicsivel alacsonyabban van, mint én. Az én képességemmel rendelkező spirituális Mesterek olyan tanítványokat kapnak, akik már próbálkoztak vagy tettek valamit a múltban. Van, aki többet tett, van, aki kevesebbet. De mindenki teljesített valamit, különben valamilyen más spirituális Mesterhez került volna, nem hozzám. Isten jó hozzám, és jó hozzátok is. Egyetemi tanárhoz nem küld óvodásokat. Az óvodásokat azoknak tartogatja, akik nem tudnak magasabb osztályokban tanítani. Néha azonban vannak kivételek: páran néhány inkarnáció után jöttek hozzám, de ezeknek a rendkívüli lelkeknek erős a vágyuk, hogy jelenlegi tudatukat túlszárnyalják.