Egy gyermek Istene²

Amikor Gulu betöltötte a negyedik életévét és az ötödikbe lépett, elérkezett az idő, hogy bevezessék az írás-olvasás rejtelmeibe. Egy napon a fiú apja így szólt:

– Készülj, Gulu, elviszlek az iskolába Agore tanító úrhoz.

Gulu öröme nem ismert határt. Boldog volt, hogy táskával a kezében iskolába járhat.

Okos kisfiú volt, nagyon szerette a történeteket. Gyakran kérlelte nagyanyját, hogy meséljen neki. A Prahladról szóló jól ismert történetet mindig nagy csodálattal hallgatta, és fenntartás nélkül elhitte minden szavát. A történet betöltötte egész képzeletét, és ilyen megjegyzéseket tett:

– Milyen kegyetlen Prahlad apja, nagyanyó! – mondogatta. – Micsoda gyötrelmeket okozott szegény fiúnak! Ugye, nagyanyó, senki sem pusztíthatja el azt, akinek Isten az oltalmazója?

Egyik nap eszébe ötlött, hogy megkeresi Istent. „Virágokkal szokták Őt imádni, tehát ott kell rejtőznie a kertben a rózsákban”, elmélkedett. „Ha rátalálok, úgy összebarátkozok Vele, hogy nem lesz képes többet elhagyni.”

Egész nap bóklászott a kertben, Istent kutatva rázogatta a növényeket, de sehol sem bukkant Rá. Végül csalódottan tért haza.

Otthon édesanyjától kérdezte:

– Olyan sokáig kutattam Isten után, miért nem akadtam rá?

– Gulu, Isten szeret játszani, és bújócskázik velünk. Nagy szakértő ebben. Úgy el tud rejtőzni, hogy még a nagy szentek és bölcsek sem találják meg.

– Édesanyám, akkor ki lelheti meg?

– Senki, amíg Ő fel nem fedi magát. De mégis ott van mindenki mellett, és megvéd bennünket, ahogyan Prahladdal tette. Ott van elrejtve a te szívedben is.

– Igen, a szívem közepén! Képzeld, édesanyám, amikor a kertben kutattam utána, úgy rémlett, hogy valaki válaszol a szívemből.

– Az a benned lakó az Isten. Őt imádd! Tanuld meg Őt úgy szeretni, mint ahogyan engem szeretsz! De nemcsak a te szívedben található meg, hanem minden szívben. Tanuld meg mindet szeretni, akkor biztosan felfedi magát előtted.

Anyja szavai megnyugtatták Gulut, és tovább dédelgette a reményt, hogy egy napon Isten eljön hozzá.

Egyszer aztán a kisfiú ellátogatott édesanyjával az anyai nagybátyja házához, majd hármasban indultak haza Pudzsa ünnep estélyén. A vonat zsúfolásig megtelt utasokkal, nem volt elég ülőhely. Gulu nem törődött ezzel, az ajtó ablakán kihajolva kémlelte a tájat. Nagybátyja figyelmeztette, hogy ne hajoljon úgy előre, mert kizuhanhat.

– Hogy eshetnék ki, erősen fogódzkodom az ajtóban – felelte.

Azonban hirtelen kinyílt az ajtó, és a kisfiú nem tudta magát megtartani, kiesett a vonatból. A kocsiban lévő emberek éktelen szörnyülködésbe és jajveszékelésbe kezdtek. Gulu édesanyja kétségbeesésében fia után akart ugrani, de az utasok visszatartották.

Éjjel volt, semmit sem lehetett látni a sötétben, a vonat pedig tejes sebességgel robogott. Az izgalom miatt senkinek sem jutott eszébe, hogy használja a vészféket. A riadalomra felfigyelve a szomszéd kocsiban ülő utasok húzták meg a kart, mire a vonat lefékeződött.

Elkezdett visszafele tolatni, de senki sem bízott benne, hogy még élve megpillantják a kisfiút. Jó sokat visszatolatott, amikor egy alak tűnt fel a hídon. Gulu anyja felkiáltott:

– Nézzétek, ott van az én Gulum!

A vonat megállt, az anya odarohant gyermekéhez, és karjaiba vette.

– Megsérültél drágám? – kérdezte tőle sírva.

– Hogy sérültem volna meg, anyám? Hiszen amikor zuhantam lefele, a bácsikám kiugrott, és karjaiba kapott.

Az anya elcsodálkozott.

– Nagybátyád nem ugrott ki. Ott maradt velünk fenn a vonaton.

– Ne mondj ilyet, édesanyám! Hiszen egész idő alatt az ölében tartott. Akkor tett le, amikor a közelbe értetek, és arrafele ment el.

Az anya testén remegés futott végig.

– Gulu, téged Isten mentett meg a nagybátyád képében – mondta.

Anyja szavaira a kisfiú magánkívül volt a csodálkozástól.

Bizony, ez így van. Amikor valóban bajba kerülsz, Istennek segítenie kell, ha mindennap imádkozol hozzá. Ha ezt teszed, a leggyönyörűbb alakjában fogod Őt meglátni. Amikor szemtől szemben állsz vele, csodálkozni fogsz, mert végtelenül szebb, mint amilyennek valaha is elképzelted.

Az imádkozáshoz semmire sincs szükséged, amit szüleidtől kérned kellene. Ahhoz, hogy inget, cipőt vagy bármi mást vásárolhass, pénzre van szükséged. De ahhoz, hogy meglásd Istent, nem kell pénz, csak imádkoznod kell. Az imádkozás olyan egyszerű, mint meginni egy pohár vizet. Csak imádkozz, és eléred Őt. Amikor pedig megtaláltad, mindent megkapsz Tőle, amire csak szükséged lehet.