Kérdés: Vajon gondolja a Legfelsőbb valaha is azt, hogy hibákat követett el, amikor létrehozta a világot?

Sri Chinmoy: Amikor a majom-tudatomban vagyok, akkor viccelődhetek és mondhatom, hogy a lehető legnagyobb hibát követte el. De amikor komolyan beszélek, amikor nem beszélek badarságot, sőt nem is képzelek el badarságot, akkor úgy érzem, hogy Szeretett Legfelsőbb Uram soha nem követett el semmi hibát, és soha nem fog hibázni. Számára nincs olyan, hogy hiba. Számára csak egy Valóság van: az Álom. Ez Ő. Amikor Istent, az Álmot különböző szemszögből nézzük, ezeket a szemléleti módokat valóságnak nevezzük. De valójában az Álom az, amely a valóságba virágzás folyamatában van. Amit valóságnak gondolunk, az nem létezik a belső világban. Ott csak Álom van.

Mondhatjuk, hogy Istennek millió és milliárd Álma van, vagy csak egy Álma van. Olyan ez, mint egy fa, amely számtalan levelet, virágot és gyümölcsöt terem. A Fa, amely Isten, kifejezésre juttatja az univerzális Álmot, és minden egyéni Álmot is. Tehát Maga Isten az Álom, amely minden pillanatban virágzik, az Álom, amely kifejezésre juttatja az Örökkévalóság Látomását, a Végtelenség Szívét és a Halhatatlanság Életét. Ez az Álom akaraterőt, törekvést, víziót, teremtést, megnyilvánulást – mindent – tartalmaz magában. Hogyan követhet el tehát ez az Álom hibát? Amikor a legmagasabb Abszolút Úr a Mindenség, akkor hogyan követhet el bármilyen hibát is? Ha megpróbáljuk Őt olyan különálló megjelenésekbe elkülöníteni, amelyeket az elme felfog, akkor azt fogjuk mondani, hogy az egyik része szebb, mint egy másik része. De amikor látjuk és érezzük az Ő Egységét, akkor látjuk, hogy Ő végtelen Tökéletesség, és a Transzcendentális Tökéletességében nem lehet hiba.

Amikor egy gyönyörű dologra nézünk, mint amilyen a virág, akkor egészként tekintünk rá. Nem azért nézünk rá, hogy észrevegyük, a szirmok mind tökéletesen alakultak-e ki. Amint meglátjuk a virágot, szépsége megragad minket. A szépsége eltölt minket, és megédesíti egész lényünket. Ezt a tapasztalatot szerezhetjük egy földi virág megszokott földi szépségétől. Amikor látjuk a legmagasabb Abszolút Transzcendentális Legfelsőbb Úr végtelen és halhatatlan Tökéletességét, felismerjük, hogy semmi hiba sem lehet vele kapcsolatban. Csak azt kell tudnunk, hogy ezen a kis föld-bolygón Ő a saját Örökkévalósága Dalát akarja játszani, és saját Halhatatlansága Táncát akarja táncolni.

Emberi elménkkel, amelyet „intelligens” elmének nevezünk, azt gondoljuk, hogy mi jobb világot teremthettünk volna. Vagy úgy gondoljuk, hogy a valóságot, amely oly természetesen és spontán módon jelentkezik előttünk, módosítani vagy javítani kellene. De sajnálatos hibát követünk el. Ha a világot korlátozott fényünk szerint próbáljuk látni, akkor soha nem leszünk elégedettek. Állandóan hibát találunk a világban, és körülöttünk mindenütt tökéletlenséget fogunk látni.

De amikor boldogok vagyunk, úgy érezzük, hogy minden, ami Isten, és minden, amit Isten teremtett, tökéletes. Hogyan leszünk boldogok? Csak akkor leszünk boldogok, ha tudatosan és állandóan átadjuk magunkat Isten Akaratának. Ha odaadással és átadással közeledünk Istenhez, akkor életünket teljesen eltölti a boldogság. Amikor hatalmas édességet alakítunk ki szívünkben és életünkben, akkor úgy érezzük, körülöttünk minden tökéletes, vagy a tökéletesség felé halad.

Amikor Srí Rámakrisna tanítványai odaadóan Mesterük lábához vetették magukat, vagy odaadóan megérintették a lába porát, akkor a legnagyobb édességet érezték a pranámjukban¹ . Az odaadás olyan, mint egy mágnes, amely Szeretett Legfelsőbb Urunkat a szívünk felé húzza. És miközben odaadásunkkal Istent magunk felé vonzzuk, Könyörületével Ő is vonz bennünket Maga felé. Két mágnes működik tehát: odaadásunk és az Ő Könyörülete. Ezek a mágnesek a legerősebbnél is erősebbek, és a legédesebbnél is édesebbek. Ha tudatosan érezni tudjuk, hogy ezek a mágnesek működnek az életünkben, akkor minden egyes gondolatunk édes lesz, és minden, ami bennünk, körülöttünk, előttünk és mögöttünk van, teljesen tökéletes lesz.

Próbáljuk meg hát mindannyian szeretni Istent, és legyünk odaadóak és önátadóak Isten iránt, mert saját isteniségünk Tőle ered. Isteniségünk és az Ő Istenisége együvé tartoznak, mint a csepp és az óceán. Ugyanakkor, tudnunk kell, hogy az Óceánnak megvan a képessége, hogy végtelenül-végtelenül nagyobbra becsülje a kis cseppet, mint ahogy a kis csepp képes nagyra becsülni az Óceánt.