Kérdés: Mi a legjobb módja annak, hogy boldogok legyünk?

Sri Chinmoy: Mindig összehasonlítod magad másokkal. Előttem állsz, és én egyenesen rád nézek. Te is rám nézel, de az elméd a halpiacra ment, és egyik feléből a másik felébe mozog ott. Kétségbeesetten próbálsz megmaradni saját szívkertedben vagy az én szívkertemben. De az elméd azt mondja: „Ó, ő több áldást, több együttérzést, több szeretetet, több törődést kap, mint én.” Néha az elméd nem tudatosan teszi ezt, hanem a dolog öntudatlanul történik. Még akkor is, ha öntudatlanul érinted meg a tüzet, a kezed meg fog égni.

Ebben a pillanatban talán nem tudatosan gondolsz másokra, amikor rád nézek. De tíz napig vagy tíz hétig vagy tíz hónapig tudatosan tetted. Most ez nem tudatos, de mi a helyzet azokkal az alkalmakkal, amikor tudatosan teszed ezt otthon vagy az irodában? Ha minden egyes alkalommal felírnád, amikor Istenre gondolsz a nap folyamán, akkor megdöbbennél azon, hányszor is gondolsz féltékenységgel vagy rivalizálással ugyanabban a pillanatban valaki másra is. Amikor ez történik, akkor nem gondolsz Istenre vagy a Gurudra. Magadra gondolsz. Arra gondolsz, hogy tetszésed szerint boldoggá tedd magad.

Mindig azt mondom, hogy egyetlen emberi lény sem lehet soha boldog, ha önmagát kívánja boldoggá tenni. Ez képtelenség! A boldogság olyan, mint egy nagyon finom mangó. A mangó mangófán nő; nem tudsz magad egy mangót csinálni. Ha nem mászol fel a fára, hogy megszerezd a mangót, vagy vársz a fa lábánál, hogy leessen egy, akkor hogyan fogsz hozzájutni? Éppen most nem vagy abban a helyzetben, hogy felmássz az Isten-fára; nem tudod hogyan kell. De a Gurud tudja, hogyan kell felmászni az Isten-fára. Ha nem várod meg, hogy a Gurud lehozza ezt a legízletesebb gyümölcsöt, mely végtelen örömet ad majd neked, akkor hogyan szándékozol azt megszerezni? Örömet szeretnél, de nincs meg az a képességed, hogy magad megszerezd, és nincs egy dologra irányuló hited abban a személyben, aki azt elhozhatja neked.

Az emberek azt mondják: „Sok éve veled vagyok, és még mindig boldogtalan vagyok.” De időbe telik, hogy a Mester lemásszon a boldogság gyümölcseivel. A földi dolgok megszerzése oly sok évig tart. A mesterképzés 20 vagy még több évig tart. És még akkor sem vagy elégedett. Még több tudást szeretnél, így megszerzed a doktorátusodat. De még akkor is elégedetlen vagy, mert belsőleg úgy érzed, hogy több bölcsességed, több fényed és több tudásod lehet. Tovább tanulsz tehát, csak azért, hogy földi tudást szerezz.

A mennyei tudás, vagy megvilágosodás megszerzése – amely a Legmagasabb rendűvel, az Abszolút Legfelsőbbel, az Univerzális Tudattal egyesít – végtelenül hosszabb időt vesz igénybe. Gondolod, hogy ez egy év, vagy tíz év, vagy akár harminc év alatt megtörténik? Ó, Istenem, ez nem így van! Sok megtestesülésbe telik, hogy valódi keresővé és Isten szeretővé válj. A tudatos, állandó, sosem lankadó és lélegzetelállító egység elérése Isten Akaratával nem olyan, mint ivóvizet inni. Időt és óriási türelmet igényel. Nemcsak saját tanítványaim, hanem más Mesterek tanítványai sem rendelkeznek effajta türelemmel.

Mindent megkönnyítek a tanítványaim számára, de ők megpróbálnak mindent megbonyolítani. Én azt mondom: „Gyere, s adj nekem egy virágot, vagy csak gyere ide hozzám.” De ők azt mondják: „Ha odamegyek Guruhoz, vagy csak egy virágot adok neki, az túl könnyű! Bizonyítékul, hogy mennyire szeretem őt, hadd vágjam le először karjaimat és lábaimat, hadd nyomjam ki a szememet.” Ez történik. Mondtam, hogy az irántam való szereteted bizonyítékául, ki kell nyomnod a szemed, vagy levágnod a karodat és lábadat? Nem, csak arra kértelek, gyere ide hozzám, akármivel is rendelkezel, vagy akármi is vagy – akár a legtisztább tudatodban vagy, akár a legtisztátlanabb tudatodban.

Amikor az Úr Krisna a fuvoláján játszott, érdekelte őt, hogy mit csinálnak éppen akkor a gópik? Akár a gyermekeiket táplálták, akár a házimunkájukat végezték, amikor meghallották a fuvolát, egyszerűen azonnal Krisnához futottak. Jött a hívás! A te esetedben is megjött a hívás. Mondta a Mester, hogy hatalmas áldozatokat kell hoznod? Nem, a Mester nem mondja: „Hozz egy áldozatot, és aztán gyere hozzám!” Csak azt mondja: „Gyere hozzám!”

Ahogy korábban mondtam, az út egyszerű, és a módszer egyszerű. A Mester azt mondja, csináljatok valami egyszerűt, de az elmétek megpróbálja azt bonyolulttá tenni annak bizonyítására, hogy mennyi áldozatot vagytok képesek hozni. A spirituális élet az Isten Akaratával való egység kérdése. Isten minden egyes tanítványnak adott józan észt. Ha a Mester azt mondja: „Gyere ide!”, akkor nem kell arra vesztegetnetek az időt, hogy egy virágot, egy pohár vizet vagy egy cukorkát keressetek, amit hozzám hoztok. Nem, csak gyertek!

Csak a Legfelsőbb Akaratával való egység tud valóban boldoggá tenni. Ha követed saját akaratodat, egy ideig lehet az a fajta boldogságod, amely a vitális élvezetből származik. De hamarosan meglátod, hogy ez a vitális élvezet olyan, mint egy éles kés. Egy nap, egy hónap vagy néhány év elteltével ez a kés megvág.

Ha egyszer elkezded a spirituális életet, ha jó tanítvány vagy, nem tudod ezt elkerülni. Saját őszinteséged próbál meg tökéletessé tenni téged, ami azt jelenti, hogy a Legfelsőbbnek az Ő Tetszése szerint szerezz örömet. Ha más módon igyekszel boldog lenni, soha nem leszel boldog. Imádkozhatsz Istenhez védelemért – a te védelmedért, a Mestered védelméért és a világ védelméért. Ez nagyon jó dolog. Nagyon örülök és hálás leszek, ha védelemért imádkozol. De a legeslegjobb dolog az, hogy a Legfelsőbb Akaratával eggyé váljunk. Ez mind téged, mind pedig engem végtelenül boldogabbá tesz.

A valódi boldogságnak – nemcsak a tanítványaim, hanem más Mesterek tanítványai, sőt a Mester nélküli keresők esetében is – az Isten Akaratával való egységen kell alapulnia. Csak az Isten Akaratával való egység révén lehet belső békénk és igazi boldogságunk. Felismertem ezt a legmagasabb igazságot; mások is felismerték. Nincs más mód, hogy magunkat boldoggá tegyük.