Kérdés: Beszélnél a kompromisszumról? Stresszes életmódunknak köszönhetően néha úgy érzem, hogy csak vegetálnom kell, bár tudom, hogy ez nem a legjobb dolog.

Sri Chinmoy: Ez nagyon fontos kérdés. Legmagasabb spirituális szempontból a kompromisszum teljesen helytelen. Ha tudom a legmagasabb rendű dolgot, ha tudom, mi a legjobb az egyén számára, akkor nem szabadna kompromisszumot kötnöm.

Ha két ország kompromisszumot köt, az vicc. A kompromisszum a félelemből ered. Sok éven át harcolok veled, de most, hogy gyenge vagyok, azt mondom: "Ne harcoljunk többé!" De a szívem lángol, és titokban azon fogok dolgozni, hogy valami új fegyvert vagy új stratégiát alkossak, azért hogy legyőzzelek. Aztán holnap, amikor erősnek érzem magam, ismét harcolni akarok. Az egyetlen ok, amiért talán nem támadlak meg, az hogy félek, te is valami erősebb fegyvert gyártottál. Tehát a békés kompromisszum, mely felé közeledünk, csak a kölcsönös félelmen alapul, nem pedig a kölcsönös bölcsességen. A szívünk legmélyén csak néhány évig vagy néhány hónapig akarunk békések maradni, hogy felkészülhessünk a jövőbeli harcra.

A spirituális életben, ha egy egyénben a legmagasabb isteniséggel foglalkozol, akkor a kompromisszum lehetetlen. Teljes felelősséget vállaltam tanítványaim spirituális fejlődéséért. Minden alkalommal, amikor kompromisszumot kötök, és hagyom, hogy valaki rosszat tegyen, elodázom az adott személy fejlődését. Célom, hogy mindenkit a lehető leggyorsabban az elrendelt célba vigyek. Ha megengedem valakinek, hogy késleltesse a haladását, és rosszat tegyen, akkor később, amikor ez a személy isteni tudatban lesz, hibáztatni fog. Amikor látja, hogy boldog-boldogtalan nála sokkal gyorsabban halad, el lesz keseredve. Azt fogja mondani: „Ó, Istenem, ők rosszabb futók voltak. Most meg mindannyian elém kerültek. Miért engedted meg, hogy megalkudjak?”

A dolog így történik: ha öt órakor fel akarsz kelni meditálni, az elme azt mondja: „Ó, ez túl korai.” Hat órakor, hét órakor, de még nyolc órakor is, az elme azt mondja, még mindig túl korai. Aztán, amikor végre kilenc vagy tíz órakor felkelsz, az elme azt mondja: „Te bolond, most már túl késő meditálni! Ki kérte, hogy hallgass rám?”

Másfelől a tanítványok néha rákényszerítenek, hogy kompromisszumot kössek. Tudom, hogy valaki rosszat csinál, de az együttérzés miatt vagy különféle más okból kénytelen vagyok azt megengedni. Aztán én vagyok az, aki valóban szenved, mert ezt a személyt a vállamra kell vennem és hordanom, hiszen a Mester isteni felelőssége annak biztosítása, hogy minden tanítványa a leggyorsabban fusson.