4. A Guru szerepe

Valódi spirituális Mester az, aki elérte az Istenmegvalósítást. Mindnyájan egyek vagyunk Istennel, de a valódi spirituális Mester megteremtette Istennel való tudatos egységét. Bármely pillanatban beléphet egy magasabb tudatállapotba, és üzeneteket hozhat le Istentől azoknak a tanítványoknak, akik hisznek benne. A Mester, ha valódi, Istent testesíti meg a földön azon keresők számára, akik őszintén törekszenek és hisznek benne. Isten hatalmazta fel vagy bízta meg őt, hogy segítsen nekik. A valódi Tanító, a valódi Guru, maga Isten, de itt a földön gyakran egy spirituális Mesteren keresztül munkálkodik. A Mester inspirációval tölti el a tanítványt, és a Legfelsőbb végtelen Kegyelme által, idővel megvilágosodást ajándékoz neki.

Hibát követsz el, ha a Mestert csak egy személynek, csak egy emberi testnek tekinted. Érezned kell, hogy a valódi Mester a fizikai testben belül van. Miért jöttek hozzám a tanítványaim? Azért, mert az ő valódi Mesterük, a Legfelsőbb bennem van. A Legfelsőbb bennük is ott van, de bennük még alszik, miközben bennem már teljesen éber. A Mester és a tanítvány olyanok, mint két barát, akik ugyanazzal a képességgel rendelkeznek, de az egyikük még alszik, és segítségre van szüksége, hogy felkeljen és képességei megmutatkozhassanak. A Guru olyan valaki, aki jön és megérinti testvére lábát, fejét gyöngéden megcirógatja, és azt mondja neki: „Kérlek, kelj fel. Itt az ideje, hogy Atyánkért dolgozzunk.”

Ha egy Mester valakit tanítványul fogad, akkor őt mint önmaga egy részét fogadja el. Ha a tanítvány tökéletlen, akkor a Mester is tökéletlen marad. A tanítvány tökéletességében rejlik a Mester tökéletessége. Mindig hangsúlyozom, hogy nekem nincs egyéniségem, nincs személyiségem. Tanítványaim cselekedetei azok, melyek engem vagy a Mennybe, vagy a pokolba visznek. Nekem megvan a képességem, hogy mindig a Mennyben maradjak, de tanítványaim bármelyik pillanatban könnyedén lehúzhatnak a pokolba, mivel sajátomnak fogadtam el őket.

A valódi spirituális Mester megpróbálja a tanítvány szívének a mélyéből előtérbe hozni annak belső isteniségét. Kopogtat a tanítvány szív-ajtaján és felébreszti benne az isteni gyermeket, amit léleknek hívunk. Így szól a lélekhez: „Te fogsz gondoskodni családod többi tagjáról – a testről, az elméről és az életerőről – és vigyázni rájuk. Állandóan hibákat vétenek. Adj nekik új életet, új célt, új eltökéltséget.”

A spirituális Mester feladata tanítványaival éreztetni, hogy szeretet, igazság és fény nélkül az élet értelmetlen és terméketlen. A legfontosabb dolog, amit a spirituális Mester spirituális gyermekeiért tesz, hogy tudatossá teszi bennük azt a határtalant és végtelent, ami nem más, mint maga Isten.

A legfelsőbb transzcendentális Igazság a szívünkben lakozik, de sajnos még nem fedeztük fel. Így hát tanítványaimat arra kérem, hogy merüljenek mélyen befelé és meditáljanak a szívre, ahol a lélek lakik. Így végül megtanulnak kapcsolatba lépni a lélekkel, és az ő utasításaira hallgatni. Ettől kezdve valódi haladást érnek el legfelsőbb és legmélyebb Énük felfedezésében.

Ha valaki már fejlett, vagyis ha már előző életeiben spirituális életet élt és képes arra, hogy saját belső lényének utasításait kövesse, akkor számára nem feltétlenül szükséges, hogy spirituális Mestere legyen. Ebben az esetben csupán mélyen befelé kell merülnie és a spirituális életet a legnagyobb őszinteséggel gyakorolnia. Mivel lemond a Mester segítségéről, ezért teljesen magára és Isten határtalan Kegyelmére van utalva. De tudnunk kell, hogy a spirituális út rendkívül küzdelmes. Csak igen kevés embernek sikerült Istent spirituális Mester segítsége nélkül megvalósítania. A legtöbb spirituális Mester maga is segítséget kapott valakitől egy napig, egy hónapig, egy évig vagy tíz évig, mielőtt Istent megvalósította volna.

Ahogy tanárra van szükségünk, hogy külső tudásra tegyünk szert – hogy külső lényünket megvilágosítsuk – éppúgy szükségünk van egy spirituális Mesterre, aki belső életünkben segít és vezet minket, különösképp kezdetben. Máskülönben haladásunk nagyon lassú és bizonytalan lesz, és szörnyen összezavarodhatunk. Megtörténhet, hogy magas, felemelő tapasztalatokat élünk át, de nem tulajdonítunk nekik megfelelő jelentőséget. Kétség sötétítheti el elménket, és azt kérdezzük: „Én csak egy hétköznapi ember vagyok, hát hogyan lehet nekem ilyen tapasztalatom? Valószínűleg csak ámítom magam.” Vagy mesélünk róla barátainknak, és azok azt mondják majd: „Ez mind csak képzelgés. Felejtsd el a spirituális életet!” De ha ott van valaki, aki ismeri a Valóságot, ő azt mondja majd: „Ne légy bolond! A tapasztalatok, melyeket átéltél teljesen valódiak.” A Mester bátorítani és ösztönözni fogja a tanítványt, és megfelelő magyarázatot ad a tapasztalataihoz. Másfelől a Mester képes helyreigazítani a keresőt, ha az meditációjában valamit rosszul csinál.

Miért megy valaki egyetemre, ha otthon is lehet tanulni? Azért, mert érzi, hogy ott szakmájukban jártas emberektől szakszerű útmutatást fog kapni. Nos tudjuk, hogy volt már néhány – de csak nagyon, nagyon kevés – valóban művelt ember, aki sohasem járt egyetemre. Igen, vannak kivételek. Minden szabály alól vannak kivételek. Isten mindnyájunkban ott van, és ha egy keresőnek az az érzése, hogy nincs szüksége emberi segítségre, módjában áll kipróbálni egyedül saját képességeit. De ha valaki bölcs és ahelyett, hogy csak botladozna vagy sétálna, futni szeretne céljához, akkor számára egy Guru jelentős segítséget nyújthat.

Tegyük fel, hogy Londonban vagyok. Tudom, hogy New York létezik, és hogy vissza kell oda térnem. Hogyan juthatok tehát oda? Szükségem van egy repülőgépre és egy pilótára. Annak ellenére, hogy tudom, hogy New York létezik, mégsem tudok oda egyedül eljutni. Éppígy tudod, hogy Isten létezik. El akarsz jutni Istenhez, de valaki oda kell, hogy vigyen. Éppúgy, ahogy engem a repülő New Yorkba visz, téged is el kell vinnie valakinek Isten Tudatához, mely mélyen benned van. Valaki meg kell, hogy mutassa, hogyan léphetsz be saját isteniségedbe, ami nem más, mint Isten.

Eljön hozzád egy spirituális Mester egy hajóval, és így szól: „Gyere! Ha az Arany Partra akarsz jutni, elviszlek; és ha egyszer már a csónakomban vagy, akkor ott énekelhetsz, táncolhatsz, vagy akár alhatsz is, én akkor is biztonságban elviszlek a Célhoz.”

Évezredekig a tudatlanság tengerében úsztunk. Mihelyt azonban felébredünk, át szeretnénk úszni ezen a tengeren, a Fény és az Üdvösség óceánjába. Ha tudjuk, hogy van egy révész egy csónakkal, aki biztonságban a célhoz tud minket vinni, akkor természetesen meg fogunk próbálni segítséget kérni tőle. A valódi spirituális Mester ismeri az utat, és kötelessége segíteni nekünk, hogy elérjük a célunkat. Mint a révész, átvisz minket a túlsó partra.

Ha a külső világban valaki segít neked – például egy jogász, vagy egy orvos – akkor ezért pénzt kér. De amikor a Guru visz téged a célodhoz, Ő semmit sem fog kérni érte magának. Gazdagságodból egyetlen fillért sem kell a Gurunak adnod, mivel ő maga végtelen gazdagsággal bír. Idővel rájössz, hogy ez mind ugyanaz a gazdagság. Az ő célja, a te célod, mindannyiunk célja ugyanaz: végtelen Béke, Fény és Üdvösség. A spirituális Mester azt mondja: „Éhes vagy. Nekem végtelen készleteim vannak abból az isteni táplálékból, melyet kívánsz; ezért nem kell tőled elvennem semmit.”

Emberi életünkben, ha látjuk, hogy valaki segítséget fogadott el, gyakran azt gondoljuk: „Aha, egyedül nem sikerült neki.” De ha valaki valóban éhezik Istenre, akkor azt mondja: „Nem számít ki ad nekem enni – éhes vagyok, azonnal enni szeretnék. Ez az a táplálék, ami után egész életemben vágyódtam, és ő most ezt adja nekem. Amíg valódi isteniséggel táplál, szívesen elfogadom.”

Hibát követsz el, ha úgy érzed, hogy egy Mester elfogadásával kivonod magad saját felelősséged alól, mert ezzel elválasztod magad Mesteredtől. Azok, akik igazán odaadó tanítványaim sosem érzik azt, hogy ők idegenek. Érzik az egységüket velem. Érzik, hogy több képességgel rendelkezem, mint ők, ezért csekély képességeiket azonosítják az én nagyobb képességeimmel. Mikor belépnek képességembe, úgy érzik, saját képességükbe lépnek, mert bennem tiszta szeretetet és törődést látnak.

Csak akkor tudsz valódi haladást elérni, ha egységet érzel Mestereddel. Ha az az érzésed, hogy idegen, betolakodó, vagy akár csak vendég vagy Mestered szívében, akkor sohasem lehetsz sikeres spirituális életedben. Meddig vendégeskedhetsz egy barátod házában? Talán néhány napig, vagy egy hónapig, de aztán el kell menned. Még ha úgy érzed is, hogy barátként jössz, akkor is lehet, hogy elmész. Ha azonban azt érzed, hogy az ő háza a te házad, akkor biztonságban vagy egy örökkévalóságig.

Ha a tanítványnak és a Mesternek biztos helye van egymás szívében, akkor a beavatás órája már nincs messze. Amikor a Mester valakit beavat, életleheletének egy részét adja neki. Beavatáskor a Guru azt az ünnepélyes ígéretet teszi a keresőnek és a Legfelsőbbnek, hogy mindent megtesz, hogy segítse a tanítványt spirituális életében, és szívét és lelkét annak szenteli, hogy a tanítványt a tudat legmagasabb síkjaira vigye. A Mester azt mondja a Legfelsőbbnek: „Amíg ezt a gyermeket Hozzád el nem vezettem, őt el nem hagyom, Játékom addig véget nem érhet.” A tanítványhoz pedig így szól: „Mostantól kezdve számíthatsz rám; a sajátodnak tekinthetsz engem.”

A beavatáskor a Mester ténylegesen magára veszi a tanítvány mostani és elmúlt életeinek számtalan tökéletlenségét. Természetesen, ahogy vannak igaz és őszinte Mesterek, hamis Mesterek is léteznek. Itt csak a valódi Mesterekről beszélek. Egyes igazán őszinte Mesterek havonta mindössze egy tanítványt avatnak be. Miután a tanítványt beavatták, megbetegszenek, és szörnyen szenvednek, mivel valóban magukra veszik a tanítvány tökéletlenségeit. Másrészt vannak olyan spirituális Mesterek is, akik sok tanítványt beavathatnak, anélkül, hogy szenvednének, mert megvan a képességük, hogy a magukra vett tökéletlenségeket, az Egyetemes Tudatba dobják. Vannak azonban hamis Mesterek is, akik ötven, hatvan vagy száz tanítványt is beavatnak egyszerre, vagy pedig megbízotton át végzik a beavatást. De az efféle tömegbeavatás nem más, mint nevetséges csalás.

A Guru különféle módokon avathatja be a tanítványt. Végrehajthatja a beavatást a tradicionális indiai módon, miközben a tanítvány meditál. Beavathatja a tanítványt akkor is, amikor az alszik, vagy hétköznapi tudatállapotban van, de nyugodt és csendes. A Guru pusztán a szemén keresztül is beavathatja a tanítványt. Ránéz a tanítványra, és már be is avatta őt, anélkül, hogy bárki észrevenné. A Mester fizikai beavatást is végezhet; ez azt jelenti, hogy nyomást gyakorol a tanítvány fejére, szívére vagy más testrészére. Ilyenkor megpróbálja a fizikai tudattal éreztetni, hogy a beavatás megtörtént. De a fizikai cselekvés mellett, a Guru mindig lelkileg is beavatja a tanítványt. Ilyenkor a Guru látja és érzi a tanítvány lelkét, és hatással van rá. A beavatás megtörténhet okkult módon is, vagy egy álomban. Ha éppen nem áll rendelkezésre spirituális Mester, álmodban vagy meditációd alatt akár maga Isten is felvehet egy fénylő emberi alakot és beavathat. De ez csak nagyon ritkán történik meg. A legtöbb esetben a beavatást egy spirituális Mester végzi.

Tanítványaimnak nem kell megkérniük arra, hogy külsőleg beavassam őket, mert tudom számukra mi a legjobb; ez azt jelenti, hogy tudom a külső beavatás meggyorsítja-e belső fejlődésüket vagy sem. Nagyon gyakran avatom be tanítványaimat a harmadik szememen keresztül, amiről úgy érzem, hogy a legmeggyőzőbb és a leghatásosabb módszer. Sok ember megfigyelte a szemeimet, miközben a legmagasabb tudatállapotomban voltam. Ilyenkor közönséges emberi szemeim teljesen eggyé válnak harmadik szememmel. Ez a két közönséges szem akkor végtelen Fényt kap a harmadik szemtől, és istenien sugárzó szemeimből a Fény a kereső szemén keresztül belép annak egész testébe, és azonnal átitatja őt a feje tetejétől a lábujja hegyéig. Azután látom ahogy ez a Fény, saját Fényem, a Legfelsőbb Fénye ragyog a tanítvány tudatlanságában, és a tudatlanság hálát ad. Azt mondja: „Most, hogy a tiéd lettem, hogy a sajátoddá tettél, örökre a tiéd leszek.” Ebben a pillanatban felelőssé válok a tanítvány tudatlanságának megvilágosításáért, a tanítvány pedig felelős lesz, hogy segítsen a Legfelsőbbet manifesztálnom a földön.

Az, hogy beavattalak téged, még messze nem jelenti azt, hogy mehetsz és beavathatsz valaki mást. Ez nem olyan, mint amikor elmondok neked valami Igazságot, és akkor azt most elmondhatod valaki másnak. Igen gyakran hallom, hogy egy Mester beavat valakit, aztán a tanítvány beavat valaki mást, és az pedig még egy újabb személyt avat be – mint a leszármazottak egy családban. De ez a fajta beavatás értéktelen. A valódi beavatást mindig egy Istenmegvalósított Mesternek kell elvégeznie; ez nem történhet megbízottak által. Ha a Mesternek megvan a spirituális képessége, hogy a tanítványt közvetlenül az okkult síkon avassa be, az rendben van. De abszurd, ha azt állítja, hogy be tud avatni valakit egy tanítványon keresztül, aki még kezdő a spirituális életben. Ha a nyugaton olyan emberekkel találkozol, akik azt állítják, hogy őket Indiában spirituális Mesterük megbízta, hogy másokat beavassanak, biztos lehetsz benne, hogy egyáltalán nem beavatásról, hanem egyszerű csalásról van szó. A beavatást közvetlenül a Mesternek kell végeznie, vagy a fizikai síkon vagy a belső síkon.

Mikor a Guru beavat egy tanítványt, fenntartás és feltétel nélkül elfogadja őt. Még ha beavatás után a tanítvány el is hagyja Mesterét, mert elégedetlen vele, a Mester akkor is örökre tevékenykedni fog ebben a tanítványban és ezen a tanítványon keresztül. A tanítvány elmehet akár egy másik Guruhoz, de az a Mester, aki beavatta, a belső világban mindig segíteni fogja őt. És ha az új Guru eléggé nagylelkű, akkor meg fogja engedni az eredeti Gurunak, hogy a tanítványban és a tanítványon keresztül hasson. Bár a fizikai kapcsolat az eredeti Guruval megszakadt, és külsőleg a Mester nem találkozik a tanítvánnyal, spirituálisan mégis köteles segíteni neki, mivel ígéretet tett a Legfelsőbbnek.

Még ha a tanítvány nem is megy semmilyen más Guruhoz, hanem egyszerűen letér az Igazság ösvényéről, az eredeti Mesternek tartania kell ígéretét. A tanítvány elhagyhatja a spirituális utat egy inkarnációra, két inkarnációra vagy akár több inkarnáció idejére is, de Mestere – legyen akár testben, akár a felsőbb régiókban – állandóan figyelni fogja a tanítványt, és várja az alkalmat, hogy aktívan segíthesse őt, mikor ismét a spirituális útra tér. A Guru valójában kötődések nélküli, de mivel ígéretet tett a tanítványnak, és a tanítványban lévő Legfelsőbbnek, a Guru meghatározatlan ideig várni fog az alkalomra, hogy a tanítványt a Célba vihesse.

Egyes tanítványaim, akik egykor a legőszintébben követték utamat, ugyancsak a legőszintébben hagytak el. De ha ők tanítványaim a belső világban, ha egyszer elfogadtam őket és valódi tanítványaim voltak, akkor azt szeretném mondani, hogy nem feledtem el őket. Beletelhet számukra egy, kettő, öt vagy hat inkarnációba, míg visszatérnek a törekvő élethez, de teljesen mindegy mennyi időre van szükségük, segíteni fogom őket menetelésükben az Istenmegvalósítás felé.

A tanítvány lelkének és Istennek tett ígéretem miatt felelősebb vagyok minden egyes tanítványért, mint a tanítvány maga. De ki az, aki megengedi nekem, hogy elvállaljam ezt a felelősséget? A tanítvány! Ki vagyok szolgáltatva a tanítványaim kénye-kedvének. Jelen pillanatban Isten számukra egy homályos elképzelés, így tehát lehet, hogy ma elfogadnak engem, holnap pedig elhagynak majd. Külső síkon a tanítvány elhagyhat engem; de míg a Legfelsőbb azt akarja, hogy koncentráljak arra a személyre és küldjem neki az Ő Fényét, addig azt meg kell tennem. Miután elhagyta a mi utunkat, a tanítvány követhet más utat, de az is lehet, hogy egyáltalán nem követhet semmilyen utat sem. De ha egyszer valakit elfogadtam, míg csak a Legfelsőbb azt nem mondja nekem, hogy ez a személy más kezekben van, addig felelős vagyok érte.

Tanítványaimnak azt mondom: „Kész vagyok elvenni minden problémátokat, feltéve, ha készek vagytok érezni, hogy értem, egyedül értem vagytok. Ha úgy érzitek egyszer ehhez, másszor ahhoz a csoporthoz tartoztok, ha csak hébe-hóba jöttök el centerünkbe meditálni, akkor, hiába is mondjátok, hogy én vagyok a Mesteretek, hűtlenségetek miatt képtelen leszek bármit is tenni értetek. Csak akkor tudok értetek tenni valamit, ha valóban nekem adjátok teljes külső és belső létezésetek. Ha tökéletes egységben vagyok veletek és ti teljesen elfogadtok engem, csak ez által tudom elvenni problémáitokat.”

Ha egy nagyon magasrendű Mester azt mondja neked, hogy örök kapcsolatod van vele, akkor ő ezt a Legfelsőbbel és a lelkeddel való abszolút egységénél fogva mondja. Tudja, hogy mindig belső vezetése alatt leszel. És mikor megvalósítod a Legfelsőbbet, látni fogod, hogy az a legfelsőbb Tudat, amit megvalósítottál, ugyanaz, mint az a Tudat, melyet Mestered képviselt a földön. A valódi spirituális Mester a Legfelsőbb végtelen Tudatát testesíti meg, és ezt a Tudatot képviseli a földön.

Amikor a Mester örök kapcsolatról beszél, az egy olyan kapcsolat, amely kölcsönös elfogadáson nyugszik. A Mester nem mondja azt: „Akár tudatában vagy akár nem, megtartom örök kapcsolatom veled, és örökre egyek leszünk.” Nem, ha a Mesternek valóban megvan a képessége, hogy a tanítvánnyal ezt az örök kapcsolatot létrehozza, akkor arra is megvan a képessége, hogy éreztesse a tanítvánnyal, hogy ezt megtette. A Mester átadja ezt az üzenetet a kereső lelkének, és a kereső érzi, hogy belső kapcsolata Mesterével örökké tartó lesz. Ekkor a Mester a legnagyobb kedvességével, törődésével, részvétével, hálájával és büszkeségével teljes szívvel és örökre elfogadja a tanítványt. És a tanítvány ugyanezt érzi Mestere iránt; érzi, hogy a Mester nem egy különálló valóság, hanem teljesen a sajátja. Érzi, hogy a legmagasabb, amit ő Mesternek nevez, az saját legmegvilágosultabb része. Ha megvan ez a fajta érzése, ez a fajta felismerése, akkor felvirradhat a Mester és tanítvány közötti örök kapcsolat.

A Mester és tanítvány közötti örök kapcsolatnak csak megvalósult Mesterek esetén van jelentősége. Ha a Mester nem teljesen megvalósult, akkor csak a bolondját járatja a tanítvánnyal. Sok Mester van, aki nem valósította meg Istent, mégis egyszerűen azt mondja: „Köztünk örök kapcsolat van. Vigyázni fogok rád azután is, hogy elhagytam a testemet.” Mikor ez a fajta Mester elhagyja a testét, a tanítvány hiába kiált szüntelen Mestere után, nem kap választ. ez a fajta Mester már akkor is teljesen hasznavehetetlen, amikor még a fizikai síkon van, csak hamis ígéreteket tesz.

A beavatás fő célja a lélek előtérbe hozatala. Ha nincs beavatás, a test, az életerő, az elme és a szív megtisztítása sohasem lehet teljes. Ha nincs beavatás, sohasem valósíthatjuk meg a legfelsőbb Célt. Azok, akik közel állnak hozzám beavatásuk valóságos kivirágzását érezték, amint a bennem lévő Legfelsőbbnek teljes szívvel felajánlották egész életüket – testüket, életerejüket, elméjüket, szívüket és lelküket. A beavatásnak ez a kivirágzása valójában több mint a beavatás, ez a tanítványok saját belső isteniségének a felfedése. Ebben a pillanatban érzik, hogy ők és Gurujuk teljesen eggyé váltak. Érzik, hogy Gurujuk nélkülük nem létezik, és hogy ők sem léteznek Gurujuk nélkül. A Mester és a tanítvány kölcsönösen beteljesítik egymást és érzik, hogy ez a beteljesedés közvetlenül a Legfelsőbbtől származik. És a legnagyobb titok, amit a tanítvány a Gurutól megtud, az az, hogy egyedül akkor tehet eleget a világ többi részének, ha először a Legfelsőbbet teljesíti be.

Hogyan teljesítheti be a Legfelsőbbet a Guru? A Guru szerepe, hogy a tanítvány tudatlanságát, tökéletlenségét, sötétségét, tisztátalanságát és vonakodását elvegye, és ezeket hűségesen és odaadóan a Legfelsőbbhöz juttassa. A tanítvány úgy teljesíti be a Legfelsőbbet, hogy állandóan Mestere hajójában és Mestere szívének legmélyebb rejtekében marad, és érzi, hogy egyedül Mestere beteljesítése végett létezik. Őt beteljesíteni, őt kinyilvánítani: ez a tanítvány életének egyetlen értelme, egyetlen célja, egyetlen jelentősége.