V. rész – Egység a Mesterrel

1. Egység a Mesterrel

Élete csupa lárma,
Élete csupa rohanás,
Élete csupa sietség.
Ő a hamisság képmása,
Ő a hálátlanság képmása,
Ő a sikertelenség képmása.
Nem képes elcsendesíteni vérének forrását,
Nem képes kijönni kétségének szakadékából,
Nem képes eltemetni félelmének koporsóját.
Mégis
Megmenekül, felszabadul és beteljesül,
Mert
Hallotta Mesterének lépteit.

Függetlenül attól, hogy a tanítvány fizikailag közel van-e a Mesterhez vagy sem, a Mester szívajtaja a nap huszonnégy órájában nyitva áll előtte. Ha a tanítvány kopog Mesterének ajtaján, a Mester ajtót nyit. De őszinte törekvésével kell kopognia, nem pedig követelőző életerejével. Ha követelőző életerejével jön, a Mester ajtaja sohasem nyílik ki. De ha törekvéssel jön, akkor a Mesternek messze az ő képzeletén felül kedvére tesz, és az ajtó már a leghalkabb kopogásra is szélesre tárul előtte. A tanítvány a Mester kedvére tehet a Mester saját módján vagy a tanítvány saját módján. Amikor a Mester azt szeretné, hogy az ő saját módján járjanak a kedvében, az nem jelenti azt, hogy ő zsarnok. Inkább azt jelenti, hogy a Mester tudja, hogyan szeretné a Legfelsőbb, hogy a kedvében járjanak. A valódi Mester esetében, a Mester akarata és a Legfelsőbb Akarata mindig egy. A tanítvány úgy tehet leginkább Mestere kedvére, ha nem vár el tőle semmit sem, hanem csak ad, és ad, és teljesen és feltétel nélkül felajánlja magát. Sajnos mikor a tanítvány ad valamit, gyakran azonnal valami meghatározott dolgot vár viszonzásképp. Ez azért van, mert az adok-kapok világában él. De a spirituális élet nem piac. A Mester tudja, hogy a tanítványnak mi a legjobb, és mikor van itt az ideje, hogy azt odaadja. Ha idő előtt ad valamit, akkor ahelyett, hogy a tanítvány sötét tudatát megvilágosítaná, akár szét is törheti annak belső edényét. A Mester ereje elkerülhetetlenül megvilágosítja a tanítványt, ha az fogékony. Ha a tanítványnak nincs fogékonysága a Mester ereje hasztalan, sőt ellenkezőleg, káros hatással lesz. De ha a tanítvány engedi, hogy a Mester a saját módján dolgozzon, vagyis azon a módon, melyet az Isteni parancsol, akkor a Mesterben lévő Legfelsőbb a tanítványt az isteni Akarat szerint tudja formálni. Négy fő módja létezik annak, ahogy a tanítványok a Mesterükben lakozó Legfelsőbb kedvében próbálnak járni. Először is vannak, akik a Legfelsőbbnek úgy akarnak a kedvére tenni a Mesterben, ahogy a Legfelsőbb szeretné, hogy a kedvére tegyenek. Hogyan tehetik ezt meg? Törekvésük és meditációjuk erejével belépnek a Mester tudatába, és megkapják azt az üzentet, melyet ő adni szeretne, azután pedig megpróbálnak annak megfelelően cselekedni. Vagy hagyják, hogy a Mester lépjen be az ő tudatukba és igyekeznek megkapni az ő üzeneteit. A Mester minden nap kommunikál tanítványai lelkével, Fénnyel, Békével és Üdvösséggel táplálja őket. A Mester minden nap elmondja a lelkeknek hogyan járhatnak a Legfelsőbb kedvében, és a lelkek továbbítják az üzenetet a tanítványok tudatos elméjéhez. Aztán a tanítványok vagy elfogadják, vagy visszautasítják ezt az üzenetet. Mivel a legtöbb tanítványnak sajnos nincs meg a képessége, hogy folyton belépjen a Mester tudatába, vagy a fogékonysága, hogy a Mester üzenetét fogadja, ezért ezek a tanítványok teljes őszinteségükkel, odaadásukkal és szeretetükkel megpróbálják olyan módon megörvendeztetni a Mestert, amelyet a legjobbnak éreznek. Azt érezhetik, hogyha ezt megteszik a Mesterért, akkor a Mester nagyon örülni fog. Semmi kétség, ez jó hozzáállás, hiszen a legőszintébben igyekeznek Mesterükben a Legfelsőbbet megörvendeztetni – képességüknek vagy törekvésük intenzitásának megfelelően. Nem próbálják meg a Mestert becsapni, vagy problémát okozni neki. Egyszerűen csak megpróbálják a benne lakozó Legfelsőbbet oly módon szolgálni, ahogy azt a legjobbnak érzik. Az első mód messze felette áll, végtelenül felette áll a másodiknak, de még ez a második megközelítés is jó. Aztán van egy harmadik módszer. Itt a tanítványok készek arra, hogy megtegyenek valamit, ha a Mester azt mondja, hogy tegyék meg; és ha ő azt mondja, hogy ne tegyék meg, akkor nem teszik meg. Aztán, ha valami rosszul sikerül, akkor szegény Mesternek kell magára vállalni a teljes felelősséget. De ha jól sikerülnek a dolgok, azonnal előtérbe jön az egójuk és azt mondja: „Ez a siker a mi törekvésünknek köszönhető.” A spirituális Mester azt mondja ezeknek a tanítványoknak: „Ha azt mondom, hogy tegyél meg valamit, mert ez az, amit a te saját lelked szeretne, jó hogy megteszed. De ha saját belső megérzésed erejénél fogva tennéd meg, akkor végtelenül több örömhöz jutnál, mivel úgy éreznéd, hogy magad fedezted fel az igazságot.” A Mester már rég felfedezte helyettük az igazságot, de most a tanítványok dolga saját szívük mélyén felfedezni, hogy az, amit ők akarnak és amit Mesterük akar az egy és ugyanaz. A Mester mondhatja a tanítványoknak „Tegyétek ezt! Tegyétek azt!” De ezt csak azoknak a spirituális gyermekeinek mondhatja, akik teljesen neki adták testüket, életerejüket, elméjüket, szívüket és lelküket – nem pedig azoknak, akik csak azért jöttek, hogy lássák, hogy vajon ő spirituális ember-e és meg tudja-e oldani problémáikat. A Mesternek mindent meg kell tennie azokért, akik valóban elfogadták őt. A tanítványoknak azonban tudniuk kell, hogy a Mester olyan mértékben kész őket szolgálni, amilyen mértékben ők beléptek tudatába és amennyire a benne rejlő Legfelsőbbet szeretik. Bármely spirituális Mester őszinte tanítványa mindig a legmesszemenőbb örömet fogja érezni, ha a Mester parancsára hallgat, nem pedig saját fizikai elméjére. Azok, akik önzetlenek, odaadóak és célra irányultak, a Mester útján járnak minden nap, minden órában és minden másodpercben. Ha egy keresőben megvan ez a fajta odaadó érzés spirituális Mestere iránt, akkor belső életében a leggyorsabb fejlődést érheti el. Végül van egy negyedik hozzáállás. Úgynevezett törekvők gyakran elfogadnak egy Mestert egy vagy két napra, csak hogy problémáikat megoldja. Aztán, mikor problémáik megoldódtak, el is mennek. Vagy azt mondják, hogy felszabadulásért és megvalósulásért jöttek a Mesterhez, de amikor látják, hogy ez egy hosszú, fáradságos folyamat, elhagyják őt. Azt mondják, hogy a legfelsőbb megvalósulásért jöttek, de mikor látják, hogy a Mester útja, nem az az út, ahogyan ők szeretnék Istent megvalósítani, úgy érzik, hogy a Mester nem nekik rendeltetett, és eltűnnek. Egyesek megkérdezik a spirituális Mestert, hogy mit tegyenek, és amikor az megmondja nekik, pontosan az ellenkezőjét teszik. Ha tudod, hogy nem leszel képes Mesteredre hallgatni, akkor a legjobb, ha meg sem kérdezed, mit tegyél. Máskülönben, mikor szívedbe őszinteség lép, és a törekvés mint egy magasra törő láng feltámad benned, nyomorultul érzed majd magad, hogy nem hallgattál rá. Viszont ha eleve ki sem kérted volna a tanácsát, akkor nem lenne miért nyomorultul érezni magad, mivel kezdettől fogva a végéig meg lett volna a szabadságod, hogy magad hozd meg a döntést, és magad is hajtsd végre. Mikor a Mester tanácsot ad, a Legfelsőbb Akaratát fejezi ki. A tanítványon áll, hogy elfogadja vagy elutasítja azt. Ha visszautasítja a Mester sohasem fog neheztelni. A valódi Mester messze fölötte áll a tanítvány elfogadásának vagy visszautasításának. De ha a Mester akarja, azt mondhatja a tanítványnak: „A saját fejlődésedet késlelteted. De Isten ott van benned, és tovább menetel. Lassan és biztosan egy napon eljuttat téged a Célhoz.” A Mesternek nem szükséges ennél többet mondania. Ha a Mester mond valamit egy tanítványnak, akkor azt a tanítvány érdekében teszi. De sajnos sokszor, mikor a Mester beszél, a tanítvány azt gondolja, hogy a Mesternek valami indítéka van. Még ha a tanítványnak nincs e fajta érzése, akkor is gyakran a legnagyobb belső vonakodással fogadja el a Mester nézeteit. Mit tehet szegény Mester? Ha hallgat, a tanítvány úgy érzi, a Mester közömbös iránta. Azt mondja: „A Mester nem törődik velem; mindig csak másokkal törődik. Semmit nem mond nekem.” De még ha a törekvő hónapokig vagy évekig könyörgött is a belső világban a Mester tanácsáért, mikor a Mester azt mondja neki, hogy tegye ezt vagy azt, a tanítvány azonnal ellenkezik. Az egész világnak azt meséli: „A Mester kért meg arra, hogy ezt tegyem; és ezért teszem meg. A magam részéről nem akarom, és nincs rá szükségem; csak azért teszem, hogy a Mester kedvében járjak.” A belső világban a tanítványok könyörögnek valamiért, a külső világban pedig hibáztatják a Mestert, hogy ezt megadta nekik. A spirituális Mester igyekszik minden szinten tanítványai kedvében járni. Időnként sikerrel jár, időnként nem. Néha száz pontból százat kap tőlük, néha pedig százból egy pontot sem. A Mester a legodaadóbban próbál tanítványai kedvében járni a fizikai világban, az életerő világában, a szellemi világban, az intuitív világban és a lélek világában. A legtöbb tanítvány lehet, hogy nincs is tudatában ezeknek a belső világoknak, de tudatában van annak a külső világnak, amelyben él. Nem mindig lehetséges, hogy a Mester tanítványai kedvében járjon. Néha a tanítvány úgy érzi, hogy a Mester barátságtalan, vagy nem törődik vele, ha nem adja meg neki azt amit akar. De ha a Mester megadja neki azt, amit akar, akkor a tanítvány lelke fog szenvedni, és átkozni fogja a Mestert. A Legfelsőbb pedig a Mestert fogja felelősségre vonni. Azt mondja majd, hogy a Mester tudatosan késlelteti az adott tanítvány fejlődését. Ha egy gyermek mérget szeretne enni, az anya nem ad neki mérget csak azért, hogy a gyermek kedvében járjon. Minden spirituális Mesternek háromfajta tanítványa van; igaz tanítványok, hamis tanítványok és fanatikus tanítványok. A fanatikus tanítványok igazából nem hiszik el, amit Mesterük mond. Nem hisznek fenntartás nélkül Mesterükben, de a világgal azt akarják éreztetni, hogy igen. Ragaszkodnak ahhoz, hogy az egész világ higgye, hogy amit Mesterük mond, az a legfelsőbb evangélium, de egy szikrányi igaz hitük sincs Mesterükben. A fanatikus tanítványok csak meg akarják mutatni a világnak, hogy mennyi hitük van és mennyire közel állnak Mesterükhöz. A hamis tanítványok úgy érzik, hogy bármikor bármit tesznek is a Mesterért, azzal óriási szívességet tesznek neki. Úgy érzik, hogy a Mester a vízbe fúlás határán volt, és ők juttatták épségben a partra. Bár ezek az embereknek a maguk módján valóban őszinték és törekvőek lehetnek, nem igaz tanítványok. Azok, akiknek nehezükre esik elfogadni a Mester nézeteit, ugyancsak hamis tanítványok. Úgy érzik, hogy az igazságot meg kell indokolni és értelmileg fel kell fogni. Ha a Mester mond nekik valamit, azonnal azt kérdezik: „Miért? Miért? Miért?” Mindig indoklást kérnek. Míg elméjüket meg nem győzik, hogy amit a Mester mondott az igaz, vagy hogy a Legfelsőbbtől jött, addig semmit sem tesznek, amit a Mester kért tőlük. De ha a Mesternek állandóan ilyenfajta üzeneteket kell ismételgetnie, hogy néhány tanítvány elméjét meggyőzze, ha egész életét azzal kell töltenie, hogy viselkedését igazolja, akkor soha semmit sem fog tudni tenni ezekért a tanítványokért. Csak értékes idejüket vesztegetik, és a Mester is vesztegeti értékes idejét. Az elmét csak egy röpke pillanatra lehet meggyőzni. A Mester órákat tölthet azzal, hogy az elmét meggyőzze, de rövid időn belül ugyanaz az elme újra kételkedni kezd a Mesterben. Nagyon gyakran ezek a tanítványok nem is akarnak valódi indoklást, csak a „hatalmas bölcsességüket” akarják fitogtatni. Vagy úgy érzik, hogy a kérdéseket, melyeket feltesznek, még soha senki sem tette fel, és hogy a kérdések maguk halhatatlanok maradnak. De szeretném elmondani, hogy ebben a világban már minden kérdést feltettek, és már minden kérdést megválaszoltak. Amikor egy tanítvány feltesz egy kérdést, csupán néhány szót változtat meg egy előzőleg már feltett kérdésben, és amikor a Mester megválaszolja azt, ő is csak néhány szót változtat meg. Itt a Földön semmi sem új. Valamennyi kérdést már keresők milliói tették fel millió alkalommal, és a valódi spirituális Mesterek már valamennyi választ megadták. Semmi sem új, csak más-más kifejezéseket, szavakat és nyelvezetet használunk. Ha a Mester mond valamit, amit értelmileg nem tudsz felfogni, meditálj rá. Meg fogod érteni a Mester megállapításának belső jelentését. De azzal, hogy belekötsz, vagy kielégítő értelmi magyarázatot követelsz, csak a értelmi kíváncsiságodat elégíted ki. Ugyanakkor a szó szoros értelmében beszennyezed azoknak a tiszta szívét, akik létrehozták egységüket a Mesterrel, vagy akik meg akarják valósítani az egységüket vele. A legfelsőbb spirituális szempontból nézve, ha a Mester azt mondja, hogy valami fekete, akkor a tanítványai úgy fogják érezni, hogy az a dolog fekete, még akkor is ha fehér. Most azt mondhatod, hogy a fekete az fekete és a fehér az fehér. De a legfelsőbb spirituális szempontból, ha egy megvalósult Mester valamit feketének lát, és ha be tudsz lépni a tudatába és azt a dolgot te is feketének tudod látni, akkor abban a pillanatban belső egységedet építed a Mesterrel; és ez az Istenmegvalósítás kezdete. Tanítványaimnak azt mondom: “Ha úgy érzitek, hogy az, ahogy ti látjátok az igazságot erőteljesebb, vagy valódibb, lehet, hogy egyetértek veletek, csak hogy a bonyodalmakat elkerüljem. Mikor azt mondom: „Tegyétek meg ezt”, és ti azt mondjátok: „Nem, nem ez helytelen”, akkor azonnal egyet fogok veletek érteni. Tudom, hogy nem tévedek, de nem akarok vitatkozni. Egyszerűen csak várni fogok, hogy a lelketek előtérbe jöjjön és megéreztesse veletek, hogy igazam volt. Néha a tanítvány azt érzi: „Ugyan mit tudhat erről Guru?” vagy „Ugyan mit tud Guru a külső életről?” Rendben van, akkor hallgatok. De egy nap a lelkük előtérbe jön majd és megmondja nekik, hogy igazat mondtam, teljesen igazat. A spirituális életben minden pillanatban a célt tartjuk szem előtt. Miközben a kapura céloz, a futballjátékos néha úgy tesz, mintha a jobb lábával akarná rúgni a labdát. De ha úgy érzi, hogy a jobb lába felől egy nagyon erős ellenfél van, akkor azonnal áthelyezi a labdát a bal lábára, és gólt lő. Nos, csak azért, mert úgy tűnt, hogy a jobb lábával akarta rúgni a labdát, néhányan azonnal azt gondolhatják: „Nézd csak, nem tudott a jobb lábával gólt lőni; a jobb lábával nem képes erre, ezért használta a bal lábát.” De végső soron a gól belövése a fontos. Hogy ehhez valaki a bal vagy a jobb lábát használja, az lényegtelen. Az a fontos, hogy elérd a Célt, és hogy eljuttassanak a Célba. A valódi Mester feltétlenül eljuttat téged a Célhoz. De ha a Mester valamelyik módszernél nagyobb ellenállásba ütközik, akkor átvált egy másikra. Talán az lehet a benyomásod, hogy hibát követ el vagy, hogy nem látta az igazságot. A Mester látja az igazságot, de tudnunk kell, hogy nyílt lehetőségekkel dolgozik, és néha változtatnia kell álláspontján. Igaz tanítványok azok, akik minden pillanatban a Mester szemével látják az igazságot és a Mester szívével érzik az igazságot. Az igaz tanítvány és a valódi Mester között nincs elkülönültségérzés. Az igaz tanítványok vagy már létrehozták egységüket a Mesterrel minden tudatszinten, a legmagasabbtól a legalacsonyabbig, vagy pedig azért könyörögnek, és azon próbálkoznak, hogy létrehozzák elválaszthatatlan egységüket a Mesterrel. Nem az elméjüket használják a Mester igazának megítélésére, hanem a szívüket használják, hogy eggyé váljanak a Mester bölcsességével. Ha valaki érzi a Mester szavainak hitelességét és valódiságát, mindenképpen eléri a Mester tudatát. Az igaz tanítványoknak nem kell elmagyarázni, hogy a Mester miért mondta ezt vagy tette azt. Ők mindig érzik, hogy Mesterük a helyes dolgot teszi, és tudják, hogy mindent értük tesz. Sőt mi több, az igaz tanítvány minden pillanatban készen áll Mesterével küzdeni a tudatlanság ellen, és érzi, hogy a Mester nem saját üdvösségéért küzd, hanem a tanítvány üdvösségéért. Istent megvalósítani nem olyan, mint megenni egy banánt vagy meginni egy csésze teát. Az Istenmegvalósítás az tényleg nehéz dolog. De azon a napon, amikor megvalósítod Istent, a Legfelsőbbet, látni fogod, hogy az ár, ezért fizettél túl alacsony. Az Istenmegvalósítás ára sosem megfelelő. Most az ár mindenképp túl magas; nincs egy tanítvány sem aki azt mondaná hogy az ár nem magas. De amikor megvalósítod Istent, látni fogod, hogy Gurud olyan mértékben segített neked, hogy az ár nagyon, nagyon alacsony volt. Minden törekvőnek tudatosan, lélekteljesen, odaadóan és feltétel nélkül át kell adnia akaratát a Legfelsőbb Akaratának. Ha a vágy valaminek a megtételére kér, és a törekvés valami mást szeretne tetetni velünk, akkor a követelőző életerőt és a kételkedő elmét alá kell rendelnünk a törekvő szív és a megvilágosító lélek akaratának. Néha egész lényünk egyszerre át akarja adni magát és beugrani az isteni Valóság tengerébe, de a kételkedő elme azt mondja: „Vigyázz! Gyöngy helyett, lehet, hogy valami veszélyes vízi szörnyre találsz.” Ilyenkor figyelmen kívül kell hagyni az elmét. Ha bármi habozás is van a tanítvány részéről, akkor tényleg elveszett. Sok esetben tudjuk, hogy mi az isteni Akarat, de saját akaratunkat levertség, letargia vagy az intenzív törekvés hiánya miatt nem adjuk át. Úgy érezzük, hogyha ebben az évben nem adjuk át magunkat, az nem baj; rengeteg lehetőségünk lesz még életünk végéig. De ha ezt a fajta elképzelést dédelgetjük, akkor soha nem leszünk önátadóak. Mikor féltékenységről, bizonytalanságról vagy kétségről van szó, egyes tanítványok úgy érzik, hogyha ma dédelgetik ezeket az erőket, holnap majd kényük-kedvük szerint le tudják győzni őket. De ez a holnap soha nem érkezik el az életükben. Hogyha nem kezdesz neki most rögtön, akkor sohasem fogsz belevágni és természeted átalakulása soha sem következik majd be. Azt mondhatod: „Korábban több féltékenység és bizonytalanság volt bennem, mint most, tehát fokozatosan fejlődök.” De nem sötét múltadhoz kell mérned magad, hanem arany jövődhöz. Érezd, hogy isteni harcos vagy és a végsőkig kell harcolnod. Azt mondhatod, hogy a féltékenységed kilencven százalékát már legyőzted és csak tíz százalék maradt, de szeretném elmondani, hogy amíg az egészet le nem győzted, addig a győzelem nem biztos. Ma úgy érezheted, hogy legyőztél valamennyit ezekből a rossz erőkből; aztán tíz nap múlva meglátod, hogy mint egy hullám, a rossz erők mind újra behatoltak tudatodba, és megint ugyanott vagy, ahonnan elindultál. Bármikor, amikor helytelen indíttatásokat veszel észre magadban, kérlek azonnal vedd fel vele a harcot, mint egy isteni hős. Másrészről egyes keresőknek az az önelégült érzése van, hogy már nagyon nagy távolságot tettek meg, és most megpihenhetnek egy kicsit. De ez nagyon veszélyes. Még hogyha csak egyetlen lépésre vagy is a legvégső Cél elérésétől, akkor sem szabad megpihenned. Még a megvalósulás határán is sok kereső elbukott. Elsodorta őket a kísértés vagy a kétség, és csak sok-sok év múltán voltak képesek újra folytatni spirituális életüket. Tehát mindig résen kell lenned, és állandóan tovább kell haladnod. Nem engedheted meg hogy egy cseppnyi levertség, féltékenység, kétség vagy félelem is maradjon benned. Ha istentelen tulajdonságokat őrzöl magadban, a saját sírodat ásod. El sem tudod képzelni, hogy mire képes a levertség, mire képes a kétség, mire képes a féltékenység! Habár emberi testben vagy, mégis visszavihetnek téged az állati életbe. Most is ezt teszik, és ezt folytatni is fogják, ha tudatosan ki nem hajítod őket az életedből. Ha igazán szereted a Legfelsőbbet akkor szabadulj meg a kétségtől, a féltékenységtől és más istentelen erőktől – teljesen és véglegesen. Minden törekvőnek belső ígéretet kell tennie, hogy engedelmeskedni fog a Legfelsőbb Akaratának – legalább ebben az életében. Azt kell mondania magának: „Végül is ez csak egy élet. Most húsz, harminc, vagy negyven éves vagyok, és talán nyolcvan éves koromig maradok itt a földön. Hát annyira hasznavehetetlen lennék, hogy nem tudok egy ígéretet megtartani, vagy egy kitűzött irányt követni néhány röpke évig?” Következő inkarnációdban, ha nem akarsz a spirituális úton maradni, ha másfajta életet akarsz élni, megteheted. De ha esélyt akarsz adni a spirituális életnek, hogy örömet adjon és beteljesítsen téged, akkor teljes mélységében kell azt élned. Felejtsd most el az Örökkévalóságot és a Végtelenséget. Csak erre az egy rövidke életre gondolj, abból a sok száz életből, amelyet a földön éltél, és még élni fogsz. Ha valóban át tudod adni akaratodat a Legfelsőbb Akaratának csak egyetlen élet erejéig is, tökéletes elégedettség virrad majd életedben. Pillanatnyilag küzdesz és csak küzdesz, hogy akaratodat alávesd a Legfelsőbbnek. De szeretném elmondani, hogy minden alkalommal, mikor ezt az önátadást megteszed, erőt nyersz. Aztán végül eljutsz odáig, hogy még ha szeretnél is az isteni Akarattól különböző akaratot, nem leszel rá képes, mivel már beleolvadtál az egyetlen Akaratba. Ezen a ponton tiéd lesz a Legfelsőbb Győzelem.