IV. rész – A Mester és a tanítvány

1. A Mester és a tanítvány

Igazi spirituális Mester az, aki elválaszthatatlan egységben van a Legfelsőbbel. Egysége erejénél fogva könnyedén beléphet a kereső tudatába, láthatja fejlődését és törekvését, és megtudhat mindent annak belső és külső életéről. Mikor a Mester tanítványai előtt meditál Békét, Fényt és Gyönyört hoz le Fentről, és ezek bejutnak a keresőkbe. Így automatikusan, belülről tanulják meg, hogy hogyan meditáljanak. Minden valódi spirituális Mester csendben tanítja a meditációt. Az igazi spirituális Mesternek nem szükséges külsőleg elmagyaráznia hogyan meditálj, vagy nem kell, hogy különleges meditációs technikát adjon neked. Egyszerűen csak meditál rád, és csendes tekintete megtanít, hogyan meditálj. A lelked belép az ő lelkébe, és a lelkétől elhozza az üzenetet, a tudást, hogy hogyan kell meditálnia.

Vannak, akik félreértik a Mestert, amikor az előttük áll és imádkozik. Úgy gondolják, hogy éppúgy, mint ők, a Mester is Kegyelemért könyörög. Azt gondolják: „Miért is zaklatnánk a Mestert? Csináljuk mi magunk.” De nem ismerik fel, hogy hatalmas különbség van az ő imájuk, vagy fohászuk és a Mester imája között. Ha a Mester Fényért imádkozik, Fénnyé válik. Amikor Kegyelmet hoz le, a Legfelsőbb Kegyelmének forrásává válik. Ilyenkor mindazok, akik hisznek a Mesterben, megkapják Tőle a mindent tápláló és mindent betöltő Kegyelmet.

Azok a tanítványok, akiknek nehézségeik vannak vagy betegségtől szenvednek, gyakran kérik a Mester segítségét. Aztán, ha meggyógyításukra a Mester a spirituális erejét használja, elkezdik dicsérni az orvosaikat és a csodálatos gyógyszert, amit szedtek. A Mesternek nincs szüksége a csodálatukra. Ha azt akarják mondani, hogy ő azt nem érdemelte ki, kész arra, hogy egyetértsen velük. De a hálájuk a Legfelsőbbet illeti, nem pedig az orvosokat vagy valamiféle gyógyszert. Másrészt az emberek néha érzik a lehozott Kegyelmet, de azt gondolják, hogy ezt ők maguk hozták le saját törekvésükkel, vagy hogy valamilyen más módon kiérdemelték. Ilyenkor a Mester nem szól semmit, hanem megvárja az időt, amikor a kereső maga is felismeri az igazságot. Belsőleg átadja az üzenetet a kereső lelkének, és némi idő elteltével a lélek továbbítja azt a kereső külső tudatának, így az felismeri az igazságot.

A Mester olyan, mint az óceán. Amikor a tanítvány beugrik a Mester tudatának óceánjába, minden tisztátlanságától megtisztul és azonnal átmeneti megkönnyebbülést érez. Azt kérdezheted: „Hová kerülnek a tisztátalanságok és a tökéletlenségek miután bejutottak a Mesterbe?” A Mester az Egyetemes Tudatba dobja azokat. Néhány perc, egy óra vagy bizonyos idő elteltével már semmi sincs belőlük. Néha a Mester egyáltalán fel sem veszi ezeket; hanem közvetlenül a Legfelsőbbnek adja őket. A Mester a Legfelsőbb nevében, mint az Ő közvetlen képviselője áldja meg a tanítványt, így őt magát ezek a rossz tulajdonságok egyáltalán nem is érintik.

Amikor a Mester elveszi a tanítvány tisztátalanságait, az nem jelenti azt, hogy a tanítvány ki is gyógyult ezekből. Holnap a tanítvány újra ugyanazokkal a tisztátalan gondolatokkal és istentelen ötletekkel, jön majd vissza, mert önmagában még nem győzte le ezeket a sötét tulajdonságokat. Ma a Mesterbe dobja korlátozottságait, holnap viszont újra begyűjti azokat. Tehát, amikor a kereső tökéletlenségeit a Mesternek adja, meg kell próbálnia annyi Fényt befogadnia a Mestertől, amennyit csak lehetséges. Ha belső edényében meg tudja tartani a Mester által felkínált Békét, Fényt és Üdvösséget, akkor harcolni tud majd az életében eljövendő újabb tökéletlenségek ellen. Egészen addig, amíg a tanítvány nem képes megtartani a Mester áldásaiból nyert gazdagságot, nem lesz képes tisztaságot és valódi belső fejlődést elérni – nem is beszélve a legfelsőbb transzcendentális Igazság megvalósításáról.

Az Istenmegvalósított személy belső tudatában, ahol állandóan árad a Fény és a Gyönyör, mindig boldog lehet. A Mester külső világbeli boldogtalansága a tanítványaitól származik, mert azonosul mindazokkal a rossz erőkkel, amelyektől ők szenvednek. A Guru képes tanítványai számára érvényteleníteni a karma törvényét, de miközben ezt teszi, behatol az ő problémájukba. Ha valakit ki akarok húzni a vízből, akkor nekem is a vízben kell lennem, hogy segíthessek neki. Ugyanakkor a vízbe fúló ember tudatos segítségére is szükségem van. Ha a tanítványok nem működnek együtt a Mesterrel, ha dédelgetik istentelen tulajdonságaikat, és nem engedik el őket, akkor szenved a Mester a leginkább.

Egyetlen tanítvány sem teheti Mesterét valaha is boldoggá, ha ő maga nem boldog belsőleg. Még egy közönséges emberi apa sem boldog, ha boldogtalannak látja a fiát vagy a lányát. Mivel a Mester egy spirituális apa, soha nem lehet boldog, ha spirituális gyermekei szomorúak vagy levertek. Ha sírsz, mert a férjed rossz hozzád, vagy mert a feleséged rossz hozzád, akkor a Mester részvéte és együttérzése ott van veled. De ha nem dobod el magadtól a szenvedést, akkor a Mester részvéte hasztalan. Ha dédelgeted csüggedésed és szenvedésed, akkor a Mester segítsége hiábavaló. Azonosul szenvedéseddel és szíved fájdalmával, és végig szenvedi azt a fájdalmat, amit érzel – talán még nagyobb mértékben is, mint te magad. De ha nem próbálsz tudatosan megszabadulni a szenvedéstől és belépni a Mester megvilágosult tudatába, akkor a Mester szenvedése és részvéte hiábavaló; sőt még arra sem leszel képes, hogy azt felismerd. Nem fogod érezni a Mester végtelen részvétét, mivel sokkalta inkább törődsz szenvedéseddel, mint Mestered isteni szeretetével.

Mikor problémáidat a Mesterednek adod, nem szabad azt érezned, hogy valami nehéz súllyal túlterheled őt. A Mester kész arra, hogy elfogadja tudatlanságodat. Ő a Fény tengerével jött; ha neki adod a tudatlanság tengerét, az nem fog ártani neki. De sajnos úgy érzed, hogy tudatlanságod annyira értékes, hogy az egyik kezeddel odaadod, a másik kezeddel pedig már vissza is veszed. Egyik pillanatban azt érzed, hogy tudatlanságod haszontalan, és boldog vagy, hogy azt Mesterednek adhatod. Úgy érzed, nagyon okos vagy, mert valami jelentéktelent adtál neki és viszonzásul valami jelentőset kaptál helyette. De a következő pillanatban a tudatlanság azt érezteti veled, hogy az, amit adtál sokkal értékesebb, mint amit ő adott neked; úgy érzed, hogy a vitális élvezet sokkal fontosabb, mint a Fény. Mikor legmélyebb meditációdban vagy érzed, hogy a Fény sokkal fontosabb, mint a sötétség. De amikor a közönséges életben vagy, a vágyéletében, akkor úgy érzed, hogy a Fény az valami teljesen valótlan, homályos dolog, az egész csak érzékcsalódás.

Vannak olyan tanítványok, akiket Mesterük majdnem minden nap megfedd. Másrészt vannak olyan tanítványok, akik a külső világban hat hónap alatt egyszer sem kapnak feddést. a belső világban Azonban a Mester nagyon gyakran megfeddi és megfenyegeti őket, mivel teljes felelősséget vállalt értük. A tanító gyakran azt látja, hogy a kereső lelke több mint kész arra, hogy kövesse a vezetését, de az életerő habozik, az elme pedig ellenáll. ¹ Ilyenkor, ha a Legfelsőbb azt akarja, hogy a kereső beteljesítse a benne rejtőző rendkívüli lehetőségeket, és mélyen a törekvés tengerébe merüljön, akkor a Legfelsőbb arra utasítja a Mestert, hogy mutassa meg isteni hatalmát. Igaz, hogy ha az életerőben élsz, azt gondolhatod, hogy a Mester megszid téged; de ha a szívedben élsz, akkor látod, hogy ilyenkor irántad való isteni törődése működik, és te hatalmaztad fel erre, nem ő akarta ezt a hatalmat. Te vagy az, a te szíved, aki felhatalmazta őt, hogy tökéletesítsen téged, és a Legfelsőbb, az Abszolút képmására formáljon.

Két fő mód van, ahogy a tanítvány a Mester segítségével végül megvalósíthatja Istent. Az egyik, hogy teljesen és tudatosan azonosul a Mesterrel. Vagy tudatosan azonosulsz a Mesterrel és megpróbálsz vele eggyé válni, vagy átadod magad az ő akaratának, ami egy valódi Mester esetében nem más, mint a Legfelsőbb Akarata.

Amikor megérinted a vizet, ami tudatot jelképez, akkor a víz tisztasága és hűsítő érzése azonnal beléd hatol. Mikor megérintesz egy virágot, azonnal tiéd lesz a virág illata és tisztasága. Már puszta érintés által azonosulsz; és az azonosuláson keresztül megkapod a dolog lényegét. Hasonlóképpen, amikor meditáló Mestered képére nézel, akkor megérinted az ő tudatát. Aztán azonosulsz vele és elválaszthatatlan részévé válsz az általa megvalósított végtelen Tudatnak.

Másrészről, ha tudatosan átadod magad a Mesteredben lévő Legfelsőbbnek, mindazzá válsz, ami ő és amit ő birtokol. A parányi csepp behatol a határtalan óceánba és magává az óceánná válik. Ez a fajta önátadás megvilágosulatlan részed önátadása legfelsőbb részednek, melyet a Legfelsőbb spirituális Mesteredben személyesít meg. Ebben az esetben a Mester a te legfelsőbb Énedet testesíti meg.

Egy napon Srí Rámakrisna és két nagyon közeli tanítványa egy csónakkal visszatérőben voltak az asramjukba. Ez a két tanítvány és Srí Rámakrisna nagyon éhesek voltak. Amíg a csónakban voltak, Srí Rámakrisna megkérte egyiküket, hogy hozzon neki némi ételt és gyümölcslevet. Mikor a tanítvány ezeket meghozta, Srí Rámakrisna nem adott nekik még csak egy morzsát sem. Mindent maga evett és ivott meg! De Mesterükkel való azonosulásuk, vele való egységük révén, ez a két tanítvány valóban úgy érezte, hogy éhségük és szomjúságuk csillapodott. Egyáltalán nem érezték már éhesnek vagy szomjasnak magukat.

Ha egy tanítvány már létrehozta ezt a fajta belső egységet a Mesterrel, akkor semmit sem vár el. A gyermek nem vár el különféle dolgokat az édesanyjától. Tudja, hogy az anyja megadott és ezután is meg fog adni neki mindent, mert az anya szent kötelessége, hogy a gyerekről gondoskodjon. Éppígy spirituális Mestered szent kötelessége, hogy állandóan a szolgálatodra legyen. Te törekvéseddel és odaadásoddal szolgálod őt, ő pedig törődésével és részvétével szolgál téged. Te a törekvéssel játszod szerepedet; ez a te szolgálatod. Ő a szerepét törődésével és részvétével játssza, amely felemeli tudatodat; ez az ő szolgálata.

Hogyan játszhatod szerepedet a törekvéssel? Korán reggel, mikor az ágyból felkelsz, azt mondhatod a Legfelsőbbnek: „Ó, Legfelsőbb Uram, tégy engem feltétel nélkül odaadóvá Irántad, hogy Téged a Te saját Módodon szolgálhassalak.” Aztán reggelid előtt elismételheted ezt még egyszer, és mihelyt végeztél a reggeliddel, mondd el újból. Amikor iskolába vagy dolgozni mész, újra elismételheted. Mielőtt bármilyen cselekedetet végrehajtanál, tudatosan imádkozz, hogy képes légy a Legfelsőbbet a legodaadóbban és feltétel nélkül szolgálni. Imád rezgése minden alkalommal két percig, hat percig vagy tíz percig fog tartani, attól függően, hogy mennyire volt lélekteljes. De valahányszor elmondod ezt az imát, megújítod a rezgést. Rövidesen olyan lesz majd, mint egy harang. Mihelyt elkezdted kongatni a harangot, az automatikussá válik és érezni fogod, ahogy állandóan szól benned a harang. Kezdd el kora reggel mondani az imádat, és folytasd ezt az egész nap folyamán. Ahányszor csak nekikezdesz valaminek próbáld előtérbe hozni odaadásodat. Akkor odaadásod minden újabb cselekvéssel növekedni fog.

A nem őszinte tanítvány úgy érzi, hogy a Mestert meg lehet nyerni külső hízelgéssel. De a Mestert egyedül az nyeri meg, ha a tanítvány odaadó a Mesterében lakozó Legfelsőbb iránt, és belső, tudatos egységben van a Mesterrel. Azzal, hogy azt mondod a Mesternek, hogy ő nagyszerű vagy ha anyagi gazdagságot kínálsz neki, nem érhető el az Istenmegvalósítás. Az nagyszerű, ha életedet Istennek tudod ajánlani, de a valódi felajánlásnak belső egységen kell alapulnia. Ha a kereső a legvégsőkig meg akarja valósítani a legfelsőbb Igazságot, akkor a Mesterben rejlő Istenit azon a módon kell elégedetté tennie, ahogy az Isteni szeretné, hogy elégedetté tegyék.