Hit

Vannak, akik gúnyolódnak a hiten. Szerintük azok hisznek, akik kudarcot vallottak az életben. Azt mondják, hogy csak azért hiszünk Istenben, mert csalódtunk, vagy kudarcot vallottunk a hivatásunkban. De a hit az egyetlen szem, az egyetlen igaz szem, melyen Isten és az ember osztoznak egymással. Az ember a hit szemével látja Istent, és Isten ugyanazon hit szemével látja az embert. Az ember nincs tudatában a ténynek, hogy a hit szemével látja Istent, de Isten a hit szemével nem csak lát, hanem egyszersmind tudatában is van annak, amit Ő Maga tesz.

Istenhitünk nagyon gyakran feltételhez kötött; de Isten bennünk való hite mindig feltétel nélküli. Spirituális utunkat ötven százalék hittel kezdjük, ezt mondva: „Istenem, én ezt adom Neked; Te pedig azt adhatod nekem. Én Neked adom a törekvésemet; Te pedig nekem adod majd az áldásaidat, és így tovább.” Meg van szabva az óra, amikor Isten magával ragadja majd a tudatunkat, akár hiszünk Benne, akár nem. Kivárja a választott órát, és amikor eljön az idő, akkor jön, és nekünk adja, amit adni akar. De ez nem jelenti azt, hogy nem fogunk törekedni, hogy az alvás világában élünk majd, és nem teszünk személyes erőfeszítést. Nem! Úgy teszünk majd, mint egy igazi farmer, és tovább műveljük a földet őszinte odaadással és rendszerességgel, és miután elvégeztük a feladatunkat, Istenre bízzuk majd, hogy eldöntse, mikor akarja megadni nekünk a megvalósulás rekord termését.

A hit a szem, amely a jelen közvetlenségében látja a jövőt. Ha hiszünk a spirituális életben, akkor nem botladozunk, nem sétálunk, nem menetelünk. Nem! Egyszerűen a leggyorsabban futunk. Ha fenntartás nélküli hitünk van Istenben, ha fenntartás nélküli hitünk van a Belső Vezetőben és saját törekvésünkben, akkor mindig a leggyorsabban futunk elrendelt célunk felé.

Ha egyszer a hit elvész, akkor szinte lehetetlen visszaszerezni. Ha egyszer elveszítjük a hitünket egy spirituális tanítóban, egy átlagos emberi lényben vagy akár egy eszmében, akkor hosszú-hosszú ideig kell szenvednünk, mielőtt visszaszerezzük azt. Ha valaki másban veszítjük el a hitünket, azt nagy nehézséggel visszaszerezhetjük néhány hónap vagy néhány év múlva. De ha önmagunkban veszítjük el igazán a hitünket, akkor mindent elveszítünk. Rosszabbak leszünk, mint egy utcai koldus. Ha hiszünk önmagunkban, akkor végül istenivé válhatunk. De ha még magunkban sem hiszünk, akkor az esetünk igazán reménytelen. Hasztalan Istenben hinni, akiről legtöbben azt gondoljuk, hogy a Mennyben van, ha nem hiszünk önmagunkban a földön.

Hinnünk kell benne, hogy meg tudjuk valósítani Istent, vagy ebben az inkarnációban, vagy egy jövőbeli inkarnációban. Hinnünk kell, hogy a miénk lehet a végtelen Fény, Béke és Üdvösség. Hinnünk kell a törekvésünkben, a koncentrációnkban, a meditációnkban és a kontemplációnkban. Csak ekkor lesz miénk a célunk, az Isten-megvalósítás, és az emberi természet és a föld-tudat istenivé változtatása.