Történetek gyerekeknek

Gópal bátyja

Ez egy csodaszép történet Krisnáról, akinek a másik neve Rakhal Rádzsa. „Rádzsa” azt jelenti: király, a „Rakhal” jelentése pedig: pásztor – az, aki a teheneket kihajtja a legelőre. Krisna király volt, de pásztor is egyben, ezért hívták Rakhal Rádzsának, a Pásztorok Királyának.

Élt egyszer régen egy idős ember, aki jámbor volt, kedves és nagylelkű. Mindennap imádkozott Istenhez. Amikor nagyon megöregedett és elérkezett halála órája, így szólt feleségéhez:

– Érzem, hogy meghalok. Itt maradsz a földön nélkülem, de ne aggódj, Isten majd törődik veled.

Felesége pedig így válaszolt:

– Ne félj, a Mennybe fogsz jutni, ahol Isten majd törődik veled.

Az idős párnak egyetlen gyermeke volt, egy kisfiú, akit Gópálnak hívtak. Gópál hétéves volt, amikor édesapja meghalt. A kis családnak az erdőben volt az otthona. Nagyon szegények voltak, a tehenükön kívül semmijük sem volt. Amikor Gópál apja meghalt, édesanyja eladta a tehéntejet, így egy kis pénzhez jutott, amiből táplálni tudta magát és gyermekét. Bár nagyon szegény volt az asszony, mégis odaadóan szerette Krisnát. Egész nap imádkozott hozzá, egy pillanatra sem feledkezett meg róla. Egész élete imádság volt.

Mivel Gópál hétéves volt, iskolába kellett mennie. Az iskola nagyon messze volt az otthonától, és át kellett vágnia az erdő sűrűjén, hogy eljusson oda. A kisfiú nagyon félt útközben, mert mindenhol vadállatok leselkedtek rá. Minden reggel nagy-nagy félelemmel vágott neki az útnak, de még borzasztóbb volt, amikor este visszafele kellett jönnie. Az erdőben akkor már sötétedett, így Gópál még jobban rettegett. A félelemtől reszketve, sírva érkezett haza. Egy napon aztán így szólt anyjához:

– Nem akarok iskolába járni, mert nagyon félek útközben. Ha senki sem kísér el, nem megyek soha többet.

Anyja erre így felelt:

– Gyermekem, holnap a bátyád el fog kísérni. Ugyanis nekem van egy másik fiam is, aki az erdő sűrűjében él. A teheneknél fogsz vele találkozni. Ha hívod, jön, és játszik veled. Elvisz majd az iskolába, és haza is kísér.

Gópál nagyon boldog volt. Megkérdezte, hogyan hívják a testvérét, akit még sohasem látott.

– A bátyád neve Rakhal Rádzsa – mondta az asszony.

A következő napon, amikor Gópál elindult a sűrű erdőben az iskola felé, elkezdett hangosan kiabálni:

– Rakhal Rádzsa, Rakhal Rádzsa, hol vagy?

Rakhal Rádzsa nyomban ott termett. Korona volt a fején és pávatollak ékesítették, úgy nézett ki, mint egy valódi király.

Így találkozott Gópál Rakhal Rádzsával, és együtt mentek az iskolába. Amikor közeledtek az iskolaépülethez, Rakhal Rádzsa így szólt a fiúhoz:

– Most már menj egyedül. Amikor véget ér a tanítás, érted jövök, és hazakísérlek.

És ez így is ment minden nap. Reggel elkísérte Gópált az iskolába, és este épségben hazahozta. Gópál nagyon örült új testvérének.

Egyik nap az anyja megkérdezte:

– Gópál, el szokott hozzád jönni Rakhal Rádzsa?

– Igen, mindig eljön – válaszolta Gópál.

– Megmondtam, hogy így lesz, hiszen Ő a bátyád – mondta az anyja.

Gópál és Rakhal Rádzsa pedig boldogok voltak együtt, sokat játszottak az erdőben. Rakhal édességgel és mindenféle jóval kedveskedett öccsének, így az mindig elégedett és boldog volt. Édesanyja nem aggódott, amikor későn jött haza, mert az idősebb testvére, Rakhal Rádzsa vigyázott rá.

Néhány hónappal később Gópál tanítójának meghalt az anyja. Indiában ha valaki meghal, annak a hónapnak a végén halotti tort tartanak. Bárki részt vehet a lakomán, és ott annyit ehet, amennyi csak beléfér, sőt tiszteletlenségnek számít visszautasítani az ételt. Szóval, amikor a tanító édesanyja meghalt, egy hónapra rá lakomát rendeztek az iskolásoknak. Minden gyerek hozott ajándékot, csak szegény Gópálnak nem volt pénze. Szomorúan kérdezte az anyjától:

– Szeretnék én is vinni valamit a tanítómnak, de olyan szegények vagyunk. Mit is tehetnék?

– Kérd meg Rakhal Rádzsát, Ő biztosan ad valamit, amit elvihetsz ajándékba – mondta az édesanyja.

Így reggel, miközben az iskola felé mentek, Gópál így szólt:

– Rakhal Rádzsa, ma mindenki ajándékot visz a tanítónak, de én olyan szegény vagyok, semmit sem tudok vinni. Tudnál segíteni rajtam?

Erre Ő így felelt:

– Én is nagyon szegény vagyok, de adok neked valamit.

Nagyon boldoggá tette Gópált, hogy nem kell üres kézzel beállítania a tanítójához.

Rakhal Rádzsa, aki valójában egy isten volt, odaadott egy kis fazék aludttejet a fiúnak.

– Vidd ezt – mondta. – A tanítód tudja, hogy nagyon szegény vagy, nem lesz kifogása ellene.

Gópál boldog volt, hogy tud valamit ajándékul adni. Amikor az iskolába ért, látta, hogy a társai gyönyörű, drága dolgokat hoztak. Szegény fiú nagyon szomorú lett, és szégyellte magát. Úgy állt az ajtóban, mint egy tolvaj. Nem akarta, hogy valaki meglássa, hogy ő csak egy kis fazék aludttejet hozott. A tanító azonban különösen kedves volt hozzá. Átvette az edényt a fiútól, és az aludttejet áttöltötte egy nagy fazékba. Úgy gondolta, hogy szolgái hamarosan hoznak még az ünnepségre aludttejet, és majd hozzáöntik ahhoz, amit Gópál hozott.

De mi történt? Amikor a tanító a kis fazék tartalmát átöntötte a nagyba, az hirtelen olyan sok lett, hogy a nagy edényt színültig megtöltötte. A tanító elámult. Hogyan lett egyszerre ilyen sok az a kevés aludttej?

Az emberek, akik megkóstolták Gópál ajándékát, az egész lakoma alatt arról áradoztak, milyen jó is az.

– Még soha nem ettünk ilyen jót – mondták. – Olyan illatos és pompás! Nagyon ízletes! Egyszerűen kiváló!

A tanító pedig mindannyiszor megjegyezte:

– Ezt Gópál hozta nekem. Ez Gópál ajándéka.

Aztán megkérdezte tőle:

– Honnan vetted ezt a fazék aludttejet, amelyet nekem hoztál?

Ő pedig így válaszolt:

– Az én Rakhal Rádzsám adta.

– Ki az a Rakhal Rádzsa? – kérdezte a tanító.

– Oh, Ő az én bátyám, a legbizalmasabb barátom. Mindig elkísér az iskolába, és haza is Ő visz – felelte Gópál.

A tanító tudta, hogy a fiúnak nincs testvére, egyetlen élő családtagja az édesanyja. Megkérte ezért, hogy mutassa meg neki Rakhal Rádzsát.

– Rendben van – mondta Gópál. – Ő a legszebb, koronája van, és pávatollas dísze. Olyan gyönyörű!

Megígérte a tanítónak, hogy elviszi Rakhal Rádzsához.

Este, amikor a lakoma véget ért és mindenki jóllakva távozott, a fiú magával vitte tanítóját az erdőbe. A szokásos helyen, ahol bátyjával találkozni szokott, elkiáltotta magát:

– Rakhal Rádzsa, Rakhal Rádzsa, Rakhal Rádzsa!

De Rakhal Rádzsa nem jött elő.

– Rakhal Rádzsa – kiáltotta újra – miért vagy ilyen rossz? Mindennap eljöttél, sokszor hívás nélkül is. Most még kiáltok is érted, mégsem jössz. Miért vagy ilyen szívtelen velem? Miért vagy ilyen kegyetlen? A tanítóm nem fog hinni nekem, azt fogja gondolni, hazug vagyok. Kérlek, gyere, Rakhal Rádzsa, kérlek!

Sírt és könyörgött, de Rakhal Rádzsa nem jött.

A tanító így szólt:

– Hazudtál, az aludttejet valaki más adta neked.

Gópál megrázta a fejét, és tiltakozott:

– Nem, nem, az én Rakhal Rádzsám adta. Nem tudom, miért haragszik rám, miért nem jön ma el.

És újra elkezdte hívni:

– Rakhal Rádzsa, kérlek, kérlek, gyere!

De Rakhal Rádzsa nem jött.

Egyszer csak a fiú és a tanítója hangot hallott az erdőből.

– Gópál, ma nem jövök. Eddig édesanyád miatt jöttem, aki mindig, mindennap imádkozik hozzám. Különleges örömöt szerez nekem, ezért jövök segíteni és játszani veled. De a tanítód soha nem imádkozott hozzám, miért mutatnám meg neki az arcomat? Ő nem szolgált rá. Csak azokért vagyok, akik imádkoznak hozzám, akiknek szükségük van rám. A tanítód sohasem imádkozott hozzám, ezért nem jövök.

A tanító mindent megértett, és igen nagyra becsülte, hogy a fiú édesanyja ilyen magas szintű spirituális életet él. Nem láthatta ugyan magát az Úr Krisnát, de megértette, ha valaki mindennap imádkozik hozzá, mint Gópál édesanyja, az képes rá, hogy lássa Őt.

Te is imádkozhatsz minden reggel és este. Isten örömére szolgál, ha ezt teszed. Csak öt percet imádkozz reggel és este, édesanyád és édesapád megmutatják neked, hogyan. Meglásd, ha így teszel, neked is lesz saját Rakhal Rádzsád, aki mindig segít, ha nehézségeid vannak vagy veszélybe kerülsz.