A gyermek jelentősége

Nem az idős ember, hanem a gyermek az, aki fejlődést hoz az életbe. Az idősek nem törődnek a haladással, bár pusztán az évek nem teszik az embert öreggé. Lehet valakinek hatvan-, hetvenévesen is gyermeki inspirációja, belső öröme, lelkesedése. Ugyanakkor vannak tizenhét, tizennyolc, tizenkilenc éves emberek, akik nem törekszenek semmire, nincs lelkesedésük, dinamikájuk. Ha egy tizenkilenc éves fiú nem képes a világgal mit kezdeni, ha semmit sem tud neki felajánlani, ha nem törődik a világgal és úgy érzi, nincs szüksége semmire a világtól, akkor lélekben kilencvenkilenc éves. Másrészről viszont, ha valaki kilencvenkilenc évesen akarja megtanulni a belső nyelvet – az isteni szeretet, az isteni béke, az isteni bölcsesség nyelvét, az isteni fény nyelvét –, akkor ő lélekben gyermek. A spirituális életben nem a földi évek számítanak, hanem az egyén belső vágyakozása a cselekvésre. Vágyakozás arra, hogy csináljon valamit, hogy váljon valamivé – Isten gyermekévé.

Ha igazán gyermekké akarsz válni, akkor érezned kell, hogy mindig van tanulnivalód, és Isten ott van, hogy tanítson téged. A spirituális életben minden nap, minden órában, minden percben, minden másodpercben valamit tanulsz isteni Atyánktól. Ha állandóan érzed, hogy tanulsz a belső világban, az Isten-isteniség mindig elérhető, befogadható marad számodra.