Kérdés: Nem válik-e gyakran birtoklóvá az anya és gyermeke közötti szeretet?

Sri Chinmoy: Az elején az anya nem engedi meg, hogy bárki, hétköznapi emberi lény megérintse gyermekét. Csak barátoknak, rokonoknak és kedves ismerősöknek szabad hozzáérnie, megsimogatnia. Az anya azért vonakodik ettől, mert tulajdonának érzi a gyermeket, és fél, hogyha mások is simogatják, cirógatják, a gyermek elvesztheti szépségét. De mi van félelme mögött? A gyermeke iránti nem megvilágosult szeretete. Ha szeretete teljesen megvilágosodott lenne, azonnal érezné: „Az anyja vagyok ennek a gyermeknek. Hadd csodálják mások is. Isten teremtménye ő, és Isten nekem adta. Hadd csodálja a kistestvérét Isten többi gyermeke is”.

Négy-öt év elteltével az anya óvodába viszi gyermekét. Olyanokra bízza ‑ most már kicsit nagyobb megvilágosodottsággal ‑, akik ugyanolyan szeretettel vannak gyermeke iránt. Azután iskolába engedi a gyermeket, hogy tanuljon, később középiskolába, majd egyetemre járatja.

Egy hét-nyolc éves kisgyermek számára az édesanyja jelenti a világot, a szeretetet csak ő jelenti, és senki más. Néhány évvel később, amikor barátaival játszik és énekel, szeretetének érzése kicsit kitágul. Amikor iskolába, főiskolába jár, a szeretete szülővárosára és az egész országra is kiterjed. Azután jön egy nap, amikor megérzi, hogy nemcsak egy bizonyos országhoz tartozik, hanem az egész világhoz. Azután még magasabbra és mélyebbre megy, míg végül érzi, hogy egyetemessé vált, és szeretete mindent átölel Isten teremtésében. Szeretete kezdetben csak fizikai anyjára irányul, azután fokozatosan kiterjeszti azt az univerzális Anyára, aki az egész teremtést testesíti meg.