Imádkozok, hogy

Vissza a tartalomjegyzékhez

1.

Imádkozok,
Hogy mindennap legalább egy órát
Játszhassak Uram Könyörület-Szemével.

2.

Imádkozok,
Hogy Legfelsőbb Uram
Megvilágosító sugarává változhassak
Az Ő világ-átalakítás
Feladatában.

3.

Imádkozok,
Hogy ne maradjak
Nem törekvő, céltalan
És haszontalan
Agyagdarab.

4.

Imádkozok,
Hogy minden napot
Isten Győzelmének Napjaként
Ünnepelhessek meg
Hála-szívemben.

5.

Imádkozok,
Hogy Uram Útja
Az én utam legyen,
Az egyetlen utam.

6.

Imádkozok,
Hogy felismerjem,
Az Isten-Könyörület
És az Isten-Megbocsátás
Végtelenül jobban fizet nekem
Törekvésemért és elkötelezettségemért,
Mint amennyit megérdemlek.

7.

Imádkozok,
Hogy ne kelljen késlekednem,
Mikor emberi természetem
Teljes átalakulásának
Üt végső órája.

8.

Imádkozok,
Hogy ne engedjem
Tisztátalanság-elmém kardjának
Megölni tisztaság-szívemet.

9.

Imádkozok,
Hogy a bonyolultság elmém
Egyszerűség szívemben
Maradhasson,
Ami nem más,
Mint a földön a látható istenség.

10.

Imádkozok,
Hogy soha ne áruljam el
Mindig elnéző,
Legfelsőbb Könyörületesség-Uramat.

11.

Imádkozok,
Hogy mindennap ugyanazt az örömöt érezhessem,
Mint a születésnapomon.
Akkor minden nap
Lélekteli ígéretet tehetek,
Hogy Legfelsőbb Uram
Kiválasztott eszközévé válok,
Ahogy azt születésnapomon teszem.

12.

Imádkozok,
Hogy soha
Ne csüggedjek el,
Miközben próbálom véghezvinni
Természetem
Teljes átalakulását.

13.

Imádkozok,
Hogy földhözragadt elmémet
Kényszeríteni tudjam,
Hogy engedelmeskedjen
Menny-szabad lelkemnek.

14.

Imádkozok,
Hogy ne adjam fel
A természetem átalakításán való munkát
Már félúton,
Ahogy sok szerencsétlenül járt kereső teszi.

15.

Imádkozok,
Hogy ne kételkedjek,
Mikor szívem arra vágyik,
Hogy áldásos üzeneteket közvetítsen nekem
Legfelsőbb Szerelmemtől.

16.

Imádkozok,
Hogy Uram röntgensugarával mindennap
Megvizsgáljon engem,
Hogy lássa, nem támadják-e elmémet
Sötét kétségek.

17.

Imádkozok,
Hogy szívem
Törekvés-fája
És lelkem
Kinyilvánítás-csemetéje
Sohase pusztuljon el.

18.

Imádkozok,
Hogy még öntudatlan pillanataimban
És öntudatlan mozdulataimban
Se váljak a tudatlanság-tenger áldozatává.

19.

Imádkozok,
Hogy ne szegüljek ellen
Édes Uramnak,
Még akkor sem, ha tisztátalan életerőm,
Sötét elmém
És bizonytalan szívem
Kegyetlenül megkínoz.

20.

Imádkozok,
Hogy mindennap
Egy új önátadó szívet
És egy új hálatelt életet
Ajánlhassak Legfelsőbb Szerelmemnek.

21.

Imádkozok,
Hogy szívem hit-kardja
Könnyedén levágja
Szégyentelen kételyeim gőgös fejét.

22.

Imádkozok,
Hogy törekvő szívem
És elkötelezett életem
Mérhetetlen súlyokat emelhessen.

23.

Imádkozok,
Hogy mindennap
Továbbíthassam Uram Győzelem-Napjának
Üzenetét.

24.

Imádkozok,
Hogy ne veszítsem el
Szívem Biztonság-illatát.

25.

Imádkozok,
Hogy minden nap
Élvezhessem az Isten-kinyilvánítás lehetőségek ünnepét.

26.

Imádkozok,
Hogy teljesen eltörölhessem
Az évszázadok kudarc-életét.

27.

Imádkozok,
Hogy minden kereső hite
Visszatérhessen
Elme-száműzetéséből.

28.

Imádkozok,
Hogy mindennap
Elmondhassam a világnak,
Hogy Isten Könyörület-Kekszének íze
Messze a legjobb.

29.

Imádkozok,
Hogy mindennap
Lássam a szívemben virágzó
Reménybimbót.

30.

Imádkozok,
Hogy belső életem mindennap
Készenlétben maradjon,
Külső életem pedig
Épségben maradjon.

31.

Imádkozok,
Hogy Istenhez hasonlóan
Én se maradjak soha
Munkanélküli.

32.

Imádkozok,
Hogy emlékezzek arra,
Hogy a pihentető élet
Soha nem menekülhet meg
A nyilvánvaló adóztatás kínjától.

33.

Imádkozok,
Hogy Isten
Ne adjon nekem
Meg nem érdemelt belső előléptetést.

34.

Imádkozok,
Hogy álomvilágom
Tökéletessége
És valóságvilágom
Törekvése
Ne ütközzön össze.

35.

Imádkozok,
Hogy mindennap
Láthassam Legfelsőbb Szerelmemet,
Ahogy Végtelensége Könyörület-Szemével
Öntözi szívem hit-csemetéjét.

36.

Imádkozok,
Hogy mindennap
Megbízhassak lelkemben,
Az önbizalom-tanácsadómban.

37.

Imádkozok,
Hogy elfelejthessem korábbi munkaadóm,
A tudatlanság,
Puszta létezését is.

38.

Imádkozok,
Hogy a bennem lévő kereső-utazó
Mindennap
Csak az igazság ösvényén járjon.

39.

Imádkozok,
Hogy a bennem lévő látomás-zenész
És a bennem lévő tökéletesség-zene
Mindennap továbbra is
Rendkívül kedvelje egymást.

40.

Imádkozok,
Hogy Legfelsőbb Szerelmem
Tartsa távol kétkedő elmémet
A rendelkezésre állástól,
Még ha csak ideiglenesen is.

41.

Imádkozok,
Hogy mindennap
Láthassam és érezhessem
Az egységet
Törekvésem és Uram Elégedettsége között.

42.

Imádkozok,
Hogy szívem belső választását
Összehangolhassam
Életem külső hangjával.

43.

Imádkozok,
Hogy hamarosan láthassam
Elviselhetetlenül magas önképem
Teljes összeomlását.

44.

Imádkozok,
Hogy kétkedő elmém
Ne merje hamisítani
Hűséges szívem aláírását.

45.

Imádkozok,
Hogy láthatatlan lelkem
Titokban győzhetetlenné tegye
Látható szívemet.

46.

Imádkozok,
Hogy megtanuljam,
Önvádaskodásom
Semmiképp sem közeledés Istenhez.

47.

Imádkozok,
Hogy a Legfelsőbb Szerelmem
És én együtt
Fütyüljük édes és szeretetteljes
Egység-dalunkat.

Az oldal fordításai: Russian , Bulgarian
Ez a könyv a következő hivatkozási kulcs segítségével idézhető pst
Creative Commons License
Ez a munka a következő szerzői joggal rendelkezik Creative Commons Attribution-NonCommercial-NoDerivs 3.0 Unported License.