Viszont mások úgy gondolhatják, még ha valakinek sok jó tulajdonsága is van, hogy korántsem tökéletes; rossz indítékokat tulajdoníthatnak minden cselekedetének. Tegyük fel, hogy egy bizonyos személynek emberbaráti a hozzáállása, és sok adományt juttat a szegényeknek. Vannak, akik csodálni fogják őt, és azt mondják, hogy olyan jószívű, míg mások talán azt mondják, hogy nincs mögötte őszinteség, és hogy csak azért teszi, hogy az előnyös oldalát fitogtassa.
A hétköznapi emberi életben a „tökéletesség” a tudat egyik szintjén található. Ha valakinek számos jó tulajdonsága van, a barátai, szomszédjai és tisztelői azt mondják: „Ő tökéletes”. Lehet, hogy mások nem értenek egyet, de sokan lesznek, akik az ő oldalára állnak, mert olyan jó tulajdonságokat látnak benne, melyek bennük nincsenek. A spirituális életben azonban a tökéletességet más szögből vagy más perspektívából kell látni.
Vegyük az Isten Akaratának való átadás gondolatát. Tudjuk, hogy a spirituális létrán három fok van: a szeretet, az odaadás és az átadás. Először jön a szeretet, majd az odaadás végül pedig az átadás. Tudnunk kell, hogy a szeretet és az odaadás soha nem lehet teljes és tökéletes, hacsak az átadás nem teljes, tökéletes és feltétel nélküli. Korábban azt mondtam, hogy a szeretet az alap; majd a szeretet után az odaadásnak kell létrejönnie. És végül meg kell valósulnia a végsőnek, ami az átadás. De most látom, hogy ha soha nem érjük el az átadás-magasságot, akkor nem tudjuk értékelni a szeretet-létrafokot vagy az odaadás-létrafokot. Csak azt követően tudjuk teljes mértékben értékelni a fa törzsének legfőbb szükségességét, miután felhasználtuk arra, hogy felmásszunk rajta és elértük a mangókat. Amíg nem ízleljük meg a mangót, addig nem tudjuk teljesen értékelni a fa alsó részét. Csak akkor, amikor elérjük a célt, tudunk kiemelt jelentőséget tulajdonítani annak az útnak, amely a cél felé vezetett minket.
A legmagasabb szempontból nézve az Isten Akaratának való átadás az abszolút tökéletesség. De a törekvő kereső számára ez a fajta átadás rendkívül nehéz. Először is azt sem tudjuk, mi Isten Akarata. Belső üzenetet kapunk, de nem tudjuk, honnan jön. Ha egy adott üzenet a szívből érkezik, akkor azt gondolhatjuk, hogy az elméből származik, vagy fordítva. Viszont néha az elme közli az üzenetet, de azt gondoljuk, hogy az üzenet közvetlenül Istentől származik. Vagy a vitális közölheti az üzenet, és azt gondoljuk, hogy az üzenet a lelkünktől származik. Tehát minden lehetőség megvan arra, hogy teljes mértékben tévedjünk, amikor megpróbáljuk megállapítani Isten Akaratát. Alapjában véve, ha az általunk kapott üzenetet könnyen végre tudjuk hajtani, akkor biztosak vagyunk abban, hogy Fentről érkezett. Ily módon hamis bizonyosságot vagy a belső meggyőződés hamis érzését kaphatjuk, amely egy napig, egy hónapig vagy egy évig is fennmaradhat.
Emberként állandóan különböző belső üzeneteket kapunk, és egyiküknek minden pillanatban átadjuk magunkat. Bármit is csinálunk, az átadás szempontja jelen van. Ha szabad bejárásunk lenne a belső világhoz, látnánk, hogy minden pillanatban átadjuk magunkat vagy a fizikai tudatnak, vagy lényünk valamely más részének. A mindennapi életünkben mindig azt mondjuk, hogy „én döntöttem”, de ez abszolút nem igaz. A döntést vagy az elménk, a vitálisunk, a szívünk, a lelkünk vagy Isten hozza meg. Mindig lényünk egy része hozza meg a döntést, lényünk egy része a vezető vagy az uralkodó, és mi azonosulunk ennek a vezetőnek a döntésével. Tehát bármit is teszünk, az átadás szempontja ott van.
Legtöbbször az elménk hozza meg a döntést. Amikor az elménk dönt, akkor annyira teljes az azonosulásunk az elmével, hogy úgy érezzük, mi vagyunk azok, akik meghozták a döntést. Pontosan ugyanúgy, ahogyan az elme képes dönteni helyettünk, Isten is szeretne helyettünk dönteni. Sajnos, amikor Isten helyettünk dönt, az legtöbbször nem okoz külső örömet. Ez azért van, mert Isten Szemében az a mód, ahogyan boldoggá akarjuk tenni magunkat, általában helytelen.
Amikor nagyon erősen azonosulunk az elménkkel, vitálisunkkal vagy fizikai tudatunkkal, ha a Fentről érkező üzenet nem tetszik nekünk, és a magunk módján nem tesz minket boldoggá, akkor sokszor nem hiszünk az üzenetnek. Azt mondjuk: „Ha Isten csupa Szeretet és Együttérzés, akkor miért késztet engem ennyire szenvedni?” De ha összehasonlítjuk magunkat rokonainkkal vagy barátainkkal, akik nem imádkoznak és nem meditálnak, akkor látni fogjuk, hogy végtelenül kedvezőbb helyzetben vagyunk és végtelenül boldogabbak vagyunk, mint ők.
Ez mind kapcsolatban van az elvárással. Mielőtt elkezdtük a spirituális életet, kétségtelenül volt egy főnökünk, és ez a főnök az elme volt. Most, hogy a belső életet követjük, azt várjuk, hogy Isten minden pillanatban irányítson minket. De mi mindig kritizáljuk szegény Istent. Vagy azt mondjuk, hogy láthatatlan, vagy hogy nem tesz elégedetté minket. Még akkor is, ha Isten látható módon jönne hozzánk, azt mondanánk: „Ó Istenem, azt hittem, végtelenül szebb vagy ennél!” Egy bizonyos Formában keressük Istent, de egy másik Formában jön hozzánk. Az indiai történeteket elárasztja ez a fajta tapasztalat. Néha Isten még egy kutya formájában is eljön, hogy levizsgáztassa a keresőt, és megnézze, mennyire azonosította magát az Isten-Tudattal. De a szegény kereső bezárja a kutyát, mert zavarja.
Arra számítunk, hogy Isten a legfényesebb Formában jelenik meg előttünk – olyan Formában, mely messze meghaladja a képzeletünket. De sajnos, még akkor is, ha Isten a legszebb Formájában jelenik meg, mondjuk egy álomban, lehet, hogy ami Isten szerint a legszebb, az egyáltalán nem lesz szép a mi szemünkben. Isten szépségének az általunk történő értékelése teljesen eltérhet Isten saját Magáról alkotott értékelésétől. Az, ahogyan valamit földi látásunkkal és földi képességünkkel látunk, teljesen eltérhet attól, ahogyan Isten Szemében az kinéz. Azt mondjuk: „Csak ha Isten ebben a Formában érkezik, akkor fogadom el Őt. Ha bármilyen más Formában jön, akkor az nem lehet Isten.” Mivel nem vagyunk stabilan az Egyetemes Tudatban, elménkben egy bizonyos módon öntöttük szavakba Istent. De elképzelésünk Isten Szépségéről vagy Isten Isteniségéről a legmagasabb szempontból teljesen nevetséges lehet.
Hasonlóképpen fogalmazzuk meg a boldogságról alkotott elképzeléseinket is. Ha jön egy olyan üzenet, amely a mi magunk tetszése szerint tesz minket boldoggá, akkor úgy érezzük, hogy Istentől származik. De ha jön egy másik üzenet, amely nem nyújt nekünk azonnali boldogságot, amely csak boldogtalanságot vagy szenvedést hoz, akkor azt elvetjük. Ha olyan üzenet érkezik, amelyet rendkívül nehéz isteni módon kezelni vagy végrehajtani, akkor egyszerűen figyelmen kívül hagyjuk. Azt mondjuk, hogy sehogy sem származhat Istentől.
A valódi boldogság és a spirituális tökéletesség együvé tartoznak. A tökéletességtől belső boldogságot kapunk. Ha öt percig vagy öt óráig tökéletesen cselekszünk, vagy tökéletes emberré válunk, akkor belül valóban boldogok vagyunk. Amikor elértünk egy bizonyos szintű tökéletességet, azt automatikusan követi a boldogság. Viszont a boldogságtól is eljuthatunk a tökéletességig. Ha spirituálisan boldogok vagyunk, akkor helyesen akarunk cselekedni és becsületes emberré akarunk válni. Amikor el vagyunk keseredve, csak gyűlöljük és átkozzuk magunkat. Olyankor ki törődik a tökéletességgel? De ha spirituálisan boldogok vagyunk, a boldogságunk olyan, mint egy szilárd alap, amelyre felépíthetjük a tökéletesség palotáját.
Még ha boldogok is vagyunk és helyesen akarunk cselekedni, honnan tudhatjuk, mi a helyes dolog? Tudjuk, hogy a tökéletesség a Legfelsőbb Akaratának meghallgatásából származik, de honnan tudhatjuk, hogy egy üzenet a Legfelsőbbtől vagy egy alacsonyabb forrásból érkezik? Az egyik mód az, hogy hosszú órákon át jól meditálunk. Nem arról beszélek, hogy két-három percig, vagy akár fél óráig meditálunk. Legalább két órán át, megszakítás nélkül kell meditálnunk. Őszintén és odaadóan kell meditálnunk a lehető legnagyobb belső sírással, mintha egy gyermek sírna a szívünkben. Ha meditációnk magasztos, akkor feltétlenül meg kell kapnunk Fentről a helyes üzenetet.
A meditációnknak egyhegyűnek kell lennie. Ez nem lehet az a fajta meditáció, amelyben az elme az egyik pillanatban egyhegyű, a következő pillanatban pedig egy őserdőben barangol – barátainkra gondolva vagy arra, mi volt reggelire. Ha egyetlen gondolat is belép az elme ajtaján, az olyan, mint egy szeg, melyet beleütnek meditációnk falába. Ha nincsenek gondolatok, akkor nincs kalapács, nincs szeg, nincs semmi – csak béke. Sajnos ezt a fajta meditációt rendkívül nehéz megvalósítani.
Az egyhegyű meditáció mellett van egy másik folyamat is, melynek révén megismerhetjük Isten Akaratát. Imádkozhatunk Istenhez, hogy adja meg nekünk a képességet az állandó önátadásra – nem egy másodperces átadásra vagy öt perces átadásra, hanem állandó, feltétel nélküli átadásra az Ő Akaratának. Mondhatjuk: „Uram, add meg nekem a képességet, hogy átadjam magam az Akaratodnak. Valami jót akarok tenni itt a földön. Ha nem sikerül, akkor is jókedvűen fogadom az eredményeket. Ha pedig sikerül, akkor tudom, hogy ez csak azért van, mert a Te Képességed működött bennem és rajtam keresztül.” Ha képesek vagyunk ezt a fajta átadást vagy elkülönülő beállítottságot mindenben elérni, amit teszünk, akkor Isten Akarata képes lesz bennünk és rajtunk keresztül működni.
Ilyen jókedvű, cselekedeteink eredményétől független önátadást rendkívül nehéz megvalósítani. Ha valamit jól csinálunk, akkor hajlamosak vagyunk azt boldog-boldogtalan érdemének tekinteni. A sportpályára menve, mondjuk, elhaladok az utcán egy majom vagy egy kutya mellett. Aztán a pályán, ha jól teljesítek a 100 méteres futásban, hajlamos vagyok az érdemet még annak a kutyának vagy majomnak is tulajdonítani, akit útközben láttam. De ha nem teljesítek jól, akkor az egész világot elkezdem hibáztatni: „Mivel ezt és ezt láttam az utcán, ezért ez balszerencsét hozott rám!” Így fogom hibáztatni az egyik személyt a másik után. Ily módon az önátadásunk feltételessé válik. De ha valódi az átadás, akkor bármi is történjen, vidáman fogadjuk az eredményt. Függetlenül attól, hogy az eredmény kedvező vagy kedvezőtlen, ugyanolyan hozzáállással fogadjuk, és átadásunkat nem fogják zavarni.
Isten Akarata megismerésének harmadik módja az, hogy minden pillanatban egy abszolút gyermeki tudatunk legyen. A hétköznapi életben, ha találkozót akarunk egy fontos emberrel, akkor először a titkárságot kell meglágyítani és annak kedvére tenni, és ezt követően kell a magasabb beosztású hivatalnokoknak is a kedvében járni. A legalacsonyabbtól kell mennünk a legmagasabbhoz. A spirituális életben nem így van. Ha valakinek gyermeki tudata van, akkor közvetlenül a Legfelsőbbhöz fordulhat. A gyermek nem fél az apjától, bármilyen befolyásos is az apa. Az apa egy nagy gyár főnöke lehet, sok munkással a felügyelete alatt. De a gyermeknek nem kell átjutnia a munkásokon ahhoz, hogy láthassa az apját; csak odafut az apjához, az apja pedig abbahagyja, amit csinál, és az ölébe veszi a gyereket.
Három utat említettem meg Isten Akaratának megismerésére. Az egyik sok órán át tartó mély és mélyreható meditáción keresztül történik, a másik saját létünk vidám átadásán keresztül, a harmadik pedig egy abszolút gyermeki tudaton keresztül. E módszerek mindegyike könnyű, feltéve, hogy nagyon gyorsan akarunk futni, és eltökélt szándékunk, hogy teljesítjük a versenyt. Ha egy keresőnek megvan a gyémántkemény akarata, hogy tökéletes tanítvánnyá váljon, végül sikerülni fog neki.
Viszont, ha a keresőnek megvalósult Mestere van, aki itt van a fizikaiban, és ismeri Isten Akaratát, akkor nem szükséges, hogy három órán át meditáljon, vagy megvalósítsa ezt a fajta vidám átadást mindennapi tevékenységei során, vagy közvetlenül, gyermeki tudattal forduljon Istenhez. Ebben az értelemben tehát szerencséje van.
A hétköznapi életben, ha egy bizonyos tantárgyat akarunk tanulni, akkor elmegyünk egy tanárhoz, aki szakértő ezen a területen. Azután pedig tanulunk és tanulunk, és végül elhagyjuk a tudatlanság világát, és megvilágosultakká válunk – nem spirituális, hanem emberi értelemben. A spiritualitás egy hatalmas tantárgy. Ha ezt a tantárgyat szeretnénk tanulni, akkor olyan tanárhoz kell mennünk, aki ismeri azt. Később, amikor úgy érezzük, hogy nincs már mit tanulnunk a tanártól, saját magunkra támaszkodva elmehetünk. Valamikor nekem is volt Mesterem. Amikor úgy éreztem, hogy megtanultam tőle, amit meg kellett tanulnom, csak akkor hoztam létre közvetlen kapcsolatot a Legfelsőbbel. Amikor tanítványaim eljutnak erre a szintre, akkor ők is közvetlen kapcsolatot alakítanak majd ki a Legfelsőbbel. De spirituális fejlődésed e pontján sokkal, de sokkal könnyebb Isten Akaratát megismerned a Mesteredre hallgatva, mint ha közvetlenül próbálnál eljutni a Legfelsőbbhöz.
Ha egy ártatlan és édes gyermek akar valamit az apjától, de az apa történetesen valahol máshol van, akkor a kisgyerek tájékoztathatja az apa egyik dolgozóját. A dolgozó azonnal elfut az apához, hogy megkapja, amit a gyerek szeretne. A gyerek apjához menő dolgozó dupla örömben részesül. Örömet szerez neki az, amikor azt mondja az apának, aki befolyásos vezérigazgató: „A gyermeke ezt szeretné.” Aztán, amikor a vezérigazgató megadja neki, amit a gyerek kért, a dolgozónak örömet szerez, hogy odaadhatja azt a gyönyörűséges gyermeknek. Az apának is örömet szerez, hogy ez a dolgozó azért jött hozzá, hogy megkapjon valamit a gyermekének. Ebben az esetben te vagy az a kis gyermek, a spirituális Mestered pedig az, akinek szabad bejárása van az Atyádhoz, aki Isten.
Az Istenmegvalósított spirituális Mester végtelenül magasabb rendű, mint bármelyik átlagos egyén lelke. Végtelenül magasabb rendű, mint sok száz átlagos ember lelke együttvéve. A megvalósult Mester Isten képviselője a földön; azért jött a világba, hogy az emberiségben a Legfelsőbbet szolgálja. Ha valódi Mester, akkor nincs saját akarata. Amikor mond valamit, akkor ez csak Isten Akaratát fejezi ki. A léleknek szintén nincs saját akarata; ez is csak Isten Akaratát fejezi ki.
Ha te egy iroda vezetője vagy, és van egy helyettesed, aki kifejlesztette az iroda működtetéséhez szükséges bölcsességet és szakértelmet, akkor a munkád sokkal könnyebb lesz. Örülsz, hogy van valaki, akiben megbízhatsz és akire számíthatsz, aki a segítségedre lehet. És ha a vezető-helyettesnek van egy irodafőnöke, aki tud neki segíteni, akkor az ő munkája is sokkal könnyebbé válik. Hasonlóképpen, ha Isten szert tesz egy spirituális Mesterre, aki segíteni tud Neki a földön, akkor annyira boldog. És ha a Mester ráveszi a lelket, hogy dolgozzon érte, és foglalkozzon a kereső törekvő szívével, elméjével, vitális és fizikai tudatával, akkor a Mestert öröm tölti el. De ha a kereső közvetlenül képes meghallani lelke üzeneteit, és ha hallgat ezekre az üzenetekre, akkor a Mester munkája és Isten munkája is végtelenül könnyebbé válik. De ha a kereső nem tudja megfelelően megérteni lelke üzeneteit, akkor ott van a Mester, hogy megmondja neki, mit kell tennie.
Itt nem a Mester fizikai megjelenéséről beszélek, hanem a Mesterben lévő Legfelsőbbről, aki benne van a fizikaiban. Ez az igazi Mester. Sajnos a tanítványok legtöbbször csak a Mester fizikai megjelenését látják. A Mester kopasz, a Mester sánta, a Mester ez vagy az. Hány tökéletlenséget látnak a Mesterben! Nem veszik észre, hogy maguk a tanítványok okozták a Mester sántaságát; de az már más kérdés. Tehát, ha csak a Mester fizikai tökéletlenségeit nézed, akkor minden pillanatban csalódottsággal vagy kiábrándultsággal találkozol. A Mester külső megjelenése csak zavart és félreértést okoz a számodra.
Tavaly olvastam Nolini egyik könyvét, amelyben azt mondta, hogy csak Sri Aurobindót, az embert, a fizikai embert láttuk, és nem Sri Aurobindót, az istenit. Mivel nem mindig láttuk Sri Aurobindót, az istenit, ezért természetünk továbbra is ugyanaz maradt. Arany lehetőségünk volt természetünk átalakítására, de nem használtuk ki megfelelően.
Egy Istenmegvalósított lélek fel- és lejár az életfán. A legfelső ágaktól lejön a fa tövéig, hogy belső éhséget keltsen az emberiségben; és amikor látja az éhséget, felviszi ezt az éhséget a fán, és lehozza az eledelt – a békét, fényt és üdvösséget.
Ha tehát tudsz hallgatni lelked üzeneteire, az csodálatos! De ha arra tudsz hallgatni, amit a Legfelsőbb a Mesteredben mond neked, akkor is helyesen fogsz cselekedni. De ha nem tudsz hallgatni lelked üzeneteire, és ha nem tudsz egyetérteni Mestered módszerével, ahogy a dolgokat kezeli, akkor végső megoldásként mindenért közvetlenül Istenhez kell fordulnod. Ha ezt teszed, a lelked egyáltalán nem lesz szomorú vagy elégedetlen, és a Mestered sem lesz egyáltalán szomorú vagy elégedetlen. Épp ellenkezőleg, a Mester nagyon büszke lesz rád, ha nem kell őt igénybe venned, hogy elérd a Legmagasabbat.
A szellemi tökéletesség abban rejlik, hogy ismerjük Isten Akaratát, és minden pillanatban lelkünk, egy Mester vagy Maga Isten segítségével végrehajtjuk Isten Akaratát. Először is azt kell tudnod, mit akar Isten neked azáltal, hogy teljesen azonosulsz Isten Akaratával. Ha az elméddel, a vitálisoddal vagy a fizikai tudatoddal azonosulsz, akkor mindig sok millió és milliárd mérföld távolságra leszel attól, amit Isten benned és rajtad keresztül ki akar nyilvánítani. Először tehát azonosulnod kell Isten Akaratával, majd a legnagyobb jókedvvel és boldogsággal végre kell hajtanod Isten Akaratát.
Ez az egyetlen tökéletesség a kereső életében. A hétköznapi életben, amint azt korábban mondtam, az elméd azt fogja mondani, hogy ez az ember tökéletes, vagy az az ember tökéletes, mert van néhány jó tulajdonsága. Itt az elme a bíró. De a spirituális életben nincs bíró; csak a belső lényednek kell figyelnie, hogy a helyes dolgot cselekszed-e vagy sem. Mi a helyes dolog? Isten elégedettsége Isten Tetszése szerint.De sokszor csak fogom azokat az erőket, amelyek támadják a tanítványokat, és azonnal megszabadulok tőlük. Egy tanítványnak sem szabadna aggódnia, hogy odaadja nekem a mentális és érzelmi problémáit. Amint elveszem őket, pillanatok, percek vagy esetleg egy nap alatt meg tudok szabadulni tőlük. Ha segíteni tudok spirituális gyermekeimnek, újra és újra készen állok. Azért jöttem a földre, hogy az emberiség hasznára legyek.
A legtöbb ember számára az a nehézség, hogy szenvedésüket készek átadni Istennek, de örömüket és boldogságukat nem. Ha valaki például nem az első helyezett egy versenyen, akkor több mint kész szidni Istent: „Olyan sok hónapig gyakoroltam, és most vesztettem!” Dühünket, boldogtalanságunkat és egyéb negatív érzéseinket több mint készek vagyunk Istennek adni. De ha őszinték vagyunk, látni fogjuk, hogy nem igazán adjuk őket Istennek; ha mégis megtennénk, időbe telne, mire visszatérnének hozzánk. Ehelyett valahogy dédelgetjük ezeket az érzéseket, mert örömet szerez, ha Istent hibáztatjuk.
Viszont ha sikeresek vagyunk valamiben, öt másodpercig hálát mutathatunk ki Istennek, aztán azonnal megfeledkezünk Róla. A boldogság, amit kapunk, néhány óráig vagy néhány napig tart, belül magunkban tartogatjuk. De a hála nem virágzik a szívünkben, és továbbra sem osztjuk meg boldogságunkat Istennel, és nem ajánljuk fel neki a hálánkat. Ha valóban őszinték lennénk, pontosan ugyanúgy odaadnánk Istennek az örömünket, mint ahogyan a problémáinkat és szenvedéseinket felajánljuk neki. De nem, örömünket magunknak akarjuk megtartani. Csak ha kudarcot vallunk, akkor vonjuk be Istent a képbe. És akkor nagyon sok módon támadjuk és hibáztatjuk Őt.De ha azok a tanítványok, akik fizikailag közel állnak a Mesterhez, megfelelően használják fel a kedvező alkalmat, akkor azt fogják érezni, hogy rendkívül szerencsések. Ha észben tudják tartani Mesterük isteni jellegét, még miközben az emberi síkon érintkeznek a Mesterrel, akkor abban a helyzetben vannak, hogy nagyon magasra és nagyon mélyre menjenek. Látni fogják, hogy Mesterük szenvedhet meghűléstől vagy láztól, akár egy hétköznapi ember. Mindezek ellenére képes volt megvalósítani Istent. Ezek a tanítványok ekkor érezni fogják, hogy ők is megvalósíthatják Istent. Azt mondják: „Pont olyan, mint mi. Ha meg tudja valósítani Istent, mi a baj velünk?”
Egyes tanítványok évente csak néhányszor, négy-öt másodpercig láthatják Mesterüket. Ezek a tanítványok máskor nem tudják, mit csinál a Mesterük, de mindig úgy érzik, hogy transzban van. Talán Mesterük abban a pillanatban csak beszélget vagy újságot olvas, de mivel úgy érzik, hogy a legmagasabb meditációjában van, a szeretetük és az odaadásuk azonnal megnő.
Mivel a tanítványaim sok-sok órán át láthatnak a fizikai síkon, ezért nehéz fenntartaniuk a legmélyebb hitüket bennem és az irántam érzett legmagasabb rendű szeretetüket. A több ezer mérföldnyire lévő tanítványok azt érezhetik: „Ó, biztos vagyok benne, hogy a Mester most meditál.” De akik látnak a fizikai síkon, példának okáért, azt mondják: „Ó, látom, hogy a Mester csak teniszezik.” Fogalmatok sincs, mit csinálok a belső síkon, miközben teniszezek. Akár elütöm a labdát, akár elvétem a labdát, továbbra is kapcsolatban vagyok a Legmagasabbammal. Ugyanakkor a tenisznek van egy különleges belső jelentése is; ez a szeretet és a szolgálat játéka. A spirituális életben, ha imádságosan és odaadóan tudjuk szeretni és szolgálni Istent, nagyon sokat kapunk majd tőle.
Próbáld meg az isteni jelleget olyan gyakran látni a Mesteredben, amennyire lehetséges. Akkor, függetlenül attól, hogy hol vagy, akár a Mestered előtt, akár ezer mérföldnyire tőle, képes leszel belélegezni azt az isteni leheletet, amelyet a Legfelsőbb, az Ő végtelen Jóságából a Mesterednek adott.Mivel a tanítványom vagy, a legjobb gyógyszer az, ha imádkozol Istenhez, hogy adja meg neked, hogy jól aludj. De ha ki szeretnél próbálni más gyógymódokat is, akkor csinálhatsz egy olyan dolgot, hogy csak halványzöld dolgokat képzelsz el. A halványzöld, és nem sötétzöld, képes megnyugtatni az idegeket. Képzelj el egy rizs mezőt, vagy bármilyen más zöld mezőt. Próbáld úgy érezni, hogy vagy egy zöld mező szélén jársz, vagy egy zöld mező közepén vagy, vagy hogy körülötted minden zöld. Még akkor is, ha csak néhányszor elismétled a „zöld” szót – mintha mantrát kántálnál –, földi füleid hallják a hangot, a szín pedig rezonálni fog benned, és megérinti szíved legmélyebb mélységét. Ekkor zöld dolgokat kezdesz látni magad körül vagy magad előtt. Ez sok embernek segített; segíthet neked is.
De a legjobb módszer az, ha imádkozol a Legfelsőbbhöz, adja meg neked, hogy jól aludj. Ha jól alszol, akkor másnap lehet, hogy inspirálva leszel, hogy valami jót vagy valami nagyszerűt tégy. Tehát mindig Istentől kell kérned, amire szükséged van. A legmagasabb filozófia természetesen az, hogy Istent csak arra kérjük, teljesítse az Akaratát bennünk és rajtunk keresztül. De még nem érted el ezt az állapotot. Először is jóvá, jobbá, legjobbá kell válnod. Pozitív dolgokért kell Istenhez imádkoznod: hogy elvegye a féltékenységed, elvegye a bizonytalanságod, elvegye a kételyeidet, elvegye a negatív és tisztátalan gondolataidat. Most, ha azt mondod: „Ha Isten Akarata az, akkor hadd rendelkezzem a világ legtisztátlanabb elméjével; hadd legyek a világ legbizonytalanabb embere”, akkor csak megadod magad ezeknek az erőknek.
Mindig használnunk kell a bölcsességünket, és tudnunk kell, hogy mely jó dolgok kínálnak majd lehetőséget nekünk a fejlődésre. Megtanultuk a „spirituális átadás” kifejezést. De a bölcsességnek kell átadnunk magunkat, nem a butaságnak. Ha a tanítvány bizonytalan, akkor lehet, hogy elkezdi mondani: „Talán Isten Akarata, hogy bizonytalan vagyok. Mivel csak azért jöttem a világra, hogy Istennek örömet szerezzek, talán át kellene adnom magam a bizonytalanságnak.” Ekkor Isten csak nevetni fog a tanítvány ostobaságán.
Minden negatív tulajdonságunkat pozitív tulajdonsággá kell alakítanunk. Ha vannak olyan dolgok, amelyek az utunkba állnak és megakadályozzák, hogy Isten jó eszközévé váljunk, akkor imádkoznunk kell Istenhez, hogy segítsen legyőzni ezeket az akadályokat. Most álmatlanságban szenvedsz; kínoz az alváshiány. Hiba lenne, ha azt mondanád: „Hat hónapig, nem baj, ha nem alszom! Isten ad nekem egy tapasztalatot, csendben maradok tehát.” Most nem ez a megfelelő ima számodra. Így kell imádkoznod Istenhez: "Kérlek, hadd aludjak el, hogy holnap meditálhassak és el tudjak menni dolgozni.”
Viszont, ha valóban magas tudatban vagy, megpróbálhatod megváltoztatni az alvásképtelenségéhez való hozzáállásodat. Szenvedésedet boldogsággá alakíthatod át. Ahelyett, hogy boldogtalannak érzed magad, hogy képtelen vagy aludni, azt mondhatod: „Isten megadta nekem az arany lehetőséget arra, hogy még néhány órát meditáljak. Eddig fél órát meditáltam reggel, fél órát pedig este. De most éjjel kaptam négy-öt extra órát, hogy meditáljak, nagyon szerencsés vagyok tehát.” Ha meg tudod így változtatni a hozzáállásodat, és nagyon boldogan és vidáman képes vagy éjjel elkezdeni meditálni, akkor az alvás istennője azonnal eljön hozzád. Elmondom neked, ha éjszaka isteni hozzáállással tudsz elkezdeni meditálni, akkor nem kell néhány percnél tovább meditálnod, hogy az alvás istennője megérkezzen és megáldjon a legmélyebb álommal.
Tehát most az a legjobb, ha imádkozol a Legfelsőbbhöz, hogy adjon neked pihentető alvást. Ha néhány éjszaka nem ad pihentető alvást, akkor ezeken az éjszakákon megpróbálhatod megváltoztatni a hozzáállásodat és azt mondani: „Talán ez egy arany lehetőség számomra a meditálásra.” Ez is segít. De ha megpróbálod a legmagasabb megközelítést alkalmazni, és azt mondod, hogy az álmatlanságod talán Isten Akarata, akkor nem fogod tudni fenntartani ezt a hozzáállást. Egy-két nap múlva az elméd fellázad, mert tátongó szakadék van spirituális evolúciód jelenlegi szakasza és az általad képzelt valóság között. A gyümölcsök kétségtelenül ott lógnak a fa ágain. De ha azt gondolod, fel tudsz ugrani és meg tudod ragadni a gyümölcsöket, akkor szánalmas hibát követsz el. Lassan és biztosan kell felmásznod a fára; csak akkor érheted el a gyümölcsöket.Minden tanítványomnak, aki ki akarja nyilvánítani a Legfelsőbb Fényét, egy dolgot szem előtt kell tartania: a tisztaságot. Ha nincs tisztaság, akkor az elmében mindig megosztottság van, ez félreértéshez és veszekedéshez vezet. A kinyilvánításról beszélni olyan, mint a békéről beszélni. Az a tény, hogy az emberek háború helyett békéről beszélnek, óriási eredmény. De sokszor a béke nevében egymást öljük. Ennek ellenére az a tény, hogy mégis gondolunk a békére, azt jelenti, hogy egy napon Isten megengedi, hogy felismerjük a béke valódi értelmét és jelentőségét. Hasonlóképpen, ha gondolkodunk a kinyilvánításon, függetlenül attól, hogy hány hibát követünk el, és hányszor csapjuk be magunkat és másokat, akkor el fog jönni az a nap, amikor erőfeszítéseink valóságossá válnak.
Jobb kinyilvánítani, bármennyire tökéletlenül is, mint csendben maradni. Vivékánanda ezt szokta volt mondani, amikor látta, hogy egyes indiaiak tétlenek: „Menjetek focizni! Hamarabb felismeritek Istent, ha fociztok, mint ha a Bhagavad Gítát olvassátok!” Ekkor úgy érezte, arra van szükségük, hogy aktívak és dinamikusak legyenek. Hasonlóképpen, jobb, ha hibázunk, miközben a kinyilvánításon munkálkodunk, mint ha nem csinálunk semmit. Amikor egyesek hibáznak, vagy látják, hogy mások hibákat követnek el, akkor feladják. De tudnotok kell, elkerülhetetlen, hogy mindenki hibázzon. Ezen hibák ellenére, a bátrak tovább dolgoznak, mivel eltökélt szándékuk, hogy helyesen cselekedjenek és megfelelő emberré váljanak. Végül sikerrel járnak majd.Azok az emberek, akik eljönnek az előadásaidra, nem biztos, hogy elég őszinték ahhoz, hogy fegyelmezett életet éljenek. De azzal a reménnyel érkeznek hozzád, hogy legalább jobb emberré váljanak. Ha viselkedésed következtében megsemmisíted a törekvésüket ahelyett, hogy megerősítenéd azt, akkor valami nagyon siralmasat teszel. Felelős vagy azokért a keresőkért. Még akkor is, ha csak kíváncsiságból jöttek hozzád, hogy megtudják, mit is jelent valójában a spiritualitás, részedről bármilyen helytelen viselkedés még a kíváncsiságukat is tönkreteheti, nem is beszélve törekvésükről.
Őszinteségre, lelkesedésre, buzgalomra, tisztaságra és sok más isteni tulajdonságra van szükség, hogy másokat arra ösztönözzünk, hogy teljes mértékben spirituális életet kezdjenek élni. Nem elég adni; neked azzá is kell válnod. Ha anélkül adsz, hogy azzá válnál, akkor soha nem lehetsz sikeres. Tehát adj és válj azzá; válj azzá és adj. Akkor valóban isteni eszköze leszel a mi Szeretett Legfelsőbbünknek.Néha éjszaka álmodhatod azt, hogy veszekedsz és harcolsz valakivel. Majd reggel meglátod azt az egyént, aki nagyon kedvesen mosolyog rád, és nagy gyengédséget és szeretetet mutat feléd. Nagyon sok álomnak nincs semmi alapja; teljesen hamisak.
Amikor a spirituális Mestereknek vannak álmaik, ők azonnal képesek megtudni, hogy az álmok valósak-e. A spirituális Mester vagy a legmagasabb rendű kereső tisztában lesz azzal, hogy álmodik, és intuitív vagy belső látásával képes lesz megfigyelni az álmot. Ilyenkor az álom elkülönül a látástól. Ha ez egy sugalmazó álom, mely végül meg fog nyilvánulni, akkor élvezni fogja az álmot. De ha ez egy elcsüggesztő álom, akkor csak el fogja hessegetni. Általában a spirituális Mestereknek nincsenek olyan gyakran álmaik, mint a hétköznapi embereknek. Talán évente egyszer, vagy néhány évente vannak álmaik. De a legmagasabb meditációjukban lesz látomásuk, és látni fogják, mi fog megnyilvánulni. Természetesen, ha Isten azt akarja, hogy a látomás ne nyilvánuljon meg, akkor nem fog megnyilvánulni. Isten számára semmi sem lehetetlen. Tehát ha bölcsek vagyunk, eggyé kell válnunk Isten Akaratával.
A mindennapi és nem inspiráló álmokat, csak el kell vetni, el kell vetni, el kell vetni. Ha pedig mégis inspiráló álmod van, ne izgasd magad, ha nem nyilvánul meg. Álmodban elmehetsz egy kertbe, és megláthatsz egy gyönyörű virágot, de nem biztos, hogy képes leszel leszakítani a virágot, vagy a kertész nem akarja, hogy leszakítsd, mert meg akarja őrizni a kertben. Beléphetsz a kertbe, és értékelheted a virágok szépségét és illatát, de előfordulhat, hogy nem engedik meg, hogy a virágokat hazavidd – a valóság világába.Most tartsd meg az emlékezetedben, mennyire szeretted azt a virágot, és mennyi örömet okozott neked. Eleinte külön létezett. De apránként behoztad a szépségét és valóságát a saját testedbe és a saját szívedbe. Majd próbáld azt érezni, hogy nincs tested, nincs elméd, semmid sincs. Csak úgy gondolj magadra, mintha te lennél az a legszebb virág. Mivel te lettél az a gyönyörű virág, ezért feltétlenül úgy kell értékelned magad és szeretni magad, ahogyan a virágot szeretted.
Miután elkezdted szeretni önmagad, érezned kell, hogy Isten végtelenül jobban szeret. Ha testi betegségben vagy valami másban szenvedsz, úgy érezheted, hogy senki sincs ott, aki szeretne vagy együtt érezne veled. De van valaki, és az a Személy benned van. Ha szenvedsz, akkor tudnod kell, hogy Ő végtelenül többet szenved. Ha boldog vagy, akkor Ő végtelenül boldogabb. Próbáld meg ápolni azt az érzést, hogy a Legfelsőbb, aki a legfelsőbb részed, mindig érzi azt, amit te érzel, csak végtelenül többet. Ha szeretsz valakit, Ő végtelenül jobban szereti azt az embert. És ha szereted magad, akkor Ő végtelenül jobban szeret.Fáradhatatlanul akarod szeretni Istent. Jelenleg ez lehetetlen, de ha imádságaid és meditációid alatt szeretni tudod Istent, ha napközben néhány órán át tudatosan képes vagy szeretni Istent, azzal már elindulhatsz. Erről a szintről léphetsz be az odaadás-világba, onnan pedig az átadás-világba mehetsz. A szeretet, az odaadás és az átadás mind összekapcsolódnak. Az alapján, amennyi szeretettel és odaadással rendelkezel, lehet, hogy nem éred el az Istennek való feltétel nélküli, lelkes átadást; ennek ellenére mindenképp vannak bizonyos módok, amelyekkel átadhatod magad Isten Akaratának. De utad egy bizonyos mennyiségű szeretettel kell elkezdened, mielőtt belépnél az odaadás-világba, onnan pedig eljutnál az átadás-világba.
Kereső vagy. Ezért kétségtelenül szereted Istent; azt mondani, hogy nincs szereteted Isten iránt, a huszadik század lehető legnagyobb hazugsága lenne. Most növelned kell a szereteted. Olyan ez, mint a testmozgás az izomerőd növelése érdekében. Az ima és a meditáció olyan, mint a testmozgás a spirituális világban. Imád és meditációd erejénél fogva könnyen megerősítheted Isten iránti szereteted. Kezdheted úgy, hogy tizenöt percig meditálsz, és onnan fokozatosan növelheted az időt húsz percre, harminc percre és így tovább.
Nincs egyetlen tanítványom sem, aki ne szeretné Istent. Most már csak az a feladat, hogy kifejlesszük az Isten iránti feltétel nélküli szeretet készségét. Néhány tanítványom képes meditációja alatt öt percen vagy fél órán keresztül feltétel nélkül szeretni Istent. De amikor a meditációnak vége, minden elvárásuk és követelésük előjön. Valaki azt fogja mondani: „Ez nem csinálta meg ezt, vagy az nem csinálta meg azt, akkor hogy lehet, hogy Guru mosolyog az illetőre?” Vagy valaki más azt fogja mondani: „Hogy van az, hogy ez és ez annyira boldog, miközben én imádkoztam és meditáltam, és mégsem vagyok boldog?” Tehát Isten iránti szeretetünk hirtelen feltételessé válik. Ennél is rosszabb, amikor megjelenik az elvárás; és még ennél is rosszabb, amikor a követelés jelenik meg.
Istent igenis szeretjük. Most növelnünk kell Isten iránti szeretetünket. Mindig azt mondom, hogy Maga Isten minden pillanatban megnöveli saját Örökkévalóságát és Végtelenségét; ez örömet okoz Neki. Jelenleg nem tudjuk elképzelni, mi Isten Végtelensége. De amikor azonosítjuk magunkat Isten Akaratával, akkor egy pillanat alatt láthatjuk Isten Végtelenségét és Isten Vízióját. Az elmével nem mérhetjük meg azt; nem olyan, mintha 8000 métert másznánk fel a Himalájára. A Végtelent csak a belső látásunk révén ismerhetjük meg. Ha meditálunk, növeljük a belső látásunkat, növeljük Isten iránti szeretetünket.Amíg élek, mindenképpen elmondom az egész világnak, hogy a lélek létezik. Számomra a test, az elme és a vitális valótlanok. Csak az örök és halhatatlan lélek a valódi. A lélek olyan, mint a legragyogóbb gyermek bennünk. Ha jó kapcsolatot ápolsz a lelkeddel, akkor ő mindenképpen az Atyához visz téged. Az Atya alig várja, hogy időt töltsön veled beszélgetve, mert legkedvesebb gyermeke, a lelked hozott téged. Ha örömet szerzel a benned lévő isteni gyermeknek, akinek szabad bejárása van az Abszolút Legfelsőbb Úrhoz, akkor nagyon könnyű meglátni az Atyát.
Azt kérded, hogy félre rakd-e a pénzed arra az esetre, ha valamikor kórházba kellene menned, vagy most kellene elköltened valamire, ami segít a spirituális fejlődésedben. Ez hit kérdése. A spirituális emberek úgy érzik, hogy ha kórházba kell menniük, akkor Isten hoz valakit, aki gondoskodik a kórházi számláikról. Ilyen fajta hitük van Istenben. Egy igazán spirituális embert nem fog túlságosan aggasztani a jövő. Számára Isten az orvos, Isten a kórház, Isten élet, Isten halál, Isten minden. Mások lehet, hogy ötven vagy hetven vagy kilencven éves korukra félretesznek pénzt. De Isten öt másodperc alatt elvihet ebből a világból, ha akarja. Ha minden pénzedet a végtelenségig a bankban tartod, akkor egy nap elkísér a koporsódba vagy a sírodba. De soha nem lesz képes a Mennybe vinni. Soha!Végül rájött, hogy abba kell hagynia az okkult hatalmának úton-útfélen történő használatát, kénye-kedve szerint, és minden figyelmét Isten felismerésére kell fordítania. Tehát, miután sok éven át használta az okkult hatalmat, élete utolsó harminc-negyven évében mély meditációba merülve élt a Himalája barlangjaiban. Ekkor meggyőződött róla, hogy az okkult hatalom nem más, mint zsonglőrködés vagy varázs mutatvány. Olyan, mint a tűzijáték – valami, ami felemelkedik és aztán véget ér. Ezért abbahagyta az okkult hatalom használatát, és csak a meditáció hatalmával és a szellem hatalmával törődött. A szellemi, spirituális hatalom végtelenül erősebb, mint az okkult hatalom, és mindig építő.
Nepálban meglátogathatsz néhányat azon barlangok közül, ahol Góraksanáth meditált. Ezekben a barlangokban a meditációjának a hatalmát fogod érezni, és nem az okkult hatalmát. A meditáció révén megbocsátást fejlesztett ki, és hatalmas békére tett szert. Aztán amikor az emberek nem hallgattak rá, ahelyett, hogy okkult hatalmát használta volna ezeknek az egyéneknek az elpusztítására, majd újjáélesztésére, egyszerűen megbocsátott nekik. Csak újból belemerült a meditációjába, és elöntötte őt a béke. Csak a meditációból lehet békét kapni, nem az okkult hatalomból.A tanítványok istentelen tulajdonságai közül az engedetlenség a legrosszabb. Egy hétéves kislány vagy kisfiú számára nem lehetetlen feladat, hogy szeresse az apját és engedelmeskedjen az apjának. Tizennégy vagy tizenöt éves korig az engedelmesség természetes és spontán. Az engedetlenség általában tizenhét vagy tizennyolc éves korban jelentkezik. Ha az emberek elérik a húszéves kort, akkor el is felejthetjük az engedelmességet! Amikor pedig elérik a negyven- vagy az ötvenéves kort, a saját életüket élik! Csak néhány nagyon szerencsés tanítvány őrizte meg az engedelmességét, miután elérte a húszéves kort. Szerencsés vagyok, és ők is szerencsések.
Az isteni tulajdonságok közül kiemelkedően fontos az engedelmesség. Ha valódi belső és külső engedelmességed van a lelked, a legfelsőbb részed iránt, akkor szeretni fogod Istent, Istennek szenteled magad és feltétel nélkül átadod magad Istennek. A tanítványok összes jó tulajdonsága egy forrásból származik, és ez az engedelmesség. Az engedelmesség olyan, mint a fa gyökere; a gyökérből származik a zsenge csemete, végül pedig a páratlanul szép fa számtalan virággal és gyümölccsel. De ha nincs gyökér, semmi sem fog növekedni.
Azt vettem észre, hogy sok tanítványom elméjébe belépett az időskor. Állandóan a régi módon gondolkodnak. Dacolnod kell a régi elképzeléseiddel, régi gondolataiddal és régi szokásaiddal. Dobd el a régi életmódodat! Ha őszintén érezni tudod, hogy hétéves kislány vagy kisfiú vagy, akkor annyi méreg el fog tűnni, ami az elmédben van, és könnyen el fogsz tudni menekülni az elme dzsungeléből. Akkora lelkesedés és öröm fog belépni az életedbe, és akkora szeretetet fogsz érezni Isten és a spirituális Mester iránt! Minden nap új módon fogod látni az életedet, és újra elő tudod hozni az édes, édesebb, legédesebb tulajdonságaidat. Ekkor kinyílsz, mint a virág, sziromról sziromra. De ha továbbra is azt gondolod, hogy harminc-, negyven-, ötven-, hatvan- vagy hetvenéves vagy, akkor meglátod, hogy a szívkertedben minden virág elszárad; nem leszel más, mint egy teljesen élettelen virág. Egy hétéves gyermek számára nincs kétség, nincs lehangoltság, nincs csalódottság, nincs negativitás. A gyerek csak ugrándozik örömében, és szívkertjében játszik és csak játszik.Minden, amit viselünk, befolyásolja a tudatunkat. Ha valaki a futóruhájában jön a meditációra, és úgy gondolja, hogy nagyon gyorsan képes lesz elérni a legmagasabbat, akkor csak önmagát csapja be. A tudat szempontjából mindenképpen nagy különbség van a szári és a pandzsábi, illetve a szári és a nyugati ruha között. Hordhat valaki szárit, és közben lehet nem spirituális, ez igaz; de a szári viselése kétségtelenül emlékeztetni fogja a spirituális életére, és segít abban, hogy előhozza a törekvő tudatát.
Természetesen a törekvés a legfontosabb. De van néhány dolog, ami hozzájárul a törekvéséhez, és a szári viselése az egyik. Ha valami hozzájárul a törekvésünkhöz, ki kell használnunk azt.Ha felismerjük, hogy a Legfelsőbb a Kormányos, a Hajó, az Utazás és a Part is, és mi csak az Ő Hajójában ülő utasok vagyunk, akkor tudni fogjuk, hogy szent Kötelessége minket Partra vinni. A mi szerepünk csak az, hogy tudatosan, imádságteljesen, lélektelien és önodaadóan részt vegyünk ebben az utazásban.
Valahányszor döntést hozunk, ez általában az elménk értelem részéből ered, vagy mondhatjuk akár azt is, a bölcsesség-elménkből. De van valami végtelenül magasabb rendű, mint az emberi értelmünk és emberi bölcsességünk, és ez Isten Akarata mibennünk. Minden pillanatban gyakoroljuk az egyéni akaratunkat. Mindenki azt akarja, hogy a világ az ő tetszése szerint legyen boldog. Én úgy érzem, hogy ha az én akaratomat követik az emberek, akkor a világ boldog lesz. Ön úgy érzi, hogy ha az ön akaratát követik, akkor lesz boldog a világ. De egy adott egyén boldogságának módszere, illetve az a módszer, ahogy a boldogságot más egyénekbe juttatja, valójában egyáltalán nem biztos, hogy boldoggá teszi őket.
Isten mind a Teremtő, mind a teremtés. Isten, a Teremtő kétségtelenül azt akarja, hogy Isten, a teremtés boldog legyen; azt akarja, hogy mindenki boldog legyen. Isten, a Teremtő csupa Szeretet, csupa Könyörület és csupa Törődés Isten, a teremtés iránt. De Isten csak akkor tud minket boldoggá tenni, ha készek vagyunk az Ő Tetszése szerint boldogok lenni. Ha tudatosan segítségül tudjuk hívni Isten, a Teremtő Jelenlétét, Útmutatását vagy Akaratát, akkor a világot elárasztja a béke és a boldogság. Isten Akaratának követése az egyetlen módja a boldogság elérésének egyénileg, együttesen és egyetemesen. Ellenkező esetben, ha minden egyén a maga módján próbálja meg boldoggá tenni a világot, akkor mindenképpen egyik hibát fogjuk elkövetni a másik után, mielőtt megoldjuk a világ problémáit, vagy akár az egyéni problémáinkat.
Honnan ismerhetjük meg Isten Akaratát? Isten Akaratát imánk és meditációnk, valamint annak a világnak való tudatos önodaadásunk révén ismerhetjük meg, amelyben élünk, és amelyet a sajátunknak, teljesen a sajátunknak vallunk. Ha szabadon hozzáférünk a törekvés belső életéhez és az önzetlen odaadás külső életéhez, akkor ismerjük meg és valósítjuk meg Isten Akaratát. Ha pedig hallgatunk Isten Akaratára, akkor minden problémánk és a világ összes problémája megoldódik.Ez nem azt jelenti, hogy amíg nem üt Isten órája, addig tétlen vagy tunya leszel. Helytelen csak két percet vagy öt percet imádkozni, majd feladni, ha azt látod, hogy elméd még mindig tele van gondolatokkal, vagy ha azt látod, hogy nyugtalanság van az elmédben, a vitálisodban és a fizikai létezésedben. Az is helytelen, ha elvárod, hogy az elméd nyugodt és csendes legyen, csak azért, mert két vagy három percig meditáltál.
Mit tehetünk a gondolatokkal gyakorlati szinten? Tekintsük a gondolatokat egyéneknek, az elmét pedig tekintsük egy szobának, amelyben élünk, és amely a miénk. Belülről be kell zárnunk az elme-szobánk ajtaját, és egyáltalán senkit sem szabad beengednünk. Nemcsak az ellenségeinket fogjuk távol tartani, amelyek a rossz gondolatok, hanem a barátainkat, a jó gondolatokat is. Eltökélt szándékunk, hogy csak a csendet, a teljes csendet fogjuk élvezni.
Néhány pillanat múlva, mondjuk, egy gondolat kezd kopogni az ajtónkon. Ekkor gyakorolhatjuk az együttérzésünket, vagy gyakorolhatjuk a bölcsességünket. A bölcsesség arra emlékeztet minket, hogy ünnepélyesen megígértük magunknak, hogy senkit sem engedünk belépni az elme-szobánkba. De ha az együttérzést kezdjük el használni, akkor lehet, hogy azt mondjuk: „Ki tudja, ki jön? Talán egy nagyon jó barátom.” Akkor természetesen kinyitjuk az ajtót. De sajnos abban a pillanatban, hogy kinyitjuk az ajtót, beereszthetünk egy istentelen gondolatot. Ez az istentelen gondolat egy röpke másodperc alatt ellophatja mindazt a jó érzést, aminek az elmúlt tizenöt vagy húsz percben a gondját viseltük.
Ezért a legjobb, ha semmilyen körülmények között sem nyitjuk ki az ajtót. Aztán egy idő után minden rossz gondolat magától elhagy bennünket. Ha a gondolatok istentelenek, akkor csak istentelen tulajdonságaik vannak. Nem lesz türelmük arra várni, hogy kinyissuk az ajtót. Miután néhány percet várakoztak kint, ezek a gondolatok azt mondják: „Méltóságunkon aluli, hogy tovább várakozzunk itt. Ha nem akar látni minket, bekopogunk valaki más ajtaján, és mást fogunk zavarni.”
Ha ez egy jó gondolat, egy valódi és őszinte barátunk, akkor ez a gondolat azt mondja: „Ó, talán a barátom nagyon elfoglalt vagy valami különlegeset csinál. Ellenkező esetben bizonyára kinyitotta volna az ajtót. Türelmesen várok tovább.” Arra kényszerítjük ezt a jó gondolatot, hogy tizenöt vagy harminc percet várjon kint. Miután vagy fél órán át békés csendben maradtunk, azt mondjuk: „Most nézzük meg, ki jött az ajtóhoz.” Ekkor azt tapasztaljuk, hogy csak a nagyon kedves barátaink várnak ránk. Ezek a barátok az isteni, erőt adó és beteljesítő gondolataink.
Ily módon, ha tizenöt percig vagy fél órán át teljes csendben tudjuk tartani elménket, akkor meditációnk végén a sötét, nem törekvő erők nem lesznek ott, hogy belénk lépjenek. Így lehetnek csak jó gondolataink a meditációnktól. Először is teljesen be kell zárnunk az elmét, és egyáltalán semmiféle gondolatot sem szabad beengednünk. Aztán, miután mélyen magunkba merültünk, és beléptünk a béke tengerébe, amikor kinyitjuk elménk ajtaját, csak jó, isteni gondolatok fognak várni ránk.From:Sri Chinmoy,Sri Chinmoy válaszol, 6. rész, Agni Press, 1995
Forrás: https://hu.srichinmoylibrary.com/sca_6