A hála a legédesebb dolog egy kereső életében – és minden emberi életben is. Ha van hála a szívedben, akkor hatalmas édesség, bájosság lesz a szemedben. Amikor látok egy tanítványt, akkor a szeme szépségét nézem. A szem szépségét nem a formája vagy a színe határozza meg. Nem, a szem szépsége a szív szépségétől függ. A szemekben tisztaságot, hálát és néhány más dolgot keresek, amelyek közvetlenül a szívből erednek.
De az összes dolog közt, amit keresek, a hála a legfontosabb. Ha hála van a szívedben, akkor az édesség formájában fog kifejeződni a szemeden keresztül. Amikor bizonyos szemek rám néznek, akkora édességet látok bennük – mint amilyenek a legízletesebb indiai édességek!Amikor a Legfelsőbb ad valamit, feltétel nélkül adja, és nem vár el semmit cserébe. De ha bölcs vagy, akkor te is odaadod Neki, amid van és ami vagy. Ha nem adod oda, amid van és ami vagy, akkor nem leszel képes fogadni Tőle. A végtelen óceán mindig készen áll arra, hogy mindent megadjon – amije van és ami ő maga – a cseppnek, hogy a csepp eggyé válhasson vele. De ha a csepp nem adja oda szintén magát az óceánnak, akkor hogyan kaphatná meg az óceán végtelenségét? Az óceán mindig készen áll rá, hogy te fogadd őt. De ha te nem vagy hajlandó odaadni a cseppet, ami te vagy, az óceánnak, akkor hogyan válhatnál az óceánná?
A napfény mindenki számára van. De ha csukva tartom az ajtóimat és az ablakaimat, akkor nem fogok tudni hozzájutni. A Legfelsőbb minden egyes emberre folyamatosan árasztja végtelen Fényét, végtelen Békéjét és végtelen Üdvösségét. De ezeket a dolgokat csak a Legfelsőbb iránti szeretetünknek és a Legfelsőbb iránti szükségünknek megfelelően kapjuk meg.
A nagy spirituális Mesterek sok dolgot tesznek feltétel nélkül az emberiségért. Ide-oda mennek beszédeket és meditációkat tartani, de hány ember jön, hogy kapjon tőlük? Békekoncerteket adok, verseket írok, festek és rajzolok. Sok-sok dolgot teszek, amit nem kell csinálnom. Sri Krisna azt mondta, hogy az Isten-megvalósítás után nem kell semmi mást tenni. Ezen dolgok közül, amit teszek, egyik sem fogja növelni Isten-megvalósításomat. De csak azért írok, festek, adok koncerteket, és teszem ezeket az egyéb dolgokat, hogy másokat ösztönözzek.Ha két ország kompromisszumot köt, az vicc. A kompromisszum a félelemből ered. Sok éven át harcolok veled, de most, hogy gyenge vagyok, azt mondom: "Ne harcoljunk többé!" De a szívem lángol, és titokban azon fogok dolgozni, hogy valami új fegyvert vagy új stratégiát alkossak, azért hogy legyőzzelek. Aztán holnap, amikor erősnek érzem magam, ismét harcolni akarok. Az egyetlen ok, amiért talán nem támadlak meg, az hogy félek, te is valami erősebb fegyvert gyártottál. Tehát a békés kompromisszum, mely felé közeledünk, csak a kölcsönös félelmen alapul, nem pedig a kölcsönös bölcsességen. A szívünk legmélyén csak néhány évig vagy néhány hónapig akarunk békések maradni, hogy felkészülhessünk a jövőbeli harcra.
A spirituális életben, ha egy egyénben a legmagasabb isteniséggel foglalkozol, akkor a kompromisszum lehetetlen. Teljes felelősséget vállaltam tanítványaim spirituális fejlődéséért. Minden alkalommal, amikor kompromisszumot kötök, és hagyom, hogy valaki rosszat tegyen, elodázom az adott személy fejlődését. Célom, hogy mindenkit a lehető leggyorsabban az elrendelt célba vigyek. Ha megengedem valakinek, hogy késleltesse a haladását, és rosszat tegyen, akkor később, amikor ez a személy isteni tudatban lesz, hibáztatni fog. Amikor látja, hogy boldog-boldogtalan nála sokkal gyorsabban halad, el lesz keseredve. Azt fogja mondani: „Ó, Istenem, ők rosszabb futók voltak. Most meg mindannyian elém kerültek. Miért engedted meg, hogy megalkudjak?”
A dolog így történik: ha öt órakor fel akarsz kelni meditálni, az elme azt mondja: „Ó, ez túl korai.” Hat órakor, hét órakor, de még nyolc órakor is, az elme azt mondja, még mindig túl korai. Aztán, amikor végre kilenc vagy tíz órakor felkelsz, az elme azt mondja: „Te bolond, most már túl késő meditálni! Ki kérte, hogy hallgass rám?”
Másfelől a tanítványok néha rákényszerítenek, hogy kompromisszumot kössek. Tudom, hogy valaki rosszat csinál, de az együttérzés miatt vagy különféle más okból kénytelen vagyok azt megengedni. Aztán én vagyok az, aki valóban szenved, mert ezt a személyt a vállamra kell vennem és hordanom, hiszen a Mester isteni felelőssége annak biztosítása, hogy minden tanítványa a leggyorsabban fusson.Másfelől néhány szülő még egy pillanatra sem imádkozik. Nem azért adják a nevet, hogy gyermekeik spirituálisak legyenek, hanem azért, mert örömet szerez nekik, ha azt mondhatják, a fiuk neve Ráma vagy Krisna. Isteni nevet adnak gyermekeiknek, de hihetetlen dolgokra tanítják őket, amíg felnőnek, hogy sikeresek legyenek azokban a foglalkozásokban, ahol a tudat egyáltalán nem törekszik. Gyermekeiknek az istenek és istennők példaszerű nevét adják, de aztán gyermekeiket a megtévesztés dzsungelébe vezetik, nem pedig az istenség kertjébe.
Amikor spirituális nevet adok egy tanítványomnak, az azért van, mert látom a tanítvány lappangó lehetőségeit és belső képességeit. Látom, ez a személy valószínűleg milyen tulajdonságokat fog előtérbe hozni ebben az inkarnációban. Minden embernek sok isteni tulajdonsága van, de e tulajdonságok egy részének nagyobb valószínűsége vagy hajlamossága van, hogy ebben a megtestesülésben megnyilvánuljon, mint másoknak. Így különböző neveket adok a lélek azon képességétől, hajlandóságától és lelkesedésétől függően, hogy az istenit bizonyos isteni tulajdonságokon keresztül kinyilvánítsák.
Amikor az istenek és az istennők látják, hogy egyes keresők kinyilvánítják spirituális nevük jelentését, nagyon boldogok. De szomorúvá válnak, amikor látják, hogy azok a gyerekek, akiket róluk neveztek el, nagyon istentelen életet élnek, és megszentségtelenítik a nevüket. Bizonyos szülők csak adnak egy spirituális nevet, majd megmutatják gyermekeiknek az utat a pokolba. Ami engem illet, igyekszem előtérbe hozni azokat az isteni tulajdonságokat, amelyeket a spirituális név megtestesít, és segítek a tanítványnak tudatosan kinyilvánítani ezeket a tulajdonságokat.Abban a pillanatban, amikor meg tudod osztani titkaidat a Mesterrel, már tettél egy lépést előre. Ekkor a Mester azt mondja: "Most azt akarom, hogy tíz lépést, száz lépést tegyél meg előre, és ne csináld többé azt a dolgot, melyet rosszul csinálsz." Két évig, tíz évig vagy tizenkét évig megpróbálhatsz elrejteni egy problémát – mondjuk úgy – magadban. Mivel szíved kapuját zárva tartottad, minden sötétség benne, sötétség, sötétség. Amikor elmondod nekem a titkod, olyan, mintha megnyitnád szíved ajtaját, és friss levegőt meg fényt engednél be. Ilyenkor annyira büszke vagyok rád; nem tudod elképzelni, mennyire értékelem és csodálom őszinteségedet.
De most, hogy kicsit megnyitottad a szívedet, miért nem nyitod ki teljesen? Sokan közlik titkaikat bizalmasan velem; titkok millióit hallom. De a következő lépést nem teszik meg: ez az engedelmesség. Készek elmondani, hogy valami nagyon rosszat tettek. De amikor tanácsot adok nekik és elmondom nekik: "Ne tedd ezt többé", nem hajlandók hallgatni rám. És tudnod kell, hogy nem puszta tanácsadás az, amit adok. Amikor azt mondom neked, hogy ne csinálj valamit, én az erőt is megadom neked, hogy azt ne tedd meg. Megadom neked a belső erőt, hogy ne ismételd meg a hibádat. De te nem akarod azt fogadni.
A tanítványok legtöbb problémája engedetlenséggel kezdődik, és a vonakodás miatt folytatódik. Először olyasmit csinálsz, amiről tudod, hogy a Mestered nem fog helyeselni. Megszeged az isteni törvényeket, és a világi kísértés vagy a világi hírnév és dicsőség iránti vágy miatt valami nem spirituálisat teszel, vagy amiatt, mert azt hiszed, valamilyen módon boldogabbá teheted az életed. Aztán valami mást teszel rosszul, amikor titokban tartod, és nem mondod el a Mesternek. Azok a tanítványok, akik megszilárdították az egységüket velem, vagy akik meg akarják szilárdítani az egységüket velem, nem félnek megmondani nekem a nehézségeiket és problémáikat. Ha csendben maradnak, mert azt hiszik, dühös leszek, akkor hol van az irántam érzett szeretetük, hol van a velem való egységük?
Amikor végül előjön az őszinteséged, hogy megmentsen az engedetlenségedtől, akkor elmondod nekem a problémáidat, vagy hogy miért esett a tudatod. De amikor elmondom neked, mit kell tenned, akkor megjelenik a dac vagy az ellenállás, és nem hallgatsz rám. Mi történik tehát? Őszinteséged darabokra van vágva. Amikor nem hallgatsz Mesteredre, csak a saját spiritualitásodat árulod el.
Bizonyos tanítványaim teljesen a saját világukban vannak, és a világuk millió és millió mérföldre van az isteni világtól. Megteremtették maguknak a poklot, és élvezik azt, és így próbálnak áltatni engem, és megtéveszteni. Amikor végre felismerik, hogy a pokolban élnek, azt mondják nekem, hogy kínozza őket a titkuk, és rettenetesen szenvednek. Azt mondom nekik: "Kérlek, kérlek, ne maradjatok a pokolban, sok-sok évig próbáltam létrehozni nektek a Mennyországot, de nem akartatok ott maradni. Inkább a pokolban akartatok élni. Most megint isteniek akartok lenni, ezért megadom nektek a képességet. Valójában én vagyok a ti képességetek." De ezek az emberek nem hallgatnak rám, és ezt mindketten megszenvedjük.
Először kerülöd az orvost; majd végül elmondod az orvosnak: " Valami bajom van belül." Az orvos azt mondja: "Ez rák, gyógyszert kell rá szedni." Te viszont így szólsz: "Nem, nem fogok gyógyszert szedni. Élvezni akarom az életmódomat. Élvezni akarom a rákomat." A spirituális Mester azonban nem olyan, mint egy külső orvos. Ha a beteg meghal, mert nem szedi a gyógyszerét, a külső orvos egyszerűen azt mondja: "Nem az én hibám." De a belső orvos, a Mester, nem ilyen. Szenved és sír, mert a tanítvány nem hallgatott rá. Amikor a tanítvány spirituálisan meghal, a Mester azt mondja: "Ha ez a személy követte volna a tanácsomat, akkor meg tudtam volna menteni."
Azok a keresők és tanítványok, akik képesek voltak megoldani vitális és más belső problémáikat, csak azért voltak erre képesek, mert őszinték voltak és hajlandóak elfogadni a spirituális tanácsot.
A Mesteredben láthatod a Legfelsőbbet, a Legmagasabb rendűt. Ha a Legmagasabb rendű nem tudja megoldani a problémáidat, akkor ki tudja őket neked megoldani? Amikor a Mester a fizikaiban van, az a te arany lehetőséged, hogy a leggyorsabban haladj. Ahogy azt Sri Rámakrisna szokta volt mondani, a tehéntej a tőgyben van. Ha tejet akarsz kapni, a tőgyet kell megnyomnod, nem a fület vagy a farkat. Hasonlóképpen, ha meg akarod oldani a spirituális problémáidat, akkor a megfelelő emberhez kell menned.
Mestered a megfelelő ember, hogy bölcsességet nyújtson. Ha problémád van, akkor ott az arany lehetőséged, hogy elmenj a Mesterhez, hogy megoldja a problémád. Amikor a Mester a fizikai síkon van, ekkor a legkönnyebb spirituálisan fejlődni. A Mester a tehén tőgye, amely az Univerzális Valóság. A házban egy adott helyen van a szentély. A kertben egy adott helyen van a legszebb rózsa.
Ha meg tudod alapozni egységedet a Mester akaratával, amikor a fizikai síkon van, akkor képes leszel azt fenntartani, amikor a Mester elhagyja a fizikai világot. De ha nem tudod itt megalapozni egységedet a Mesterrel, azt hiszed, képes leszel egységedet megalapozni, miután meghal? Az végtelenül nehezebb! Ha az emberek nem engedelmeskednek nekem, amikor a fizikai síkon vagyok, akkor vajon a megfelelő dolgot fogják tenni, amikor a lélek síkján leszek? Itt kell felépíteni az egységed hídját, közvetlenül előttem, ha azt akarod, hogy meglegyen, miután én elmentem a Mennybe.Néha a tanítvány azt mondja belsőleg a Mesternek: "Ha szereted X.Y.-t, akkor azzal büntetlek, hogy elhagylak. Ő olyan rossz ember, hogy nem akarok a közelében lenni." Sokan hagyták el a spirituális életet, mert úgy érezték, Mesterük nagyobb jelentőséget tulajdonított azoknak az embereknek, akiket ők rossznak tartottak, mint amennyit ők tulajdonítottak nekik. Az én esetemben is jó néhány kiváló kereső hagyta el ösvényünket, mert a versengés világában maradtak, és próbáltak közel, közelebb, legközelebb kerülni. De amikor látták, hogy nem lesznek közeliek vagy közelebbiek vagy legközelebbiek, akkor eltűntek. Ezek az emberek azt akarták, hogy az ő tetszésük szerint járjak a kedvükben. Belülről azt mondták: "Olyan sokat tettem érted, de te nem törődsz velem, és nem gondolsz rám."
Mindig azt teszem, ami a tanítvány spirituális fejlődéséhez a legjobb, és egy igaz tanítvány hinni fog a Mesterben. Az igaz tanítványt nem érdekli, hogy külsőleg közel vagy külsőleg messze távol van-e a Mestertől, amennyiben a Mester tetszése szerint szolgálhatja a Mestert. Csak ezek az igazi tanítványok okoznak nekem örömet, mert ők az én részeim, én pedig az ő részük vagyok. Ők azok, akik valóban szeretnek, és tényleg megértenek engem, és egyetlen céljuk, hogy a bennem lévő Legfelsőbbet manifesztálják a földön.Isten Lábai mindig, újra és újra készen állnak, hogy megmutassák Könyörület megjelenésüket, míg Isten Szeme bizonyos idő elteltével előtérbe hozza Igazságosság-Fényét. Isten Könyörület-Szíve sokkal többször fog Könyörületet mutatni, mint az Ő Könyörület-Szeme, de jóval kevesebbszer, mint a Könyörület-Lábai. Ha Isten Szeme tízszer mutat Könyörületet, a Szíve negyvenszer fogja azt mutatni; de a Lábai ennél többször, akár százszor vagy kétszázszor is.
Ha egyszer valaki menedéket talál Isten Lábainál, akkor nem számít, hogy hányszor csinál valamit rosszul, Isten kész megbocsátani neki. A kereső mindig védelem alatt áll Isten Lábainál. Nem számít, hányszor hibázik, Isten azt fogja mondani: „Legalább a spirituális ösvényen hadd maradjon.”Az angol nyelvet saját örömömre tanultam. De ha egy idegen dolgot akarsz egy másik embernek adni, akkor az nem megy olyan spontán módon. Mivel úgy érzem, nem igazán tőlem származik, ezért nem kapom ugyanazt az örömet, amikor felajánlom. Az angol nyelvtan lehet, hogy helyes, és az elgondolások lehet, hogy megfelelően ki vannak fejezve, de nem jön belém egy bensőséges érzés.
Angolul sok-sok mantrát írtam, és tudom, hogy nagyon, nagyon magas forrásból származtak. Ám az éneklésben nem arról van szó, hogy valami magas forrásból származik. Az éneklésben az érzésnek magából az élet-lélegzésből kell származnia. Ezért nem leszek képes egyetlen dalt – még a Dzsiban débata-t sem – olyan lélektelien énekelni, ahogy a Sri Aurobindo dalt éneklem. Azon a módon, ahogyan a szívemet beleadom, amikor ezt a dalt éneklem, semmi más dalt nem tudok elénekelni – különösen nem angol dalt.
Van tíz vagy tizenkét angol dal, amelybe teljesen bele tudom adni a szívemet és a lelkemet, amikor éneklem. Viszont bengáli dalból több száz is van, amelybe ugyancsak bele tudom adni a szívemet és a lelkemet. Amikor bizonyos bengáli dalokat éneklek, egyes finom idegek a lényemben szó szerint remegnek, én pedig egyfajta isteni felindulásban lelem kedvemet. Ez nem izgalom, hanem valami nagyon édes, lágy és finom dolog. Olyan mennyei boldogsággal tölt el, hogy az egész lényem el van ragadtatva.
Ugyanakkor, vannak olyan esetek, amikor bizonyos dalokat a leglélekteljesebben éneklek – nem azért, mert lélekteljesen próbálok énekelni, hanem azért, mert abban a különleges pillanatban a torok csakrám teljesen nyitott. A torok csakra az édesség, a gyengédség és a kifejezőkészség spirituális központja a beszédben és az éneklésben. Vannak esetek, amikor látom, hogy elárasztja a fény – a lelkem fénye. Amikor a torok központ megnyílik, és nagyon erőteljesen működik, akkor a hangom teljesen más. Még bizonyos szavakat is másképp mondok. De ez nem az én tudatos akaratom; ez mind a torok központ működése.Ha alaposan megvizsgálom az emberi elmét – és néha nem csak egy elmét látok, hanem egyszerre több ezer elmét –, akkor azt látom, hogy még egy elme is alig reagál külső tevékenységeimre. Ezeknek az embereknek a lelke kétségbeesetten próbálják a lény többi részét válaszra késztetni, mert a lélek döntött úgy, hogy ilyenfajta elméje legyen. De a test, a vitális, az elme és a szív nem mindig hallgat a lélekre.
Egy anya több gyermeket is szülhet, végül azonban mindegyik élni fog a szabadságával és függetlenségével. A testnek, a vitálisnak, az elmének és a szívnek ugyanígy van egy egyénisége. Olyanok, mint egy szilárd képződmény, és nagyon erősek lehetnek. Amikor fejletlenek, mint a kisgyerekek, akkor hallgatnak a szülőjükre, a lélekre. De amikor kicsit idősebbek lesznek, talán egyáltalán nem fognak hallgatni rá.
Hozhatok még egy példát. Néha az irodavezető nagyon elégedett az új munkatársaival. De néhány év múlva azt látja, hogy a dolgozók egyáltalán nem hallgatnak rá. Hasonlóképpen, a lélek az elején annyira örülhet, hogy megkapta ezt a különleges testet, vitálist és elmét. Ezután – a tudatlanság, a kísértés és más rossz erők miatt – jön az engedetlenség, és a lélek szomorú és boldogtalan lesz.
Bizonyos személyek, amikor elkezdik a spirituális életet, bár egyetemi végzettséggel rendelkeznek, megpróbálják figyelmen kívül hagyni az elmét vagy megszabadulni tőle. Csak a szívben akarnak maradni, hogy a leggyorsabban haladhassanak. Egyáltalán nem törődnek az elme megvilágosításával. Aztán tizenöt vagy húsz év után azt mondják: "Miért váltunk meg tőle?" Ugyanazt az elmét, melyet korábban félretettek, most tudatosan fejleszteni akarják. Így elkezdik az elmét táplálni, a lélek pedig rettenetesen szenved.
Mielőtt elkezdted a spirituális életet, tizennyolc vagy húsz évig élvezted a szabadságot. Ez a szabadság nem tett boldoggá, ezért úgy döntöttél, megpróbálsz egy másfajta szabadságot. Ahelyett, hogy az elmédre vagy a vitálisodra hallgattál volna, úgy döntöttél, a szívedre és a lelkedre hallgatsz. Ha úgy érzed, te senkire sem hallgatsz, csak önmagadat csapod be. Vagy a lelkedre hallgatsz, vagy az elmédre, vitálisodra és fizikai részedre hallgatsz. Azt mondani: "Én vagyok az, aki döntést hoz", nevetséges! Te a tested, a vitálisod, az elméd, a szíved és a lelked vagy, és a döntéseidet lényednek ezek közül egy vagy több része hozza meg. Csak lehet, nem vagy tudatában ennek, mert a meditációd nem elég mély ahhoz, hogy meglásd, belső döntéseid honnan erednek.Az elme harcol a spirituális szív ellen, a vitális pedig elárulja őt. A legtöbb ember összetéveszti a törekvő szívvel az érzelmi vitálist, mert az utóbbit annyira ragyogónak, annyira emelkedettnek, annyira fenségesnek, annyira tisztának érzi. De csak azok a spirituális Mesterek, akik megvalósították Istent, képesek mindig felismerni a valódi belső hangot. Ellenkező esetben, a hang talán egy bizonyos helyről érkezik, de azt érezteti veled, hogy máshonnan jön.
Viszont nagyon gyakran az, amit az emberek a belső hangnak tartanak, nem a vitálisból, hanem magából az elméből származik. Az elme beszél, de az elme hallgat is. És miközben hallgat, az elme magával vonszolja a testet, a vitálist és a szívet is. Volt néhány tanítványom, akik azt hitték, belső üzeneteket kaptak, amikor a képemre meditáltak. Ragaszkodtak hozzá, hogy ezek az üzenetek, amelyek a képemtől jöttek, magasabb rendűek vagy hitelesebbek azoknál az üzeneteknél, melyeket közvetlenül a fizikaiban, szemtől szemben adtam nekik. Ez az emberi elme ostobasága!
Sri Aurobindónak volt egy tanítványa, aki a megvalósítás szélén állt. Csittagongból jött, mint én. Aztán elkezdett belső üzeneteket kapni. Sri Aurobindo személyesen azt mondta: "Nem, ezek a vitálisodból, az elmédből erednek. Ezek rossz erők." A tanítvány azt mondta: "Ó, nem, nagyon fényes formában jöttél hozzám, és azt mondtad, csináljam meg ezt és ezt." Sri Aurobindo azt mondta: "Ha én vagyok a Gurud, akkor miért nem hallgatsz rám? Csak hallgasd meg, mit mondok neked személyesen, és ne nézz a képemre! Ha választanod kell köztem és a képem közt, mit választasz? Legalább amíg a földön vagyok, addig hallgass rám." De a tanítvány azt mondta: "Nem, amikor a képedet nézem, emelkedett tapasztalatokban részesülök." Sri Aurobindo elmondta neki, ezek mind mentális hallucinációk, de nem hallgatott rá. Ahelyett, hogy megvalósította volna Istent, az ellenséges erők, akik becsapták az elméjét, ragadták el őt.
Az összes tanítványomnak mondom, ha tanítványaimnak tartjátok magatokat, kérlek, hallgassatok rám és ne a képemre, ha két különböző üzenetet kaptok. Nem a kép teremtett engem; én teremtettem a képet. Ha külsőleg mondok nektek valamit, akkor azt kell elhinnetek. Hallgassatok azokra az üzenetekre, melyek elhagyják a számat, ha azok eltérnek bármely olyan belső üzenettől, amelyről úgy érzed, a képemtől kapsz.A dolog ehhez hasonlatos: Az apa könyörög a fiának, hogy jöjjön haza, de a fiú csak késlekedik, és késlekedik, és késlekedik. Talán a szív próbál jönni, de a vitális vagy az elme focizni akar, vagy valami mást. Először csak vár és vár, aztán végül az apa egy nagy pofont ad a fiának. Ekkor a fiú hallgat az apjára, és hazajön.
Tehát ha a lélek nagyon fejlett, és ha rettenetesen igyekszik megörvendeztetni a Legfelsőbbet, de a test, a vitális, az elme nem, akkor a lélek használni fogja isteni erejét. A lélek nem akarja elfogadni a vereséget. Ezzel a testtel, ezzel a vitálissal és ezzel az elmével született meg emberként annak érdekében, hogy valamit tegyen a Legfelsőbbért. Ha nem képes teljesíteni célját, akkor a lélek boldogtalannak érzi magát. De ez mind attól függ, hogy a lélek milyen kapcsolatban van a Legmagasabbal. Nem minden léleknek van ugyanaz a kapcsolata.
Tudok olyan esetről, amikor a lélek úgy büntetett egy személyt, hogy tizenöt éven keresztül nem engedte, hogy beszéljen. Közvetlenül mielőtt ez történt, az egyén beszélgetett a Mesterével, a Mester pedig belsőleg sírt, mert látta, hogy ez a büntetés hamarosan be fog következni. A tudatlanság olykor boldogság. Ha semmit sem tudsz a lélekről, mondhatod, hogy a büntetés baleset volt, de természetes okokra vagy karmikus magyarázatokra is foghatod azt. Néha azonban a lélek a valódi oka annak, hogy ez és ez a problémád van, vagy hogy elkaptál egy súlyos betegséget.
A lélek olyan apró dolog – a legapróbbnál is apróbb. De a leghatalmasabbnál is hatalmasabb. Az egyik leghíresebb indiai mantránk szerint: „A legparányibbnál is parányibb, de a legnagyobbnál is nagyobb lélek az ember titkos szívében lakozik.” Olyan, mint egy varázsló: ebben a pillanatban a parányinál is parányibb a szívben. De amikor roppant nagy lesz, akárcsak húsz oroszlán közvetlenül előtted, hogyan fogod akkor figyelmen kívül hagyni őt?A spirituális Mesterek manapság ezt próbálják tenni. A múltban nem voltak ilyen együtt érzők vagy türelmesek. Egyszer vagy kétszer megmondták a keresőnek, hogy mit kell tennie, és ha nem hallgatott rájuk, akkor csak pusztítottak! A huszadik században egy kicsit bölcsebbek vagyunk. Sok esélyt adunk, és ha az illető nem teszi meg a szükségeset, hagyjuk, hogy csak ellegyen és vesztegesse az idejét anélkül, hogy spirituálisan sokat haladna. A pusztító szerep nem a spirituális Mesterektől jön. Néha az emberek nagyon erőteljesnek látnak meditáció alatt. Talán láttad, milyen erőteljesen meditáltam valakire. De fogalmad sincs, milyen erőt láttál volna, ha kinyitom a harmadik szememet!
Sok évvel ezelőtt, amikor tizenéves voltam az Ásramban, megmutattam ezt az erőt a legerősebb fiúnak az Ásramban. Közeli barátom volt, nagyon szeretett, de nem hitt az okkult erőben. Úgy érezte, minden szvámi és szádhu szélhámos. Én erősködtem, hogy bizonyos embereknek igenis van okkult erejük, de nem hitt nekem; erősködött, hogy mutassam meg neki. Sikerült hát rávennie. Azt mondtam neki, hogy másnap reggel jöjjön egy kis szobába, ahol a könyvtárban szoktam volt dolgozni. Amikor megérkezett, arra kértem, hogy álljon a falhoz, aztán arra használtam az okkult erőmet, hogy elvegyem minden erejét. Azt hittem, csak a falnak dől, és semmi komoly nem fog történni. De három vagy négy másodperc múlva a lábamnál összeesett, teljesen elvesztette az eszméletét. Amikor magához tért, halálra volt rémülve, majd elszaladt. Azt mondta az embereknek, hogy megpróbáltam megölni a szememmel. Ezt követően mindig félt tőlem. Ha meglátott engem a járdán sétálni, átment az utca másik oldalára. Így hát elvesztettem egy jó barátomat, mert rossz célra használtam az okkult erőmet.
Az emberiség iránti szeretetem miatt nem nagyon használom az okkult erőmet ebben az inkarnációban. De az okkult erő igenis létezik. Csak azért, mert nincs egymillió dollárod, nem mondhatod, hogy milliomosok nem léteznek a földön. Az az erő, amelyet tanítványaim megsegítésére használok, nem okkult erő, hanem spirituális erő. A spirituális erő végtelenül erősebb, mint az okkult erő, de az nem pusztít, és működése általában több időt vesz igénybe. Az okkult erő olyan, mint egy tomboló hullám, a spirituális erő viszont olyan, mint az óceán. Látod hát a különbséget egy erőteljes, viharos hullám és az egész óceán között.
A spirituális erőnek csak egy feladata van: felemelni az emberiség tudatát. Az okkult erő ezt nem teszi meg; az főleg pusztít. Ha az okkult erőt megfelelően használják, és ha a kereső készen áll, akkor egy szempillantás alatt elpusztíthatja a rossz erőket a keresőben. De ha helytelenül használják, akkor ellenőrizhetetlen módon nagyon pusztító lehet. A spirituális erő lassabb, de a lassú és kitartó nyeri meg a versenyt.Lehet, hogy valaki összeteszi a kezét, de odaadása talán teljesen hamis vagy felszínes. A kezek össze vannak téve, de az elme máshol kalandozik. Amikor összeteszed a kezed, azt kell érezned, hogy a szívverésed egészen az ujjaid idegeibe jut el. Ha valódi az odaadás, akkor hogyan tehet egy tanítvány bármi rosszat? Az odaadásnak nagyon erős mágneses vonzása van, amely azonnal odavonzza a Mester könyörületét és jóindulatát. Még akkor is, ha elvesztél egy sötét barlangban, a Mester könyörülete azonnal ki fog húzni onnan. Ha valakinek tiszta odaadása van, akárcsak egy percig is, akkor valódi belső haladást fog elérni. Ha odaadásoddal megragadtál valakit, aki szeretetteljes, erőteljes és megvilágosító, vagy ha ez a személy ragadott meg téged, akkor nem fogja neked megadni azt, amije van, és ami ő?
Amikor a Mester a tanítvány odaadásában részesül, nemcsak könyörülettel és jóindulattal, hanem isteni büszkeséggel is reagál. Az isteni büszkeség nem olyan, mint az emberi büszkeség. Az nem azt mondja, hogy: „Ó, az a személy annyira odaadó irántam!” Nem, az isteni büszkeség azt mondja: „Milyen csodálatos, hogy a tanítvány örömet szerez a benne lévő isteninek, és kinyilvánítja azt!” Ez az a fajta büszkeség, amelyet a szülő érez, amikor gyermeke a megfelelő dolgot teszi. Mivel a tanítvány a Mester spirituális fia vagy lánya, ezért a Mester isteni büszkeséget érez, amikor a tanítvány a helyes dolgot, a spirituális dolgot teszi.Az odaadásban mindig lesz átadás – nem a rabszolga megadása a gazdájának, hanem inkább a benned lévő alacsonyabb résznek a megadása saját legmagasabb énednek, melyet spirituális Mestered képvisel. Emellett az odaadásban mindig lesz hála – először átadás, majd pedig hála.
Az őszinte odaadást a Mester biztosan látni fogja a szemedben. Amikor valódi odaadásod van, szemeid olyanok lesznek, mint a gyönyörű virágok. Tele lesznek gyönyörű fénnyel; a Mester abszolút isteni szépséget fog bennük látni. Az emberi szépséget szavakkal leírhatjuk, de az isteni szépség soha nem írható le. Semmi istenit sem tudunk megfelelően leírni az emberi nyelvvel.Nem tehetsz ígéretet mindennap; különben mechanikussá válik. De ha bizonyos kedvező napokon teszel, akkor az ígéret mögött meghúzódó erő sokáig fog tartani. Egy különleges nap többlet erővel tölti fel a belső ígéreted.
Apám és anyai nagybátyám nagyon jóban voltak. Amikor az anyai nagybátyám még élt, könyörgött apámnak, hogy ne dohányozzon. Apám napi két-három alkalommal gyújtott rá. Nem tudta abbahagyni ezt a rossz szokást. Amikor az anyai nagybátyám meghalt, apám keserű könnyeket hullatott, és ünnepélyes ígéretet tett, hogy soha többé nem fog dohányozni. Azt mondta: „Amikor életben voltál, nem tudtam rád hallgatni, de most ünnepélyesen esküszöm, hogy soha többé nem dohányzom.” Apám azután négy vagy öt évig élt még, de soha nem gyújtott rá. Ilyen dolog tehát akkor történhet meg, ha egy különleges napon ünnepélyes fogadalmat teszünk.Bizonyos emberek lelke lehet, hogy nem olyan fejlett, mint másoké. De még akkor is, ha a lélek nem olyan érett, a vitális vagy az elme – a képességük szerint – néha jobban engedelmeskedhet a léleknek. Ezekben az emberekben több az egyszerűség, mert nem használják az elmét. Az elejétől kezdve nem fejlesztették az elmét, ezért ez spirituálisan nagy előny számukra.
A spirituális fejlődés szintje nem a legfontosabb dolog, amikor arról van szó, hogy előtérbe hozzuk a lelket, vagy hagyjuk a lelket előtérbe jönni. Az emberek elég fejlettek lehetnek, de lustaságból vagy gondatlanságból nem teszik meg, ami szükséges. Tudom, hogy a tej jobban táplál, mint a víz és a limonádé. De a lustaságtól vagy nemtörődömségből nem akarom venni a fáradságot, hogy elmenjek az áruházba tejet vásárolni. Mivel otthon van limonádém, nem veszem a fáradságot, hogy elmenjek a boltba. De a lustaság nem az egyetlen probléma. Még ha nem is vagy lusta, a szolgálatkészségnek, a buzgalomnak és a hajlandóságnak is meg kell lenni benned.Nem arról van szó, hogy elloptam valaki más szavait. Egy másik világban mind elő voltak készítve, de ebben a világban még nem nyilvánultak meg. Amikor ihletet kapsz, az a szívedből és elmédből jön, és jön más világból is. Csak hírnök vagy, aki átadja azt. De az, amiről én beszélek, az ennél több. A költészet világában a szavak meg vannak írva – teljesen meg vannak írva.
Néha egy lény jön el, és diktál. Sri Aurobindo azt mondta, hogy egyik könyvét egyáltalán nem ő írta, bár a neve szerepelt rajta, amikor megjelent. Sri Aurobindo szerint egy konkrét lény diktálta elejétől a végéig.Ebben a pillanatban talán nem tudatosan gondolsz másokra, amikor rád nézek. De tíz napig vagy tíz hétig vagy tíz hónapig tudatosan tetted. Most ez nem tudatos, de mi a helyzet azokkal az alkalmakkal, amikor tudatosan teszed ezt otthon vagy az irodában? Ha minden egyes alkalommal felírnád, amikor Istenre gondolsz a nap folyamán, akkor megdöbbennél azon, hányszor is gondolsz féltékenységgel vagy rivalizálással ugyanabban a pillanatban valaki másra is. Amikor ez történik, akkor nem gondolsz Istenre vagy a Gurudra. Magadra gondolsz. Arra gondolsz, hogy tetszésed szerint boldoggá tedd magad.
Mindig azt mondom, hogy egyetlen emberi lény sem lehet soha boldog, ha önmagát kívánja boldoggá tenni. Ez képtelenség! A boldogság olyan, mint egy nagyon finom mangó. A mangó mangófán nő; nem tudsz magad egy mangót csinálni. Ha nem mászol fel a fára, hogy megszerezd a mangót, vagy vársz a fa lábánál, hogy leessen egy, akkor hogyan fogsz hozzájutni? Éppen most nem vagy abban a helyzetben, hogy felmássz az Isten-fára; nem tudod hogyan kell. De a Gurud tudja, hogyan kell felmászni az Isten-fára. Ha nem várod meg, hogy a Gurud lehozza ezt a legízletesebb gyümölcsöt, mely végtelen örömet ad majd neked, akkor hogyan szándékozol azt megszerezni? Örömet szeretnél, de nincs meg az a képességed, hogy magad megszerezd, és nincs egy dologra irányuló hited abban a személyben, aki azt elhozhatja neked.
Az emberek azt mondják: „Sok éve veled vagyok, és még mindig boldogtalan vagyok.” De időbe telik, hogy a Mester lemásszon a boldogság gyümölcseivel. A földi dolgok megszerzése oly sok évig tart. A mesterképzés 20 vagy még több évig tart. És még akkor sem vagy elégedett. Még több tudást szeretnél, így megszerzed a doktorátusodat. De még akkor is elégedetlen vagy, mert belsőleg úgy érzed, hogy több bölcsességed, több fényed és több tudásod lehet. Tovább tanulsz tehát, csak azért, hogy földi tudást szerezz.
A mennyei tudás, vagy megvilágosodás megszerzése – amely a Legmagasabb rendűvel, az Abszolút Legfelsőbbel, az Univerzális Tudattal egyesít – végtelenül hosszabb időt vesz igénybe. Gondolod, hogy ez egy év, vagy tíz év, vagy akár harminc év alatt megtörténik? Ó, Istenem, ez nem így van! Sok megtestesülésbe telik, hogy valódi keresővé és Isten szeretővé válj. A tudatos, állandó, sosem lankadó és lélegzetelállító egység elérése Isten Akaratával nem olyan, mint ivóvizet inni. Időt és óriási türelmet igényel. Nemcsak saját tanítványaim, hanem más Mesterek tanítványai sem rendelkeznek effajta türelemmel.
Mindent megkönnyítek a tanítványaim számára, de ők megpróbálnak mindent megbonyolítani. Én azt mondom: „Gyere, s adj nekem egy virágot, vagy csak gyere ide hozzám.” De ők azt mondják: „Ha odamegyek Guruhoz, vagy csak egy virágot adok neki, az túl könnyű! Bizonyítékul, hogy mennyire szeretem őt, hadd vágjam le először karjaimat és lábaimat, hadd nyomjam ki a szememet.” Ez történik. Mondtam, hogy az irántam való szereteted bizonyítékául, ki kell nyomnod a szemed, vagy levágnod a karodat és lábadat? Nem, csak arra kértelek, gyere ide hozzám, akármivel is rendelkezel, vagy akármi is vagy – akár a legtisztább tudatodban vagy, akár a legtisztátlanabb tudatodban.
Amikor az Úr Krisna a fuvoláján játszott, érdekelte őt, hogy mit csinálnak éppen akkor a gópik? Akár a gyermekeiket táplálták, akár a házimunkájukat végezték, amikor meghallották a fuvolát, egyszerűen azonnal Krisnához futottak. Jött a hívás! A te esetedben is megjött a hívás. Mondta a Mester, hogy hatalmas áldozatokat kell hoznod? Nem, a Mester nem mondja: „Hozz egy áldozatot, és aztán gyere hozzám!” Csak azt mondja: „Gyere hozzám!”
Ahogy korábban mondtam, az út egyszerű, és a módszer egyszerű. A Mester azt mondja, csináljatok valami egyszerűt, de az elmétek megpróbálja azt bonyolulttá tenni annak bizonyítására, hogy mennyi áldozatot vagytok képesek hozni. A spirituális élet az Isten Akaratával való egység kérdése. Isten minden egyes tanítványnak adott józan észt. Ha a Mester azt mondja: „Gyere ide!”, akkor nem kell arra vesztegetnetek az időt, hogy egy virágot, egy pohár vizet vagy egy cukorkát keressetek, amit hozzám hoztok. Nem, csak gyertek!
Csak a Legfelsőbb Akaratával való egység tud valóban boldoggá tenni. Ha követed saját akaratodat, egy ideig lehet az a fajta boldogságod, amely a vitális élvezetből származik. De hamarosan meglátod, hogy ez a vitális élvezet olyan, mint egy éles kés. Egy nap, egy hónap vagy néhány év elteltével ez a kés megvág.
Ha egyszer elkezded a spirituális életet, ha jó tanítvány vagy, nem tudod ezt elkerülni. Saját őszinteséged próbál meg tökéletessé tenni téged, ami azt jelenti, hogy a Legfelsőbbnek az Ő Tetszése szerint szerezz örömet. Ha más módon igyekszel boldog lenni, soha nem leszel boldog. Imádkozhatsz Istenhez védelemért – a te védelmedért, a Mestered védelméért és a világ védelméért. Ez nagyon jó dolog. Nagyon örülök és hálás leszek, ha védelemért imádkozol. De a legeslegjobb dolog az, hogy a Legfelsőbb Akaratával eggyé váljunk. Ez mind téged, mind pedig engem végtelenül boldogabbá tesz.
A valódi boldogságnak – nemcsak a tanítványaim, hanem más Mesterek tanítványai, sőt a Mester nélküli keresők esetében is – az Isten Akaratával való egységen kell alapulnia. Csak az Isten Akaratával való egység révén lehet belső békénk és igazi boldogságunk. Felismertem ezt a legmagasabb igazságot; mások is felismerték. Nincs más mód, hogy magunkat boldoggá tegyük.Ha emberi elménkkel, emberi értelmünkkel, emberi bölcsességünkkel vagy érzékelésünkkel próbáljuk magunknak ezt a kérdést megválaszolni, akkor mindig tévedni fogunk. Életünkben olyan sok elbátortalanító és elkedvetlenítő tapasztalattal találkoztunk. Ha az elmében élünk, azt gondoljuk: „Ezt és ezt nem sikerült elérnem, és még nem nőttem ilyenné vagy olyanná.” Az úton a célomig hibák millióit követtem el. Hogyan tarthatom magam akkor Isten gyermekének?”
De ha válaszunk a szívből jön, akkor azt mondjuk: „Én csak Szeretett Legfelsőbb Uramé vagyok, Ő az én szívem törekvése, Ő az életem felismerése, Ő az én Mindenem.” Ekkor elménket nem használjuk, hogy megmérjük és korlátozzuk a Teremtőt, akit mi a Transzcendentális Énnek hívunk. Szívünket használjuk, hogy érezzük saját Legmagasabb Részünket – amely egyszerre a mi Transzcendentális Mélységünk és Univerzális Terjedelmünk –, hogy kiterjedjünk Benne, és hogy belenőjünk. Tehát ha a tanítványaim a szív édességét, a szív rajongását, a szív önodaadását használva, minden pillanatban meg tudják válaszolni ezt a kérdést: „Ki vagyok én?”, akkor feltétlenül megvilágosodnak és beteljesülnek.Mondhatjuk, hogy Istennek millió és milliárd Álma van, vagy csak egy Álma van. Olyan ez, mint egy fa, amely számtalan levelet, virágot és gyümölcsöt terem. A Fa, amely Isten, kifejezésre juttatja az univerzális Álmot, és minden egyéni Álmot is. Tehát Maga Isten az Álom, amely minden pillanatban virágzik, az Álom, amely kifejezésre juttatja az Örökkévalóság Látomását, a Végtelenség Szívét és a Halhatatlanság Életét. Ez az Álom akaraterőt, törekvést, víziót, teremtést, megnyilvánulást – mindent – tartalmaz magában. Hogyan követhet el tehát ez az Álom hibát? Amikor a legmagasabb Abszolút Úr a Mindenség, akkor hogyan követhet el bármilyen hibát is? Ha megpróbáljuk Őt olyan különálló megjelenésekbe elkülöníteni, amelyeket az elme felfog, akkor azt fogjuk mondani, hogy az egyik része szebb, mint egy másik része. De amikor látjuk és érezzük az Ő Egységét, akkor látjuk, hogy Ő végtelen Tökéletesség, és a Transzcendentális Tökéletességében nem lehet hiba.
Amikor egy gyönyörű dologra nézünk, mint amilyen a virág, akkor egészként tekintünk rá. Nem azért nézünk rá, hogy észrevegyük, a szirmok mind tökéletesen alakultak-e ki. Amint meglátjuk a virágot, szépsége megragad minket. A szépsége eltölt minket, és megédesíti egész lényünket. Ezt a tapasztalatot szerezhetjük egy földi virág megszokott földi szépségétől. Amikor látjuk a legmagasabb Abszolút Transzcendentális Legfelsőbb Úr végtelen és halhatatlan Tökéletességét, felismerjük, hogy semmi hiba sem lehet vele kapcsolatban. Csak azt kell tudnunk, hogy ezen a kis föld-bolygón Ő a saját Örökkévalósága Dalát akarja játszani, és saját Halhatatlansága Táncát akarja táncolni.
Emberi elménkkel, amelyet „intelligens” elmének nevezünk, azt gondoljuk, hogy mi jobb világot teremthettünk volna. Vagy úgy gondoljuk, hogy a valóságot, amely oly természetesen és spontán módon jelentkezik előttünk, módosítani vagy javítani kellene. De sajnálatos hibát követünk el. Ha a világot korlátozott fényünk szerint próbáljuk látni, akkor soha nem leszünk elégedettek. Állandóan hibát találunk a világban, és körülöttünk mindenütt tökéletlenséget fogunk látni.
De amikor boldogok vagyunk, úgy érezzük, hogy minden, ami Isten, és minden, amit Isten teremtett, tökéletes. Hogyan leszünk boldogok? Csak akkor leszünk boldogok, ha tudatosan és állandóan átadjuk magunkat Isten Akaratának. Ha odaadással és átadással közeledünk Istenhez, akkor életünket teljesen eltölti a boldogság. Amikor hatalmas édességet alakítunk ki szívünkben és életünkben, akkor úgy érezzük, körülöttünk minden tökéletes, vagy a tökéletesség felé halad.
Amikor Srí Rámakrisna tanítványai odaadóan Mesterük lábához vetették magukat, vagy odaadóan megérintették a lába porát, akkor a legnagyobb édességet érezték a pranámjukban1. Az odaadás olyan, mint egy mágnes, amely Szeretett Legfelsőbb Urunkat a szívünk felé húzza. És miközben odaadásunkkal Istent magunk felé vonzzuk, Könyörületével Ő is vonz bennünket Maga felé. Két mágnes működik tehát: odaadásunk és az Ő Könyörülete. Ezek a mágnesek a legerősebbnél is erősebbek, és a legédesebbnél is édesebbek. Ha tudatosan érezni tudjuk, hogy ezek a mágnesek működnek az életünkben, akkor minden egyes gondolatunk édes lesz, és minden, ami bennünk, körülöttünk, előttünk és mögöttünk van, teljesen tökéletes lesz.
Próbáljuk meg hát mindannyian szeretni Istent, és legyünk odaadóak és önátadóak Isten iránt, mert saját isteniségünk Tőle ered. Isteniségünk és az Ő Istenisége együvé tartoznak, mint a csepp és az óceán. Ugyanakkor, tudnunk kell, hogy az Óceánnak megvan a képessége, hogy végtelenül-végtelenül nagyobbra becsülje a kis cseppet, mint ahogy a kis csepp képes nagyra becsülni az Óceánt.
Tiszteletteljes meghajlás, tiszteletteljes üdvözlés↩
Ha valamit csinálunk, és egy másik ember jön, és megfigyel minket, akkor azonnal megpróbáljuk azt jobban csinálni. Ha valaki ránk néz, miközben meditálunk, akkor meditációnk magasra, magasabbra, a legmagasabbra emelkedik. Hasonlóképpen, ha a kozmikus istenek és istennők látják, hogy figyelik, értékelik és csodálják őket, szunnyadó jó tulajdonságaik felébrednek, és elkezdenek dinamikusabban működni.
A Legfelsőbb Anya mindentudó, mindenható és mindenütt jelenlevő. De az indiai filozófia bizonyos iskolái szerint akkor válik dinamikussá, amikor egy gyermeke érzi és értékeli végtelen Képességeit. Nem az odaadó híve hízelgése miatt árasztja őt el Könyörületének áldásaival, hanem azért, mert az odaadó híve emlékeztette Őt a Képességére. Lehet, hogy a híve maga nem is rendelkezik ezen képességek egyikével sem. De csak azért, mert észrevette az Ő Isteni Képességeit, ezért a Legfelsőbb Anya ezeket a Képességeket az ő nevében is kifejti. Tehát, amikor őszintén becsüljük, csodáljuk és imádjuk a kozmikus isteneket és istennőket és az ő képességeiket, akkor ők hajlamosabbak felhasználni e képességeket, hogy segítsenek nekünk.
Bizonyos világi személyeket nagyra becsülhetünk, csodálhatunk és imádhatunk, de nem szeretjük őket, és nem akarunk e személyekké válni. A Legfelsőbb esetében nemcsak értékeljük és csodáljuk, hanem szeretjük is Őt. És azáltal, hogy szeretjük, eggyé is válunk Vele. Miközben szeretettel és odaadással megfigyeljük isteni Tulajdonságait és Képességeit, tudatosan eggyé válunk velük. A megbecsüléstől a szeretethez jutunk, és a szeretettől az egységhez megyünk. Tehát ha szeretjük a kozmikus istenek és istennők és a Legfelsőbb összes jó tulajdonságát, akkor szert tehetünk ezekre a tulajdonságokra saját életünkben is.Két módja van, hogy szívünk sírásával fejlődést érjünk el. Ha a sírás szívünk legmélyéből jön, mert úgy érezzük, elvesztettük Isten Könyörületét, Isten Szeretetét vagy Isten Áldásait, és azért sírunk, hogy visszaszerezzük ezeket a dolgokat, akkor biztosan fejlődést fogunk elérni. Azt kell éreznünk, hogy elvesztettünk valami nagyon értékeset, aztán sírnunk kell hogy visszaszerezzük. Ez az egyik módja, hogy fejlődést érjünk el.
A másik módja az, hogy merüljünk mélyen magunkba, és sírjunk azért, hogy csak Istent szeressük, és csak Istennek szerezzünk örömet. Lehet, hogy újra és újra eredménytelenek leszünk ebben; de szívünk lélegzetében azt kell éreznünk, hogy valóban ezt akarjuk.
Mi a szemünkön keresztül hullatjuk a könnyeket. De Isten Szemei és az Ő Könnyei az Ő Szívében vannak. És amikor imádkozunk és meditálunk, látjuk, hogy az Ő Szíve magában a Lélegzetében van. Minél mélyebbre megyünk a meditációnkban, annál hamarabb világossá válik számunkra, hogy spirituális kudarcainkat Ő a saját vereségének tekinti. Egyrészt Ő túl van mindenen. Másrészt, mivel elfogadta az emberi formát, ezért az emberi formában és az emberi formán keresztül fejlődni akar, és előrelépni.
Tehát meg kell néznünk, hogy valóban megpróbáljuk-e Őt saját Tetszése szerint boldoggá tenni, vagy csak magunkat akarjuk boldoggá tenni a magunk módján. Abban a pillanatban, amikor megpróbáljuk Őt a saját Tetszése szerint boldoggá tenni, akkor mosolyogni látjuk Őt, és táncolni. Ugyanakkor, ha nem próbálunk Neki Tetszése szerint kedvében járni, akkor azonnal az istentelen, ellenséges erőket látjuk magunk előtt táncolni. Minden alkalommal, amikor veszítünk saját törekvésünk csataterén, ők a legszégyentelenebbül táncolnak.
Amikor két csapat focizik, a győztes csapat nagyon gyakran gratulál a vesztes csapatnak, mondván: „Nagyon jól játszottatok.” A nyertesek őszintén vagy őszintétlenül megpróbálják megvigasztalni a veszteseket. De az isteni és istentelen erők esetében ez nem így van. Az isteni erők azért jöttek, hogy megvilágosítsák az ellenséges erőket, de az ellenséges erők azért jöttek, hogy elpusztítsák az isteni erőket. Az ellenséges erők nem udvarias vesztesek vagy jóindulatú nyertesek.Ha valaki spirituálisan nagyon fejlett, rövid ideig lehet, hogy bánatot fog tapasztalni, ha egy szeretett személy meghal. De amint legmagasabb tudatába lép, már nem tapasztal bánatot. Ekkor csak az egység táncát érzi.
Az emberi bánat vagy lelkifurdalás tisztítja a törekvő és fejlődő szívet. Az az elképzelés, hogy a lelket a bánat megtisztítja, teljes butaság. A léleknek nem kell megtisztulnia; már tiszta. Ami megtisztul, az a szív. A szomorúság képes megvilágosítani a szívet.
Közvetlen kapcsolat azonban nincs a bánat és az ellenséges vagy negatív erők között. Imádságunkon és meditációnkon keresztül megérezzük, hogy kedvesünk valahol máshol boldog. Minél mélyebbre tudunk menni imádságunkkal és meditációnkkal, annál világosabbá válik számunkra, hogy a személy, aki fizikailag elhagyott minket, szellemileg velünk és körülöttünk van. Ha érezni tudjuk egységünket az elvesztett személlyel, akkor a bánatunk eltűnik.From:Sri Chinmoy,Sri Chinmoy válaszol, 5. rész, Agni Press, 1995
Forrás: https://hu.srichinmoylibrary.com/sca_5