Élt egyszer egy nagy jógi. Ez a bizonyos jógi rendelkezett a képességgel, hogy repüljön az égen, sétáljon a vízen, és hogy gyakorlatilag minden étel nélkül éljen. Minden nap járt ajtóról ajtóra élelmet koldulva. Mikor látta, hogy a mennyiség elegendő az adott napra, akkor befejezte a koldulást. Ez így folyt évekig. Abban az időben nem törődött vele, hogy legyenek tanítványai.
Egy napon egy gazdag házhoz érkezett, hogy ételt kérjen. Neki abszolút fogalma sem volt róla, hogy vajon a ház lakói gazdagok vagy szegények-e. A ház úrnője a legízletesebb ételt adta neki, melyet magának készített.
Látta, hogy a hölgy nagyon szomorú és levert volt, így megkérdezte:
– Anya, miért vagy ilyen szomorú ma?
A hölgy így felelt:
– Nemcsak ma vagyok szomorú. Hosszú-hosszú ideje szomorú vagyok.
– Miért? – kérdezte a jógi.
A hölgy elmondta neki:
– Nem lettem megáldva gyermekkel, és reménytelenül szeretnék legalább egy gyermeket.
A jógi így válaszolt:
– Ez egy olyan egyszerű eset.
– Egyszerű? – kérdezte a hölgy.
– Igen – válaszolta a jógi. – Adok neked egy kis hamut. Csak nyeld le, és idővel gyermeked lesz.
A hölgy mélyen meghatódott. Miután a jógi megette az ételét, és távozott, elment a szomszédjaihoz, és elmondta nekik, amit a jógi mondott.
A barátai mind csak nevettek és nevettek rajta, azt mondták:
– Ezek a jógik nem mások, mint szélhámosok. Hogyan bízhatsz meg ebben az emberben?
A szomszédok kétsége beléhatolt, és elvesztette hitét a jógiban. Így ahelyett, hogy lenyelte volna a hamut, egy nagy szénakazalba dobta.
Tizenkét évvel később ugyanaz a jógi visszatért ahhoz a bizonyos házhoz, is megint ételt kért. Mikor ugyanaz hölgy jött, hogy ételt adjon neki, a jógi így szólt hozzá:
– Anya, hogy van a gyermeked?
Ő ezt válaszolta:
– A gyermekem? Mikor volt nekem gyermekem?
A jógi így felelt:
– Szerettél volna egy gyermeket, és én adtam neked némi hamut, hogy nyeld le.
A hölgy magyarázkodni kezdett:
– Ó, a szomszédaim azt mondták, hogy ti jógik mind szélhámosok vagytok, így nem nyeltem le a hamut.
A jógi nevetni kezdett:
– Mit tettél vele?
– Eldobtam.
Aztán megmutatta a nagy szénakazlat, ahová a hamut dobta. A jógi odament, és felemelta a szénát. A szénakazal alatt egy nagyon szépsége tizenkét éves fiú ült meditatív testtartásban. Meditált, és teljesen normálisan lélegzett.
Az ostoba hölgy a sajátjának akarta tartani a fiút, de a jógi így szólt: „Nem!” A fiú követte a jógit, és elment, hogy vele éljen.
A jógi tanította a fiút a spirituális életben. Amikor a fiú még nagyon fiatal volt, a mester képes volt okkult és spirituális erőket adni neki.
A mester nagyon elégedett volt a fiúval, de meg akarta tudni, mennyi odaadással és engedelmességgel rendelkezik. Ha tiszta odaadással rendelkezel, akkor olyan könnyű engedelmeskedni, mintha vizet innál. De ha hiányzik az odaadás, akkor az engedelmesség különösen nehézzé válik.
Egy napon a mester magával vitte a fiút, hogy ételt kolduljanak. Az egyik háznál egy család éppen ünnepséget tartott, és különösképp ízletes ételt készítettek. A mester és a tanítvány nagyon éhesek voltak, és mohón ettek; nagyon-nagyon elégedettek voltak az étellel.
A következő nap a mester elküldte a fiút ugyanahhoz a házhoz , és azt neki: „Menj, és hozz a családtól éppen olyan ételt, mint amilyet tegnap adtak nekünk; nagyon ízletes kell legyen.”
Az ifjú elment a házhoz, és azt mondta a hölgynek:
– Kérlek, a mesterem küldött, hogy ugyanazt az ételt kérjem, amit tegnap is kaptunk. Nagyon ízletes kell legyen.
A hölgy így felelt:
– Hogyan várhatod el ugyanazt az ételt? Tegnap ünnepséget tartottunk. Ma nincs itt semmi. Senki nincs itt. Nem látod? A tegnapi ételhez szerződtetünk egy szakácsot, ezért volt ilyen kitűnő. Ma az én főztöm lesz, és én szoktam főzni. Oly sok cselédem és szolgálóm van, hogy megtegyék ezt. Hogyan várhatod el tőlem, hogy ugyanazt az ízletes ételt készítsem, mint tegnap?
A fiú azt válaszolta:
– A mesterem azért küldött, hogy a legízletesebb ételt kapjam tőled. Meg kell, hogy kapjam!
A hölgy így felelt:
– Hogyan engedelmeskedhetsz a mesterednek? Ez lehetetlen, ezt nem teheted!
Az ifjú így szólt:
– Nem távozok a házadból addig, amíg nem adod nekem a legízletesebb ételt. Ez mesterem parancsa.
A hölgy ezt válaszolta:
– Akkor is hallgatni fogsz erre az ostoba mesterre, ha arra kér, hogy valami lehetetlent tégy meg?
– Semmi sem lehetetlen – válaszolta a fiú. – Ha a mesterem megkér, hogy tegyek meg valamit, akkor képes leszek azt megtenni.
Végül a hölgy így szólt:
– Rendben van, hajlandó vagyok visszahívni azt a szakácsot, akit béreltem, és megadom neked a mestered számára ugyanazt az ízletes ételt, de csak akkor, ha valami lehetetlent teszel.
A fiú azt kérdezte:
– Mi lehetetlen?
A hölgy válaszolt:
– Azt akarom, hogy itt előttem vedd ki a szemedet.
A fiú így felelt:
– Ó, ez könnyű!
A fiú szemgolyója köré tette ujjait, és elkezdte kihúzni. A szeme alaposan elkezdett vérezni.
A hölgy sírva fakadt:
– Állj, állj, állj! Nem engedhetem, hogy ezt tedd!
Aztán azonnal elküdött a szakácsért, és így szólt:
– A szakács elkészíti ugyanazt az ételt, mint tegnap.
Az ifjú megvárta, míg az étel elkészült. Különösen ízletes volt. Elvitte az ételt mesterének, és a mester ismét mohón evett. Akkor a mester azt kérdezte:
– Mi a baja a jobb szemednek? Miért vérzik?
A fiú elmesélte az egész történetet:
– A hölgy azt mondta, addig nem adja nekem az ételt, amíg oda nem adom a szemem. Éppen azon voltam, hogy kivegyem, de megállított.
A mester így szólt:
– Gyermekem, ez aztán az engedelmességnek! Ez aztán az odaadás! Ez aztán az irántam érzett szereteted! Azt akartam, hogy bebizonyítsd, hogy rendelkezel ilyen szeretettel, ilyen odaadással és ilyen önátadással.
Ez a bizonyos ifjú végül maga is nagyon nagy jógivá vált, és mindenféle okkult és spirituális erőkkel lett felruházva.
Ez a bizonyos jógi Bengálban született, de Nepálban vált igazán jól ismertté. Nepálban sok templomot ajánlottak neki. A neve Goraksanáth volt, és mesterét Matszjendranáthnak hívták.From:Sri Chinmoy,Engedelmesség: szív-illat, Agni Press, 1994
Forrás: https://hu.srichinmoylibrary.com/ohf