Egyszer Aurangzeb meghívta Sivadzsí királyt, a Maharastra nagy királyát, hogy jöjjön el palotájába. Sivadzsí király elfogadta a meghívást, mert nem akarta azt a látszatot kelteni, mintha félne Aurangzebtől. Mikor fiával megérkeztek, mindkettőjüket letartóztatták és börtönbe vetették. Sivadzsí király és a fia megszöktek egy gyümölcsös kosárban, és kolduló szerzetes álruhába öltözve elindultak vissza saját királyságukba.
Néhány nap gyaloglás után, elérkeztek egy erődhöz, ami Sivadzsí királyhoz tartozott. Sivadzsí király rendelete volt, hogy az erőd napnyugtától pirkadatig zárva maradjon. Bárki jött is az erődhöz, az őrnek nem szabadott kaput nyitnia.
Mikor Sivadzsí király és a fia elérték az erődöt, az őr tökéletesen tudta, hogy Sivadzsí király és a fia az, akik visszatértek oly sok hónap után, és tudta, milyen megpróbáltatásokon mentek keresztül. Mégsem nyitotta ki a kaput.
Az őr felmászott az erőd tetejére, és egy kötél egyik végét kikötötte egy oszlophoz. Aztán a kötélen lemászott a földre. Amint leért a földre, sírva Sivadzsí király lába elé vetette magát, és átölelte őt.
Sivadzsí király is sírt, mivel olyan büszke volt rá, hogy az őr végrehajtotta a parancsát, hogy ne nyissa ki a kaput. Sivadzsí király és fia az erődön kívül vártak hajnalhasadtáig, habár az őrnél ott volt a kulcs.From:Sri Chinmoy,Engedelmesség: szív-illat, Agni Press, 1994
Forrás: https://hu.srichinmoylibrary.com/ohf