Olyan spirituális mestert akart találni, aki minden módon teljesen tökéletes. Elment egy spirituális mesterhez, de látta, hogy a mester szemüveget visel. A tudós így szólt magában: „Nézd csak! Nekem nincs szükségem szemüvegre, és neki szüksége van rá. Miféle tökéletesség ez? Nincs szükségem erre a spirituális mesterre!”
Elment egy másik spirituális mesterhez, és kérdezett tőle valamit. A mester közelebb hajolt hozzá, és kezét a füléhez helyezte. A tudós azt gondolta: „Ó, Istenem, ez azt jelenti, hogy rossz a hallása. Erre a mesterre sincs szükségem!”
Aztán elment megnézni egy másik spirituális mestert, de ennél úgy érezte, hogy túl öreg. Azt mondta: „Ez a spirituális mester olyan öreg, hogy még mozogni sem tud. Hogyan is fogadhatnám el a mesteremnek?”
Így egyik mestertől a másikig ment. Az emberek azt mondták neki, hogy ez a mester vagy az a mester elérte a legfelsőbb magasságot. De, mivel elméjét használta, csak tökéletlenséget látott bennük. Minden alkalommal arra a következtetésre jutott, hogy ő maga tökéletesebb, mint az mester, akit meglátogatott. Nagyon szerencsétlennek érezte magát, mivel nem volt képes megfelelő mestert találni.
Egy nap, miután elfogyasztotta a vacsoráját, a felesége így szólt hozzá:
– Miért vagy ilyen szomorú?
Ő így felelt:
– Azt olvastam, hogy az ember csak akkor lehet boldog, ha van egy spirituális mestere. Oly sok spirituális mestert meglátogattam, akikről a tanítványaik azt mondták, hogy nagyok, nagyobbak, a legnagyobbak. De mindegyik annyira szánalmas hibákkal bír. Úgy érzem tökéletesebb vagyok náluk. Nem hiszem, hogy valaha is találnék egy gurut. Ez azt jelenti, hogy soha nem leszek boldog ebben az életben. Mit fogok tenni?
A felesége megkérdezte:
– Boldoggá tesz téged, hogy azt gondolod, tökéletesebb vagy ezeknél a mestereknél?
A tudós így válaszolt:
– Nem, nem vagyok boldog. Boldogságért megyek hozzájuk, de mikor meglátom őket, csak még nyomorultabbá válok.
A felesége azt mondta:
– Ez azért van így, mert a saját módodon keresed a tökéletességet. Rendben van, támadt egy ötletem. Holnap este, miután megvacsoráztunk, menjünk ki az erdő szélére, és várjunk. Az a személy, akit elsőként meglátsz, lesz az, akit el kell fogadnod a mesterednek.
A tudós ezt felelte:
– Minden erőfeszítésem, hogy találjak egy mestert, kudarcba fulladt. Tehát megpróbálom a te módszeredet. Bárkit is látok meg elsőként, azt elfogadom a mesteremnek.
A felesége erre azt mondta:
– Meg kell tartanod az ígértedet! Máskülönben egész életedet azzal fogod eltölteni, hogy mester után kutatsz, de egyet sem találsz. Ez csak folytatódni és folytatódni fog.
A férj beleegyezett. Így a következő estén elmentek az erdő szélére, és vártak. Kis idő múlva láttak egy embert elhaladni. Úgy tűnt, szörnyen siet. A feleség rámutatott, és azt mondta:
– Ott az ember, akit elfogadtál! Ő a gurud!
A tudós odakiáltott az idegennek:
– Állj, állj! Kérdeznem kell tőled valamit!
De az embernek nem volt ideje, hogy beszéljen a tudóssal, és futni kezdett. A tudós, aki nagyon erős volt, egyszerűen csak megragadta.
A férfi kiáltozott:
– Nem várhatok! Mennem kell!
Nagy rohanásban volt, mivel egy tolvaj volt, és a rablás színhelyéről próbált elfutni. De a tudós erősebb volt, mint a rabló, és a rabló azt gondolta, hogy a bűne miatt kapták el.
A tudós azt mondta:
– Azt akarom, hogy a gurum légy.
A tolvaj nem hitt a fülének. Így válaszolt:
– Nem, nem, én nem lehetek a gurud. Én olyan rossz ember vagyok. Egy rabló vagyok. Annak a rablásnak a helyszínéről futok el, melyet elkövettem. Mikor megállítottál, attól féltem, hogy a rendőrségre viszel majd. Tehát, kérlek, kérlek, engedj, hogy továbbálljak innen!
A tudós kérlelte:
– Nem, a gurum kell legyél!
A tolvaj gondolkozott néhány pillanatig, aztán így szólt:
– Ha a mestered leszek, engedelmeskedni fogsz nekem?
A tudós azonnal így felelt:
– Igen, kerüljön bármibe is, engedelmeskedni fogok neked.
A tolvaj azt mondta:
– Ebben az esetben a mestered leszek. Nos, amit először kérek tőled, az az, hogy csukd be a szemed.
A tudós behunyta a szemét.
– Most ragadd meg a füleidet, és tartsd őket erősen, úgy ahogy mutatom.
A tudós ismét engedelmeskedett.
– Most azt akarom, hogy térdelj le, és maradj úgy, amíg vissza nem jövök. Mivel a mestered vagyok, engedelmeskedned kell nekem. A tanítvány számára az engedelmesség az első!
Aztán a tolvaj elrohant.
A feleség oly nyomorultul érezte magát, de mit tehetett volna? A guru azt mondta, hogy a férjének le kell térdelnie, csukva kell tartania a szemét, és be kell fognia a fülét egészen addig, míg a guru vissza nem tér. Így a férfi egész éjjel ott maradt ugyanabban a helyzetben.
Közben a tolvaj teljesen elfelejtette a tudóst, és élte a saját életét. A következő nap újra kiment, hogy lopjon, de ezúttal elkapta a rendőrség, és a bíró börtönbüntetésre ítélte. Így a tolvaj nagyon szánalmasan érezte magát.
A nagy tudós is szerencsétlenül érezte magát. Mindennél jobban szenvedett, de nem ellenkezett volna mestere parancsával, hogy felkel, vagy elhagyja a helyet.
A mennyben Visnu nagyon szomorú volt, hogy ez történt. Így hát teljes ragyogásában megjelent a tudós előtt, és így szólt:
– Én vagyok az Úr, én vagyok mindenki Guruja. Most pedig arra kérlek, hogy nyisd engedd el a füledet, és nyisd ki a szemedet, hogy láthasd, ki vagyok. Nem kell több vezeklésen keresztülmenned.
A tudós így válaszolt:
– Ó, nem, nem hallgatok rád. A gurum kért meg, hogy maradjak így, amíg vissza nem tér. Tehát ezt fogom tenni.
Visnu így szólt:
– De én vagyok Isten! Én vagyok a Gurud, én vagyok a gurud Guruja, én vagyok mindenki Guruja.
Az intellektuális óriás megismételte:
– Nem hallgatok rád!
– De hiszen szenvedsz! – mondta Visnu.
A férfi így felelt:
– Szenvedek, ez igaz. De még várnom kell a gurumra, hogy visszatérjen.
Mivel a férfi nem hallgatott rá, Visnu azon az éjszakán megjelent a bírónak az álmában. A bíró nagyon örült, hogy egy ilyen gyönyörű, ragyogó Lény jött el hozzá. A fényes Lény így szólt:
– Annyi örömet, annyi fényt adtam neked. Most nem tudnál megtenni nekem valamit? Nem tudnád kiengedni azt a bizonyos tolvajt, akit éppen most vetettél börtönbe?
A bíró azt felelte:
– Oly sok örömet adtál nekem. Minden bizonnyal megteszem.
A következő napon a bíró szabadon engedte a tolvajt. Azt mondta neki:
– Szabadon elmehetsz, de ne lopj többé!
Akkor Visnu megjelent a tolvaj előtt, és így szólt:
– Az a tanítványod nem hallgat rám. Kérlek, menj, állj eléje, és mentsd fel. Örömet és megvilágosodást adok majd neked.
A tolvaj elment az erdő szélére, ahol a tanítvány még térdelt, és azt mondta neki:
– Eljött a gurud. Nézd, itt vagyok! Nyisd ki a szemed, és kezeddel engedd el a füled!
Addigra Visnu megvilágosította a tolvajt. Az intellektuális óriás, aki most már egy spirituális óriás is volt, kinyitotta a szemét, és mestere lábához borult. Akkor mindketten megvilágosodást nyertek.
Magyarázat
Isten ott van mindenkiben. Mindegy kiben van hited, Isten képes lesz abban a személyben és általa segíteni neked. Jelen esetben a tanítvány egy tolvajtól nyert megvilágosodást. Isten, a Maga transzcendentális Alakjában, nem tudta megvilágosítani ezt a fickót, de Isten képes volt egy tolvajban és rajta keresztül megvilágosodást ajánlani neki.
Isten nem volt féltékeny, hogy nem tudta megvilágosítani a tudóst; nem érezte magát szomorúnak vagy szerencsétlennek. Isten csak a megvilágosodásunkkal törődik. Ha képes minket ebben vagy abban a személyben és ezen a személyen keresztül megvilágosítani, akkor boldog.
Ez a történet megmutatja nekünk, hogy az engedelmesség hatalmas jelentőséggel bír. Ha engedelmeskedsz a mesterednek, mindegy mennyire tökéletlen legyen is, akkor az Abszolút Legfelsőbb Úr képes lesz megvilágosítani és betölteni téged az Ő saját módján. Kezdd spirituális utazásodat az engedelmességgel. Ha rendelkezel engedelmességgel, akkor eljön a nap, mikor engedelmességedben megtalálod az isteni szeretetet is. És ha rendelkezel isteni szeretettel, akkor a Supreme iránti odaadás és önatadás is jönni fog.
Azon a napon, melyen elfogadod a gurudat, valami benned azt mondja, hogy engedelmeskedj neki, hogy szeresd és teljesítsd be őt. Azon a napon eggyé válsz a lelkeddel, és ígéretet teszel önmagadnak, hogy hallgatni fogsz a mesteredre. A mestered nem ígéri meg, hogy hallgat majd rád. Nem, nem! Amikor a tanuló elfogadja a tanárt, a tanuló beleegyezik, hogy hallgat a tanárra. Ez nem fordítva működik.
Néhány tanítvány meg akarja változtatni a történetet. Bizonyos tanítványok mindig elvárnak és követelnek valamit a mesterüktől. Úgy érzik, többet tudnak, mint ő. Ezért úgy gondolják, a mester köteles hallgatni rájuk. De Maga Isten nem akarja megváltoztatni a történetet. Azt akarja, hogy a történet úgy folytatódjon, ahogy elkezdődött. Isten azt akarja, hogy a spirituális mester tanítsa a tanítványokat, mivel a mester egy kicsivel többet tud, mint a tanítványai.
Ha megvan a belső erőd, hogy engedelmeskedj a mesterednek, akkor te leszel a legboldogabb személy. Mikor mestered megkér, hogy engedelmeskedj neki, akkor nem azt kéri, hogy a benne lévő emberire hallgass. Szó sincs róla! Nem olyan, mint egy futballjátékos, aki a labdát erre vagy arra az oldalra akarja rúgni. Ő csak azokat az üzeneteket ajánlja neked, melyeket Fentről kap, a Szeretett Legfelsőbbtől, aki az én Gurum, a te Gurud, mindenki Guruja.
Ha az engedelmességről beszélünk, akkor amire tulajdonképpen gondolunk, az az, hogy magasabb létünknek, melyet spirituális mesterünk képvisel, meg kell világosítania alacsonyabb létünket: kételkedő elménket és lázadó életerőnket. A ház tulajdonosa lejön a harmadik emeletről a pincébe, és míg jön lefelé, minden emeleten felkapcsolja a villanyt. Akkor az egész ház megvilágosodik. Ez az, ahogy spirituális megvilágosodásunk megtörténik.From:Sri Chinmoy,Engedelmesség: szív-illat, Agni Press, 1994
Forrás: https://hu.srichinmoylibrary.com/ohf