Nának Gurunak jó néhány tanítványa volt. Közülük néhányan bizonyos mértékig engedelmesek voltak, míg mások teljesen engedetlenek. Nának Gurunak volt két fia is és egy lánya. A két fiú a végsőkig engedetlen volt. Micsoda csodálatos sorsa volt!
Nának Gurunak volt egy nagy parcella földje, ahol földművesként dolgozott. Egy napon vágott némi füvet, és négy vagy öt kötegbe rendezte. Mivel eléggé benne járt már a korban, a fiait kérte meg, hogy vigyék a fűkötegeket a házához.
Mindkét fia egyszerűen visszautasította. Azt mondták: „Nem! A fiaid vagyunk. Méltóságunkon aluli, hogy ilyenfajta munkát végezzünk. Nem tesszük meg!”
Nának Guru akkor egyik tanítványához fordult, és őt kérte meg, hogy vigye a kötegeket. Ez a bizonyos tanítvány egykor nagyon-nagyon gazdag volt. Egy időben házas is volt, és voltak gyerekei is. Mindent feladott – a családját és az anyagi életét –, hogy a spirituális életet gyakorolhassa.
Ez a bizonyos tanítvány oly boldog volt, hogy guruja őt kérte meg, hogy a fűkötegeket vigye. Nagyon örömtelien vállára vette őket, és elkezdett guruja háza felé sétálni.
Mikor Nának Guru fiai látták ezt, így szóltak: „Te egy gazdag családból jöttél. Miért kell úgy dolgoznod, mint egy hordárnak? Ez méltóságodon aluli.”
A tanítvány így felelt: „Nem! Ha örömet akarok szerezni Istennek, ha itt a földön el akarok érni valamit Istenért, akkor a gurum iránti engedelmesség az első. Egykor megvolt mindenem az anyagi síkon, de nem rendelkeztem gurum áldásaival és szeretetével. Ez az, amire a leginkább szükségem van. Semmi másra nincs szükségem.”
Folytatta útját, örömtelien hordozva a fűkötegeket Nának Guru házához, és Nának Guru nagyon elégedett volt vele.
Egy másik alkalommal, az éjszaka közepén elkezdett nagyon erőteljesen szakadni az eső. A falut egy nagyon komoly hurrikán sújtotta, és Nának Guru házának egyik falát teljesen elfújta. Ez a fal része volt annak a szobának, melyben Nának Guru tartózkodott. Sok szobája volt a házában, de valamilyen oknál fogva ebben a bizonyos szobában akart maradni. Így azonnal felkeltette a fiait, és megkérte őket, hogy jöjjenek a szobájába, és hozzák rendbe a falat.
Mindketten azt válaszolták: „Te megőrültél, ha arra kérsz minket, hogy ebben az órában jöjjünk! Erősen zuhog, és a vihar még tombol. Azonkívül nem a mi dolgunk, hogy falakat javítsunk ki. Egyáltalán nem értünk hozzá. Holnap reggel megkérjük majd a kőműveseket, hogy jöjjenek és csinálják meg.”
Nának Guru arra a tanítványra gondolt, aki a fűkötegeket hordozta. Érte küldött, és megkérte, hogy hozza rendbe a falat. Ez a tanítvány nem értett a falazáshoz, mivel élete nagyobb részében gazdag volt, de azt mondta magának: „A gurum megkért, hogy javítsam ki a falat. Meg kell tennem!”
A szegény fickó nekilátott a fal kijavításának. Beletelt egy időbe, de végül elkészült. Mikor Nának Guru megvizsgálta a falat, így szólt a tanítványhoz: „Nem elégít ki, ahogy megcsináltad. Törd ki, és próbáld újra!”
A tanítvány minden tétovázás nélkül kitörte a falat, és megpróbálta újra felhúzni. Közben Nának Guru két fia nézte a jelenetet. Mikor a tanítvány másodjára is befejezte a fal rögzítését Nának Guru újra kifogásolt valamit: „Itt van egy hiba, ott is van egy. Egyáltalán nem tetszik. Törd ki, és kezdd újra!”
Így a tanítvány kitörte, és újrakezdte. Hasonlóképp, három vagy négy alkalommal a tanítvány megépítette a falat, és minden alkalommal guruja azt mondta, hogy nem elégedett.
Nának Guru tanítványai elkezdtek nevetni a tanítványon: „Hányszor akarod ezt megtenni? Apánk megőrült, hogy ezt a fajta dolgot kéri tőled, és te is bolond vagy, hogy hallgatsz rá. Ez nem a te feladatod. Holnap reggel elküldünk a kőművesekért, és ők felhúzzák majd a falat apánk megelégedésére. Épeszű tanácsot adunk neked.”
A tanítvány türelmesen válaszolt nekik: „Mindegy hány alkalommal kell kijavítanom a falat, de tovább próbálkozom, hogy örömet szerezzek a mesteremnek, a gurumnak.”
A tanítvány kész volt újra és újra felépíteni a falat, de amikor a hetedik alkalommal készült el a fallal, mestere így szólt: „Most elégedett vagyok. Valóban elégedetté tettél az engedelmességeddel. Bosszankodhattál volna miattam. De nem, te őszintén tovább próbálkoztál, hogy elégedetté tégy. Engedelmességednél fogva valóban te vagy a legjobb tanítványom.”
Magyarázat
Az engedelmesség hatalmas jelentőséggel bír. Kezdetben engedelmességnek hívjuk. De mikor belső lényünk felszínre jön – mikor elménk, életerőnk és egész fizikai tudatunk tudatára ébredt a Fénynek – akkor látjuk, hogy az engedelmesség nem más, mint saját legfelsőbb Énünkkel való egységünk. Alacsonyabb énünk tudatlan, csak az engedetlenséget és a lázadást ismeri. De ha alacsonyabb énünk egyszer tudatára ébredt a Fénynek, akkor az alacsonyabb és magasbb kérdése nem tevődik fel. Akkor csak egység létezik. A megvilágosulatlan én eggyé válik a megvilágosult Énnel és nem megvilágosulatlan többé.
Olyan ez, mint az értelem és a láb. Mondjuk, hogy értelmünk képviseli magasabb részünket, és a láb képviseli az alacsonyabbat. Mikor értelmünk megkéri a lábat, hogy segítsen járnunk, és a láb engedelmeskedik, akkor kettejük között nincs elkülönülés. Értelmünket nem látjuk magasabbnal, mint a lábunkat. Mindkettőt testünk szerves részének látjuk, és azt látjuk, hogy mindkettő a saját szerepét játssza, hogy lehetővé tegyék számunkra a járást.
Sajnos, amikor az emberek meghallják az „engedelmesség” szót, azonnal lázadnak. Mikor a mester megkér rá, hogy tégy meg valamit, akkor csak saját lelkedtől hoz neked üzeneteket. Ha azok, akik a tanítványaimnak hívják magukat, engedelmesek tudnak lenni saját lelkük iránt, akkor minden problémájuk és az én minden problémám megoldódik.From:Sri Chinmoy,Engedelmesség: szív-illat, Agni Press, 1994
Forrás: https://hu.srichinmoylibrary.com/ohf