Mester és tanítvány

I. rész – A Guru

1. A Guru

A Guru tanítványa iránti szeretete a Guru ereje. A tanítvány önátadása Gurujának a tanítvány ereje.

A Guru egyszerre a tanítvány eredményeinek forrása és a tanítvány szeretetének leghűségesebb szolgálója.

A Gurunak csupán egyetlen részvétteljes fegyvere van: a megbocsátás. A tanítvány három csupasz kardot birtokol: korlátozottságot, gyengeséget és tudatlanságot. A Guru mégis könnyűszerrel győz.

A megvalósulást önerőnkből egyedül elérni olyan, mintha tutajjal kelnénk át az óceánon. Ugyanakkor egy Guru kegyelme által elérni a megvalósulást annyi, mintha az óceánt egy gyors és erős hajóval szelnénk át, mely biztonsággal visz minket a tudatlanság tengerén keresztül az Arany Parthoz.

2. Valódi tanítód

Az, ki inspirál téged,

Az, ki szeret téged,

Az, ki ösztönöz téged,

Az, ki tökéletesít téged,

Az, ki becsül téged,

3.

Az emberi tanár megmutatja neked,

Az isteni tanító álmatlanul olvas neked.

vezeti elmédet,

a határtalan Kékség előtt.

4. A Guru szerepe

Hibát követsz el, ha a Mestert csak egy személynek, csak egy emberi testnek tekinted. Érezned kell, hogy a valódi Mester a fizikai testben belül van. Miért jöttek hozzám a tanítványaim? Azért, mert az ő valódi Mesterük, a Legfelsőbb bennem van. A Legfelsőbb bennük is ott van, de bennük még alszik, miközben bennem már teljesen éber. A Mester és a tanítvány olyanok, mint két barát, akik ugyanazzal a képességgel rendelkeznek, de az egyikük még alszik, és segítségre van szüksége, hogy felkeljen és képességei megmutatkozhassanak. A Guru olyan valaki, aki jön és megérinti testvére lábát, fejét gyöngéden megcirógatja, és azt mondja neki: „Kérlek, kelj fel. Itt az ideje, hogy Atyánkért dolgozzunk.”

Ha egy Mester valakit tanítványul fogad, akkor őt mint önmaga egy részét fogadja el. Ha a tanítvány tökéletlen, akkor a Mester is tökéletlen marad. A tanítvány tökéletességében rejlik a Mester tökéletessége. Mindig hangsúlyozom, hogy nekem nincs egyéniségem, nincs személyiségem. Tanítványaim cselekedetei azok, melyek engem vagy a Mennybe, vagy a pokolba visznek. Nekem megvan a képességem, hogy mindig a Mennyben maradjak, de tanítványaim bármelyik pillanatban könnyedén lehúzhatnak a pokolba, mivel sajátomnak fogadtam el őket.

A valódi spirituális Mester megpróbálja a tanítvány szívének a mélyéből előtérbe hozni annak belső isteniségét. Kopogtat a tanítvány szív-ajtaján és felébreszti benne az isteni gyermeket, amit léleknek hívunk. Így szól a lélekhez: „Te fogsz gondoskodni családod többi tagjáról – a testről, az elméről és az életerőről – és vigyázni rájuk. Állandóan hibákat vétenek. Adj nekik új életet, új célt, új eltökéltséget.”

A spirituális Mester feladata tanítványaival éreztetni, hogy szeretet, igazság és fény nélkül az élet értelmetlen és terméketlen. A legfontosabb dolog, amit a spirituális Mester spirituális gyermekeiért tesz, hogy tudatossá teszi bennük azt a határtalant és végtelent, ami nem más, mint maga Isten.

A legfelsőbb transzcendentális Igazság a szívünkben lakozik, de sajnos még nem fedeztük fel. Így hát tanítványaimat arra kérem, hogy merüljenek mélyen befelé és meditáljanak a szívre, ahol a lélek lakik. Így végül megtanulnak kapcsolatba lépni a lélekkel, és az ő utasításaira hallgatni. Ettől kezdve valódi haladást érnek el legfelsőbb és legmélyebb Énük felfedezésében.

Ha valaki már fejlett, vagyis ha már előző életeiben spirituális életet élt és képes arra, hogy saját belső lényének utasításait kövesse, akkor számára nem feltétlenül szükséges, hogy spirituális Mestere legyen. Ebben az esetben csupán mélyen befelé kell merülnie és a spirituális életet a legnagyobb őszinteséggel gyakorolnia. Mivel lemond a Mester segítségéről, ezért teljesen magára és Isten határtalan Kegyelmére van utalva. De tudnunk kell, hogy a spirituális út rendkívül küzdelmes. Csak igen kevés embernek sikerült Istent spirituális Mester segítsége nélkül megvalósítania. A legtöbb spirituális Mester maga is segítséget kapott valakitől egy napig, egy hónapig, egy évig vagy tíz évig, mielőtt Istent megvalósította volna.

Ahogy tanárra van szükségünk, hogy külső tudásra tegyünk szert – hogy külső lényünket megvilágosítsuk – éppúgy szükségünk van egy spirituális Mesterre, aki belső életünkben segít és vezet minket, különösképp kezdetben. Máskülönben haladásunk nagyon lassú és bizonytalan lesz, és szörnyen összezavarodhatunk. Megtörténhet, hogy magas, felemelő tapasztalatokat élünk át, de nem tulajdonítunk nekik megfelelő jelentőséget. Kétség sötétítheti el elménket, és azt kérdezzük: „Én csak egy hétköznapi ember vagyok, hát hogyan lehet nekem ilyen tapasztalatom? Valószínűleg csak ámítom magam.” Vagy mesélünk róla barátainknak, és azok azt mondják majd: „Ez mind csak képzelgés. Felejtsd el a spirituális életet!” De ha ott van valaki, aki ismeri a Valóságot, ő azt mondja majd: „Ne légy bolond! A tapasztalatok, melyeket átéltél teljesen valódiak.” A Mester bátorítani és ösztönözni fogja a tanítványt, és megfelelő magyarázatot ad a tapasztalataihoz. Másfelől a Mester képes helyreigazítani a keresőt, ha az meditációjában valamit rosszul csinál.

Miért megy valaki egyetemre, ha otthon is lehet tanulni? Azért, mert érzi, hogy ott szakmájukban jártas emberektől szakszerű útmutatást fog kapni. Nos tudjuk, hogy volt már néhány – de csak nagyon, nagyon kevés – valóban művelt ember, aki sohasem járt egyetemre. Igen, vannak kivételek. Minden szabály alól vannak kivételek. Isten mindnyájunkban ott van, és ha egy keresőnek az az érzése, hogy nincs szüksége emberi segítségre, módjában áll kipróbálni egyedül saját képességeit. De ha valaki bölcs és ahelyett, hogy csak botladozna vagy sétálna, futni szeretne céljához, akkor számára egy Guru jelentős segítséget nyújthat.

Tegyük fel, hogy Londonban vagyok. Tudom, hogy New York létezik, és hogy vissza kell oda térnem. Hogyan juthatok tehát oda? Szükségem van egy repülőgépre és egy pilótára. Annak ellenére, hogy tudom, hogy New York létezik, mégsem tudok oda egyedül eljutni. Éppígy tudod, hogy Isten létezik. El akarsz jutni Istenhez, de valaki oda kell, hogy vigyen. Éppúgy, ahogy engem a repülő New Yorkba visz, téged is el kell vinnie valakinek Isten Tudatához, mely mélyen benned van. Valaki meg kell, hogy mutassa, hogyan léphetsz be saját isteniségedbe, ami nem más, mint Isten.

Eljön hozzád egy spirituális Mester egy hajóval, és így szól: „Gyere! Ha az Arany Partra akarsz jutni, elviszlek; és ha egyszer már a csónakomban vagy, akkor ott énekelhetsz, táncolhatsz, vagy akár alhatsz is, én akkor is biztonságban elviszlek a Célhoz.”

Évezredekig a tudatlanság tengerében úsztunk. Mihelyt azonban felébredünk, át szeretnénk úszni ezen a tengeren, a Fény és az Üdvösség óceánjába. Ha tudjuk, hogy van egy révész egy csónakkal, aki biztonságban a célhoz tud minket vinni, akkor természetesen meg fogunk próbálni segítséget kérni tőle. A valódi spirituális Mester ismeri az utat, és kötelessége segíteni nekünk, hogy elérjük a célunkat. Mint a révész, átvisz minket a túlsó partra.

Ha a külső világban valaki segít neked – például egy jogász, vagy egy orvos – akkor ezért pénzt kér. De amikor a Guru visz téged a célodhoz, Ő semmit sem fog kérni érte magának. Gazdagságodból egyetlen fillért sem kell a Gurunak adnod, mivel ő maga végtelen gazdagsággal bír. Idővel rájössz, hogy ez mind ugyanaz a gazdagság. Az ő célja, a te célod, mindannyiunk célja ugyanaz: végtelen Béke, Fény és Üdvösség. A spirituális Mester azt mondja: „Éhes vagy. Nekem végtelen készleteim vannak abból az isteni táplálékból, melyet kívánsz; ezért nem kell tőled elvennem semmit.”

Emberi életünkben, ha látjuk, hogy valaki segítséget fogadott el, gyakran azt gondoljuk: „Aha, egyedül nem sikerült neki.” De ha valaki valóban éhezik Istenre, akkor azt mondja: „Nem számít ki ad nekem enni – éhes vagyok, azonnal enni szeretnék. Ez az a táplálék, ami után egész életemben vágyódtam, és ő most ezt adja nekem. Amíg valódi isteniséggel táplál, szívesen elfogadom.”

Hibát követsz el, ha úgy érzed, hogy egy Mester elfogadásával kivonod magad saját felelősséged alól, mert ezzel elválasztod magad Mesteredtől. Azok, akik igazán odaadó tanítványaim sosem érzik azt, hogy ők idegenek. Érzik az egységüket velem. Érzik, hogy több képességgel rendelkezem, mint ők, ezért csekély képességeiket azonosítják az én nagyobb képességeimmel. Mikor belépnek képességembe, úgy érzik, saját képességükbe lépnek, mert bennem tiszta szeretetet és törődést látnak.

Csak akkor tudsz valódi haladást elérni, ha egységet érzel Mestereddel. Ha az az érzésed, hogy idegen, betolakodó, vagy akár csak vendég vagy Mestered szívében, akkor sohasem lehetsz sikeres spirituális életedben. Meddig vendégeskedhetsz egy barátod házában? Talán néhány napig, vagy egy hónapig, de aztán el kell menned. Még ha úgy érzed is, hogy barátként jössz, akkor is lehet, hogy elmész. Ha azonban azt érzed, hogy az ő háza a te házad, akkor biztonságban vagy egy örökkévalóságig.

Ha a tanítványnak és a Mesternek biztos helye van egymás szívében, akkor a beavatás órája már nincs messze. Amikor a Mester valakit beavat, életleheletének egy részét adja neki. Beavatáskor a Guru azt az ünnepélyes ígéretet teszi a keresőnek és a Legfelsőbbnek, hogy mindent megtesz, hogy segítse a tanítványt spirituális életében, és szívét és lelkét annak szenteli, hogy a tanítványt a tudat legmagasabb síkjaira vigye. A Mester azt mondja a Legfelsőbbnek: „Amíg ezt a gyermeket Hozzád el nem vezettem, őt el nem hagyom, Játékom addig véget nem érhet.” A tanítványhoz pedig így szól: „Mostantól kezdve számíthatsz rám; a sajátodnak tekinthetsz engem.”

A beavatáskor a Mester ténylegesen magára veszi a tanítvány mostani és elmúlt életeinek számtalan tökéletlenségét. Természetesen, ahogy vannak igaz és őszinte Mesterek, hamis Mesterek is léteznek. Itt csak a valódi Mesterekről beszélek. Egyes igazán őszinte Mesterek havonta mindössze egy tanítványt avatnak be. Miután a tanítványt beavatták, megbetegszenek, és szörnyen szenvednek, mivel valóban magukra veszik a tanítvány tökéletlenségeit. Másrészt vannak olyan spirituális Mesterek is, akik sok tanítványt beavathatnak, anélkül, hogy szenvednének, mert megvan a képességük, hogy a magukra vett tökéletlenségeket, az Egyetemes Tudatba dobják. Vannak azonban hamis Mesterek is, akik ötven, hatvan vagy száz tanítványt is beavatnak egyszerre, vagy pedig megbízotton át végzik a beavatást. De az efféle tömegbeavatás nem más, mint nevetséges csalás.

A Guru különféle módokon avathatja be a tanítványt. Végrehajthatja a beavatást a tradicionális indiai módon, miközben a tanítvány meditál. Beavathatja a tanítványt akkor is, amikor az alszik, vagy hétköznapi tudatállapotban van, de nyugodt és csendes. A Guru pusztán a szemén keresztül is beavathatja a tanítványt. Ránéz a tanítványra, és már be is avatta őt, anélkül, hogy bárki észrevenné. A Mester fizikai beavatást is végezhet; ez azt jelenti, hogy nyomást gyakorol a tanítvány fejére, szívére vagy más testrészére. Ilyenkor megpróbálja a fizikai tudattal éreztetni, hogy a beavatás megtörtént. De a fizikai cselekvés mellett, a Guru mindig lelkileg is beavatja a tanítványt. Ilyenkor a Guru látja és érzi a tanítvány lelkét, és hatással van rá. A beavatás megtörténhet okkult módon is, vagy egy álomban. Ha éppen nem áll rendelkezésre spirituális Mester, álmodban vagy meditációd alatt akár maga Isten is felvehet egy fénylő emberi alakot és beavathat. De ez csak nagyon ritkán történik meg. A legtöbb esetben a beavatást egy spirituális Mester végzi.

Tanítványaimnak nem kell megkérniük arra, hogy külsőleg beavassam őket, mert tudom számukra mi a legjobb; ez azt jelenti, hogy tudom a külső beavatás meggyorsítja-e belső fejlődésüket vagy sem. Nagyon gyakran avatom be tanítványaimat a harmadik szememen keresztül, amiről úgy érzem, hogy a legmeggyőzőbb és a leghatásosabb módszer. Sok ember megfigyelte a szemeimet, miközben a legmagasabb tudatállapotomban voltam. Ilyenkor közönséges emberi szemeim teljesen eggyé válnak harmadik szememmel. Ez a két közönséges szem akkor végtelen Fényt kap a harmadik szemtől, és istenien sugárzó szemeimből a Fény a kereső szemén keresztül belép annak egész testébe, és azonnal átitatja őt a feje tetejétől a lábujja hegyéig. Azután látom ahogy ez a Fény, saját Fényem, a Legfelsőbb Fénye ragyog a tanítvány tudatlanságában, és a tudatlanság hálát ad. Azt mondja: „Most, hogy a tiéd lettem, hogy a sajátoddá tettél, örökre a tiéd leszek.” Ebben a pillanatban felelőssé válok a tanítvány tudatlanságának megvilágosításáért, a tanítvány pedig felelős lesz, hogy segítsen a Legfelsőbbet manifesztálnom a földön.

Az, hogy beavattalak téged, még messze nem jelenti azt, hogy mehetsz és beavathatsz valaki mást. Ez nem olyan, mint amikor elmondok neked valami Igazságot, és akkor azt most elmondhatod valaki másnak. Igen gyakran hallom, hogy egy Mester beavat valakit, aztán a tanítvány beavat valaki mást, és az pedig még egy újabb személyt avat be – mint a leszármazottak egy családban. De ez a fajta beavatás értéktelen. A valódi beavatást mindig egy Istenmegvalósított Mesternek kell elvégeznie; ez nem történhet megbízottak által. Ha a Mesternek megvan a spirituális képessége, hogy a tanítványt közvetlenül az okkult síkon avassa be, az rendben van. De abszurd, ha azt állítja, hogy be tud avatni valakit egy tanítványon keresztül, aki még kezdő a spirituális életben. Ha a nyugaton olyan emberekkel találkozol, akik azt állítják, hogy őket Indiában spirituális Mesterük megbízta, hogy másokat beavassanak, biztos lehetsz benne, hogy egyáltalán nem beavatásról, hanem egyszerű csalásról van szó. A beavatást közvetlenül a Mesternek kell végeznie, vagy a fizikai síkon vagy a belső síkon.

Mikor a Guru beavat egy tanítványt, fenntartás és feltétel nélkül elfogadja őt. Még ha beavatás után a tanítvány el is hagyja Mesterét, mert elégedetlen vele, a Mester akkor is örökre tevékenykedni fog ebben a tanítványban és ezen a tanítványon keresztül. A tanítvány elmehet akár egy másik Guruhoz, de az a Mester, aki beavatta, a belső világban mindig segíteni fogja őt. És ha az új Guru eléggé nagylelkű, akkor meg fogja engedni az eredeti Gurunak, hogy a tanítványban és a tanítványon keresztül hasson. Bár a fizikai kapcsolat az eredeti Guruval megszakadt, és külsőleg a Mester nem találkozik a tanítvánnyal, spirituálisan mégis köteles segíteni neki, mivel ígéretet tett a Legfelsőbbnek.

Még ha a tanítvány nem is megy semmilyen más Guruhoz, hanem egyszerűen letér az Igazság ösvényéről, az eredeti Mesternek tartania kell ígéretét. A tanítvány elhagyhatja a spirituális utat egy inkarnációra, két inkarnációra vagy akár több inkarnáció idejére is, de Mestere – legyen akár testben, akár a felsőbb régiókban – állandóan figyelni fogja a tanítványt, és várja az alkalmat, hogy aktívan segíthesse őt, mikor ismét a spirituális útra tér. A Guru valójában kötődések nélküli, de mivel ígéretet tett a tanítványnak, és a tanítványban lévő Legfelsőbbnek, a Guru meghatározatlan ideig várni fog az alkalomra, hogy a tanítványt a Célba vihesse.

Egyes tanítványaim, akik egykor a legőszintébben követték utamat, ugyancsak a legőszintébben hagytak el. De ha ők tanítványaim a belső világban, ha egyszer elfogadtam őket és valódi tanítványaim voltak, akkor azt szeretném mondani, hogy nem feledtem el őket. Beletelhet számukra egy, kettő, öt vagy hat inkarnációba, míg visszatérnek a törekvő élethez, de teljesen mindegy mennyi időre van szükségük, segíteni fogom őket menetelésükben az Istenmegvalósítás felé.

A tanítvány lelkének és Istennek tett ígéretem miatt felelősebb vagyok minden egyes tanítványért, mint a tanítvány maga. De ki az, aki megengedi nekem, hogy elvállaljam ezt a felelősséget? A tanítvány! Ki vagyok szolgáltatva a tanítványaim kénye-kedvének. Jelen pillanatban Isten számukra egy homályos elképzelés, így tehát lehet, hogy ma elfogadnak engem, holnap pedig elhagynak majd. Külső síkon a tanítvány elhagyhat engem; de míg a Legfelsőbb azt akarja, hogy koncentráljak arra a személyre és küldjem neki az Ő Fényét, addig azt meg kell tennem. Miután elhagyta a mi utunkat, a tanítvány követhet más utat, de az is lehet, hogy egyáltalán nem követhet semmilyen utat sem. De ha egyszer valakit elfogadtam, míg csak a Legfelsőbb azt nem mondja nekem, hogy ez a személy más kezekben van, addig felelős vagyok érte.

Tanítványaimnak azt mondom: „Kész vagyok elvenni minden problémátokat, feltéve, ha készek vagytok érezni, hogy értem, egyedül értem vagytok. Ha úgy érzitek egyszer ehhez, másszor ahhoz a csoporthoz tartoztok, ha csak hébe-hóba jöttök el centerünkbe meditálni, akkor, hiába is mondjátok, hogy én vagyok a Mesteretek, hűtlenségetek miatt képtelen leszek bármit is tenni értetek. Csak akkor tudok értetek tenni valamit, ha valóban nekem adjátok teljes külső és belső létezésetek. Ha tökéletes egységben vagyok veletek és ti teljesen elfogadtok engem, csak ez által tudom elvenni problémáitokat.”

Ha egy nagyon magasrendű Mester azt mondja neked, hogy örök kapcsolatod van vele, akkor ő ezt a Legfelsőbbel és a lelkeddel való abszolút egységénél fogva mondja. Tudja, hogy mindig belső vezetése alatt leszel. És mikor megvalósítod a Legfelsőbbet, látni fogod, hogy az a legfelsőbb Tudat, amit megvalósítottál, ugyanaz, mint az a Tudat, melyet Mestered képviselt a földön. A valódi spirituális Mester a Legfelsőbb végtelen Tudatát testesíti meg, és ezt a Tudatot képviseli a földön.

Amikor a Mester örök kapcsolatról beszél, az egy olyan kapcsolat, amely kölcsönös elfogadáson nyugszik. A Mester nem mondja azt: „Akár tudatában vagy akár nem, megtartom örök kapcsolatom veled, és örökre egyek leszünk.” Nem, ha a Mesternek valóban megvan a képessége, hogy a tanítvánnyal ezt az örök kapcsolatot létrehozza, akkor arra is megvan a képessége, hogy éreztesse a tanítvánnyal, hogy ezt megtette. A Mester átadja ezt az üzenetet a kereső lelkének, és a kereső érzi, hogy belső kapcsolata Mesterével örökké tartó lesz. Ekkor a Mester a legnagyobb kedvességével, törődésével, részvétével, hálájával és büszkeségével teljes szívvel és örökre elfogadja a tanítványt. És a tanítvány ugyanezt érzi Mestere iránt; érzi, hogy a Mester nem egy különálló valóság, hanem teljesen a sajátja. Érzi, hogy a legmagasabb, amit ő Mesternek nevez, az saját legmegvilágosultabb része. Ha megvan ez a fajta érzése, ez a fajta felismerése, akkor felvirradhat a Mester és tanítvány közötti örök kapcsolat.

A Mester és tanítvány közötti örök kapcsolatnak csak megvalósult Mesterek esetén van jelentősége. Ha a Mester nem teljesen megvalósult, akkor csak a bolondját járatja a tanítvánnyal. Sok Mester van, aki nem valósította meg Istent, mégis egyszerűen azt mondja: „Köztünk örök kapcsolat van. Vigyázni fogok rád azután is, hogy elhagytam a testemet.” Mikor ez a fajta Mester elhagyja a testét, a tanítvány hiába kiált szüntelen Mestere után, nem kap választ. ez a fajta Mester már akkor is teljesen hasznavehetetlen, amikor még a fizikai síkon van, csak hamis ígéreteket tesz.

A beavatás fő célja a lélek előtérbe hozatala. Ha nincs beavatás, a test, az életerő, az elme és a szív megtisztítása sohasem lehet teljes. Ha nincs beavatás, sohasem valósíthatjuk meg a legfelsőbb Célt. Azok, akik közel állnak hozzám beavatásuk valóságos kivirágzását érezték, amint a bennem lévő Legfelsőbbnek teljes szívvel felajánlották egész életüket – testüket, életerejüket, elméjüket, szívüket és lelküket. A beavatásnak ez a kivirágzása valójában több mint a beavatás, ez a tanítványok saját belső isteniségének a felfedése. Ebben a pillanatban érzik, hogy ők és Gurujuk teljesen eggyé váltak. Érzik, hogy Gurujuk nélkülük nem létezik, és hogy ők sem léteznek Gurujuk nélkül. A Mester és a tanítvány kölcsönösen beteljesítik egymást és érzik, hogy ez a beteljesedés közvetlenül a Legfelsőbbtől származik. És a legnagyobb titok, amit a tanítvány a Gurutól megtud, az az, hogy egyedül akkor tehet eleget a világ többi részének, ha először a Legfelsőbbet teljesíti be.

5.

6.

Lehet, hogy nem lehetetlen

De kétségtelenül a legkiemelkedőbb

7.

Szükséged volt-e egy tanár segítségére hogy elsajátítsd egy hangszer használatát?

Ha mindezekhez segítőre volt szükséged, hát nincs-e éppígy szükséged egy tanárra, aki képes téged elvezetni az Isteni tudásához, és a Végtelenség bölcsességéhez?

8.

9.

10.

II. rész – A Guru kiválasztása

1. A Guru kiválasztása

A nagy tanító ösztönzi a keresőt.

A nagy tanító törekszik a keresőben és őáltala.

Egy nagy tanító tudja, hogy ő a kereső utazásának lelke és utazásának célja is.

Háromfajta spirituális tanító van. Az első azt mondja: „Mindent megteszek helyetted gyermekem. Neked nincs semmi tennivalód. Alhatsz, ihatsz, élvezheted az alsó vitális életet, bármit megtehetsz. Maradj nyugodtan a saját világodban és én megadom neked a megvalósulást, és a felszabadulást. Semmit sem kell tenned.” Ettől a fajta Mestertől ezer és ezer mérföld távolságra kell tartózkodnod.

A második fajta tanító ezt mondja: „Elmondtam neked, hogy mi az Igazság. Megpróbáltalak inspirálni. Én eljátszottam a szerepem; most neked kell keményen dolgoznod, hogy elérd a célod. Most neked kell felfedned saját belső isteniségedet.” Ez a fajta tanító nem oldja meg a tanítvány egyetlen problémáját sem. Még ha őszinte is, ez a spirituális tanító gyenge.

Aztán van egy harmadik fajta tanító. A Legfelsőbbel való abszolút egysége erejénél fogva így szól a tanítványhoz: „Gyermekem, menjünk együtt. Te belsőleg törekedni fogsz, és én végtelen Kegyelmet és Részvétet hozok majd le a Legfelsőbbtől. Nekem megvan a saját üdvösségem, de veled megyek, és vezetni foglak. Dolgozzunk együtt.” Ő az igazi spirituális tanító.

Honnan tudhatja egy törekvő egy Mesterről, aki azt állítja magáról, hogy Istenmegvalósított, hogy valóban megvalósult-e? Az Istenmegvalósított spirituális Mester nem egy a szárnyairól és a glóriájáról azonosítható személy. Teljesen hétköznapi lény, eltekintve attól, hogy belső életében végtelen Békével, Fénnyel és Gyönyörrel rendelkezik. Tehát, ha úgy jössz a spirituális Mesterhez, hogy valami mást vársz, mint határtalan Békét, Fényt, Gyönyört és Erőt, akkor csalódni fogsz. Másrészről tudnod kell, hogy rendelkezel-e megfelelő ítélőképességgel. Ha semmit sem tudok az orvostudományról, hogy lehetnék képes megítélni egy nagy orvost? Csakis egy másik orvos tudná őt igazságosan megítélni.

A spirituális életben az igazi kereső, akinek törekvése és odaadása őszinte, már elért egy kis belső Fényt. Törekvéséért Isten megáldotta őt egy szikrányi Fénnyel, és ezzel a Fénnyel látnia és éreznie kell valamit a valódi spirituális Mesterekben. Ha a spirituális életben valaki valóban előrehaladott és belső utazásában gyorsan halad, akkor törekvése lesz a legjobb bírája annak, hogy egy spirituális Mester valódi-e vagy sem. A legjobb döntőbíró az ember őszinte törekvése.

Egy megvalósulatlan Mester bolondot járathat veled egy napig, egy hónapig vagy néhány évig, de nem járathat veled bolondot az idők végezetéig. Ha őszinte törekvésed száz százalékig tiszta, és nem akarsz semmi mást, csak Istent, akkor Isten nem fog a végtelenségig egy hamis, megvalósulatlan Mesterrel hagyni. Ez lehetetlen!

Nagyon gyakran az emberek jönnek és megpróbálják megítélni, hogy a Mester tökéletes-e, vagy sem. Itt nagyon könnyen hibázhatnak. Ha a Mester valódi – azaz megvalósította Istent – akkor ami számukra gyengeségnek tűnhet a Mesterben, az nem hátráltatja önmegvalósításukat.

Másrészről, vannak úgynevezett emberi gyengeségek, de ha a Mester megengedi magának az alsó vitális életet, a szexuális életet, akkor ez a Mester nagyon rossz és el kell hagynod. Ha a Mesterben nem érzel tisztaságot, ha nem látod benne az alsó vitális élet, az érzelmi élet tökéletességét, akkor széles ívben el kell kerülnöd őt. Máskülönben hogyan kapnád meg tőle valaha is saját vitális életed tökéletességét?

Vannak Mesterek, akik elérték saját megvalósulásukat, az igazi megvalósulást, és mégis tanítványaik közül páran elhagyják őket. De gondolod, hogy egy Mester nem megvalósult, csak azért, mert néhányan elhagyták őt? Nem, a törekvők saját tökéletlenségei és korlátozottságai ragadják el őket Mesterüktől. Néhányan felemelkednek egy bizonyos pontig, aztán életerejük vagy az egójuk előtérbe jön, és egyáltalán nem akarnak már továbbmenni.

Miután két évre, hat évre vagy tíz évre elfogadták a spirituális életet, egyesek elfáradnak. Ha valaki elfárad a spirituális úton való haladásban és elhagyja az utat, az nem feltétlenül a Legfelsőbb Terve. Tehát ne próbálj ítélkezni egy Mester felett, csak azért, mert sokan elhagyják őt. Sokan elhagyhatják, de sok új fog jönni.

Még ha valódi is a Mester, lehet, hogy nem neked rendeltetett. Honnan tudhatod, hogy megtaláltad saját Mesteredet? Ez a következőképpen működik: rengeteg ember lehet körülötted, de mikor meglátsz egy bizonyos személyt, azonnal egyfajta örömet érzel. Ez azt jelenti, hogy a lelkednek valamilyen kapcsolata van azzal a személlyel. Lehet, hogy éppen tíz ember áll előtted, s közülük kilenc iránt talán nem érzel semmit. De az egyik ember arca vagy puszta jelenléte örömet ad neked. Ebben az esetben tudnod kell, hogy ennek a személynek belső kapcsolata van veled.

Ha belső kapcsolatod van egy igazi Mesterrel, akkor nagyon valószínű, hogy ez már több inkarnáció óta fennáll. Ezért abban a pillanatban, ahogy meglátod ezt a Mestert, határtalan és ellenállhatatlan örömet fogsz érezni. Az egész lényed túlcsordul a belső békétől és fénytől. Úgy érzed, a Mesterben életed végre megtalálta forrását. Úgy érzed, hogy te egy levél vagy és a Mester a fa. Az a spirituális Mester, aki azonnali örömet, önkéntelen örömet, határtalan örömet ad neked, az a te Mestered. Néha, ha elég szerencsés vagy, már az első alkalommal, hogy meglátsz egy spirituális Mestert, megtalálhatod benne saját Mestered. Másrészt az is előfordulhat, hogy jó néhány spirituális Mesterhez el kell menned.

Ha olyan Mesterre találsz, akinek a puszta jelenléte azonnali inspirációt, örömöt, békét és gyönyört ad neked, akkor föl kell tenned magadnak a végső és abszolút legfontosabb kérdést: „Ha ez a Mester nem ad nekem megvalósulást, felszabadulást vagy bármi mást, amit akarok, képes vagyok-e még akkor is neki adni szeretetemet, odaadásomat, önátadásomat, az életemet?” Ha a válasz így hangzik: „Igen, semmi mást nem akarok tőle kivéve azt, hogy szolgálhassam, és neki adhassam azt, amim van, és ami vagyok”, akkor biztosan fogod tudni, hogy valóban ő a te Mestered. Ő feltétlenül a te Mestered.

Van egy mondás: „Ha a tanítvány készen áll, a tanító megjelenik.” De nagyon sokszor előfordul, esetek százaiban, hogy a Mester eljön, a tanítvány is készen áll, de a tanítvány előtt ott lebeg a tudatlanság fátyla. Nem látja a fényt, bár a fény közvetlenül előtte van. Ha saját tanítód odaáll eléd, és hússzor megáld téged, még akkor is előfordulhat, hogy nem ismered fel. A tanító felismert téged, de nem mondhatja: „A tanítványom vagy”, mert félreértenéd. Például azt gondolhatod: „Több millió dollárom van. Ezért mondja azt, hogy az ő tanítványa vagyok. Csak azért kér engem, hogy a tanítványa legyek, hogy megkaparinthassa a pénzemet meg ezt meg azt.”

Ebben a világban, csak ha mi magunk fedezünk fel valamit érezzük róla, hogy igaz. Ha valaki más fedez fel valamit és mondja el nekünk, akkor nem hisszük el, kételkedünk. Ha belülről jön a felismerés, hogy én vagyok a Mestered, akkor úgy érzed, hogy az a te saját felfedezésed; de ha én mondom el neked, akkor úgy érzed, minden jogod megvan arra, hogy kételkedj bennem. Jó néhány őszinte keresőt láttam, akik arra voltak hivatottak, hogy a tanítványaim legyenek, és előbb utóbb tanítványaimmá is váltak, de annak idején valami megakadályozta őket abban, hogy elfogadjanak. Ha elmondom nekik, nem segített volna abban, hogy felismerjenek. Ellenkezőleg, ez csak tovább késleltette volna őket. Tehát csendben maradtam, hogy mikor majd az idő megérett rá, elégedettek legyenek saját felfedezésükben.

A spirituális életben vannak tanítók, akik pár évig tudnak oktatni téged, és vannak olyanok, akik az óvodai szinttől egészen a legmagasabb egyetemi oktatás szintjéig tudnak tanítani. Megvan a képességük, hogy eljuttassanak a legmagasabb magasságba. Még ha egy tanító őszinte is, ha nincs meg a képessége, hogy elvigyen téged a legmagasabbhoz, természetesen el fogod őt hagyni, ha eljutottál arra a szintre, ameddig ő el tudott vinni. És vannak olyan úgynevezett Mesterek is, akiknek egyáltalán nincs meg a képességük, hogy tanítsanak, mégis megpróbálnak téged olyan sokáig megtartani ameddig csak tudnak, csak hogy kihasználjanak. De te vagy az, akinek tudnia kell, hogy a tanító képes-e segíteni neked. Belső lényed megmondja majd, hogy kielégítően haladsz-e vagy sem. Abban a pillanatban, mikor azt érzed, hogy őszinteséged ellenére egyáltalán semmiféle haladást nem érsz el, akkor ne vesztegesd az idődet. Minden jogod megvan arra, hogy amikor csak akarod, elhagyd a tanítót.

De néha előfordul az is, hogy a tanítónak valódi, hiteles tudása van, de a tanítvány nem akarja az igazságot azon a módon tanulni, ahogy a tanító azt tanítani akarja – vagy jobban mondva, ahogy Isten akarja a tanítótól, hogy tanítson. Sajnos nagyon gyakran előfordul, hogy amikor a spirituális tanító elmondja az igazságot, vagy felfedi az igazságot, a törekvő kétkedő elméje félreérti őt. A törekvő feltesz egy kérdést, de elmebeli kételkedése nem engedi, hogy elfogadja a választ. Ilyenkor nem számít mennyire igaz, milyen jelentőségteljes és mennyire fennkölt vagy magasztos a válasz, ez teljesen hasztalan a kereső számára.

Egyes keresők csaknem minden hónapban cserélgetik tanítójukat. Ma ez a tanító, holnap az a tanító, a következő nap valaki más. Rendkívül nyughatatlanok, és sohasem fogják elérni a megvilágosulást.

A tanító olyan, mint egy hajó. Hogyha egy hajóban vagy, akkor biztonságban vagy. De ha egyik lábadat az egyik hajóban tartod, a másik lábadat egy másikban, akkor pont beleesel a tudatlanság tengerébe. Hogyha biztosan ülsz a hajómban, vagy valaki más hajójában akkor a kapitány képes téged eljuttatni a túlsó partra. Aztán végül, mikor elérted rendeltetésedet, látni fogod, hogy minden hajó más úton érkezett. A cél egy, de sok út vezet oda. De nem váltogathatod az utakat állandóan, közben azt remélve, hogy ugyanazzal a sebességgel fogsz haladni. A keresőnek bölcsnek, óvatosnak és körültekintőnek kell lennie.

Róma egy hely, de ezt az egy helyet rengeteg úton elérhetjük, és minden utazó különböző utat választ. Minden Mesternek igaza van a maga módján. De ha egy Mestert egyszer kiválasztottál teljes odaadással és önátadással ki kell tartanod útja mellett, mivel egyszerre csak egy úton haladhatsz.

Az egyik Mester ezt tanítja, a másik Mester valami mást a harmadik Mester pedig valami ettől teljesen eltérőt tanít. Úgy érezheted, hogy ez olyan, mint a különböző tantárgyak az iskolában: történelem, földrajz, filozófia és így tovább. De szeretném elmondani, hogy a spirituális életben csak egyetlen tantárgy van: az Istenmegvalósítás. Ezért az egy tantárgyért, a legmélyrehatóbb tantárgyért egy adott utat kell követned. Ha ez az odaadásnak az útja, csodálatos. Ha ez a tudás útja, csodálatos. Ha ez az önzetlen szolgálat útja, csodálatos. De ezeket egyesítheted is egy útban. Mikor megvalósítod Istent, minden út eggyé válik; a három fő út, az odaadás útja, a tudás útja és az önzetlen szolgálat útja elkerülhetetlenül eggyé válik.

Nem mondhatjuk, hogy a mi utunk messze a legjobb mindenki számára. Ne legyünk ilyen bolondok. Csak annyit mondhatunk, hogy a mi utunk a szeretet, az odaadás és az önátadás útja. Ha mások el akarják ezt fogadni, jó, rendben van. Számunkra a mi utunk a legjobb, és azért maradunk ezen az úton, mert a Legfelsőbb azt akarja, hogy ezt kövessük. Másoknak éppúgy meg kell találni azt az utat, ami számukra a legjobb.

A spirituális út, a belső élet utazása, egy egész életen át tartó folyamat. Ha készen állsz arra, hogy ilyen hosszas tanulmányokat folytass, csak akkor kapod meg az igazi Mestered. Ha tanulsz, komolyan kell venned, hogy átmenj a vizsgáidon. Hasonlóképpen, a spirituális életben is rendkívül komolynak és őszintének kell lenned. Tehát először is, kérlek, merülj mélyen magadba, és érezd akarsz-e spirituális Mestert, aki az életed hátralevő részében vezet téged, és hogy tudsz-e rá hallgatni teljesen, teljes szívvel és feltétel nélkül. Ha úgy érzed, hogy hűségesen, odaadóan tudsz követni egy Mestert és életedet útjának tudod szentelni, akkor a Mesternek el kell jönnie hozzád. Ha úgy érzed, hogy nem tudsz és nem is akarsz spirituális élet nélkül létezni, akkor biztos lehetsz benne, hogy készen állsz a spirituális életre. Ha érzed, hogy nem tudsz a földön létezni belső béke, belső öröm és Istennek egy spirituális Mesteren keresztüli élő vezetése nélkül – ha eljutottál erre a szintre –, akkor nagyon rövid időn belül feltétlenül kapni fogsz egy spirituális Mestert.

2.

3.

A kereső küzdő elméjének a megfelelő útra van szüksége.

A kereső törekvő lelkének a megfelelő Istenre van szüksége.

4.

Ne gyilkold magad azzal,

Őszinteség-pajzsod meg fog védeni,

Hogy egy igaz tanítót találj.

5.

Csak egy hamis spirituális Mester

Hogy egyedül ő tökéletes,

Spirituális tanító

6.

Mestered nem rejtőzik el előled.

És nyugtalan elméd az,

Hogy felismerd őt, még akkor sem,

Ha éppen előtted áll.

III. rész – A megvalósult Mester

1. A megvalósult Mester

Nem itt, hanem innen messze távol

Ide, és sehová máshova

Ezt a csendbéke-világot.

Az Istenmegvalósítás a szó legmélyebb értelmében Önfelfedezést jelent – Istennel való egységed tudatos felismerését. Egészen addig, amíg tudatlanságban maradsz, azt érzed, hogy Isten valaki más, aki végtelen Erővel rendelkezik, míg te a legtehetetlenebb ember vagy a földön. De abban a pillanatban, hogy megvalósítod Istent, rájössz, hogy te és Isten abszolút egyek vagytok mind a belső, mind pedig a külső életben. Az Istenmegvalósítás saját abszolút legfelsőbb Éneddel való azonosulásodat jelenti. Ha azonosulni tudsz legfelsőbb Éneddel, és örökre ebben a tudatban tudsz maradni, ha ezt saját akaratod szerint fel tudod fedni és ki tudod nyilvánítani, akkor tudod, hogy megvalósítottad Istent.

Tanulmányoztál könyveket Istenről és mondták neked, hogy Isten mindenkiben ott van. De tudatos életedben nem valósítottad meg Istent. Számodra mindez csak elméleti feltételezés. De ha Istenmegvalósult vagy, akkor tudatosan tudod, hogy mi Isten, hogyan néz ki, és mit akar. Mikor eléred az Önmegvalósulást, Isten Tudatában maradsz, és szemtől szemben beszélsz Istennel. Látod Istent mind a végesben, mind a Végtelenben; Istent személyesnek is és személytelennek is látod. Ez nem érzékcsalódás vagy képzelődés; ez közvetlen valóság. Ez a valóság hitelesebb, mint az, hogy most itt látlak téged előttem állni. Mikor valaki egy emberi lénnyel beszél, mindig ott van a tudatlanság fátyla – sötétség, tökéletlenség, félreértés. De Isten és egy olyan valaki belső lénye között, aki megvalósította Őt, nem lehet tudatlanság, nem létezhet ez a fátyol. Így Istenhez sokkal tisztábban, sokkal bensőségesebben és sokkal nyíltabban beszélhetsz, mint egy emberi lényhez.

Az isteni az emberiben létezik. Nem kell a Himalája barlangjaiban élnünk, hogy isteniségünket bebizonyítsuk; ezt az isteniséget előtérbe hozhatjuk normális, mindennapi életünkben. Sajnos odáig jutottunk, hogy úgy érezzük a spiritualitás abnormális, mert e tudatlan világban oly kevés spirituális embert látunk. De a valódi spiritualitás az élet elfogadását jelenti. Először el kell fogadnunk az életet úgy, ahogy van, aztán pedig meg kell próbálnunk törekvésünkkel és megvalósulásunkkal istenivé tenni és átalakítani a világ arcát.

Az emberek néha azt gondolják, hogy a megvalósult személy teljesen más, mint a közönséges emberek, és nagyon szokatlan módon viselkedik. De szeretném elmondani, hogy a megvalósult embernek nem szükséges és nem is szabad abnormálisan viselkednie. Mit valósított meg? Felismerte a legvégső Igazságot Istenben. És ki Isten? Isten valaki vagy valami teljesen normális. Ha valaki megvalósítja a Legfelsőbbet, az azt jelenti, hogy végtelen mértékű belső Békével, Fénnyel és Üdvösséggel rendelkezik. Nem jelenti azt, hogy külső megjelenése vagy külső vonásai megváltoznak. Nem jelenti azt, hogy bármilyen szempontból is abnormálissá válna. Nem, ő teljesen normális. A spirituális Mester a Legmagasabb megvalósítása után is épp úgy fog enni, beszélgetni és lélegezni, mint ahogy azt mások is teszik.

A nem spirituális emberek gyakran azt gondolják, hogy a Mesternek, ha valóban megvalósult, minden pillanatban csodákat kell művelnie. De a csodák és az Istenmegvalósítás nem szükségszerűen járnak együtt. Ha egy spirituális Mesterre nézel, Békét, Fényt, Üdvösséget és isteni Erőt látsz. Lépj be a tudatába, és érezned kell ezeket a dolgokat. De ha valami mást vársz el egy megvalósult lélektől, ha azért mész egy spirituális Mesterhez, mert azt gondolod, hogy beteljesíti majd tornyosuló vágyaidat, és multimilliomossá tesz, akkor csalódásra vagy kárhoztatva. Ha ez a Legfelsőbb Akarata, akkor a Mester könnyűszerrel lehozhat bőséges anyagi jólétet, és máról-holnapra multimilliomossá tehet valakit. De általában nem ez a Legfelsőbb Akarata. A Legfelsőbb Akarata a belső gazdagság, nem a külső bőség.

A megvalósult Mester olyan valaki, aki nagyon jól tud fel- és lemászni a fán. Amikor a Mester lemászik, nem veszít semmit, mivel tudja, hogy a következő pillanatban újra fel tud mászni. Tegyük fel, hogy egy gyermek a fa lábánál azt mondja: „Kérlek, adj nekem egy nagyon finom mangót.” A Mester azonnal lehoz egyet, és aztán újra visszamászik. És ha senki más nem kér mangót, akkor ül az ágon és vár.

Ha nagyon mélyen alszol, és valaki megcsíp, és azt kiáltja: „Kelj fel! Kelj fel!”, akkor azzal nem tesz neked szívességet. Bosszankodni fogsz. De a spirituális Mester nem fog zaklatni téged; nem fog arra kérni, hogy kelj fel. Ott fog állni az ágyadnál és várni fog, míg fel nem kelsz, és abban a pillanatban, hogy felkeltél, arra kér majd, hogy nézz a Napra.

Itt a földön, ha egy emberi lénynek van valamije, amit felajánl, és a másik személy azt nem fogadja el, akkor mérges lesz, és azt mondja: „Te bolond! A te javadat szolgálja, hogy neked adom.” Szidni fogja a másikat és nagyon elégedetlen lesz, ha azt, amit fölajánlott nem fogadják el. Egy spirituális Mester esetében ez másként van. Jön a gazdagságával, de ha az emberiség azt nem fogadja el, nem fogja elátkozni az emberiséget. Még ha az emberiség sértegeti is, és rosszat mond róla, akkor sem panaszkodik Istennek. Határtalan türelmével azt mondja majd: „Rendben van, ma alszotok. Talán holnap majd felkeltek és meglátjátok, mi az, amit adni akarok. Várni fogok rátok.”

Az igazi spirituális Mester semmit sem veszít, ha a Föld visszautasítja azt, amije van, mert léte szilárdan gyökerezik belső életében és belső tudatában. Másrészről akkor sem veszít semmit, ha az emberiség elfogadja azt, amit kínál: Minél többet ad, annál többet kap a Forrástól. Ez közönséges keresőkre és hamis Mesterekre nem érvényes. Ha ők valamit odaadnak, azt nem tudják pótolni. De annak a Mesternek, aki a belső világban határtalan képességekkel van összeköttetésben, egy végtelen óceán áll forrásként a rendelkezésére. Ezt a végtelen, belső óceánt nem lehet kiüríteni.

A valódi Mester mindent oda szeretne adni odaadó tanítványainak, de azok befogadóképessége korlátozott. Így hát megpróbálja tágítani edényüket, hogy képesek legyenek befogadni azt a Békét, Fényt és Üdvösséget, melyet hoz. De nem kényszerítheti a törekvőt, hogy többet fogadjon be annál, mint amennyit meg tud tartani, különben a kereső belső edénye szétrepedne. A Mester nem tehet mást, minthogy csak tölti, tölti és tölti a végtelen Fényt tanítványaiba, de mihelyt eléri képességeik határát, hiába adna többet, az csak kárba veszne.

Vannak Mesterek, akik nagyon válogatósak és csak olyan lelkeket akarnak, akik teljesen elkötelezettek, intenzíven törekszenek, feltétlenül a spirituális életre vannak rendelve. Srí Rámakrisna például csak korlátozott számú tanítványt akart és nagyon válogatós volt abban a tekintetben, hogy kit fogadjon el. Más Mesterek viszont azt mondják: „Szívesen látok bárki közösségünkben, aki valamit is tanulni szeretne a spirituális életről. Aztán fejlődjön mindenki saját képességének megfelelően.” Így ők több ezer tanítványt is elfogadnak.

De függetlenül attól, hogy hány tanítványt fogadnak el, hogyha valódi spirituális Mesterek, akkor csak a nekik szánt tanítványokat fogadják el. Hogyha tudom valakiről, hogy valamely más spirituális Mesterrel gyorsabb fejlődést fog elérni, akkor okkult és spirituális módon néhány hónapon belül éreztetni fogom ezzel a személlyel, hogy nem számomra rendeltetett. Nem az számít, hány tanítványa van egy Mesternek, hanem az, hogy eljuttatja-e őket a Célhoz. Hogyha megvalósult vagyok, és másvalaki is megvalósult, akkor mi olyanok vagyunk, mint két testvér, és közös az Atyánk. Célunk pedig az, hogy fiatalabb testvéreinket eljuttassuk az Atyához. A játék csak akkor lesz teljes, ha az egész emberiség eljutott Istenhez. Ha két Mester valóban testvér, akkor hogyan lehetne egyikük boldogtalan és elégedetlen, hogyha valaki a másik által jut el az Atyjukhoz. A spirituális életben nem az számít, hogy ki tett meg valamit, hanem az, hogy megtette-e valaki azt a dolgot. Az, hogy ki tette meg, az csak név és külső forma kérdése, melyet úgyis elmos majd a történelem. A lényeg, hogy fejlődés történt a földön.

Másrészről tudnod kell, hogy a valódi spirituális Mester nagyon mélyen törődik azzal, hogy a neki rendeltetett tanítványok eljussanak hozzá. Srí Rámakrisnának az volt a szokása, hogy felment háza legfelsőbb emeletére és spirituális tanítványok után kiáltott. Mindig kérdezte Kálí Anyát, hogy a neki rendelt tanítványok miért nem jöttek el hozzá. Az emberek azt kérdezhetnék, miért nem tudott várni Isten Órájára. Valójában Isten Órája már eljött Srí Rámakrisna számára, de a világ tudatlansága útját állta. Isten felszólította őt, hogy tegyen valamit, és megadta neki a szükséges képességet, de a tudatlanság odaállt elé és késleltette, késleltette, késleltette az ő manifesztációját. Srí Rámakrisna nem olyan tanítványok után kiáltott, akik azért jöttek volna, hogy megérintsék a lábát. Ő olyan tanítványokért kiáltott, akik az ő valódi kezei és lábai lettek volna, akik vele együtt repültek volna az Egyetemes Tudatba, akik érte, és ily módon Istenért dolgoztak volna.

Való igaz, senki sem nélkülözhetetlen. De ugyanakkor minden ember nélkülözhetetlen, míg teljesen őszintén törekszik és szolgálja a Legfelsőbb Küldetését. Senkinek sem szabadna büszkeségből vagy hiúságból nélkülözhetetlennek éreznie magát; de mindenkire szükség van, aki Isten őszinte, odaadó és választott eszköze. A Mesternek azért van szüksége tanítványokra, mert azok saját tudatának kifejeződései. Amikor a Legfelsőbbtől Parancsot kap, hogy tegyen meg valamit a földön, akkor meg kell próbálnia megtalálni azokat, akik elválaszthatatlan részévé válnak tudatának, hogy segítsék a Parancs teljesítésében.

Hagyományosan a spirituális Mesterek azt szokták mondani: „Ha van valamid, majd a többiek eljönnek hozzád. A tó nem megy el a szomjas emberhez; a szomjas ember megy el a tóhoz.” Ez teljesen igaz, amikor egy felnőtt ember szomjas. De ha úgy érzed, hogy a szomjas személy még csecsemő, akkor minden egészen más. A kisgyerek sír a szobájában, és az anyának kell futva jönnie, hogy megetesse őt. Az anya nem mondja azt a gyereknek: „Neked kell hozzám jönnöd, mivel te akarsz tőlem valamit.” Nem, az anya félretesz mindent és odaszalad a gyermekhez. Éppígy a spirituális világban néhány Mester szükségét érzi annak, hogy kimenjen a világba, mert érzi, hogy tudatában a külső világ még csecsemő. Ezek a Mesterek érzik, hogy rengeteg gyermek van, aki a spirituális életért, a spirituális bölcsességért, a spirituális tökéletességért sír, de nem tudja hol és hogyan találja azt meg. Ezért a Mesterek egyik helyről a másikra járnak és felajánlják fényüket, azzal a szándékkal, hogy az emberiségben lakozó isteniséget szolgálják.

2.

A valóban Istenmegvalósított léleknek

Az evilági emberi ügyekhez.

3.

Ő nem a saját

Azt már elérte!

4.

5.

6.

7.

A valódi spirituális Mesternek

Számtalan felelősségét.

Hogy kereső-gyermekeit betöltse

Örömével és üdvösségével.

IV. rész – A Mester és a tanítvány

1. A Mester és a tanítvány

Vannak, akik félreértik a Mestert, amikor az előttük áll és imádkozik. Úgy gondolják, hogy éppúgy, mint ők, a Mester is Kegyelemért könyörög. Azt gondolják: „Miért is zaklatnánk a Mestert? Csináljuk mi magunk.” De nem ismerik fel, hogy hatalmas különbség van az ő imájuk, vagy fohászuk és a Mester imája között. Ha a Mester Fényért imádkozik, Fénnyé válik. Amikor Kegyelmet hoz le, a Legfelsőbb Kegyelmének forrásává válik. Ilyenkor mindazok, akik hisznek a Mesterben, megkapják Tőle a mindent tápláló és mindent betöltő Kegyelmet.

Azok a tanítványok, akiknek nehézségeik vannak vagy betegségtől szenvednek, gyakran kérik a Mester segítségét. Aztán, ha meggyógyításukra a Mester a spirituális erejét használja, elkezdik dicsérni az orvosaikat és a csodálatos gyógyszert, amit szedtek. A Mesternek nincs szüksége a csodálatukra. Ha azt akarják mondani, hogy ő azt nem érdemelte ki, kész arra, hogy egyetértsen velük. De a hálájuk a Legfelsőbbet illeti, nem pedig az orvosokat vagy valamiféle gyógyszert. Másrészt az emberek néha érzik a lehozott Kegyelmet, de azt gondolják, hogy ezt ők maguk hozták le saját törekvésükkel, vagy hogy valamilyen más módon kiérdemelték. Ilyenkor a Mester nem szól semmit, hanem megvárja az időt, amikor a kereső maga is felismeri az igazságot. Belsőleg átadja az üzenetet a kereső lelkének, és némi idő elteltével a lélek továbbítja azt a kereső külső tudatának, így az felismeri az igazságot.

A Mester olyan, mint az óceán. Amikor a tanítvány beugrik a Mester tudatának óceánjába, minden tisztátlanságától megtisztul és azonnal átmeneti megkönnyebbülést érez. Azt kérdezheted: „Hová kerülnek a tisztátalanságok és a tökéletlenségek miután bejutottak a Mesterbe?” A Mester az Egyetemes Tudatba dobja azokat. Néhány perc, egy óra vagy bizonyos idő elteltével már semmi sincs belőlük. Néha a Mester egyáltalán fel sem veszi ezeket; hanem közvetlenül a Legfelsőbbnek adja őket. A Mester a Legfelsőbb nevében, mint az Ő közvetlen képviselője áldja meg a tanítványt, így őt magát ezek a rossz tulajdonságok egyáltalán nem is érintik.

Amikor a Mester elveszi a tanítvány tisztátalanságait, az nem jelenti azt, hogy a tanítvány ki is gyógyult ezekből. Holnap a tanítvány újra ugyanazokkal a tisztátalan gondolatokkal és istentelen ötletekkel, jön majd vissza, mert önmagában még nem győzte le ezeket a sötét tulajdonságokat. Ma a Mesterbe dobja korlátozottságait, holnap viszont újra begyűjti azokat. Tehát, amikor a kereső tökéletlenségeit a Mesternek adja, meg kell próbálnia annyi Fényt befogadnia a Mestertől, amennyit csak lehetséges. Ha belső edényében meg tudja tartani a Mester által felkínált Békét, Fényt és Üdvösséget, akkor harcolni tud majd az életében eljövendő újabb tökéletlenségek ellen. Egészen addig, amíg a tanítvány nem képes megtartani a Mester áldásaiból nyert gazdagságot, nem lesz képes tisztaságot és valódi belső fejlődést elérni – nem is beszélve a legfelsőbb transzcendentális Igazság megvalósításáról.

Az Istenmegvalósított személy belső tudatában, ahol állandóan árad a Fény és a Gyönyör, mindig boldog lehet. A Mester külső világbeli boldogtalansága a tanítványaitól származik, mert azonosul mindazokkal a rossz erőkkel, amelyektől ők szenvednek. A Guru képes tanítványai számára érvényteleníteni a karma törvényét, de miközben ezt teszi, behatol az ő problémájukba. Ha valakit ki akarok húzni a vízből, akkor nekem is a vízben kell lennem, hogy segíthessek neki. Ugyanakkor a vízbe fúló ember tudatos segítségére is szükségem van. Ha a tanítványok nem működnek együtt a Mesterrel, ha dédelgetik istentelen tulajdonságaikat, és nem engedik el őket, akkor szenved a Mester a leginkább.

Egyetlen tanítvány sem teheti Mesterét valaha is boldoggá, ha ő maga nem boldog belsőleg. Még egy közönséges emberi apa sem boldog, ha boldogtalannak látja a fiát vagy a lányát. Mivel a Mester egy spirituális apa, soha nem lehet boldog, ha spirituális gyermekei szomorúak vagy levertek. Ha sírsz, mert a férjed rossz hozzád, vagy mert a feleséged rossz hozzád, akkor a Mester részvéte és együttérzése ott van veled. De ha nem dobod el magadtól a szenvedést, akkor a Mester részvéte hasztalan. Ha dédelgeted csüggedésed és szenvedésed, akkor a Mester segítsége hiábavaló. Azonosul szenvedéseddel és szíved fájdalmával, és végig szenvedi azt a fájdalmat, amit érzel – talán még nagyobb mértékben is, mint te magad. De ha nem próbálsz tudatosan megszabadulni a szenvedéstől és belépni a Mester megvilágosult tudatába, akkor a Mester szenvedése és részvéte hiábavaló; sőt még arra sem leszel képes, hogy azt felismerd. Nem fogod érezni a Mester végtelen részvétét, mivel sokkalta inkább törődsz szenvedéseddel, mint Mestered isteni szeretetével.

Mikor problémáidat a Mesterednek adod, nem szabad azt érezned, hogy valami nehéz súllyal túlterheled őt. A Mester kész arra, hogy elfogadja tudatlanságodat. Ő a Fény tengerével jött; ha neki adod a tudatlanság tengerét, az nem fog ártani neki. De sajnos úgy érzed, hogy tudatlanságod annyira értékes, hogy az egyik kezeddel odaadod, a másik kezeddel pedig már vissza is veszed. Egyik pillanatban azt érzed, hogy tudatlanságod haszontalan, és boldog vagy, hogy azt Mesterednek adhatod. Úgy érzed, nagyon okos vagy, mert valami jelentéktelent adtál neki és viszonzásul valami jelentőset kaptál helyette. De a következő pillanatban a tudatlanság azt érezteti veled, hogy az, amit adtál sokkal értékesebb, mint amit ő adott neked; úgy érzed, hogy a vitális élvezet sokkal fontosabb, mint a Fény. Mikor legmélyebb meditációdban vagy érzed, hogy a Fény sokkal fontosabb, mint a sötétség. De amikor a közönséges életben vagy, a vágyéletében, akkor úgy érzed, hogy a Fény az valami teljesen valótlan, homályos dolog, az egész csak érzékcsalódás.

Vannak olyan tanítványok, akiket Mesterük majdnem minden nap megfedd. Másrészt vannak olyan tanítványok, akik a külső világban hat hónap alatt egyszer sem kapnak feddést. a belső világban Azonban a Mester nagyon gyakran megfeddi és megfenyegeti őket, mivel teljes felelősséget vállalt értük. A tanító gyakran azt látja, hogy a kereső lelke több mint kész arra, hogy kövesse a vezetését, de az életerő habozik, az elme pedig ellenáll. ¹ Ilyenkor, ha a Legfelsőbb azt akarja, hogy a kereső beteljesítse a benne rejtőző rendkívüli lehetőségeket, és mélyen a törekvés tengerébe merüljön, akkor a Legfelsőbb arra utasítja a Mestert, hogy mutassa meg isteni hatalmát. Igaz, hogy ha az életerőben élsz, azt gondolhatod, hogy a Mester megszid téged; de ha a szívedben élsz, akkor látod, hogy ilyenkor irántad való isteni törődése működik, és te hatalmaztad fel erre, nem ő akarta ezt a hatalmat. Te vagy az, a te szíved, aki felhatalmazta őt, hogy tökéletesítsen téged, és a Legfelsőbb, az Abszolút képmására formáljon.

Két fő mód van, ahogy a tanítvány a Mester segítségével végül megvalósíthatja Istent. Az egyik, hogy teljesen és tudatosan azonosul a Mesterrel. Vagy tudatosan azonosulsz a Mesterrel és megpróbálsz vele eggyé válni, vagy átadod magad az ő akaratának, ami egy valódi Mester esetében nem más, mint a Legfelsőbb Akarata.

Amikor megérinted a vizet, ami tudatot jelképez, akkor a víz tisztasága és hűsítő érzése azonnal beléd hatol. Mikor megérintesz egy virágot, azonnal tiéd lesz a virág illata és tisztasága. Már puszta érintés által azonosulsz; és az azonosuláson keresztül megkapod a dolog lényegét. Hasonlóképpen, amikor meditáló Mestered képére nézel, akkor megérinted az ő tudatát. Aztán azonosulsz vele és elválaszthatatlan részévé válsz az általa megvalósított végtelen Tudatnak.

Másrészről, ha tudatosan átadod magad a Mesteredben lévő Legfelsőbbnek, mindazzá válsz, ami ő és amit ő birtokol. A parányi csepp behatol a határtalan óceánba és magává az óceánná válik. Ez a fajta önátadás megvilágosulatlan részed önátadása legfelsőbb részednek, melyet a Legfelsőbb spirituális Mesteredben személyesít meg. Ebben az esetben a Mester a te legfelsőbb Énedet testesíti meg.

Egy napon Srí Rámakrisna és két nagyon közeli tanítványa egy csónakkal visszatérőben voltak az asramjukba. Ez a két tanítvány és Srí Rámakrisna nagyon éhesek voltak. Amíg a csónakban voltak, Srí Rámakrisna megkérte egyiküket, hogy hozzon neki némi ételt és gyümölcslevet. Mikor a tanítvány ezeket meghozta, Srí Rámakrisna nem adott nekik még csak egy morzsát sem. Mindent maga evett és ivott meg! De Mesterükkel való azonosulásuk, vele való egységük révén, ez a két tanítvány valóban úgy érezte, hogy éhségük és szomjúságuk csillapodott. Egyáltalán nem érezték már éhesnek vagy szomjasnak magukat.

Ha egy tanítvány már létrehozta ezt a fajta belső egységet a Mesterrel, akkor semmit sem vár el. A gyermek nem vár el különféle dolgokat az édesanyjától. Tudja, hogy az anyja megadott és ezután is meg fog adni neki mindent, mert az anya szent kötelessége, hogy a gyerekről gondoskodjon. Éppígy spirituális Mestered szent kötelessége, hogy állandóan a szolgálatodra legyen. Te törekvéseddel és odaadásoddal szolgálod őt, ő pedig törődésével és részvétével szolgál téged. Te a törekvéssel játszod szerepedet; ez a te szolgálatod. Ő a szerepét törődésével és részvétével játssza, amely felemeli tudatodat; ez az ő szolgálata.

Hogyan játszhatod szerepedet a törekvéssel? Korán reggel, mikor az ágyból felkelsz, azt mondhatod a Legfelsőbbnek: „Ó, Legfelsőbb Uram, tégy engem feltétel nélkül odaadóvá Irántad, hogy Téged a Te saját Módodon szolgálhassalak.” Aztán reggelid előtt elismételheted ezt még egyszer, és mihelyt végeztél a reggeliddel, mondd el újból. Amikor iskolába vagy dolgozni mész, újra elismételheted. Mielőtt bármilyen cselekedetet végrehajtanál, tudatosan imádkozz, hogy képes légy a Legfelsőbbet a legodaadóbban és feltétel nélkül szolgálni. Imád rezgése minden alkalommal két percig, hat percig vagy tíz percig fog tartani, attól függően, hogy mennyire volt lélekteljes. De valahányszor elmondod ezt az imát, megújítod a rezgést. Rövidesen olyan lesz majd, mint egy harang. Mihelyt elkezdted kongatni a harangot, az automatikussá válik és érezni fogod, ahogy állandóan szól benned a harang. Kezdd el kora reggel mondani az imádat, és folytasd ezt az egész nap folyamán. Ahányszor csak nekikezdesz valaminek próbáld előtérbe hozni odaadásodat. Akkor odaadásod minden újabb cselekvéssel növekedni fog.

A nem őszinte tanítvány úgy érzi, hogy a Mestert meg lehet nyerni külső hízelgéssel. De a Mestert egyedül az nyeri meg, ha a tanítvány odaadó a Mesterében lakozó Legfelsőbb iránt, és belső, tudatos egységben van a Mesterrel. Azzal, hogy azt mondod a Mesternek, hogy ő nagyszerű vagy ha anyagi gazdagságot kínálsz neki, nem érhető el az Istenmegvalósítás. Az nagyszerű, ha életedet Istennek tudod ajánlani, de a valódi felajánlásnak belső egységen kell alapulnia. Ha a kereső a legvégsőkig meg akarja valósítani a legfelsőbb Igazságot, akkor a Mesterben rejlő Istenit azon a módon kell elégedetté tennie, ahogy az Isteni szeretné, hogy elégedetté tegyék.

2.

Az emberi tanító azt mondja a diáknak:

Az isteni Tanító azt mondja a tanítványnak:

Ne késlekedj; gyere velem, menjünk el Hozzá.”

3.

Elsőrendű spirituális Tanító az,

És kinek szíve megbocsátás.

4.

Az sosem lehet valódi spirituális Mester

Fogad el tanítványának.

5.

Mivel ő Istent képviseli

Olyan gonddal bánik minden ember szívével

6.

Szeresd Mesteredet.

A spirituális fejlődéshez.

Higgy Mesteredben.

A spirituális fejlődéshez.

Engedelmeskedj Mesterednek.

A spirituális fejlődéshez.

7.

V. rész – Egység a Mesterrel

1. Egység a Mesterrel

Élete csupa lárma,

Élete csupa sietség.

Ő a hálátlanság képmása,

Nem képes elcsendesíteni vérének forrását,

Nem képes eltemetni félelmének koporsóját.

Megmenekül, felszabadul és beteljesül,

Hallotta Mesterének lépteit.

Függetlenül attól, hogy a tanítvány fizikailag közel van-e a Mesterhez vagy sem, a Mester szívajtaja a nap huszonnégy órájában nyitva áll előtte. Ha a tanítvány kopog Mesterének ajtaján, a Mester ajtót nyit. De őszinte törekvésével kell kopognia, nem pedig követelőző életerejével. Ha követelőző életerejével jön, a Mester ajtaja sohasem nyílik ki. De ha törekvéssel jön, akkor a Mesternek messze az ő képzeletén felül kedvére tesz, és az ajtó már a leghalkabb kopogásra is szélesre tárul előtte.

A tanítvány úgy tehet leginkább Mestere kedvére, ha nem vár el tőle semmit sem, hanem csak ad, és ad, és teljesen és feltétel nélkül felajánlja magát. Sajnos mikor a tanítvány ad valamit, gyakran azonnal valami meghatározott dolgot vár viszonzásképp. Ez azért van, mert az adok-kapok világában él. De a spirituális élet nem piac. A Mester tudja, hogy a tanítványnak mi a legjobb, és mikor van itt az ideje, hogy azt odaadja. Ha idő előtt ad valamit, akkor ahelyett, hogy a tanítvány sötét tudatát megvilágosítaná, akár szét is törheti annak belső edényét.

Négy fő módja létezik annak, ahogy a tanítványok a Mesterükben lakozó Legfelsőbb kedvében próbálnak járni. Először is vannak, akik a Legfelsőbbnek úgy akarnak a kedvére tenni a Mesterben, ahogy a Legfelsőbb szeretné, hogy a kedvére tegyenek. Hogyan tehetik ezt meg? Törekvésük és meditációjuk erejével belépnek a Mester tudatába, és megkapják azt az üzentet, melyet ő adni szeretne, azután pedig megpróbálnak annak megfelelően cselekedni. Vagy hagyják, hogy a Mester lépjen be az ő tudatukba és igyekeznek megkapni az ő üzeneteit. A Mester minden nap kommunikál tanítványai lelkével, Fénnyel, Békével és Üdvösséggel táplálja őket. A Mester minden nap elmondja a lelkeknek hogyan járhatnak a Legfelsőbb kedvében, és a lelkek továbbítják az üzenetet a tanítványok tudatos elméjéhez. Aztán a tanítványok vagy elfogadják, vagy visszautasítják ezt az üzenetet.

Aztán van egy harmadik módszer. Itt a tanítványok készek arra, hogy megtegyenek valamit, ha a Mester azt mondja, hogy tegyék meg; és ha ő azt mondja, hogy ne tegyék meg, akkor nem teszik meg. Aztán, ha valami rosszul sikerül, akkor szegény Mesternek kell magára vállalni a teljes felelősséget. De ha jól sikerülnek a dolgok, azonnal előtérbe jön az egójuk és azt mondja: „Ez a siker a mi törekvésünknek köszönhető.”

A Mester mondhatja a tanítványoknak „Tegyétek ezt! Tegyétek azt!” De ezt csak azoknak a spirituális gyermekeinek mondhatja, akik teljesen neki adták testüket, életerejüket, elméjüket, szívüket és lelküket – nem pedig azoknak, akik csak azért jöttek, hogy lássák, hogy vajon ő spirituális ember-e és meg tudja-e oldani problémáikat. A Mesternek mindent meg kell tennie azokért, akik valóban elfogadták őt. A tanítványoknak azonban tudniuk kell, hogy a Mester olyan mértékben kész őket szolgálni, amilyen mértékben ők beléptek tudatába és amennyire a benne rejlő Legfelsőbbet szeretik.

Végül van egy negyedik hozzáállás. Úgynevezett törekvők gyakran elfogadnak egy Mestert egy vagy két napra, csak hogy problémáikat megoldja. Aztán, mikor problémáik megoldódtak, el is mennek. Vagy azt mondják, hogy felszabadulásért és megvalósulásért jöttek a Mesterhez, de amikor látják, hogy ez egy hosszú, fáradságos folyamat, elhagyják őt. Azt mondják, hogy a legfelsőbb megvalósulásért jöttek, de mikor látják, hogy a Mester útja, nem az az út, ahogyan ők szeretnék Istent megvalósítani, úgy érzik, hogy a Mester nem nekik rendeltetett, és eltűnnek.

Ha a Mester mond valamit egy tanítványnak, akkor azt a tanítvány érdekében teszi. De sajnos sokszor, mikor a Mester beszél, a tanítvány azt gondolja, hogy a Mesternek valami indítéka van. Még ha a tanítványnak nincs e fajta érzése, akkor is gyakran a legnagyobb belső vonakodással fogadja el a Mester nézeteit. Mit tehet szegény Mester? Ha hallgat, a tanítvány úgy érzi, a Mester közömbös iránta. Azt mondja: „A Mester nem törődik velem; mindig csak másokkal törődik. Semmit nem mond nekem.” De még ha a törekvő hónapokig vagy évekig könyörgött is a belső világban a Mester tanácsáért, mikor a Mester azt mondja neki, hogy tegye ezt vagy azt, a tanítvány azonnal ellenkezik. Az egész világnak azt meséli: „A Mester kért meg arra, hogy ezt tegyem; és ezért teszem meg. A magam részéről nem akarom, és nincs rá szükségem; csak azért teszem, hogy a Mester kedvében járjak.” A belső világban a tanítványok könyörögnek valamiért, a külső világban pedig hibáztatják a Mestert, hogy ezt megadta nekik.

Nem mindig lehetséges, hogy a Mester tanítványai kedvében járjon. Néha a tanítvány úgy érzi, hogy a Mester barátságtalan, vagy nem törődik vele, ha nem adja meg neki azt amit akar. De ha a Mester megadja neki azt, amit akar, akkor a tanítvány lelke fog szenvedni, és átkozni fogja a Mestert. A Legfelsőbb pedig a Mestert fogja felelősségre vonni. Azt mondja majd, hogy a Mester tudatosan késlelteti az adott tanítvány fejlődését. Ha egy gyermek mérget szeretne enni, az anya nem ad neki mérget csak azért, hogy a gyermek kedvében járjon.

A hamis tanítványok úgy érzik, hogy bármikor bármit tesznek is a Mesterért, azzal óriási szívességet tesznek neki. Úgy érzik, hogy a Mester a vízbe fúlás határán volt, és ők juttatták épségben a partra. Bár ezek az embereknek a maguk módján valóban őszinték és törekvőek lehetnek, nem igaz tanítványok.

Nagyon gyakran ezek a tanítványok nem is akarnak valódi indoklást, csak a „hatalmas bölcsességüket” akarják fitogtatni. Vagy úgy érzik, hogy a kérdéseket, melyeket feltesznek, még soha senki sem tette fel, és hogy a kérdések maguk halhatatlanok maradnak. De szeretném elmondani, hogy ebben a világban már minden kérdést feltettek, és már minden kérdést megválaszoltak. Amikor egy tanítvány feltesz egy kérdést, csupán néhány szót változtat meg egy előzőleg már feltett kérdésben, és amikor a Mester megválaszolja azt, ő is csak néhány szót változtat meg. Itt a Földön semmi sem új. Valamennyi kérdést már keresők milliói tették fel millió alkalommal, és a valódi spirituális Mesterek már valamennyi választ megadták. Semmi sem új, csak más-más kifejezéseket, szavakat és nyelvezetet használunk.

Tanítványaimnak azt mondom: “Ha úgy érzitek, hogy az, ahogy ti látjátok az igazságot erőteljesebb, vagy valódibb, lehet, hogy egyetértek veletek, csak hogy a bonyodalmakat elkerüljem. Mikor azt mondom: „Tegyétek meg ezt”, és ti azt mondjátok: „Nem, nem ez helytelen”, akkor azonnal egyet fogok veletek érteni. Tudom, hogy nem tévedek, de nem akarok vitatkozni. Egyszerűen csak várni fogok, hogy a lelketek előtérbe jöjjön és megéreztesse veletek, hogy igazam volt. Néha a tanítvány azt érzi: „Ugyan mit tudhat erről Guru?” vagy „Ugyan mit tud Guru a külső életről?” Rendben van, akkor hallgatok. De egy nap a lelkük előtérbe jön majd és megmondja nekik, hogy igazat mondtam, teljesen igazat.

Az a fontos, hogy elérd a Célt, és hogy eljuttassanak a Célba. A valódi Mester feltétlenül eljuttat téged a Célhoz. De ha a Mester valamelyik módszernél nagyobb ellenállásba ütközik, akkor átvált egy másikra. Talán az lehet a benyomásod, hogy hibát követ el vagy, hogy nem látta az igazságot. A Mester látja az igazságot, de tudnunk kell, hogy nyílt lehetőségekkel dolgozik, és néha változtatnia kell álláspontján.

Istent megvalósítani nem olyan, mint megenni egy banánt vagy meginni egy csésze teát. Az Istenmegvalósítás az tényleg nehéz dolog. De azon a napon, amikor megvalósítod Istent, a Legfelsőbbet, látni fogod, hogy az ár, ezért fizettél túl alacsony. Az Istenmegvalósítás ára sosem megfelelő. Most az ár mindenképp túl magas; nincs egy tanítvány sem aki azt mondaná hogy az ár nem magas. De amikor megvalósítod Istent, látni fogod, hogy Gurud olyan mértékben segített neked, hogy az ár nagyon, nagyon alacsony volt.

Sok esetben tudjuk, hogy mi az isteni Akarat, de saját akaratunkat levertség, letargia vagy az intenzív törekvés hiánya miatt nem adjuk át. Úgy érezzük, hogyha ebben az évben nem adjuk át magunkat, az nem baj; rengeteg lehetőségünk lesz még életünk végéig. De ha ezt a fajta elképzelést dédelgetjük, akkor soha nem leszünk önátadóak. Mikor féltékenységről, bizonytalanságról vagy kétségről van szó, egyes tanítványok úgy érzik, hogyha ma dédelgetik ezeket az erőket, holnap majd kényük-kedvük szerint le tudják győzni őket. De ez a holnap soha nem érkezik el az életükben. Hogyha nem kezdesz neki most rögtön, akkor sohasem fogsz belevágni és természeted átalakulása soha sem következik majd be.

Másrészről egyes keresőknek az az önelégült érzése van, hogy már nagyon nagy távolságot tettek meg, és most megpihenhetnek egy kicsit. De ez nagyon veszélyes. Még hogyha csak egyetlen lépésre vagy is a legvégső Cél elérésétől, akkor sem szabad megpihenned. Még a megvalósulás határán is sok kereső elbukott. Elsodorta őket a kísértés vagy a kétség, és csak sok-sok év múltán voltak képesek újra folytatni spirituális életüket. Tehát mindig résen kell lenned, és állandóan tovább kell haladnod.

2.

A tiszta szív

A biztos lélek

A valódi Mester

Az Örökkévalóság Sírása.

3.

Isten kegyelme az eső.

A kereső törekvése a művelés folyamata.

4.

Mestered a szent híd,

A zavargó élet-folyón

5.

Ha Mestered csónakjában vitorlázol

Akkor te és Mestered együtt énekelitek majd

6.

A spirituális Mester egy élő generátor,

Határtalan mértékű

Kínál belsőleg és külsőleg.

7.

Számtalan kérdésed van,

Az út ott áll előtted,

V. rész – Történetek és színdarabok

Ez a növény az ember, ez a növény Isten

A kereső közelebb lépett a Mesterhez, és így szólt: „Mester, a tanítványaid itt mind hallgatnak rád, bármit mondasz is. Hisznek benned, s helyesen is teszik, hogy hallgatnak rád. De szeretnék elmondani neked valamit, még akkor is, hogyha nem értesz velem egyet.”

A Mester így szólt: „Az Igazság bizonyosan nem az én egyedüli kiváltságom. Ha felismertél valami igazságot, természetesen teljes szívemből elfogadom az igazságodat. Kérlek mondd el, mi az az igazság, amit felfedeztél?”

A kereső így felelt: „Meglátásom szerint a világi ember nem tudja egykönnyen megvalósítani Istent. Én világi ember vagyok, s tudom, hogy még Mestert is szinte lehetetlen szereznem. Nem találtam magamnak spirituális tanítót, mivel egyetlen egy sem felelt meg nekem, hogyan lennék hát képes megvalósítani Istent, ami ennél végtelenül nehezebb? Még Mestert találnom is oly nehéz; hogy ebben az életemben eljussak a megvalósulásig, az már egyenesen lehetetlen. Egyetértesz velem?”

A Mester így válaszolt: „Sajnos nem értek veled egyet. Talán vannak, akik úgy gondolják, hogy igazad van, de erre vonatkozóan azt szeretném mondani, hogy sem Mesterre lelni, sem pedig az Istenmegvalósítást elérni nem olyan nehéz feladat.”

A kereső meglepődött a válaszon, de még a tanítványok is bizonyos fokig elcsodálkoztak a Mester megjegyzésén, mivel legtöbbjük tudta, hogy milyen nehezen találtak spirituális Mesterre, az Isten-megvalósítás pedig még mindig elérhetetlen célnak tűnt számukra.

A Mester így szólt: „Nézz csak ide, néhány tanítványom éppen a füvet öntözi. Apró növénykék vannak körülöttünk mindenütt.” A Mester rámutatott két kis növényre, két egészen apró növényre. Aztán fogott egy szerszámot, és kiásta az egyik növényt. Fogta az egész növényt gyökerestől, levelestől, s odament a másikhoz. Ott ugyancsak kiásta a teljes növénykét, és kicserélte az előzővel. Azután fogta a második növényt odaültette az első helyére.

Ezután a Mester így szólt: „Nézd, ez a növény az ember, ez a növény pedig Isten. Nos, én vagyok a Mester. Idejöttem, megérintettem ezt a növényt, s mindez csak néhány percet vett igénybe. Ahogy megérintettem, azonnal isteni választ kaptam tőle, megfogtam, s odatettem, ahol eredetileg az Istennek nevezett növény volt. Utána fogtam az Isten-növényt, és megkaptam teljes Részvétét, Szeretetét, Örömét és Gyönyörét, s odahelyeztem, ahol korábban az ember-növény volt. Mindez csupán néhány percbe telt. Az embert elvittem Istenhez, Istent pedig elhoztam az emberhez.”

Az új kereső így szólt: „Mester, a tanítványod szeretnék lenni. Kérlek avass be.”

„Rövidesen be foglak avatni, gyermekem” – mondta a Mester, majd így folytatta: „Ha úgy érzed, hogy számodra az Istenmegvalósítás szinte lehetetlen, ez azt jelenti, hogy Istenről és a spiritualitásról alkotott képed helytelen. Ragaszkodsz a világhoz, de ha Istenhez ragaszkodnál ugyanennyire, megláthatnád, hogy könnyen el tudod Őt érni. Nos, amikor elmegyek Istenhez, kopogok az ajtaján. Ő azonnal kinyitja, s odajön hozzám. Én így szólok: »Kérlek, jöjj velem.« Ő velem jön végtelen Szeretetével, Örömével, Áldásával és Részvétével. Aztán megérkezem a te ajtódhoz, s kopogtatok rajta, de te nem nyitod ki. Ajtódat zárva, bereteszelve tartod. Természetesen Isten és én visszafordulunk. Aztán, amikor el szeretnélek vinni Isten Palotájába, így szólok hozzád: »Gyere velem.« Amikor újra kopogtatok Isten ajtaján, Isten azt mondja, hogy mivel nem fogadtad Őt, mikor elvittem hozzád, nem fog ajtót nyitni neked. Ha kinyitottad volna ajtódat, s be is engedted volna Istent, akit mint vendéget vittem hozzád, akkor természetesen Isten ugyanúgy megengedte volna neked, hogy Palotájába lépj. Tehát, ha szíved ajtaját nyitva tartod, Isten könnyen be tud menni hozzád.

De amint közeledek feléd, azonnal nyugtalan leszel. Egyből arra gondolsz, hogy félelem, kétség, érzelmi és vitális problémák gyötörnek. Nem akarod felfedni magad, inkább el szeretnél rejtőzni. De az a növény, az ember-növény, amelyet magammal vittem, abszolút semmi félelmet, semmi kétséget, semmi bizalmatlanságot nem mutatott, mikor megérintettem. Egyáltalán nem félt saját tudatlanságától, sőt öröm járta át, hogy valaki elviszi őt Istenhez. Tehát amikor megérintelek, amikor egy spirituális Mester megáld vagy meditál rád, ha rajongó tulajdonságaiddal együtt tudatlanságodat, tökéletlenségedet is neki ajánlod, akkor a Mester számára oly könnyű lesz teljes egészében elvinni téged Istenhez. Ha azonban nem így cselekszel, akkor a Mesternek szinte lehetetlen feladat, hogy bármit is tegyen a tanítványok tudatának átalakításáért vagy megtisztításáért.

Mindössze két növény kicserélése. Ezt teszi a Mester, amikor spirituális gyermekeivel foglalkozik. Az egyik növény Isten; a másik növény pedig az ember.”

A Mester tanácsa az út kiválasztásáról

Hetente egyszer vagy kétszer a Mester lehetőséget adott, hogy látogatók is eljöhessenek és részt vehessenek a találkozókon, s közülük néhányan később úgy döntöttek, hogy követik az útját. Egy napon négy látogató – három fiú és egy lány – a találkozó végén odament a Mesterhez. Az egyik fiú meghajolt a Mester előtt és így szólt: „Mester elfogadsz engem tanítványodnak? Az elmúlt hónapban minden héten itt voltam, s végül úgy döntöttem, hogy ez az én utam.”

A Mester megkérdezte a kereső nevét, s érdeklődött külső életének néhány részletéről, majd csendben koncentrált a lelkére. Végül azt mondta: „Természetesen teljes szívemből elfogadlak tanítványomnak. Kérlek, rendszeresen és odaadóan járj találkozóinkra. Tisztán látom, hogy ez a te utad.”

Az új tanítvány végtelenül boldog és hálás volt, hogy a Mester elfogadta őt.

Ezután a másik két fiú közül az egyik így szólt: „Mester a múlt hónapban én is minden héten eljöttem, de épp most tudtam meg, hogy négy vagy öt alkalom után el kell döntenünk, hogy tanítványok akarunk-e lenni vagy sem. Úgy érzem lehet, hogy ez az én utam, de most rögtön még nem akarok tanítvány lenni, mert nem szeretnék semmi belső konfliktust, vagy azt, hogy az elkötelezettségem ne legyen teljes. Tökéletesen biztos szeretnék lenni, mielőtt döntök.”

A Mester így válaszolt: „Mélységesen csodálom őszinteségedet. Sajnos az asramra ez a szabály vonatkozik, de nagy szeretettel várunk a szerda esti találkozókra, melyeket az asramon kívül tartunk. Nagyon sok ember jár ide már nyolc-kilenc hónapja, vagy talán egy éve is, s még nem kötelezték el magukat, és nem is kértünk tőlük ilyet. Én ugyanaz a spirituális Mester vagyok az asramban s az asramon kívül is, így ugyanúgy meglesz a lehetőséged eldönteni, hogy én vagyok-e a Mestered vagy sem.”

„Mester, boldogan hallom, hogy részt vehetek a szerdai találkozókon, bizonyosan továbbra is el fogok jönni, hogy veled meditáljak. De miért vannak már az elején ilyen merev szabályaid? Ne haragudj, hogy megkérdezem, de miért szükséges a belső életnek efféle külső korlátokat szabni?”

A Mester így magyarázta: „Fiam, ha vannak szabályaink és előírásaink, az segít összhangot teremteni a csoportban. Minden szervezetnek szüksége van előírásokra és szabályokra, hogy gördülékenyen működjön. Hasonlóképp, egy spirituális közösségben is könnyebb a tanítványok életét fegyelmezni, ha vannak szabályok.”

„Ennek van egy másik, spirituális oka is, fiam. Tisztán látom, hogy amikor utat szeretnél választani magadnak, négy látogatás a Mesternél már bőven elég arra, hogy dönteni tudj, hogy az ő útja a számodra rendelt út vagy sem. Ha már láttál engem négyszer, és valóban én vagyok a te Mestered, akkor kétségtelenül érezned kell bennem valamit. Nem állítom azt, hogy csak azért, mert én egy spirituális Mester vagyok, feltétlenül érezned kell bennem valamit, de ha én vagyok arra hivatott, hogy a Mestered legyek, akkor mindenképpen érezni fogsz bennem valamit, ami arra bátorít és ösztönöz, hogy a tanítványom légy. Ha azonban te azt mondod, hogy esetedben ez több időt vesz igénybe, mert óvatos és elővigyázatos akarsz lenni, nehogy hibát kövess el, akkor még egyszer is szeretnélek meghívni, hogy járj, ameddig csak akarsz, a másik találkozónkra. Hagyj időt magadnak. Aztán mondjuk hat hónap után, ha úgy érzed, hogy nem ez a te utad, kipróbálhatsz más utakat is.

Úgy is mondhatjuk, hogy én a te idősebb testvéred vagyok. Mivel én már egy kicsit előrébb tartok a spirituális életben, az én szerepem, hogy elvigyelek téged közös Atyánkhoz, de nem én magam vagyok a Cél. Ha van valaki, aki szintén kicsit előbbre jár nálad a spiritualitás terén, akkor természetesen ő is ugyanúgy képes elvezetni téged az Atyához. Mi spirituális Mesterek olyanok vagyunk, mint a küldöncök, szerepünk csupán annyi, hogy elvisszük a keresőket az Atyához. Ugyanolyan lehetőséged van az Istenmegvalósításra, akár ezt az utat fogadod el, akár egy másikat. Ha időt akarsz hagyni magadnak, kérlek tégy úgy, de ne légy emiatt szomorú vagy nyugtalan. Azon a találkozón és minden találkozómon – valójában mindenhol – szívem ajtaja tárva-nyitva áll.”

A második kereső meghajolt a Mester előtt: „Mester, szíved nemessége és mélységes bölcsességed nagyon meghatott. Bizonyosan továbbra is jönni fogok a találkozóidra. Köszönöm.”

Most a harmadik fiú ment oda a Mesterhez. „Mester, úgy érzem, az életem tiszta zűrzavar. Hogyan tudnám megítélni saját őszinteségemet? Mester, kérlek, adj nekem tanácsot.”

A Mester így szólt: „Nekem úgy tűnik, hogy nemcsak egy, hanem két kérdésed is van. Az egyik zavarodottságodra, a másik őszinteségedre vonatkozik. Miért vagy zavarban? Miből érzed úgy, hogy zavarban vagy? Utunk elfogadása egy dolog, de az életedben, a saját elmédben fellépő zűrzavar az teljesen más kérdés. Tedd fel magadnak a kérdést, hogy boldog leszel-e, ha nem fogadod el az utunkat. Ha úgy érzed, hogy boldog leszel, és ha úgy találod, hogy utunk elfogadásának vagy elutasításának kérdésében egyértelműen állást tudsz foglalni, akkor zavartságod teljesen független attól, hogy el kellene-e fogadnod a spirituális életet, vagy sem. Rajtad múlik, hogy elfogadsz-e bennünket vagy sem. Ez az út egyik módja az igazság szemléletének. Őszinteséged mondja majd meg neked, hogy ez az út neked való-e.”

„De Mester – szakította félbe a kereső –, hogyan ítélhetem meg saját őszinteségemet?”

A Mester így válaszolt: „Könnyen megítélheted őszinteséged. Őszinteséged teljes mértékben szíved tágasságán és nemességén múlik. Nem kell spirituálissá válnod ahhoz, hogy őszinte légy. Tekintsd magad két különböző embernek. Képzeld el, hogy az egyik személy, életerőd, elméd és fizikai részed, a tudatlanság tengerében fuldoklik, míg a másik személy, szíved és lelked, úszik keresztül a tudatlanság tengerén. Különítsd el elmédet, életerődet, és testedet a szívedtől és a lelkedtől. Érezd azt, hogy míg elméd, életerőd és tested fuldoklik, addig szívednek és lelkednek megvan rá a képessége, hogy megmentse őket. Mit kell tenned? Ha elválasztod magad a fuldokló személytől, ha a szíveddel és a lelkeddel maradsz, akkor szíved tágassága és lelked látomása a jövőről azonnal jön, hogy megmentse a benned lévő fuldoklót. De el kell döntened, hogy hajlandó vagy-e a szív és a lélek útját követni, hogy megmentsd fizikai részed, életerőd és elméd. Ha úgy érzed, hogy fizikai részed hozza a helyes üzenetet, vagy életerőd, vagy elméd hozza a helyes üzenetet, akkor nem fogod igazán szükségét érezni a spirituális életnek. De ha úgy érzed, hogy mondjuk elméd fuldoklik, szívedhez kell fordulnod, mert a szív képes rá, hogy megvilágosítsa az elmét. Amikor belépsz a spirituális életbe, intellektuális elméd sajnálatos akadály lesz csupán. Az elme önmagában nem rossz, de a szív fényének meg kell világosítania, a szív fénye pedig magától a lélektől ered.”

A harmadik kereső így szólt: „Mester, megfogadom tanácsodat, és biztos vagyok benne, hogy zavarodottságproblémám és őszinteségproblémám hamarosan megoldódik. Megpróbálok a szívemmel és a lelkemmel azonosulni.”

Végül az utolsó látogató, a lány szólt a Mesterhez: „Annak ellenére, hogy már sok éve spirituális életet élek és meditálok, ez az első alkalom, hogy Mestert próbálok keresni. Nagyon erős rokonszenvet érzek irántad, de nem túl korai-e még döntenem?”

A Mester így válaszolt: „Gyermekem, lépj be a szívedbe és a lelkedbe, s ha úgy érzed, hogy ez a te utad, akkor természetesen ide kell jönnöd. Ha azonban úgy érzed, hogy ez az út nem neked való, akkor keress fel más közösségeket. De egyetlen kérésem feléd, s mindenki felé, aki még nem fogadott el egyetlen Mestert sem: találd meg a Mesteredet, amilyen gyorsan csak lehet. Pontosan azért, mert őszinte vagy, kérlek, ne késlekedj. Mondhatod, hogy meg kell várnod Isten Óráját, de én azt mondom, hogy ez az óra már elérkezett. Ezért vagy most is itt, s ezért gondolkodsz azon, hogy máshová is elmenj. Egyesek nagyon akadékoskodók. Bár már az első boltban, amibe bemennek találnak valamit, ami tetszik, mégis úgy gondolják, hogy egy másik boltban talán még jobbat fognak kapni. Aztán elmennek még húsz további üzletbe azzal a reménnyel, hogy megtalálják, a keresett dolgot, és hosszas keresgélés után végül gyakran abban a boltban kötnek ki, ahol legelőször jártak.

De aki bölcs, ha valóban éhes, és már az első boltban rálel arra a gyümölcsre, amely csillapítja éhségét, ott helyben el is fogyasztja, és nem fárasztja magát azzal, hogy üzletről üzletre jár. Természetesen, ha nincsenek megelégedve a kínálattal, akkor minden joguk megvan, hogy máshová menjenek. Egyesek azonban az úgynevezett emberi bölcsességet használják, ami spirituális szempontból nézve teljesen hasznavehetetlen. Alaptermészetük, hogy azt mondják: »Menjünk és nézzünk körül máshol is.« A gond csak az, hogy az idő nagyon értékes. Ha sok üzletben kell nézelődnöm, s mindent végig kell nézegetnem, akkor lehet, hogy míg én az időmet vesztegetem, valaki megvásárolja azt a gyümölcsöt, amelyet eredetileg meg akartam venni. Az üzlettulajdonos sem tartja nyitva ajtaját napi 24 órán át. Ha hosszú ideig keresgélek a boltjában, anélkül, hogy kiválasztanám amire szükségem van, a boltos talán úgy dönt, hogy bezár, s megkér, hogy máshol nézelődjek. Ebben az esetben én elégedetlen és beteljesületlen maradok.

Tehát merülj mélyen magadba, és ha szíved és lelked azt mondja, hogy ez nem a te utad, légy bátor, és keress másik Mestert. De ha úgy érzed, hogy ez a te utad, akkor ne hagyd hogy elméd kétségeivel előhozakodjon.

Azt gondolhatod, hogy az elme őszintén elővigyázatos, ezért vonja kétségbe a szív válaszát, pedig ezzel csak saját bizonytalanságát árulja el. Az elme reménytelenül bizonytalan, s ezért mindig zavart kelt. Csak szívedben és lelkedben bízzál! Ha lelked szíveden keresztül azt az üzenetet küldi neked, hogy ez a te utad, akkor fogadd el az utat, és tarts ki mellette.

Azt mondom, hogy mindig legjobb ébernek lenni, és nem vesztegetni az időt. Három tantárgyat kell megtanulnunk. Az első tantárgy az Istenmegvalósítás, a második Isten felfedése és a harmadik az Istenkinyilvánítás. Még alig kezdtük el az elsőt tanulmányozni, de mindhárom tanfolyamot el kell végezzük. Minden egyes kurzus nagyon sok időt vesz igénybe. Csak Isten tudja hány évszázad, hány inkarnáció szükséges hozzá. Tehát minél hamarabb hozzákezdünk, annál jobb.”

Csak egy tanítványt akarok: a Szívet

Végül eljött az idő, és a Mester úgy határozott, hogy nem tart több előadást. Így szólt tanítványaihoz: „Elég! Sok éven keresztül csináltam ezt. Ezután nem mondok több beszédet. Csend jön. Egyszerűen csendben maradok.”

A tanítványok nyomban több helyen is szervezni kezdtek. Újsághirdetéseket adtak fel, mindenhová plakátokat függesztettek, melyek hirdették, hogy Mesterük újból fog beszédeket mondani, és magas meditációkat tartani a nyilvánosság számára. A Mester el is ment ezekre a helyekre, néhány kedves, odaadó tanítványával együtt, és emberek százai gyűltek össze, hogy a Mestert meghallgassák, és választ kapjanak kérdéseikre. De mindenki legnagyobb meglepetésére a Mester egyáltalán nem beszélt. Az előadás elejétől a végéig, két teljes órán át csendben maradt.

Így ment ez három-négy éven keresztül. Sokan irgalmatlanul kritizálták a Mestert és a tanítványokat is kínos helyzetbe hozták, mikor ilyeneket mondtak: „A Mesteretek hazudik. Mivel magyarázzátok, hogy az újságokban olyan hirdetést jelentettek meg, hogy Mesteretek beszédet mond, kérdésekre válaszol és meditációt tart. Ő csak meditációt tart, és abból nem tanulunk semmit. Ki tud két-három órán keresztül meditálni? Csak áltat bennünket, és önmagát is csak áltatja.”

A következő alkalommal, a Mester tulajdonképpen nem felejtette el ígéretét, csak meggondolta magát. Csak meditált és meditált, s most nem kettő, hanem négy órán keresztül. Még közeli tanítványai is szomorúak voltak. Nem lehettek mérgesek Mesterükre, mert az komoly karmikus hiba, ha valaki Mesterére megharagszik. De attól tartottak, hogy a hallgatóságból valaki feláll és ott helyben sértegetni fogja a Mestert. Így gondolatban felkészültek rá, hogy megvédik Mesterüket, ha ilyesmi történne.

A Mester azonnal így válaszolt: „Ó, az ígéretem. Valóban, ígéretet tettem nektek, így most szent kötelességem beszédet tartani. Mai beszédem nagyon rövid lesz. Szeretném elmondani, hogy már több száz, több ezer előadást tartottam. De kik hallgatták szavaimat? Ezernyi fül és ezernyi szem. Tanítványaim a közönség fülei és szemei voltak – ezer meg ezer fül és szem. De semmit sem sikerült megtanítanom nekik. Most másfajta tanítványokat keresek. Ezentúl új tanítványaim a szívek lesznek.

Emberi elvárás és isteni beteljesülés

A Mester így felelt: „Gyermekem, az igaz, hogy Istent még nem láttad, de szeretném elmondani, hogy sok minden van, amit úgy kapsz, hogy az nem kezed, szemed vagy más testrészed erőfeszítésének az eredménye. Sok olyan dolog létezik, amit sem magadtól, sem mástól nem vársz el, mégis megtörténik, bár sem külső okát, sem senki általad ismert személy külső erőfeszítését nem látod mögötte. Ezek a dolgok Isten akarata szerint történnek – olyan módon, mely messze felülmúlja képzelőerődet.”

„Mester, ez igaz. De azt kell mondjam, hogy ha elvárok valamit Istentől, az nagyon gyakran nem teljesül.”

A Mester erre megkérdezte: „Ha magadtól vársz el valamit, az mindig teljesül?”

„Nem, Mester.”

„Ha te sem tudsz mindent teljesíteni, amit saját magadtól elvársz, miért követeled Istentől, hogy minden elvárásod teljesítse? Az ember azért vár el valamit, mert egy célt tűzött ki maga elé, s várja, hogy a cél eljöjjön hozzá, vagy ő maga akar menni, és elérni a célt. Ha állandóan előttünk lebeg a cél, vagy a célt vonzzuk magunk felé, vagy magunk törekszünk a cél felé. De a személyes erőfeszítés nem minden esetben elegendő a sikerhez. Nem! De van egy magasabb erő, melyet Isten Részvétének, Isten Kegyelmének nevezünk. Amikor ez a Részvét leszáll, akkor nincs semmi, amit el ne várhatnál életedtől. Ha az isteni Részvét alászáll, és elvárásod isteni, az biztosan beteljesül.

Az is előfordul, hogy a kereső utazása elején egy alacsonyabb rendű célt tűz ki magának, mivel még nincs tudatában magasabb képességeinek, vagy még nem szabadult meg vágyaitól. Ha az illető nem rendelkezik valódi, őszinte törekvéssel, vagyis nem igazi kereső, akkor Isten egyszerűen megadja neki, amit tudatosan kér tőle. Ha azonban lélektelien imádkozik és meditál, mivel Isten látja a kereső őszinteségét és a benne rejlő valódi képességet, nem akarhatja, hogy a kereső az alacsonyabb célt valósítsa meg. Számára Isten egy végtelenül magasabb célt tartogat.

Kezdetben talán egy cseppnyi Fényt óhajtasz, de Isten arra készít fel, hogy végtelen Fényt adhasson neked. Az elején talán csak egy csepp Nektárt akarsz, úgy gondolod neked ennyi elég. Isten azonban bőséges adag Nektárral akar táplálni téged. Így, amikor teljesen őszinte vagy a spirituális életben, lehetséges, hogy Isten megtagadja tőled az alacsonyabb cél teljesítését, mivel a legmagasabb Célt tartogatja a számodra. Te azonban nem látod a legmagasabb Célt, így úgy tűnhet, hogy Isten szívtelen hozzád és nem foglalkozik veled.”

„Mit jelent az alacsonyabb, vagy kisebb cél?” – kérdezte a tanítvány.

„Hadd mondjak rá egy példát” – felelt a Mester. „Régen jegyellenőr akartam lenni a vonaton. Gyermekkoromban, amikor a kalauz megjelent és kérte a jegyeket, teljesen elbűvöltek a kalauz mozdulatai, gesztusai, és én is olyan akartam lenni, mint ő. S nézd! Spirituális Mester lett belőlem. Spirituális Mesternek lenni végtelenül nagyobb eredmény, mint jegyellenőrnek a vonaton. Vagyis Isten nem engedte, hogy ezt az alacsonyabb célt elérjem.

Valamikor híres atléta, gyors futó is akartam lenni, de Isten valami mást kívánt tőlem. Azt akarta, hogy nagyon gyors futó legyek, de nem a külső, hanem a belső világban. A külső világban bajnok futó neve, hírneve és eredményei csupán néhány évig maradnak fenn. Ösztönzi a fiatalokat, ez igaz, de az az ösztönzés, amit ő nyújt semmi, ahhoz képest, amit a belső élet bajnoka, a spirituális Mester nyújthat. Amikor egy Mester ösztönöz valakit, annak tudatszintje megemelkedik, és tesz egy lépést a legmagasabb Cél felé. A végső Cél egy Mester inspirációja és törekvése segítségével végül elérhetővé válik.”

A tanítvány így szólt: „De Mester, még ha a legmagasabb Célt kérem is Istentől – Békét, Fényt, és Üdvösséget végtelen mértékben – kérésem akkor sem teljesül.”

„Gyermekem, ha Békét, Fényt, Üdvösséget vársz Istentől, akkor ez azt jelenti, hogy nagyon magas célt tűztél magad elé. Ha kérsz valamit barátaidtól, rokonaidtól, szomszédjaidtól, ismerőseidtől, s ők nem akarják azt megadni neked, akkor nem is fogják odaadni. S mert nem kapod meg, szomorú leszel, mivel úgy érzed, hogy bár megérdemelted mégsem kaptad meg, vagy azt érzed, hogy azért nem akarják megadni, mert féltékenyek rád és attól tartanak, hogy ha azt a dolgot megkapod, már nem éreztethetik veled felsőbbrendűségüket.

De Isten esetében, ha nem kapsz meg tőle valamit, az nem azért van, mert féltékeny rád, vagy úgy érzi nem tudná megtartani Felsőbbrendűségét, ha odaadná neked az Ő Végtelenségét. Nem! Úgy érezheted, hogy amit eddig kaptál az csupán egy apró csepp, míg te a végtelen óceánra vársz; de amikor Isten csak egy cseppet ad neked az azért van, mert Ő érzi, hogy talán még ez az apró csepp is túl sok a számodra. Isten azonban fokozatosan megnöveli képességedet, és eljön majd az idő, amikor már egy nagyobb csepp befogadására is képes leszel. Végül pedig képes leszel befogadni az egész óceánt.

Ha kérsz valamit Istentől, s nem kapod meg, biztos lehetsz benne, hogy Istennek nagyon jó oka van arra, hogy azt ne adja meg neked. Ez azért van, mert a jövőben valami sokkal jobbat fog adni helyette. Sőt meg fogja mondani azt is, hogy miért tagadta meg tőled. Ha Isten nem teljesíti elvárásodat, Fényt ad neked, s a Fény által világossá teszi számodra, hogy miért nem adja meg neked, amit kértél. Ha azonnal teljesül kérésed, akkor viszont megmondja azt is, hogy miért kaptad most meg. Tehát gyermekem, ha valóban számítani akarsz valamire, akkor ne magadtól, vagy valaki mástól, hanem egyedül Istentől várd annak teljesítését.

Az elvárások beteljesítése egyszerre emberi szükséglet és isteni elégedettség. Amikor azt mondjuk, hogy elégedettek vagyunk, akkor elvárásaink beteljesültek. De az elvárások beteljesedése csak akkor történik isteni módon, ha saját akaratunkat alárendeljük Isten Akaratának.

Máskülönben helytelen elvárásokkal imádkozunk Istenhez, meditálunk Istenre, imádjuk Istent, és próbálunk neki örömet szerezni. Mivel már nyolc órán keresztül imádkoztunk, elvárjuk Istentől, hogy ránk mosolyogjon. De honnan tudjuk, hogyha ránk mosolyog Isten, életünk valóban halhatatlan lesz, vagy ha megkapunk bármit, amit akartunk, azzal életünk beteljesült lesz?

Ki a fontosabb Guru vagy Isten?

Mindketten kitörtek magukból: „Mester, Mester segíts nekünk! A tanácsodra van szükségünk, a Fényedre!”

A Mester azt mondta, „Ha mindketten egyszerre beszéltek, nem tudok igazságot tenni köztetek. Egyikőtök mondja el, hogy mi is a problémátok.”

Egyikőjük így szólt: „Mester, a civódás oka nem más, mint te vagy.” „Hogyan?” – kérdezte a Mester.

A tanítvány így folytatta: „Ő azt állítja, hogy a Mester, a Guru fontosabb, mint Isten. Én azt mondom, ez lehetetlen, Isten a fontosabb. Őszerinte a Guru a fontosabb, mert a Guru az, aki megmutatja az utat, egyengeti az utat, és a Guru viszi el a tanítványt Istenhez. Azt is mondja, hogy annak ellenére, hogy Isten mindenkivel törődik, még az alvó, nem törekvő emberekkel is, ha valaki azonnali törődést és áldást kíván Istentől, akkor azt a Gurun keresztül kaphatja meg. Ezért szerinte a Guru a fontosabb.

De én nem így gondolom. Isten ruházta fel a Gurut ezzel a szeretettel és részvéttel; Isten tette a gurut eszközévé, hogy segítségére lehessen az emberiségnek. Így számomra Isten a fontosabb.

Ő azt mondja, hogy a Cél ott van, de ha nincs valaki – és ez a valaki Guruja –, aki őt a Célba elvigye, akkor Isten mindig elérhetetlenül távol marad. Azt mondja: »Lehet, hogy ott van a Cél, de ki fog eljuttatni a Célba? Egyedül nem mehetek, nem ismerem az utat. Így Gurum sokkal fontosabb, mivel a Cél nem fog eljönni hozzám.«

Én pedig azt mondom, lehet, hogy a Cél nem jön el hozzám, de ez a Cél Isten. Ha a Guru eljuttat téged Istenhez, a Célhoz, de Istennek nem tetszel, akkor mit ért a futár? A Guru elvihet valakit a Cél közelébe, de ha a Cél ügyet sem vet az illetőre, akkor az utazás természetesen hasztalan. Egy emberi lény elvihet valakit a Mesterhez, de ha a Mesternek nem tetszik az adott személy, akkor az ügy reménytelen. A legfontosabb nem az, hogy ki viszi a tanítványt, hanem hogy ki elégedett vele. Ha Isten elégedett valakivel, az több mint elég.

Ő azt mondja, hogyha a Guru valakit legkedvesebb tanítványának fogad, ezzel vállaira veszi a karma törvényét. Ha az apa tudja, hogy a fia valami rosszat tett, és meg akarja menteni őt, akkor magára vállalja a büntetést. Ez a Guru. De Isten az Egyetemes Atya. Ő Kozmikus Törvényei szerint cselekszik. Ha valami helytelent teszünk, Istentől megkapjuk annak a következményeit, a büntetésünket. Ő úgy érzi, hogy a Guru a fontosabb, mivel a tanítvány megérdemelt büntetését a Guru veszi magára, míg Isten mindig hű Kozmikus Törvényeihez.

Én azonban úgy gondolom, hogy Isten nem büntet, csupán tapasztalatokat ad nekünk. Ki büntet kit? Isten saját maga éli a tapasztalatokat bennünk és rajtunk keresztül. Tehát semmilyen büntetést nem kapunk, hanem sokkal inkább Isten örül vagy szenved bennünk és általunk.

Ráadásul Isten már létezett azelőtt is, hogy a Guru a kinyilvánítás mezejére lépett volna, és Isten akkor is Isten marad, amikor a Guru már rég elhagyta a kinyilvánítás mezejét. A Guru Istentől jött és Istenhez, a Forrásához tér majd vissza. De Isten végtelen és örök. Sosem szűnik meg létezni. Isten a Mindenség, a Guru pedig az átmeneti megtestesülés.

Guru a legmélyebb odaadással vagyok irántad. Noha ő azt állítja, hogy te vagy fontosabb Istennél, míg én azt, hogy Isten a fontosabb, végtelen hitem van benned. Megvilágosítanál minket ebben a kérdésben?”

A Guru így szólt: „Nézzétek, ha úgy tekintetek a Gurura, mint egy testre, akkor a Guru személye teljesen lényegtelen. Ha a Gurut, mint a lelket nézitek, akkor a Guru és Isten egyformán fontos, a kettő egy és ugyanaz. De ha úgy érzed, hogy a Guru a Végtelen Én, a Transzcendentális Önvaló, akkor érezned kell, hogy ez a Transzcendentális Önvaló nem a Guru teste, és nem is a Guru lelke, hanem a benne lévő Legfelsőbb Úr, a Legfelsőbb. A Legfelsőbb a Guru, mindenki Guruja. Ha külön akarod választani a fizikai részt, a lelket és a Transzcendentális Önvalót három különálló részre, akkor sohasem fogod megvalósítani Istent, sohasem leszel képes ráébredni a legmagasabb Igazságra. A legmagasabb Igazság megvalósításához szolgálni kell a Mester fizikai valóságát, szeretni kell a Mester lelkét és imádni kell a Mester Transzcendentális Énjét. A legfontosabb, hogy lássuk a fizikaiban, a testben a Mester határtalan fényét, a lélekben az elválaszthatatlan egység tudatát, és az Énben az örök felszabadulást. Csak így tud a Mester és Isten eggyé válni.

Mindenkinek saját természetét kell követnie

SZENT EMBER: Meg akartalak menteni téged, s most ez a hála érte? Nem számít, én megtettem a kötelességem.

(Néhány perc múlva a skorpió ismét beleesik a folyóba. A parton ülő ember továbbra is figyel.)

SZENT EMBER: Ó, te szegény teremtés, már megint szenvedsz. Igazán sajnállak.

(Ismét felemeli a skorpiót és kiteszi a partra. A skorpió újra megmarja, de most még erősebben. A szent ember felkiált a szörnyű fájdalomtól.)

SZEMLÉLŐ: Bolond vagy! Miért tetted? Először hibáztál, aztán másodszor is elkövetted ugyanazt a baklövést.

SZENT EMBER: Barátom, mit tehetnék? Az én természetem azt diktálja, hogy szeressek, hogy védelmezzek. A skorpió természeténél fogva gyűlöl és mar. Nekem is saját természetemet kell követnem, s a skorpiónak is a maga természete szerint kell élnie. Ha ismét beleesik a folyóba, nem számít hányszor, újra ki fogom emelni belőle. Meg fog szúrni, és sírni, jajgatni fogok, de nem fogom megtagadni természetem, hogy szeressek, védelmezzek és oltalmazzak másokat.

(A szemlélődő azonnal beleugrik a folyóba, hogy megérinthesse a szent lábát.)

SZEMLÉLŐ: Te vagy a Tanítóm, te vagy a Gurum. Már régóta Gurut kerestem, Guru után vágyakoztam. Ma benned megtaláltam igaz Gurumat. Mivel a tanítványod vagyok, mostantól fogva, ha a skorpió beleesik a folyóba, én fogom visszahelyezni a szárazföldre.

(A tanítvány énekel.)

```

Amar kamana

Amar sadhana

Peyechhe ajike thai

Timir jiban shaman shasan

```

Gondolataim, vágyaim, törekvésem,

Ma oltalomra lelt Lábadnál.

Az élet sötétségét és a halál kínját

```

TANÍTVÁNY: Hogy lehetséges ez Mester, hogy engem egyáltalán nem csípett meg a skorpió? Arra számítottam, hogy engem is meg fog marni. Téged kétszer is könyörtelenül megszúrt. Nem értem.

MESTER: Nem érted gyermekem? Elmondjam miért? Hinni fogsz nekem?

TANÍTVÁNY: Kérlek, kérlek mondd el. Hinni fogok neked, Mester.

MESTER: A skorpiónak is van lelke, és az jelezte neki, hogy ha megcsíp téged, akkor te nem fogod kitenni a partra, hanem nyomban megölöd. A skorpió tudta, hogy nem fogadnád el, hogy nem néznéd el hálátlanságát. A te esetedben semmi garanciát nem látott arra, hogy biztonságban lenne. A skorpió azért nem csípett, mert érezte ezt. Az én esetemben a skorpió lelke jól tudta, hogy én sohasem ölném meg, akárhányszor marjon is meg; biztonsága érdekében mindig partra helyezem. A hétköznapi életben is csak akkor harcolnak, veszekednek, fenyegetőznek az emberek másokkal, ha látják, hogy ellenfelük vagy gyenge, vagy nem hajlandó harcolni. Ha úgy látják, hogy a másik erősebb náluk, csendben maradnak.

TANÍTVÁNY: Mester, vannak tanítványaid?

MESTER: Sok-sok tanítványom van.

TANÍTVÁNY: És mit teszel velük?

Két tanítvány

ELSŐ TANÍTVÁNY: Megmondtam, megmondtam, én megmondtam neked!

MÁSODIK TANÍTVÁNY: Mit mondtál meg?

ELSŐ TANÍTVÁNY: Mondtam neked, hogy Mesterünknek nincs semmije. Semmije! Nincs spirituális ereje. Nincs okkult ereje. Csak ahhoz ért, hogyan kell prédikálni. Beszél Transzcendentális Valóságról, Egyetemes Tudatról, és arról, mi mindent meg tud tenni az okkult erejével. De mindez csupa hazugság. Ő csak beszél, mi meg csak hallgatjuk, de igazából nincs semmije, semmije. Nézd csak, három hónapja reumában szenved. Ha csak egy csepp okkult ereje is lenne, már rég meg tudta volna gyógyítani magát.

MÁSODIK TANÍTVÁNY: A szívem azt mondja, hogy megvan a képessége, hogy meggyógyítsa magát, de Isten arra kéri, hogy élje át ezt a tapasztalatot.

ELSŐ TANÍTVÁNY: Azt állítja, hogy elveszi a karmánkat, de mi semmit sem tettünk. Én semmi rosszat sem követtem el. Te és a többi tanítvány sem tettetek semmi rosszat. A helyzet az, hogy minket hibáztat, amikor ő tesz valami rosszat. Ki tudja mi minden rosszat elkövetett már a belső világban? Ezért kap büntetést, külsőleg pedig minket okol érte.

MÁSODIK TANÍTVÁNY: Soha nem hibáztat bennünket. Én elhiszem, mikor azt mondja, hogy elveszi a karmánkat.

ELSŐ TANÍTVÁNY: Hiszel neki? Akkor csak higgy neki! Maradj és szenvedj vele! Halj meg vele!

MÁSODIK TANÍTVÁNY: Meg is fogok halni vele. Nemcsak hogy meghalok majd vele, de érte fogok meghalni.

ELSŐ TANÍTVÁNY: Isten kétféle embert teremtett a földre: az egyik, aki félrevezet, a másik, akit becsapnak. Az egyik a szélhámos, a másik az áldozat.

(A Mester belép a terembe. Az első tanítvány készül elsomfordálni. A második megérinti a Mester lábát.)

MESTER (az első tanítványhoz): Szóval tudod, hogy nincs semmi képességem, és csak hencegek? Akkor hát nem én vagyok a megfelelő Mester számodra. Legjobban teszed, ha elmész egy másik Mesterhez, vagy vársz, hogy a megfelelő Mester eljöjjön hozzád. Hagyj el engem. Menj haza, s élj békességben. (A második tanítványhoz:) Te hiszel bennem. Így kötelességem, hogy segítsek neked, hogy vezesselek téged. S most mondd meg, valóban úgy érzed, hogy átveszem testembe tudatlanságodat, tökéletlenségedet? Vagy csak azért mondod ezt, mert tanulmányoztad filozófiámat, és mások könyveit? Olvastál Rámakrisnáról, aki átvette tanítványai tisztátalanságát, tökéletlenségét és tudatlanságát, és oly sokat szenvedett. Sok, nagyon sok spirituális Mester állította magáról, hogy ők is ugyanígy cselekedtek. Azt gondolod, hogy csak azért mondom, mert már oly sokan mondták ugyanezt? Gondolod, hogy csak beszélek, vagy tényleg úgy látod, valóban elveszem tőletek ezeket a dolgokat?

MÁSODIK TANÍTVÁNY: Mester, én tudom, mit veszel el tőlem. Minden nap hamisságot, bizonytalanságot, tisztátalanságot, féltékenységet, kétséget, sötétséget és még sok más tökéletlenséget veszel el tőlem. Hogy hová kerülnek? Neked adom őket, hozzád jutnak. Ha én vagyok is az egyetlen a földön, aki ezt vallja, nem számít. Még ha te magad jelented is ki az ellenkezőjét, hogy az a te saját karmád, nem fogom elhinni. Tudom, hogy Isten az én kedvemért adja neked ezt a tapasztalatot. Ha nekem kellett volna ezen a bizonyos tapasztalaton átmennem, talán meg is haltam volna.

MESTER: Gyermekem, szenvedésemnek két oka van. Az egyik az, hogy valóban magamra veszem közeli tanítványaim terheit, tökéletlenségeit, istentelen tulajdonságait. Ezt kívánja tőlem a Legfelsőbb. A karma elvételének két módja van. Az egyik lehetőség az, ha valaki magára vállalja, és szenved tőle, a másik út az, hogy a tanítványok tökéletlenségeit a Kozmikus Tudatba dobjuk. De a könnyebbik, a végtelenül könnyebb út az, ha magunkra vesszük, mivel ez közvetlenül történik. Szenvedsz, én megérintelek, és elveszem a szenvedésedet. A másik út olyan, mintha elvinnélek téged egy másik helyre, az Egyetemes Tudathoz. A Kozmikus Tudatot úgy is tekinthetjük, mint egy szeméttelepet. Fogom tisztátalanságaidat és tökéletlenségeidet, batyuba kötöm, elviszem és ott eldobom őket. De a másik esetben csak megérintelek, és mint egy mágnes, magamhoz húzom szenvedéseidet, fájdalmaidat, istentelen tulajdonságaidat. Így könnyebb, ezért én ezt teszem. Isten akarja, hogy ezt tegyem.

Így szólok Istenhez: „Istenem, az én gyermekeim oly nagyon szeretnek engem, és én nem szeretem őket, nem járok a kedvükben.” Erre Isten így válaszol: „Nézd csak, mennyire szenvedsz értük. Fiam, tekints saját szeretetedre – milyen őszinte, s milyen odaadó a szereteted irántuk. Úgy érzed, hogy gyermekeid tökéletességében rejlik a te tökéletességed, ami abszolút igaz. Ők csak azért szeretnek téged, mert érzik, hogyha téged birtokolhatnak, akkor azzal mindent birtokolnak. Azért szeretnek, hogy megkaphassanak téged, te pedig azért szereted őket, hogy elhozhasd őket Hozzám. Szereted őket, mivel érzed, hogy ha elhozod őket Hozzám, azzal megtetted a magad kötelességét. A tanítványok, ha önmagukért szeretnek téged, úgy érzik, ők is eljátsszák szerepüket. És amikor te szereted őket, amikor elhozod őket Hozzám, a Legfelsőbb részedhez, te is úgy érzed, hogy véghez vitted feladatod.”

Isten még egy okot adott arra, hogy szenvedjek. Sokan csak a vágyaikkal jönnek hozzám. Azért keresnek meg, hogy kielégítsem vágyaikat. De amikor látják, hogy megbénít a fájdalom, hogy én is szenvedésnek és betegségeknek vagyok kitéve, hogy én is éppolyan gyenge vagyok mint ők, akkor azt mondják: „Ő egy rokkant, tehetetlen ember. Hogyan is segíthetne rajtunk? Mivel jobb ő minálunk?” Úgy érzik, a legjobb, ha elmennek valaki máshoz, aki segíteni tud rajtuk, így sokan távoznak. De igazság szerint, Isten akarja az, hogy ezek az emberek elhagyjanak engem. Amikor elmennek, csónakom könnyebbé válik, és sokkal gyorsabban tud haladni a Cél felé. Isten azt akarja, hogy a nem törekvő emberek hagyják el Mesterüket, hogy ezzel könnyítsék Mesterük hajóját.

Tehát ezek szenvedésem okai. Amikor egy őszinte tanítvány látja, hogy őmiatta szenvedek, így szól: „Ha igazán szeretem a Mesteremet, akkor csakis örömet szabad adnom neki.” Így a tanítvány tesz egy ígéretet, egy belső ígéretet: „Azt szeretném, ha állandóan büszke lehetne rám. Semmi sem adhat nagyobb örömet nekem, mint amikor látom, hogy Mesterem mindig büszke rám.” Így a tanítvány többé nem követ el hibákat és a Mester boldog és büszke lesz.

(Az első tanítvány megérinti a Mester lábát.)

ELSŐ TANÍTVÁNY: Mester, hosszú időn keresztül álnok, embertelen teremtmény voltam. Mostantól hűséges, odaadó tanítványod leszek.

MÁSODIK TANÍTVÁNY: Mester, én odaadó, hűséges tanítványod voltam hosszú idő óta. Ma elmondtad nekem szenvedésed titkát. A mai naptól egy fontos, tudatos részednek fogom magam tekinteni. Egyik karodnak tekintem magam. Mester, részvéted életem egyetlen megszabadítója.

ELSŐ TANÍTVÁNY: Mester, megbocsátásod adja életem egyetlen üdvözülését.

VI. rész – A mi utunk

A mi utunk<sup>2</sup>

A szív roppant jelentőséggel bír, mert benne rejlik a lélek élő jelenléte. Igaz, a lélek tudata egész testünket áthatja, de maga a lélek a szívben lakozik. A léleknek mindene megvan: végtelen mértékű Béke, Fény, Üdvösség. Ezeket az isteni tulajdonságokat a szívben kapjuk meg, közvetlenül a lélektől, és a szívből juttathatjuk el az elméhez, az életerőhöz és a fizikai lényhez.

Isten rendkívül egyszerű. Mi képzeljük Őt bonyolultnak. Isten a legegyszerűbb nyelvet beszéli, épp csak mi nem értjük meg Őt. Mindnyájan süketek vagyunk. Évezredek óta süketek. Szegény Isten állandóan és fáradhatatlanul beszél hozzánk, de nekünk nincs időnk, hogy meghallgassuk Őt.

A mi utunk az egyszerűség útja. A gyerek egyszerű, és szereti az anyját. Nem kell, hogy mást is szeressen; az anyja az egész világot jelenti számára. Odaadóan szereti az anyját. Ha az anyja megkéri, hogy tegyen meg valamit, ő engedelmeskedik. A gyerek annyira egyszerű, hogy mindent megpróbál megtenni, hogy anyja kedvében járjon, és ezáltal a helyes dolgot teszi, és végül eléri a legmagasabb célt.

A hétköznapi életben, ha valaki szeret egy másik személyt, akkor idejének a legnagyobb részét vele tölti. Drága idejét annak a személynek szenteli. Ha ez igazi emberi szeretet – nem isteni, hanem emberi szeretet – akkor néha enged a másik szeszélyeinek, még ha azok abszurdak is. Enged, mert ők ketten szeretetük ereje által egy belső és egy külső köteléket hoztak létre. Így ha valaki szeret egy másik embert, akkor kész arra, hogy még józan ítélőképességét is félretegye.

A spirituális életben ez teljesen másképp működik. Az isteni szeretet sohasem ver minket béklyóba. Ellenkezőleg kiterjeszt és felszabadít. Amikor látjuk és érezzük, hogy felszabadulunk, belülről isteni kötelezettséget érzünk, hogy tegyünk valamit Belső Vezetőnkért. Hogyan zárkózhatnánk el az Egytől, aki mindent megadott nekünk, aki az isteni Szeretet és Részvét üzenetét hozta nekünk. Lehetséges, hogy cserébe ne ajánljunk fel neki semmit? Ha a külső életünkben maradunk, csak azon fogunk fáradozni, hogy birtokoljunk és magunkhoz ragadjunk mindent, még azt is, ami másoké. De ha a lélekben élünk, akkor azon igyekszünk, hogy állandón Belső Vezetőnknek adjunk mindent, amink van, és mindent, amik vagyunk. Az isteni szeretet átadást jelent.

De nem elég csak adni, és felajánlani valamit. Ezt lelkesen és erős belső szükségletből kell tenni. Adhatunk a saját magunkban és a másokban rejlő Belső Vezetőnek. Amikor valaki másnak adunk, akinek most szüksége van erre a segítségre, éreznünk kell, hogy a másik személyben lévő isteninek, a benne rejlő Legfelsőbbnek adunk. Amikor valakinek isteni szeretetet kínálunk, akkor azt örömmel és lélekteljesen kell tegyük. De miközben adunk nem szabad azt éreznünk, hogy ezzel nagy szívességet teszünk a másik személynek, és hogy mivel segíteni tudunk, fölényben vagyunk vele szemben. Nem! Azt kell éreznünk, hogy Isten nagyszerű alkalmat adott nekünk, hogy az Ő szolgálatára lehessünk, és hálásnak kell lennünk annak a személynek, hogy olyan helyzetbe hozott, hogy a benne lévő Legfelsőbbet szolgálhassuk. Hálásnak kell lennünk, hogy Isten kiválasztott eszközeivé válhattunk, mikor Ő bárki mást is választhatott volna. Töretlen hálát kell kinyilvánítanunk, csupán azért, hogy minket vett igénybe. Az odaadásnak ez a fajtája a mi felszentelt szolgálatunk.

Ezután következik az önátadás. Ez nem a rabszolga kényszerű önátadása gazdájának. A közönséges gazda folyton bírálja a rabszolgát, miközben úgy érzi, hogy ő maga mindig tökéletes. Ez azonban nem igaz a Legfelsőbbre. Hozzánk való viszonyában Ő mindig azt érzi, hogy a mi hibáink az Ő hibái. Amikor a természetünkben tökéletlenséget talál, akkor úgy érzi, hogy ezek mind az Ő tökéletlenségei. Egészen addig, amíg nem leszünk tökéletesek, Isten sem fogja tökéletesnek érezni magát. Igaz, hogy Isten mindenütt jelenvaló, mindentudó és mindenható. De ami a földön kinyilvánított tökéletességet illeti, Isten úgy érzi, hogy bennem, benned és mindenkiben még mindig tökéletlen. A tökéletes tökéletesség tanítását még nem ismerték fel a földön. Teljes szívvel átadjuk magunkat Istennek, miközben teljesen tisztában vagyunk vele, hogy szinte semmink nincs, és hogy szinte semmik vagyunk. Ha semmiségünket odaadjuk a Legfelsőbbnek, az Ő kiválasztott eszközeivé válunk, és megengedjük, hogy az Ő Tökéletessége növekedjék bennünk.

A szeretet, a beteljesülés és Isten mindig együtt járnak. Isten sohasem lesz elégedett valami tökéletlennel, megvalósulatlannal, beteljesületlennel és kinyilvánítatlannal. Ő megvalósulást, kinyilatkoztatást, kinyilvánítást és tökéletességet kíván tőlünk. Ha ezt ebben az életben nem valósítjuk meg, akkor még sok újjászületésen kell keresztülmennünk. De Isten soha senkinek sem fogja megengedni, hogy megvalósulatlan és beteljesületlen maradjon. Ma a te időd érkezett el, hogy megvalósítsd Istent. Holnap a barátod számára üt az óra, holnapután pedig valaki más számára. Minden ember számára van egy időpont, amit „Isten választott Órájának” hívunk. Isten választott Órájában az ember bizonyosan megvalósítja Istent.

Mi úgy érezzük, hogy a mi utunk könnyebb és hatékonyabb, mert nekünk nem kell könyvek millióit elolvasni, hogy megismerjük az Igazságot. Nem kell minduntalan az elménket edzenünk, hogy megtudjuk, hogyan néz ki az Igazság. Nem! Az Igazság bennünk van, és arra vágyik, hogy megnyilvánulhasson. De mi, sajnos, csukva tartjuk a kaput, és nem engedjük meg, hogy az Igazság előjöjjön.

Hogyan tudjuk hát kivezetni az Igazságot börtöncellájából? Ismét csak azt tudom mondani, hogy a szeretettel. Ki iránti szeretettel? Isten iránti szeretetünkkel. De ki Isten? Isten nem más, mint a mi legmagasabb és legmegvilágosultabb részünk. Van fejem és két lábam. Tegyük fel, hogy a fejem képviseli bennem a legmagasabbat, és a lábaim a legalacsonyabbat, a tudatlanságot. Tudom, hogy a legmagasabb és a legalacsonyabb is az enyém. A legalacsonyabbnak be kell hatolnia a legmagasabba, hogy átalakulhasson, felszabadulhasson és beteljesülhessen. A legmagasabbnak be kell hatolnia a legalacsonyabba, hogy feltárulkozhasson és megnyilvánulhasson.

Utunkon az azonosulás érzése teljes mértékben elengedhetetlen. A legmagasabbnak teljes egységet kell éreznie a legalacsonyabbal. A legalacsonyabbnak teljes egységet kell éreznie a legmagasabbal. Szükségtelen mondani, hogy a legfelsőbb mindig érzi egységét a legalacsonyabbal. A legalacsonyabb az, aki saját félelmei, kétségei, féltékenységei stb. miatt rendkívül nehéznek találja, hogy egy legyen a legmagasabbal.

Milyen elkötelezettséget kell vállalnia annak, aki követni akarja utunkat? Ezek nem olyan kötelezettségek, melyeket más spirituális, vagy társadalmi szervezetekben kell vállalnod. Azokban a szervezetekben talán rendszeres tagdíjat kell fizetned. De amikor én kérlek, hogy kötelezd el magad, az valami teljesen más dolog. Azt mondom, ha látsz bennem valamit, ha látod vagy érzed bennem a Fényt, akkor ha akarod, követheted az utunkat. Nem lesz semmiféle pénzügyi követelés. Nem kell, hogy öt vagy tíz dollárt adj vagy bármi ehhez hasonló. Nem! Itt minden a saját törekvéseden múlik, és azon, hogy mennyire tudsz őszinte és rendszeres lenni a spirituális életedben. Ha nem vagy őszinte, akkor nem tudsz majd gyorsan futni. De ha őszinte és odaadó vagy, akkor nagyon gyorsan fogsz futni. A kötelezettség, amit utunkon kérek, a rendszeresség meditációdban és a törekvés, egy őszinte belső kiáltás. Semmi mást nem kérek egyetlen tanítványtól sem.

A mi utunk, a szív útja, az elfogadás útja is. El kell fogadnunk a világot. Ha elvonulunk a Himalája barlangjaiba, vagy egy hegy csúcsára ülünk és saját személyes megvalósulásunkért és elégedettségünkért könyörgünk, azzal semmit sem teszünk a világért. Ez hasonló lenne ahhoz, mintha kedvünkre jóllaknánk és hagynánk, hogy testvéreink éhezzenek. Ez nem helyes. Ha valóban emberi lény vagyok, akkor gondoskodnom kell róla, hogy a testvéreim is velem egyenek. Igazi elégedettségre csak úgy tehetünk szert, ha együtt eszünk.

Hasonlóképp a spirituális életben az igazi Mesterek úgy érzik, szent kötelességük, hogy az emberiség színe előtt egyenek, és lelki eledelüket megosszák az emberiséggel. De ha az emberiség, mint egész, nem kíván annyit enni, amennyit kellene, ha sokan még mindig alszanak, és nem érezték meg a lelki éhséget, akkor mit tehet a spirituális Mester? De ha van néhány őszintén éhes kereső, a spirituális Mester így szól hozzájuk: „Az étel elkészült. Gyerünk, együnk együtt!”

Az elfogadás útján tudnunk kell, hogy a föld távol van a tökéletességtől. Hogyan tökéletesíthetnénk azonban a föld tudatát, ha nem fogadjuk el azt? Ha valakinek fáj valamije, meg kell masszíroznom. Fájdalma egyedül így szűnik meg. Hasonlóan, ha a föld egy bizonyos helyen nem tökéletes, akkor törekvésemmel és törődésemmel meg kell érintenem azt a helyet. Csak így alakíthatom át. Egészen addig, amíg a földi tudat teljesen meg nem valósul, azon fogok igyekezni, hogy a földön maradjak, és belső tudatommal az emberiséget szolgáljam.