Életfalevelek
Törekvés
A ma bimbózó törekvése nem csak a holnap beteljesítő, hanem beteljesedett megvalósítása is.Felébredés
A spirituális életben a lélek felébredése nem elég. Sokan ébrednek rá az igazságra, a belső életre. De miután az ember felébredt, le kell merülnie, futnia kell, repülnie kell. Legbelülre kell merülnie, a legmesszebbre kell futnia, a legmagasabbra kell repülnie. Csak ekkor nyílhat ki a kereső felébredése a megvalósulás virágává.Boldogság
Ha minden nap a teljes odaadás és önátadás tárgyává tesszük magunkat, az a boldogság legmagasabb formája. A boldogság akkor jön, amikor az „én és enyém” és a „te és tiéd” örökre elhagynak bennünket. Csak akkor jöhet a boldogság, amikor azt tudjuk mondani, hogy Isten a miénk, és mi Istené vagyunk. Majd amikor érezzük, hogy Isten bennünk és rajtunk keresztül nyilvánul meg, még boldogabbak leszünk. És végül, amikor úgy érezzük, hogy azért létezünk, hogy örömet szerezzünk Istennek, és csakis Istennek, amikor úgy érezzük, hogy csak azért jöttünk a világra, hogy örömet szerezzünk Istennek, akkor felvirrad a legnagyobb boldogság odaadó és önátadó szívünkben.Könyörület
A hétköznapi, nem törekvő életben a könyörület egy nagyon csalafinta szó. Azt mondjuk, hogy „könyörület”, miközben a „ragaszkodás”-ra gondolunk. Az emberi világban nem létezik könyörület; az mind öntudatlan ragaszkodás. Amikor az emberek, akik a fizikai világban élnek, azt mondják, hogy könyörületet mutatnak valaki iránt, mert gyenge, és útmutatásra van szüksége, az nem igaz. Ez csak ragaszkodás, és a saját egójuk növekedését várják ettől a ragaszkodástól. Tudatosan és szándékosan, vagy néha öntudatlanul próbálják az egójukat táplálni.
Az emberi világban együttérezhetünk valakivel, és érezhetjük úgy, hogy eggyé tudunk válni vele, mert tudatlanok vagyunk. Én tudatlan vagyok; te tudatlan vagy; így könnyedén eggyé tudok válni a tudatlanságoddal. De butaság azt mondani ilyenkor, hogy könyörületet mutatunk. A test nem tud könyörületet mutatni. A fizikai tudat nem tud könyörületet mutatni. Csak a lélek az, aki képes könyörületet tanúsítani a fizikai, a vitális és a mentális iránt. Csak ekkor látjuk az igazi könyörületet. Ilyenkor a könyörület az egyetlen valóság.
A külső könyörület a belső megvilágosodásból jön. Ha valaki belsőleg megvilágosodott, akkor a megvilágosodása automatikusan könyörület formájában fog megjelenni a külső életben. A belső megvilágosodás az első; ezután következik a belső megvilágosodás megnyilvánulása a külső életben. Ez a könyörület. Ha azt mondja valaki, hogy ő könyörületet tanúsít, mielőtt belsőleg megvilágosodott volna, akkor csak ámítja önmagát. Amit ő könyörületnek hív, az csak a föld-tudat iránti kötődés kifejezése az ő öntudatlan módján.
Az isteni világban azért tanúsítunk könyörületet, mert elértük a legmagasabbat. Lejövünk a fa tetejéről, hogy lássuk a fa gyökerét. De ha a fa lábánál maradunk, és valaki más szintén a fa lábánál marad, akkor ki fog könyörületet mutatni kinek?Elszántság
Az elszántság és az isteni akaraterő között a különbség a következő: az elszántság az elmében van; az isteni akaraterő a lélekben van. Mivel az elme nagyon-nagyon korlátozott, a mentális elszántság nem tartós; teljesen ingadozó. A mentális elszántság állandóan le van rombolva, mert az elme minden pillanatban más és más elképzeléseket fogad el. De a lélek akarata örökkévaló, örökké fejlődő és örökké beteljesítő, mert egy a Legfelsőbb Akaratával.Megkülönböztetés
Elengedhetetlen, hogy mindig különbséget tegyünk a lélek szükségletei és a test igényei között. Amikor eggyé válunk a test igényeivel, automatikusan beteljesületlenek maradunk. De ha a lélek szükségleteinek teszünk eleget, akkor az örök beteljesedés dalát énekeljük.Isteniség
Isten benne van mindenben; ezért minden isteni. De törekvésünkkel látnunk kell, hogy az egyes dolgok mennyi isteniséggel rendelkeznek. A tigrisben ott van Isten; tehát a tigris bizonyos fokig isteni. De a tigrisben rejlő isteniség mértéke nem érhet fel egy emberi lényben rejlő isteniség mértékével. Látnunk kell, hogy egy-egy dologban milyen mennyiségű isteniség lakozik. Isten benne van mindenben, de a megnyilvánulás terén tudnunk kell, hogy mennyi isteniséggel rendelkezik egy szék, és mennyi isteniséggel rendelkezik egy spirituális Mester. Aki bölcs, az végtelenül több isteniséget fog látni egy spirituális emberben, mint egy megvadult elefántban. Ezért törekvés életünkben óvatosnak kell lennünk, amikor emberekkel foglalkozunk, és érintkezünk velük. Ahhoz a személyhez vagy dologhoz kell közelednünk, amely a legtöbb isteniséget testesíti meg. Ezt hívjuk isteni bölcsességnek.Hit
Vannak, akik gúnyolódnak a hiten. Szerintük azok hisznek, akik kudarcot vallottak az életben. Azt mondják, hogy csak azért hiszünk Istenben, mert csalódtunk, vagy kudarcot vallottunk a hivatásunkban. De a hit az egyetlen szem, az egyetlen igaz szem, melyen Isten és az ember osztoznak egymással. Az ember a hit szemével látja Istent, és Isten ugyanazon hit szemével látja az embert. Az ember nincs tudatában a ténynek, hogy a hit szemével látja Istent, de Isten a hit szemével nem csak lát, hanem egyszersmind tudatában is van annak, amit Ő Maga tesz.
Istenhitünk nagyon gyakran feltételhez kötött; de Isten bennünk való hite mindig feltétel nélküli. Spirituális utunkat ötven százalék hittel kezdjük, ezt mondva: „Istenem, én ezt adom Neked; Te pedig azt adhatod nekem. Én Neked adom a törekvésemet; Te pedig nekem adod majd az áldásaidat, és így tovább.” Meg van szabva az óra, amikor Isten magával ragadja majd a tudatunkat, akár hiszünk Benne, akár nem. Kivárja a választott órát, és amikor eljön az idő, akkor jön, és nekünk adja, amit adni akar. De ez nem jelenti azt, hogy nem fogunk törekedni, hogy az alvás világában élünk majd, és nem teszünk személyes erőfeszítést. Nem! Úgy teszünk majd, mint egy igazi farmer, és tovább műveljük a földet őszinte odaadással és rendszerességgel, és miután elvégeztük a feladatunkat, Istenre bízzuk majd, hogy eldöntse, mikor akarja megadni nekünk a megvalósulás rekord termését.
A hit a szem, amely a jelen közvetlenségében látja a jövőt. Ha hiszünk a spirituális életben, akkor nem botladozunk, nem sétálunk, nem menetelünk. Nem! Egyszerűen a leggyorsabban futunk. Ha fenntartás nélküli hitünk van Istenben, ha fenntartás nélküli hitünk van a Belső Vezetőben és saját törekvésünkben, akkor mindig a leggyorsabban futunk elrendelt célunk felé.
Ha egyszer a hit elvész, akkor szinte lehetetlen visszaszerezni. Ha egyszer elveszítjük a hitünket egy spirituális tanítóban, egy átlagos emberi lényben vagy akár egy eszmében, akkor hosszú-hosszú ideig kell szenvednünk, mielőtt visszaszerezzük azt. Ha valaki másban veszítjük el a hitünket, azt nagy nehézséggel visszaszerezhetjük néhány hónap vagy néhány év múlva. De ha önmagunkban veszítjük el igazán a hitünket, akkor mindent elveszítünk. Rosszabbak leszünk, mint egy utcai koldus. Ha hiszünk önmagunkban, akkor végül istenivé válhatunk. De ha még magunkban sem hiszünk, akkor az esetünk igazán reménytelen. Hasztalan Istenben hinni, akiről legtöbben azt gondoljuk, hogy a Mennyben van, ha nem hiszünk önmagunkban a földön.
Hinnünk kell benne, hogy meg tudjuk valósítani Istent, vagy ebben az inkarnációban, vagy egy jövőbeli inkarnációban. Hinnünk kell, hogy a miénk lehet a végtelen Fény, Béke és Üdvösség. Hinnünk kell a törekvésünkben, a koncentrációnkban, a meditációnkban és a kontemplációnkban. Csak ekkor lesz miénk a célunk, az Isten-megvalósítás, és az emberi természet és a föld-tudat istenivé változtatása.Hűség
Hűségesnek kell lennünk a belső és a külső világban egyaránt. Ha hűségesek vagyunk belső ügyünkhöz, belső életünkhöz, törekvés életünkhöz, vagy ha akár külső tevékenységeinkhez vagyunk hűségesek, akkor érezzük, hogy isteniségünk sziromról sziromra kivirágzik. Amikor mélyen befelé megyünk, akkor látjuk, hogy csak egy személy van, aki állandóan és örökké hű hozzánk, és ez Isten. Ő időtlen idők óta hűséges hozzánk, hűséges a teremtéséhez. Sajnos a teremtése nem hűséges Hozzá.
Ha a spirituális életet követjük, akkor természetesen a Forráshoz akarunk menni, ami Isten. Olyan isteniek és nagyszerűek akarunk majd lenni, mint a Forrás. Ha végső célunk az, hogy istenivé váljunk, vagy hogy Magává Istenné váljunk, akkor hűnek kell lennünk a világhoz, amelyben élünk. Hogyan kell hűnek lennünk? Hűnek kell lennünk azáltal, hogy minden pillanatban ügyelünk arra, amit mondunk és amit gondolunk. Amikor korán reggel egy gondolat jön hozzánk, ha ez egy isteni gondolat, akkor azt kell éreznünk, hogy ez egy áldás, ami belénk lépett. Ezt az áldást fel kell ajánlanunk a körülöttünk lévő világnak. Ha ezt az isteni gondolatot hűségesen és csendben ki tudjuk vinni a külső világba, és fel tudjuk ajánlani a külső világnak, akkor beteljesítjük a bennünk lévő Istent.
Ha a spiritualitás útját követjük, akkor saját belső életünkhöz is teljesen hűségesnek kell lennünk. Kell hogy legyen egy saját utunk, és száz százalékban hűnek kell lennünk az utunkhoz. Ha van egy spirituális Mesterünk, száz százalékig hűnek kell lennünk hozzá. Hűnek kell lennünk belső életünkhöz, a követett úthoz és a Mesterhez. De eljön majd a nap, amikor rájövünk, hogy csak akkor lehetünk hűségesek a belső fegyelemhez, az úthoz és a Mesterhez, ha hűek vagyunk önmagunkhoz.
Amikor elvégzünk valamilyen tevékenységet, éreznünk kell ebben a tevékenységben Isten életét, Isten kezét. Amikor eszünk, éreznünk kell, hogy az étel Isten. Ha képesek vagyunk mindenben Istent látni és érezni, és érezni tudjuk Istennel való állandó egységünket, akkor automatikusan hűek leszünk önmagunkhoz; és amikor hűek vagyunk önmagunkhoz, akkor feltétlenül megkapjuk azt, amire törekszünk.Isten Szíve
Isten Szíve egyet jelent Isten Szeretetével. Isten Szeretete egyet jelent Isten Egységével. Isten Egysége egyet jelent Isten Gyönyörével. Isten Gyönyöre egyet jelent Isten Tökéletességével. És Isten Tökéletessége egyet jelent Isten Akarata iránti feltétel nélküli elfogadásunkkal, és Isten tudatlanságunk iránti feltétel nélküli elfogadásával.
Isten Szíve üres. Amikor Isten Szíve megtelik az ember hálájával, akkor Isten beteljesül itt a földön és ott a Mennyben egyaránt. Ha megtöltjük Isten Szívét állandó hálánkkal, akkor Isten eljátssza a szerepét azáltal, hogy kinyilvánítja Önmagát bennünk és rajtunk keresztül.Isten-megvalósítás
Amikor az ember-megvalósítás kudarcba fullad és csalódást okoz nekünk, akkor az Isten-megvalósítás valósággá válik. Ezt megelőzően számunkra az ember-megvalósítás a teljes valóság, az Isten-megvalósítás pedig illúzió. Az Isten-megvalósítás akkor jön el, amikor érezzük, hogy Isten az egyetlen személy a Mennyben és a földön, aki nem okozhat nekünk csalódást.
Amire az Isten-megvalósításhoz szükségünk van, az a külső erő és a belső erő. A külső erőt arra használjuk, hogy Istent lássuk mindenben. A belső erőt arra használjuk, hogy érezzük, arra vagyunk hivatottak, hogy elérjük a célunkat. Abban a pillanatban, amint érezzük, hogy az Isten-megvalósítás születési jogunk, az Isten-megvalósítás nem maradhat többé távoli kiáltás. Éreznünk kell, hogy arra lettünk kiválasztva, hogy megvalósítsuk Istent ebben az inkarnációban. Ha bele tudunk nőni ebbe a valóságba, akkor az Isten-megvalósítás hamarosan a miénk lesz.Kegyelem
A Kegyelem a mi valódi táplálékunk. Egy igaz hívő ténylegesen és valóban élhet Isten Kegyelméből. A Biblia megtanította nekünk: „Nem csak kenyéren él az ember”. Ez igaz; de el szeretném mondani, hogy az ember élhet csak Isten Kegyelmén. Ha egy spirituális személy, egy törekvő igazán törődik Isten Kegyelmével, akkor el kell hogy mondjam, hogy ő élhet Isten Kegyelmén állandóan és örökké.
Isten Kegyelme nem más, mint Isten önkinyilatkoztató, önbeteljesítő, örökkévaló Létezése. Tudnunk kell, hogy Isten Kegyelme az, ami megadja nekünk a megvilágosodást, a felszabadulást és a megvalósulást. A végtelen élet, az örök élet, Isten végtelen gazdagsága azé a törekvőé lesz, aki igazán törődik a Legfelsőbb Kegyelmével, amely a mi egyetlen táplálékunk.Hála
Tekintsük úgy Istent, mint egy boltost. Sok dolgot árusít: szeretetet, örömöt, szépséget, tisztaságot, kegyelmet és sok-sok egyéb dolgot. De a boltjában van egy dolog, ami nagyon drága, és ez a hála. Amikor Istenhez, a boltoshoz megyünk, mindent meg tudunk venni, mert egészen olcsó. De amikor próbálunk hálát venni, megdöbbenünk, amikor meghalljuk az árát. Nincs ennyi pénzünk. Miért? Mert ahhoz, hogy hálát vegyünk, magává a törekvéssé, magává a felajánlássá, magává az odaadássá, magává az önátadássá kell válnunk. Törekvés, felajánlás, odaadás és önátadás életünk lesz a valutánk, amiből hálát vásárolunk Isten boltjában.
Az a benyomásunk, hogy a hála egy olyan dolog, ami a miénk, amit nem adunk oda Istennek; de tévedünk. Nincs semmink, amit Istennek adhatnánk, amíg azt először meg nem kapjuk Tőle. A hála közvetlenül Istentől kell hogy jöjjön. Ha Isten nem adja meg nekünk a hála értelmét, érzését, virágát a bensőnkben, akkor sosem tudunk hálát felajánlani Neki.
Könyörögnünk kell Istennek a hála képességéért. A spirituális életben egy pillanatnyi őszinte hála a Legfelsőbb iránt egyenlő egy órányi legintenzívebb törekvéssel, koncentrációval, meditációval és kontemplációval. A hálának van a leghatalmasabb ereje Istent meghódítani, de meg kell hogy kapjuk, mielőtt oda tudjuk adni.
Mindannyian használjuk a „hála” szót. Próbáljuk éreztetni másokkal, hogy mit jelent a hála, de mi magunk nem tudjuk, sosem éreztük a szó szoros értelmében. Minden más megszületett már a föld-tudatban, de a hálának még meg kell születnie. Amikor emberi életünkben megszületik az isteni hála, az Isten-kinyilvánítás nem marad többé távoli kiáltás. Amikor az emberi életben megszületik a hála, Isten Valósága képes lesz kinyilvánítani magát a földön.Guru
Csak egy Guru van, és az Ő neve a Legfelsőbb. Az emberi Guru az ajtó; az isteni Guru a Trón. Jöhetsz egyenesen az ajtóhoz, de amíg nem ülsz a Trónon, nem leszel elégedett. Ha kopogsz az ajtón, akkor az isteni Guru, aki a Legfelsőbb, jönni fog, kinyitja az ajtót, és a Trónjához visz téged. De először kopognod kell az ajtón. Ha nem kopogsz az ajtón, akkor ez az isteni Guru nem fog meghallani. Az emberi Guru által tudsz az isteni Guruhoz menni.
Az a tanítvány, aki érzi, hogy a Guru mindent meg fog tenni érte, az a tanítvány, aki érzi, hogy a Guru jobban szereti őt, mint ahogy a tanítvány szereti önmagát, és jobban törődik vele, mint ahogyan a tanítvány törődik önmagával – az a tanítvány igazán bölcs. Az ilyen tanítvány sokkal hamarabb fogja megvalósítani Istent, mint az a tanítvány, aki azt gondolja, hogy a Guruval való kapcsolata egy adok-kapok kapcsolat. Néhány tanítvány azt hiszi, hogy ha ő ad a Gurunak öt dollárt, akkor a Guru legalább öt dollárt ad majd neki cserébe, ha ő ad egy kis törekvést, akkor a Mester ad majd neki egy kis megvalósulást – ez mindig egy adok-kapok. De az igaz tanítvány érzi, hogy akár ad valamit, akár nem, a Mester mindent megad majd neki. Az a tanítvány, aki érzi ezt, lesz a legdrágább a Mester szívében.Alázat
Isten az Ő legmagasabb és legmélyebb tulajdonságában alázat. Ha azt kérdezzük, hogy Isten miért olyan nagyszerű, akkor az azonnali válasz az, hogy Isten épp azért nagyszerű, mert lélekteljesen alázatos. Isten mindentudó és mindenható, de minden isteni tulajdonsága egyetlen isteni tulajdonságában rejlik, és ez az Ő alázata. Ha Isten csak a mindenható Isten szerepét játszaná, akkor mostanra csekély fejlődést értünk volna el. De Ő őszinte koldusként jön hozzánk teljes alázattal, csak hogy felébresszen bennünket önmagunk választotta alvásunkból.
Az, aki ismeri az alázat jelentését, valóban isteni. Az alázat nem a gyávaság jele. Az alázat nem az álszerénységet jelenti. Az alázat igazi isteniség. A belső lény az, aki életben tart, segít, vezet, formál és alakít bennünket, de mindezt csupa alázattal teszi. A belső lény az állandó alázat szemén keresztül lát minket. Nagyon ritkán látjuk a belső lényt, de amikor látjuk a belső lényt, akkor a hiúság büszkeségével látjuk.
Az anya ragaszkodással és könyörülettel szereti a gyermekét. De ha az anya egy lépéssel túl megy ezen a szereteten és könyörületen, akkor érzi a gyermekben az isteni jelenlétét. Ekkor csupa alázat lesz. Úgy érzi, hogy a legnagyobb megtiszteltetés a gyermeket etetni, a gyermekkel futni, a gyermeket felnevelni, mivel Magát Istent látja és érzi benne.
Az alázat által tudunk meditációnkban a legmélyebbre merülni és a legmagasabbra mászni. Mindennapos tevékenységeink során az alázaton keresztül tudunk a legkönnyebb módon belépni az egyetemes Tudatba. Amikor alázatot tanúsítunk, azonnal belépünk az egyetemes Tudatba, ami csupa alázat. Az alázatban van az egység, és az egységben van az isteni Valóságunk.Végtelenség
Érezzük, hogy a Végtelenség olyan dolog, ami nem elérhető számunkra, amikor elménkkel próbáljuk felfogni. Amikor az elme útjára indul, úgy érzi, hogy egy milliméter a Végtelenség, egy centiméter a Végtelenség, néhány hüvelyk a Végtelenség. Majd miután egy kis fejlődést ér el, úgy érzi, hogy egy méter, vagy néhány mérföld a Végtelenség. Az elme működésének lényege, hogy korlátozott módon látja a Végtelenség valóságát. De amikor törekszünk, akkor az igazságot nem az elmével, hanem a lélekkel látjuk. A lélek nem csak látja a Végtelenséget, hanem teljesen a sajátjának is érzi azt.
Két puszta szemünkkel nem láthatjuk a Végtelenséget. De harmadik szemünkkel olyan könnyen láthatjuk a Végtelenséget, mint ahogy egy épp előttünk lévő emberi lényt láthatunk. Amikor a harmadik szem látja a Végtelenséget, nem úgy látja a Végtelenséget, mint egy önmagától eltérő dolgot.
Spirituális életünkben akkor láthatjuk a Végtelenséget, ha úgy érezzük, hogy a Végtelenség nem egy számunkra idegen dolog. Belső énünkben, szívünkben, ahol Isten lakik, a miénk lehet a Végtelenség. Mi a Végtelenségé vagyunk, és a Végtelenség a miénk. A belső világban mindenképpen érezzük a Végtelenséget, és belenövünk a Végtelenségbe. Ez nem csak lehetséges és megvalósítható, hanem elkerülhetetlen is.Eszköz
Amikor Istent az eszközünkként használjuk, akkor boldog, mert tudja, hogy a helyes dolgot tesszük. Amikor Istent használjuk, Isten boldog, mert érzi, hogy a fia bölcs, és tudja, hogy kit használhat. De amikor Isten használ bennünket, akkor azt félreértjük. Úgy érezzük, hogy uralkodni próbál felettünk. Törekvés életünk az élő bizonyítéka annak, hogy Isten elfogad bennünket kiválasztott eszközeiként.Karma
A karma egy szanszkrit szó, ami tettet jelent. Az Úr Buddha filozófiájában a karma törvényének nagyon fontos szerepe van. Minden spirituális úton el kell hogy fogadjuk a karma törvényét bizonyos mértékben. Jelenleg a karma törvénye nélkülözhetetlen, mert az emberek még a tudatlanság örömeiben dagonyáznak. De amikor komolyan és teljesen elmerülünk a spiritualitás tengerében, akkor a karma törvénye nem mindig érvényesül.
„Ahogy vetsz, úgy aratsz” – ezt mondja nekünk a karma törvénye. De ki inspirált bennünket, hogy vessünk? Ha egy istentelen erő inspirált minket, akkor természetesen valami ártalmas és pusztító dolgot fogunk learatni. De ha a legmagasabb erő, a Legfelsőbb felé tudunk futni, miután egy rossz cselekedetet követtünk el, akkor Ő rögtön a segítségünkre siet majd. A gyermek valami rosszat tesz, de azonnal az apjához szalad, hogy megmeneküljön a tettéért járó büntetéstől. Tudja, hogy az apja meg tudja védeni, mert az apja nagyon erős.
A múlt nem adta meg nekünk, amit akarunk, tehát miért kellene visszatekintenünk? Ha úgy gondolunk a tegnapra, mint karmára, akkor a mára következményként fogunk tekinteni. De ha a ma eredménye nem kielégítő, akkor meg kell változtatnunk a szemléletünket. A mát kell karmának tekintenünk, a holnapot pedig következménynek. Tegnap öntudatlanok, istentelenek, állatiasak voltunk; ma istenien tudatossá és törekvővé váltunk. Így természetesen, karmánk eredményeként a holnap arany hajnala beteljesítő lesz.
A spirituális világban, ha egy törekvő már belső kapcsolatot alakított ki egy nagy spirituális Mesterrel, akkor a legtöbb rossz tettét megsemmisíti a Legfelsőbb végtelen Kegyelme. Ugyanakkor a legtöbb isteni karmikus cselekedete a leggyorsabban fog gyümölcsöt hozni. Ez azért van, mert a Mester képes összekapcsolni a kereső törekvését az isteni Kegyelemmel, ami a Legfelsőbb korlátlan hatalma. Ha nincsen közvetítő tényező, nincs spirituális Mester, akkor a törekvőnek, annak ellenére, hogy jó, isteni dolgot tesz, teljesen ki kell majd várnia, hogy tettének következménye megvalósuljon. Ma vetünk, és aztán várnunk kell az aratásra. De ha a Belső Vezető tudatosan törekszik bennünk, és mi tudatában vagyunk a Belső Vezetőnek, akkor azt látjuk majd, hogy isteni karmánk azonnal gyümölcsöt hoz.Felszabadulás
Amikor a felszabadulás az egész lényben végbemegy, először a szív ízleli meg az Üdvösséget, majd az elme, aztán a vitális, majd végül a durva fizikai. A felszabadulás tudatos visszatérésünket jelenti a Béke és Üdvösség tengerébe. A felszabadulás maga az Üdvösség. A felszabadulásban érezzük, hogy az élet a Végtelenség Üdvösségének állandó felismerése és kinyilvánítása.Fény
A szellemi fény valódi szerepe az, hogy megvilágosítja és átalakítja a sötétségünket. A szellemi fény, a belső fény megvilágosítja régóta tartó tökéletlenségeinket és rabságunkat.
A külső fény tudás; a belső fény felismerés. Külső fényünkkel Isten felé akarunk menni. Belső fényünkkel látjuk és érezzük, hogy nem kell Isten *felé* mennünk, mert már Isten*ben* vagyunk, és Isten már bennünk van; látjuk és érezzük, hogy Isten a mi legmagasabb és legmegvilágosultabb részünk. Külső fényünkkel úgy érezzük, hogy Isten egy megvalósítandó Cél. Belső fényünkkel érezzük, hogy Isten nem csak hogy a sajátunk, hanem Isten a saját valóságunk lényege és tartalma.
Fény nélkül semmit sem lehet elérni a spirituális életben. Fénnyel mindent meg lehet valósítani. A fényben már minden meg van valósítva.Együvé tartozás
A nem törekvő emberekkel való együvé tartozás azt jelenti, hogy a halállal étkezünk. A törekvő emberekkel való együvé tartozás azt jelenti, hogy Istennel táncolunk.Egyhegyű tudat
Az egyhegyű tudat az egyhegyű akarat megnyilvánulása. Az egyhegyű akarat Isten egyhegyű Törődésének a megnyilvánulása. Az egyhegyű Törődés Isten feltétel és fenntartás nélküli Részvéte. Amikor Isten Részvéte leszáll a létra legalsó fokához, akkor látjuk Isten egységét a sötét, tisztátalan, istentelen, nem törekvő emberiséggel.
Az egyhegyű tudat Isten Akarata iránti teljes önátadásunkat jelenti. Az egyhegyű tudat törekvés, állandó belső erő, belső akarat és belső nyugalom által valósítható meg. Az egyhegyű tudatot csak úgy érhetjük el, ha nem várunk el semmit a külső világtól, Istentől pedig mindent. Ha Isten úgy akarja, nekünk adhatja belső gazdagságát Ő Maga, vagy nekünk adhatja egy másik keresőn keresztül, akit eszközeként használ. De egy emberi lény sem képes önmagában és önmagától beteljesíteni bennünket; csak a bennünk lévő isteniség tud beteljesíteni bennünket.Türelem
A türelem isteni erő. Az átlagos emberek nagyon gyakran nem ismerik a türelem jelentését. Úgy érzik, hogy ez valami nőies dolog, a gyávaság egy formája, vagy az igazság kelletlen módon való elfogadása. Úgy érzik, hogy mivel nem maradt más lehetőség, türelmesnek kell lennünk. De ha tudatosan türelmesek tudunk lenni, akkor belső akaratunkat erősítjük, és kiterjesztjük az isteni megnyilvánulás mozgásterét.Béke
Mielőtt az ember belép a spirituális életbe, így énekel vagy kiált:
```
A béke, öröm és fény tengerétTudom, el nem érhetem.
A vihar-hányta zokogó éjszakaMegtelepszik, tombol és árad bennem.
```Egy átlagos ember úgy érzi, hogy a béke tengere elérhetetlen számára. De ez a béke tengere a rendelkezésére áll, ha spirituális életet kezd élni, és folyamatosan gyakorolja azt. A spirituális élet alapköve a béke. A spirituális életben csak akkor valósítjuk meg a békét, amikor Isten Ajtaján kopogtatunk. Ha egy emberi lény ajtaján kopogtatunk, akkor sosem érjük el a békét. Minden pillanatban éreznünk kell, hogy csak Istentől kaphatjuk meg a békét.
A békés élet a Legfelsőbb Akarata iránti feltétel nélküli odaadás-életünk eredménye. Ha nem várunk el semmit a világtól, se jót, se rosszat, akkor béke lesz az egész lényünkben.
A béke az ember legnagyobb és legfelemelőbb áldása. Az ember azt gondolja, hogy a jómód által mindent megkaphat; de ha nincs békéje, akkor a lehető legnyomorultabb koldus. Azt mondjuk, hogy „az elme békéje”, de valójában nincs béke az elménkben. Ha az elmében maradunk, akkor sohasem lehet még egy szempillantásnyi békénk sem. Ha békét akarunk, akkor az elme birodalmán túlra kell mennünk. Hogyan mehetünk túl az elmén? Állandó törekvésünk által. Ez a törekvés lehetővé teszi, hogy összepakoljuk ez elmét, mint egy batyut, és a szív tengerébe dobjuk. Ekkor látni fogjuk, hogy elménket, vitálisunkat és fizikai lényünket – az egész létünket – elárasztja a belső béke.
Isten rendelkezik minden isteni tulajdonsággal, de a legbecsesebb isteni tulajdonsága a béke. Isten belső gazdagságát és békéjét sosem lehet elválasztani egymástól. A békében látjuk az Ő elégedettségét, érezzük az Ő saját értékét, és megvalósítjuk az Ő végső, önbeteljesítő és önkinyilvánító Célját.Személyes Isten és személytelen Isten
A személyes Isten és a személytelen Isten egyaránt ugyanaz az Isten. A személyes Isten testben fog jönni hozzád. Láthatod majd a karját, a szemét, az orrát és mindent. Rendkívül ragyogó lesz, végtelenül szebb, mint a legszebb emberi lény a földön. Ez Isten az Ő személyes aspektusában.
Isten személytelen aspektusa az Ő végtelen Energiája, végtelen Fénye, végtelen Hatalma. Amikor egy ember áll előtted, akkor ő személyes. De abban a pillanatban, amint a hatalmát vagy a képességét megmutatja neked valamilyen formában, az a személytelen aspektus. Az előtted álló alak személyes; de a hatalmának vagy a képességének a megnyilvánulása az ő személytelen aspektusa. Amikor magában hordozza a képességét, a lappangó lehetőségét, a hatalmát, a fényét, akkor személyes. De amikor kinyilvánítja a rejtett képességét, ez a kinyilvánítás személytelen. Isten személyes és személytelen is. Formája van és forma nélküli, de ugyanakkor egyaránt túlszárnyalja a formát és a formanélküliséget.Ima
Az imának és meditációnak együtt kell járnia. Amikor imádkozunk, megkérjük Istent, hogy legyen felelős értünk, és amikor meditálunk, tudatosan felelősséget vállalunk Istenért. Amikor imádkozunk, felajánljuk Istennek a kötelezettségeinket; Istennek adjuk a tehetetlen, reménytelen, hasztalan létünket. Amikor meditálunk, olyanok leszünk, mint az oroszlánok; Isten isteni, odaadó eszközeivé válunk. Ilyenkor magunkra vesszük Isten kötelezettségeit. Az egyik pillanatban Istennek adjuk a létünket, mert tehetetlenek vagyunk; a következő pillanatban azt kérdezzük Istentől, hogy tehetünk-e valamit Érte. Az ima felvisz minket Istenhez, és Isten beteljesít bennünket. A meditáció lehozza nekünk Istent, és mi beteljesítjük Istent. A kettőnek együtt kell járnia.Tisztaság
A spirituális életben a tisztaság olyan létfontosságú, mint maga az élet-lélegzetünk, és Isten csak akkor ad nekünk tisztaságot, amikor úgy érezzük, hogy Ő az egyetlen szükségletünk.Valóság
A fizikai valóság szinte egy álom. A spirituális valóság az Örökkévalóság, a Végtelenség és a Halhatatlanság. Ha minden nap az igazságra koncentrálsz, érezni fogod saját valóságoddal való egységedet. Ez az igazi életed. És mi a saját Valóságod, a végső Valóság? A végső Valóság a beteljesített és kinyilvánított isteniség, amivé az emberiség egy napon válni fog.Kinyilatkoztatás
A ma megvalósulása a holnap kinyilatkoztatása. Mi a kinyilatkoztatás? A kinyilatkoztatás a kinyilvánított megvalósulás. Mi a megvalósulás? A megvalósulás a holnap beteljesedett kinyilvánítása. Isten kinyilatkoztatta Önmagát benned és rajtad keresztül. Most neked kell kinyilatkoztatnod Istent teljesen önátadó és odaadó életedben és azon keresztül.Szentség
A szentség az isteniség hírnöke, előfutára. A szentség Isten belső Valóságának az üzenete; a szentség a Valóság beteljesítő eszköze. Isten a szentséggel kezdte el kozmikus Játékát. A szentségben érzi az Ő igazi Büszkeségét. A szentségért több mint kész odaadni Mindenét. És boldogan felajánlja a szentségnek az Ő Valóságát és Lényegét.Önbizalom
Az önbizalom akkor születik meg, amikor érezzük, hogy van egy magasabb erő, ami állandóan gondoskodik rólunk és vezet bennünket. Ha nincs ilyen érzésünk vagy hitünk, akkor nem lehet tartós önbizalmunk. Fejlesztenünk kell a Belső Vezetőnkben való hitet. Ő most még megismerhetetlen. Ha imádkozunk és meditálunk, akkor megismerhetővé válik. És ha tovább haladunk a spirituális út mentén, akkor végül teljesen megismerjük.
Az önbizalom akkor születik meg, amikor felajánljuk teljes létünket egy magasabb erő lábai előtt. Ha ez a magasabb erő most még csak képzeletbeli, az nem baj. Ha van hitünk, és átadjuk létünket ennek a magasabb erőnek, akkor az önbizalom automatikusan megvalósul törekvés életünkben.Önzetlenség
Az ember végtelen, az ember örökkévaló, az ember halhatatlan. De hogy tudjuk valóban érezni, hogy végtelenek, örökkévalóak, halhatatlanok vagyunk? Csak az önmagunkban és az emberiségben lévő Legfelsőbb iránti áldozatunk és önzetlenségünk révén érezhetjük ezt.
Az önzetlenséget megfelelően kell érteni. Ha valaki úgy érzi, hogy az áldozat által válik teljesen eggyé a világ többi részével, akkor az nem önzetlenség. Ahhoz, hogy az ember valóban önzetlen legyen, már éreznie kell, és meg kell valósítania az egész teremtéssel való egységét. Különben mindig az lesz a benyomása, hogy valami nemes és nagyszerű dolgot tesz azzal, hogy felajánlja önmagát és szolgál valakit. De amikor már elértük, éreztük és megvalósítottuk az egységet, akkor az önzetlenség valóban elnyeri a jelentését. A kereső tudja, hogy egy az univerzummal, és ezzel az egységgel most eljátssza a saját szerepét. Ekkor nem mondhatjuk, hogy az önzetlenség olyan dolog, amit felajánlunk. Nem, ez olyasvalami, amibe belenövünk. Minden önzetlen cselekedet valami nagyszerűbbhöz vezet bennünket, és ez a nagyszerűbb valami szintén a miénk.
Az igazi önzetlenséget csak Istenben látjuk. Ő nem akarta elválasztani Magát a teremtésétől. A teremtő és a teremtés összetartoztak, összetartoznak, és örökké össze fognak tartozni. Tehát Isten legfelsőbb önzetlensége az, amit a teremtésében látunk. Ha emberi életünkben rendelkezni tudunk ezzel az önzetlenséggel, valósággal és vízióval, akkor az az önzetlenség teljes kinyilvánítása lesz a valóságban. Próbáljuk megvalósítani egységünket a világ többi részével és Isten teremtésével. Ekkor Célunk éppen előttünk lesz majd.Látás
Amikor külsőleg látunk valamit, vagy elégedettek, vagy elégedetlenek vagyunk vele. De ha megvirrad a belső látás vagy belső vízió, miközben a bölcsesség még nem elegendő, akkor problémák merülnek fel. Amikor megvirrad a belső vízió, eggyé válunk a valósággal, amit látunk. Aztán, ha egy ijesztő tapasztalaton megyünk keresztül, évekig szenvedhetünk tőle.
Spirituális életünkben, amikor azonosulunk valamivel, szerves részévé válunk a dolog tudatának. Tegyük fel, hogy a külső látásunkat használjuk, és látunk egy csirkét, amit megölnek előttünk. Úgy érezzük, hogy ez egy természetes és normális dolog. Külső látásunk nem teszi lehetővé számunkra, hogy azonosuljunk a csirke tudatával, vagy élet-lélegzetével. De ha rendelkezünk belső látással, láthatjuk, hogy mi magunk talán csirkék voltunk sok inkarnációval ezelőtt. Akkor mi fog történni? Azonnal azonosulni fogunk a csirkével, és úgy érezzük majd, hogy bennünket ölnek meg. Halálra fogunk rémülni. És az az ember, aki megölte a csirkét, örökre megvetés tárgyává válik.
A spirituális életben imádkoznunk kell Istenhez, hogy csak akkor adja meg nekünk a belső látást, amikor úgy érzi, hogy az szükséges a számunkra. Itt sokan azt gondolják közületek: „Ó, bárcsak nyitva lenne a harmadik szemem!” De a harmadik szemed rögtön megmondhatja neked, hogy előző inkarnációdban a lehető legnagyobb gazember voltál, és akkor szörnyen fogod érezni magad. A belső látást csak akkor kell megnyitni, amikor megvan a belső érettség, amikor sem a múlt, sem a jövő nem tud megzavarni minket.Csend
Amikor meditálsz, és mélyen belülre mész, akkor belépsz a csend, az igazi csend birodalmába. Ebben a csendben a Valóság növekszik. De amikor a mély csendben, igazi csendben, spirituális csendben vagy, ott azt is látni fogod, hogy az igazság növekszik, a szeretet növekszik, a szépség növekszik; minden növekszik és áramlik. Az igazi csendben a Valóság különféle formákban és alakokban állandóan növekszik.Egyszerűség
Az egyszerűség a legértékesebb kincs Isten teremtésében, Isten megvalósításában és Isten kinyilvánításában. Isten mindig egyszerű, de mi úgy gondolunk Rá, mint aki bonyolult. Élénk elménkkel mi tesszük Istent bonyolulttá, és aztán problémákat teremtünk önmagunknak. Minél egyszerűbbé tudunk válni, annál hamarabb fogjuk elérni a célunkat. Az egyszerűség élete az állandó fejlődés élete. Az egyszerűségben tudjuk a leggyorsabb fejlődést elérni, olyan fejlődést, ami örökké tartó.
Az egyszerűség a Valóságról való természetes és tudatos tudatosságunk. Abban a pillanatban, amint felismerjük legmagasabb transzcendentális Valóságunkat, egyszerűek leszünk. A spirituális életben minél magasabbra megyünk, annál mélyebbre jutunk; minél messzebb megyünk, annál inkább látni fogjuk, hogy a Valóság csak az egyszerűség dala, és semmi más. Az egész kozmikus Játék rendkívül egyszerű, de mi más szemszögből, homályosan tekintünk rá. Ezért érezzük úgy, hogy nagyon bonyolult, de minden egyszerű.Őszinteség
Isten csak akkor ad nekünk őszinteséget, amikor érezzük, hogy örökké Isten isteni gyermekei maradunk. Mindenki őszinte a saját őszinteség érzésének megfelelően, de egy keresőnek minden pillanatban őszintének kell lennie abban, amit mond és abban, amit tesz, hogy Isten tökéletes képmásává fejlődjön. Őszintesége állandó és folyamatos kell hogy legyen. Nem szabad elválasztania életét az őszinteségtől még egy másodpercre sem.A lélek imádata
A lélek imádata mindig a Legfelsőbbnek szól. Ezt az isteni imádatot a lélek a Legfelsőbbtől kapta, és a lélek akkor éri el legmagasabb beteljesülését, amikor visszaadja a Legfelsőbbnek saját megvalósítását.
A lélek imádata a legédesebb dolog Isten teremtésében. Azon a napon, amikor Isten megteremtette a lélek imádatát, úgy érezte, hogy olyan dolgot teremtett, amiért igazán büszke lehet Önmagára.A Legfelsőbb
Gondolj a Legfelsőbbre. Érezni fogod, hogy életednek értelme van.
Meditálj a Legfelsőbbön. Érezni fogod, hogy Istennek szüksége van rád.
Ajánld fel magadat a Legfelsőbbnek. Érezni fogod, hogy a Legfelsőbb már felajánlotta neked, a benned lévő törekvőnek, a benned lévő keresőnek élet-lélegzetét és teljes létét az egész Örökkévalóságra.Önátadás
A spirituális életben, amikor átadjuk önmagunkat, akkor tudatosan átadjuk alacsonyabb életünket a magasabb életünknek. Azért adjuk át alacsonyabb életünket, mert úgy érezzük, hogy magasabb részünk igazán, teljesen a sajátunk. Az igazi önátadás azt jelenti, hogy a véges tudatosan elfogadja a Végtelen akaratát és vízióját.
Az Egyetlennek kell csak átadnunk magunkat, akiben tökéletes hitünk van. Nem fogjuk átadni magunkat mások szándékának, akaratának, parancsának vagy igényének, még akkor sem, ha felettünk állnak kor vagy pozíció szempontjából. Nem! Csak Neki fogjuk átadni magunkat, akiben teljes hitünk van, a Valóságnak, a Belső Vezetőnek, ahonnan igaz beteljesülésünket meg fogjuk kapni.Igazság
Nagy különbség van az emberi vagy erkölcsi igazság, és az isteni vagy spirituális igazság között. Amikor túljutunk az állatvilágon, az erkölcsi igazságot alkalmazzuk. Ez teljesen szükségszerű fejlődésünknek ezen a fokán. De amikor belépünk a spirituális életbe, az erkölcsi igazságot felülmúlja a spirituális igazság. Amikor az egyén eljutott az erkölcsi igazsághoz, akkor csak a belső parancsra kell várnia, ami az igazság igazi önkifejezése. Ekkor nem korlátozhatja őt az erkölcsi igazság.
Ha egy erkölcsi igazságot mondunk valakinek, azzal óriási zavart kelthetünk a világegyetemben. Tegyük fel, hogy valaki, akit egy másik ember késsel üldöz, hozzád jött védelemért. Menedéket nyújtasz számára, mert tudod, hogy az a személy, aki üldözte, meg akarja ölni. Ha őszinteséged és igazság iránti szereteted folytán azt mondod, hogy tudod, hol van az illető, akkor a késes ember elkapja majd, és megöli őt. Akkor az erkölcsi igazságod lesz felelős a haláláért. Ha azt mondod, hogy tudod, hol van az illető, de nem mondod meg, akkor abból összetűzés lesz. De ha azt mondod, hogy „nem tudom”, akkor isteni bölcsességedet gyakorlod, és megmented az illető életét. Egy ember élete végtelenül értékesebb annál, mint hogy egy alkalommal kijelentsd az igazságot. Az igazság próbál majd életet menteni; meg akarja menteni, védeni és meg akarja világosítani az emberi életet.
Amikor spirituális életet kezdünk élni, mindig hallgatnunk kell arra, amit a belső lényünk mond. Különben, az őszinteség nevében nagyon ostobán viselkedhetünk. Nagyon gyakran, amikor túlságosan őszinték próbálunk lenni, ostobák leszünk. Az őszinteség nagyon jó, de tudnunk kell, hogy túl kell lépnünk az úgynevezett erkölcsi igazságon, ha a belső lény utasít bennünket. Különben, ha ragaszkodunk az erkölcsi elvünkhöz, akkor a magasabb igazság nem tud majd megnyilvánulni.
A kinyilvánítás terén nagyon-nagyon óvatosnak kell lennünk az igazsággal. Az igazságot el kell mondani, de tudnunk kell, hogy mi van a földi igazságon túl. Isten Akarata végtelenül fontosabb, mint az igazság állítólagos kimondása. Ha ugyanakkora jelentőséget tulajdonítunk a földi, e világi igazságnak, mint az örök Igazságnak, akkor Himalája nagyságú hibát követünk el.
Ha csak az igazság kedvéért mondunk igazat, akkor azzal több diszharmóniát, több frusztrációt, több szenvedést teremtünk az életben. Az úgynevezett földi igazságon túl látnunk kell Isten Vízióját, a végső Víziót és a végső Igazságot.
Van időleges igazság és örök Igazság. Örök Igazság, hogy Isten a mi Atyánk és Anyánk, és mi Isten gyermekei vagyunk. De itt, a megnyilvánulás terén mi az időleges igazságban élünk. Néha úgy érezzük, hogy Isten gyermekei vagyunk, és néha úgy érezzük, hogy semmi közünk Istenhez. Amikor úgy érezzük, hogy semmi közünk Istenhez, akkor úgy viselkedhetünk, mint az állatok, mintha nem lenne múltunk és jövőnk, mintha ez lenne az első és utolsó emberi inkarnációnk.
Egy páciens esetében, aki haldoklik, az orvos mondhatja azt, hogy „Nem, ön élni fog, élni fog”. Habár az orvos tudja, hogy néhány perc múlva a páciens meg fog halni, mégis bátorítást és erőt nyújt a páciensnek. A földi igazság alapján az orvos hazudik. De, habár az orvos talán nincs ennek tudatában, a lelke lehetőséget ad a páciensnek arra, hogy harcoljon a halál ellen. A páciens ezt mondja majd: „Van rá esélyem, hogy éljek. Hadd imádkozzam, és hadd gondoljak Istenre.” Ekkor leszállhat Isten Kegyelme, és az illető valóban élhet még néhány hónapig vagy évig. Ha ez idő alatt továbbra is imádkozik és meditál, akkor az orvos hazugsága igazi áldásnak bizonyul majd.
Vegyünk egy másik példát. Tegyük fel, hogy egy fiatal fiú jön hozzád, és kér egy dollárt. Odaadod neki a pénzt, ő pedig elmegy egy bárba és bort iszik. Nos, ki felelős ezért? Eljátszottad a szerepedet, de nem láttad ezt a jövőbeli képet. Csak mert a fiú őszintén kért tőled egy adományt, te odaadtad neki. Tudatlanságoddal elismerted vagy támogattad az őszinteségét, az igazságát. Úgy tekintesz az őszinteségére, mint igazságra, de túl kell lépned ezen az igazságon, és látnod kell, hogy mi fog végül történni.
Tehát ebben a világban az időleges igazságot át kell adni a végső Igazságnak. Azt az Igazságot, amelynek nagyobb hatalma és nagyobb jelentősége van, le kell hozni az időleges igazságba. Az időleges igazságnak megvan a maga értéke; a földi igazságnak megvan a maga értéke. De mindig ahhoz az Igazsághoz kell mennünk, és annál kell kopogtatnunk, amelyik azon túl van, amelyik folyamatosan fogadja Isten Fényét.Egység
Isten a legmagasabb aspektusában statikus és dinamikus. Az Ő dinamikus és statikus tudattal való egységében látjuk Isten igazi egységét. Isten utazása az egységgel kezdődött, de amikor részévé vált a világnak, az egysége sokféleséggé változott. A legmagasabb szinten, a Csend világában teljes az egység. Itt a földön, a hang világában teljes a sokféleség. De az egység és a sokféleség együtt járnak.
A teremtés a Lét-Tudat-Üdvösséggel, a Szaccsidánandával kezdődött. Ez a hármas tudat, melyben Isten teljes Egység, felelős az egész teremtésért. E hármas tudat alatt van az, amit Szuperelmének hívnak. A Szuperelme hatalma nem egy vitális hatalom, mint Nietzsche Emberfeletti emberének a hatalma. A Szuperelme csupa fényesség. Valójában innen kezdődött a teremtés. A Szuperelme az evolúció létrájának legmagasabb foka. Itt is van egység. Az Igazság egység formájában látható; a Hatalom egység formájában látható; minden az egység öltözetében látható. Az alatta következő lépcsőfok a Feletteselme. Itt kezdődik el tulajdonképpen a sokféleség. A Feletteselmében az egység szétszóródik.
Aztán lejövünk az intuitív síkhoz, vagy igazi intuícióhoz. Itt korlátozott mértékben látjuk az Igazság egységét, a Fény egységét, a Hatalom egységét. Habár az intuitív síkon a harmadik szemünket használjuk, és mindent egészként látunk, itt nem olyan módon látjuk az egységet, mint ahogy a Lét-Tudat-Üdvösségben, vagy a Szuperelmében.
Majd az intuíció alatt, az intuitív sík alatt van az elme. Ezt az elmét hívhatjuk nyugodt vagy csendes elmének, üres elmének, mert minden nyugodt, csendes és üres. De itt hiányzik az igazi egység. Itt van az igazság, itt van az isteniség, itt van az öröm, itt van a szépség, de nincs igazi egység. A sokféleség uralkodik.
Majd amikor a vitálishoz érkezünk, ott egyáltalán nincs egység. A vitális elég gyakran rendelkezik a sokféleség agresszív formáival.
A fizikaiban még csak nem is gondolhatunk az egységre. De eljön majd a nap, amikor tudatosan le kell hoznunk a legmagasabb egységet a durva fizikaiba.
Sok igazság van a mondásban: „Egyesülve talpon maradunk, megosztottan elbukunk.” A lélek, a szív, a test, az elme és a vitális összhangban kell hogy legyen. Különben a lélek magában nem tud semmit tenni, az elme magában nem tud semmit tenni, a test magában nem tud semmit tenni. Mindezeknek együtt kell menniük, hogy teljesen és egészen megvalósítsuk Istent. Csak egyesített erőfeszítésük által lehetséges Istent, a Teremtőt és Istent, a Teremtést megvalósítani, kinyilatkoztatni és nyilvánvalóvá tenni.Akarat
A fizikai akarat egy múló pillanatig tart. A vitális akarat nagyon gyakran a pusztítás szerepét játssza. A mentális akarat előbb-utóbb örömmel ellentmond önmagának. A pszichikai akarat, a lélek akarata nem csak örömét leli, hanem igazi beteljesedésre is talál abban, hogy azonosul Isten Akaratával. A pszichikai akarat az egyetemes Akarat iránti feltétel nélküli önátadáson keresztül kapja meg megvilágosodását és tökéletességének üzenetét.Bölcsesség
Mit értünk a „bölcsesség” szó alatt? Általában olyan dologként értelmezzük, ami felette áll a tudásnak, mélyebb annál. A spirituális világban a „bölcsesség” szót nem ilyen módon használjuk. Itt a bölcsesség Fényt jelent, megvilágosító Fényt, átalakító Fényt. A bölcsesség az, ami megvilágosítja sötét tudatunkat. Bölcsességnek hívják azt, ami átalakítja a véges tudatot végtelen Tudattá.From:Sri Chinmoy,Életfalevelek, Agni Press, 1974
Forrás: https://hu.srichinmoylibrary.com/ltl