Tízezer Virág-Láng, 1. rész

1. Egy új maraton1

```

Ki vagyok én?

Egy teljesen rég letűnt tornádó-sebesség.

Tegnap a legteljesebben együtt nem működő testem

Lefutotta a New York Maratont.

A szorongások és aggodalmak villámló nyilai

Nem támadtak rám.

Azt kell mondanom,

Mindig

Nagyon kedvesek velem.

Nem kopogtatnak a szívem ajtaján.

Nem, még véletlenül sem!

De a görcsök,

A hűséges barátaim, jöttek és

Gyengéden kezet fogtak velem,

Még mielőtt tizenegy mérföldet lefutottam volna.

Általában a tizennyolcadik mérföldnél jönnek,

Hogy barátkozzanak velem.

De ezúttal, tizenöt mérföld után,

Végtelenül több szeretettel

Kívántak elhalmozni.

Ezért a legmohóbban

És a legerőteljesebben átöleltek.

Jaj, jaj!

Tizenöt mérföldtől kezdve

Vonszoltam szerencsétlen sorsú testem,

Hol részvét-mosolyaimmal,

Hol csalódottság-sírásaimmal.

Nagy örömömre és felemelő megkönnyebbülésemre

A lehető legszörnyűbb rémálom

Végül a huszonhat mérföld végén

Véget ért.

Az egyik maraton-világ

Egy másik maraton-világba vezet engem.

Ennek az új maraton-világnak megfelelni,

Vagy eme új maraton-világtól elégedettséget érezni,

Végtelenül – komolyan mondom –

Nehezebb lesz.

Mert itt nem csak huszonhat mérföldet

És 385 yardot kell lefutnom,

Hanem tízezer lángoló virág-vers

Magját kell elvetnem,

Melyeket végre odaadóan, fenntartás és feltétel nélkül

Fogok Legfelsőbb Szerelmem

Könyörületes Lábai elé helyezni.

```

FF 1-70. Ezt a hetven verset a szerző egy Japánba tartó Pan Am-járaton írta 1979. október 22-én.

2. Nem szégyelled magad?

```

Siess, testem!

Nem szégyelled

Fásultság-éjszakádat?

Siess, életerőm!

Nem szégyelled

Agresszió-harcodat?

Siess, elmém!

Nem szégyelled

Kétség- mérgedet?

Siess, szívem!

Nem szégyelled

Félénkség-bizonytalanságodat?

```

3. Múlnak a napok

```

Múlnak a napok.

Sehol a siker-magasság.

Múlnak a napok.

Sehol a haladás-világosság.

Múlnak a napok.

Sehol a tökéletesség- gyönyör. ```

4. Félelem

```

Elmém fél,

Hogy bármit is érezzen.

Szívem fél,

Hogy bármit is megtárgyaljon.

Lelkem fél,

Hogy bármit is kinyilvánítson.

És én félek,

Hogy bármit is szeressek. ```

5. A Földanya könnyei

```

A Földanya könnyei

Tisztává teszik az életem.

Az Égatya mosolyai

Biztossá teszik a szívem. ```

6. Vereség magadtól

```

Tegnap

Vereséget szenvedtél magadtól,

Mert

Nem próbáltad meg.

Ma

Vereséget szenvedsz magadtól,

Mert

Nem sírsz.

Holnap

Vereséget szenvedsz majd magadtól,

Mert

Nem fogsz élni. ```

7. Imádság-sírás

```

A fa a kereső

Imádság-kiáltása.

A virág a kereső

Meditáció-mosolya.

A gyümölcs a kereső

Felismerés-dala. ```

8. Csend-életemben

```

Hang-életemben

Rájövök, milyen gyenge vagyok.

Csend-életemben felfedezem,

Hogy Isten Isten-Hatalma

Az én másik nevem.

```

9. Isten nem csügged

```

Isten nem csügged,

Bár

Te egy elképesztő bolond vagy.

Isten nem csügged,

Bár

Te egy hallatlan gazember vagy.

Isten nem csügged,

Bár

Te egy hihetetlen kudarc vagy.

```

10. Kis baj

```

Kis baj:

Nem gondolok Istenre.

Nagy baj:

Isten nem gondol rám.

Kis félelem:

Nem szeretem Istent.

Nagy félelem:

Isten nem szeret engem. ```

11. A megszelídített elme

```

A megszelídített elme

Bármire képes.

Még a Könyörület-Istenre

És a tökéletesség-életre is

Képes gondolni.

```

12. Büszkeség

```

A nő büszkesége:

Szépség-kinyilatkoztatás.

A férfi büszkesége:

Hatalom-sokszorozódás.

A föld büszkeség:

Tolerancia-magasság.

A Menny büszkesége:

Elégedettség-gyönyör. ```

13. Amire szükséged van

```

Amire szükséged van, az egy másik hold,

Hogy felfedjen téged.

Amire szükséged van, az egy másik nap,

Hogy beteljesítsen téged. ```

14. Útitársam

```

Utazásom útitársa:

A csend világa.

Utazásom célja:

Isten Mennyország-virágzása. ```

15. Enyém az élet

```

Enyém az élet, mely sír

Az ember megkötő láncaiban.

Enyém a szív, mely szárnyal

Isten felszabadító gyeplőjében. ```

16. A csalódottság mezején

```

A csalódottság mezején

Növekszik vágy-életem.

Az elégedettség tengerében

Felizzik törekvés-életem. ```

17. Két csoda

```

Hang-életem csodája:

Képes üldözni Istent.

Csend-életem csodája:

Képes átölelni Istent. ```

18. Életem lázálma

```

Emberi életem

Első lázálma:

Isten nem gondol rám.

Emberi életem

Utolsó lázálma:

Nem szerettem Istent.

```

19. Törekvés-életed

```

Törekvés-életed

Megfojtotta a halál hatalmát.

Felismerés-életed

Egy másik Istenné változtat majd téged. ```

20. Fájdalmas sürgetésem

```

Fájdalmas sürgetésem

Segített meglátni

Isten láthatatlan Lábát.

Te nem vagy alsóbbrendű láng.

Hozzám hasonlóan te is arra vagy hivatott,

Hogy Istenszerető

És

Istenlátó légy. ```

21. Gyermek Isten

```

Igaz, ma még

Gyermek és alsóbbrendű Isten vagy.

De holnap

Érett és felsőbbrendű Isten lehetsz és leszel. ```

22. Első ajándék, utolsó ajándék

```

Első ajándékom Istennek:

Őszinteség-tudatosságom.

Isten utolsó ajándéka nekem:

Az Ő örökké-túszárnyaló Egység-Elégedettsége. ```

23. Fejlődésem

```

Tegnap

Gondolatoktól megszabadított elmém

Isten-kereső volt.

Ma

Síró szívem

Isten-szerető lett.

Holnap

Hűséges életem

Isten-szolgáló lesz.

```

24. Ne próbáld kirabolni szívemet

```

Emberiség,

Ne próbáld kirabolni szívemet.

Szívemet már kirabolta Uram Könyörület-Lába

És

Megbocsátás-Szíve.

```

25. Versengés- szétválasztás

```

A versengés-szétválasztás

Nem találja őt

Sem itt, sem ott, sem sehol.

A jóindulat-tökéletesség

Megtalálja őt

Itt és ott és mindenhol.

```

26. Ó, szerelmem

```

Ó, szeretett Örökkévalóságom,

Ne feledkezz meg rólam.

Ettől a pillanattól kezdve mindig

Emlékezni fogok rád.

Ó, szeretett Végtelenségem,

Ne hagyj el engem.

Ettől a pillanattól kezdve mindig

Szeretni foglak téged.

Ó, szeretett Halhatatlanságom,

Ne tagadj meg engem.

Ettől a pillanattól kezdve mindig

Magaménak foglak vallani téged. ```

27. Becsvágy-nappal, szeretet-hold

```

Az ambíció-nappal

Megleli őt.

Ezért

A szeretet-hold

Nem ismeri őt.

```

28. Elvesztetted

```

Elvesztetted

Szeretett Elégedettség-Istened,

Mert

Túltápláltad

Kitartó becsvágy-lovadat.

```

29. Arra rendeltettél

```

Mivel

Napsütötte elméd van,

Arra rendeltettél,

Hogy holdvilágos szívvé válj. ```

30. Ünnepélyes ígéret

```

Ünnepélyes ígéretet tettem

Magamnak:

Amikor legközelebb

Meglátom a Legfőbb Szerelmemet,

Könyörögni fogok Neki,

Hogy készítsen nekem egy új, kis szívet,

És pusztítsa el teljesen

Büszke, óriási elmémet. ```

31. Ő Istené

```

Ő Istené.

Isten roppant áradattal szereti őt.

Szíve örökös meglepetés

A változó és a változatlan,

A szerető és a nem szerető

Emberiség számára. ```

32. Az élet szülte szépség

```

Az élet szülte szépség

Elmélyítette szeretetemet.

A halál szülte szépség

Elmélyítette bölcsességemet. ```

33. Átadás-teljesség

```

A gyötrődés nem szeretet.

A birtoklás nem szeretet.

A kényszer nem szeretet.

Az átadás-teljesség

Az egység fényében

Az egyedüli szeretet. ```

34. Az imák könnyekből születnek

```

Az imák

Könnyekből születnek.

A meditációk

Mosolyokból fakadnak.

A felismerés

Önátadás-tökéletességből keletkezik. ```

35. Két dolog, amit mérhetetlenül élvezek

```

Két dolgot élvezek mérhetetlenül:

Az alvás nélküli tökéletességet

És

Az álom nélküli elégedettséget. ```

36. Siker és haladás

```

Tetszik az ember, aki Isten,

Ha naponta sikert arat.

Szeretem Istent, aki ember,

Ha folyamatosan előrehalad. ```

37. Ravasz csalás

```

Az életed maga

Egy ravasz csalás.

Hogyan várhatsz

Akár csak egy szemernyit is

Mestered Könyörület-Megváltásából?

```

38. Az idő távcsöve

```

Vágy-életem

Az idő távcsövét

Akarja birtokolni.

Törekvés-életem

Azt szereti, ha Isten

Mindig magánál tartja,

És mindig használja,

A maga Módján örömét lelve benne.

```

39. Az igazi szükségleted

```

Az óceán-mohóságod miatt

Elvesztetted valódi szükségletedet,

Az egyetlen szükségletedet:

Az Isten-elégedettséget. ```

40. Túlságosan szegényes

```

Istennek túl szegényes:

A hegymagasságú büszkeséged.

Az embernek túl szegényes:

A forrásodnak való átadásod. ```

41. Mi késlelteti a találkozásunkat?

```

Majd meghalok, hogy meglássam Istent.

Isten komolyan tervezi,

Hogy találkozik velem.

Akkor mi késlelteti a találkozásunkat?

Sajnos, a megadás-mosolyom.

```

42. Minden éjjel, minden nap

```

A lehetetlenség

Nem kedvetlenít el.

Minden éjjel az Isten-felismerésről álmodom.

A lehetetlenség

Nem csüggeszt el.

Minden nap az Isten-megnyilvánulást tervezem.

```

43. Bár Isten szereti őt

```

Bár Isten szereti őt,

Ő szíve bánatával azonosul.

Bár Isten megáldja őt,

Ő élete kudarcával azonosul.

Miért?

Miért?

Miért?

Mert nem változtatta meg nevét

Szeretet-odaadás-átadásra.

```

44. Szegény kis szív

```

Szegény kis szív,

Ne sírj!

Felemelkedő szivárvánnyal

Jöttem hozzád.

Szegény kis szív,

Ne sírj!

Szeretett Atyám

Forrás-Áradatával

Jöttem hozzád.

```

45. Mert szeret

```

Mert szereti a felemelkedő földet,

Isten megadta neki

Örökkévalósága Erejét.

Mert szereti az alászálló Mennyet,

Isten megadta neki

Végtelensége Hosszát.

```

46. Isten nem szeret

```

Isten jobban szereti őt,

Mint engem.

Jaj!

Jaj!

Isten engem már nem szeret.

Jaj!

Jaj!

Utolsó és egyetlen menedékem

Az őszinteség-biztonság-fényem.

```

47. Isten nem törődik velem

```

Isten jobban törődik vele,

Mint velem.

Jaj!

Jaj!

Isten már nem törődik velem.

Jaj!

Jaj!

Utolsó és egyetlen menedékem

Az alázat-tisztaság-magasságom.

```

48. Lassan és folyamatosan

```

Lassan tisztává válik az elme.

Folyamatosan tisztává válik a szív.

Feltétel nélkül

Kinyilvánítja a Legfelsőbbet a lélek.

Legfelsőbb Szerelmünk

A teremtés-gyermekében és általa

A páratlanul kiteljesedik.

```

49. A legjobb, a legrosszabb

```

Az emberben a legjobb

A hála-lángja.

Az emberben a legrosszabb

A leküzdhetetlen

Hálátlanság-hegye.

```

50. Minden a féltékenység miatt

```

Elvesztettem türelem-magomat.

Elvesztettem virág-szívemet.

Elvesztettem elégedettség-lelkemet.

Mindezt a sajnálatra méltóan ostoba féltékenységem miatt. ```

51. Amerika hivatása

```

Amerika hivatása

A félénk macskát

Üvöltő oroszlánná változtatta.

Amerika szeretet-áldása

Az oroszlánt

Kiválasztott és szeretetteljes báránnyá változtatta.

```

52. Elmesélt történetek

```

A lelkem gyönyöre által elmesélt történeteket

Nehéz elhinni.

A szívem gyötrelmei által elmesélt történeteket

Lehetetlen elhinni. ```

53. Két elválaszthatatlan barát

```

Tudatlanság és a hozzá nem értés:

Két elválaszthatatlan barát.

Bölcsesség és hozzáértés:

Két elválaszthatatlan barát

És ráadásul

Az Örökkévalóság tökéletesség-barátai is. ```

54. Végre

```

Végre

Az Igazság menetel.

Végre

Kijelenthetem Isten Győzelmét.

Végre

Meglátom mosolyogni Legfelsőbb Uramat. ```

55. Az utolsó reménysugarat megragadva

```

Az utolsó reménysugarat megragadva

Keresem

A tökéletesség-fényt,

Az elégedettség- gyönyört,

Belül és kívül.

```

56. Dacolt a halállal

```

Dacolt a halállal, és kijelentette:

„A földi élet

Nem az ember kudarc-éjszakája.

A mennyei élet

Elégedettség-gyönyörrel száll alá”.

```

57. Emberi és Isteni Feladat

```

Az én emberi feladatom,

Hogy tudjam a helyes dolgot

És

Tegyem a helyes dolgot.

Isten Isteni Feladata,

Hogy elfelejtse a múltamat,

Megbocsássa a jelenemet

És

Reményt adjon a jövőmnek.

```

58. A legfőbb Valóság

```

A nagy valóság:

Fent.

A jó valóság:

Lent.

A hatalmas valóság:

Belül.

A legfelsőbb Valóság:

Belül, kívül,

Lent, fent.

```

59. Emberi élet, isteni élet

```

Az emberi élet

A félelem rabszolgája.

Az isteni élet

A szabadság-szféra

Bátorsága.

```

60. Elmém belefáradt

```

Az elmém

Belefáradt a fensőbbségébe.

Szívem

Soha nem fáradhat bele a bensőségességébe. ```

61. Tegnap, ma és holnap

```

Tegnap

Az utánzás volt a tudatlanság-táplálékom.

Ma

A korlátozottság a kötöttség-gyarapodásom.

Holnap

A törekvés lesz a szabadság-bejelentésem. ```

62. Mennyei hírneved virágzása

```

A leghamarábbnál is hamarabb

Fogod látni mindenütt

Mennyei hírneved virágzását.

Csak egyszer s mindenkorra

Szelídítsd meg vad elméd!

```

63. Isten biztos Órája

```

Az ima tiszta órája

Felébreszti bennem az alvó embert.

Isten biztos Órája

Táplálja bennem az éhező Istent. ```

64. Ugyanaz a nap

```

A föld kereső szíve

Egy nap lélekteljes lesz.

A Menny hívogató keze

Ugyanazon a napon

Gyümölcsözővé válik.

```

65. Szomorú tévedés

```

Ó, szegény testem,

Maratoni futásod

Nem volt súlyos hiba.

De

Maratoni jókedved hiánya

Bizony szomorú hiba. ```

66. Nem érdemlem meg

```

Isten feltétel nélküli bocsánatát

Nem érdemlem meg.

Az ember rendszeres felelősségre vonását

Ugyancsak nem érdemlem meg. ```

67. Az Istent ismerő Mester

```

Az Istent ismerő Mester

Segít abban,

Hogy az Örökkévalóság Partján álljak,

Segít abban,

Hogy kinyissam a Halhatatlanság Kapuját,

És

Segít abban,

Hogy belépjek a Végtelenség Magjába. ```

68. Az emberi természetben

```

Az emberi természetben

Van valami,

Amit mindenki ismer:

A kötöttség-harapás.

Az emberi természetben

Van valami más is,

Amit gyakorlatilag senki sem ismer:

A szabadság-szárnyalás. ```

69. Megtanítani az emberiséget szeretni

```

Ahhoz, hogy megtanítsam az emberiséget szeretni,

Előbb Isten kiválasztott galambjává

Kell válnom,

És mindig fent kell szállnom. ```

70. Elképesztő szükségletek

```

A világ legelképesztőbb szükségletei:

A síró szív,

Az önátadó élet,

Az Istenné váló lélek. ```

71. Miért ne próbálnád meg!2

```

Miért ne próbálnád meg?

Légy egy felkapaszkodó sírás

Vagy

Egy rohanó mosoly.

Biztosíthatlak,

Isten mindkét út végén várja

Nagy megérkezésedet.

```

FF 71-100. Ezt a harminc verset a Tokyo Prince Hotelben, Tokióban írta a szerző 1979. október 23-án.

72. Terjeszd a jókedved

```

Terjeszd jókedvedet!

Isten Szeretetét

Végtelenül jobban fogod érezni.

Mélyítsd el lélekteliségedet!

Isten Elégedettségét

Végtelenül jobban fogod érezni.

```

73. Az üzenet, amit hallottam

```

Ezt az üzenetet tiszta bolondok

Ajkáról hallottam:

Az ember elbújhat, ha akar;

Isten nem maradhat,

Bár akar.

```

74. Egy egyszerű igazság

```

Egy egyszerű igazság:

Van Isten.

Egy rövid üzenet:

Isten szeret engem.

Egy mély felismerés:

Egyedül Istené vagyok,

És

Egyedül Istenért vagyok. ```

75. A béke teljes termése

```

A béke teljes termését

Begyűjtöttem azon a napon,

Amikor rájöttem,

Hogy sem a föld nagy éhsége,

Sem a Menny kitűnő lakomája

Nem kívánja buzgó jelenlétemet. ```

76. Az út szívtől szívig

```

A szívtől szívig vezető út

Mindkét oldalán

Tökéletesség-fák állnak

Elégedettség-gyümölcsökkel.

Végig ezt láttam.

```

77. Egyedül neked élek

```

Egyedül Neked élek,

Legfőbb Könyörületű Uram.

Egyedül benned élek,

Legfőbb Elégedettségű Uram. ```

78. Egy titkos út

```

Hogy elérjem Isten Magasságát,

Felfedeztem

Egy titkos utat:

Csak megérintem a leghitványabb ember

Legszennyesebb lábát.

```

79. Ki él felettem?

```

Ki él felettem?

Bizonyára nem az én Legfelsőbb Szerelmem.

Ki él alattam?

Bizonyára nem az én Legfelsőbb Szerelmem.

Ki él bennem?

Ki más, mint az én Legfelsőbb Szerelmem! ```

80. Három hamis kifogás

```

Három hamis kifogás:

Sajnálom, nincs időm.

Sajnálom, nem állok készen.

Isten bizonyára nem törődik velem;

Miért kellene hát...?

```

81. Az igazi áldozat ragyogás

```

Az igazi áldozat: ragyogás.

Igazi boldogság: áradás.

Az igazi tökéletesség: növés.

Az igazi hála: vetés. ```

82. Felhatalmazással beszélni

```

Háromszor engedi meg Isten,

Hogy felhatalmazással beszélj:

Ha ismered az Igazságot,

Ha van Világosságod,

Ha a Béke Tengere vagy.

```

83. A Menny leszáll, a föld felemelkedik

```

A Menny leszáll,

Ha tudatosan

És lélekteljesen szolgálok.

A föld felemelkedik,

Ha fenntartás

És feltétel nélkül szeretek.

```

84. Két titkos kívánság

```

Két titkos kívánságom van:

Megmutatom Istennek

Az ember átalakulás-fejét,

Megmutatom az embernek

Isten Könyörület-Lábát.

```

85. Csak három nagy lépés előre

```

Csak egy nagy lépés előre:

Isten Könyörülete.

Csak két nagy lépéssel előre:

Az én átalakulásom.

Csak három nagy lépés előre:

Isten Elégedettség-Mosolya

És

Az én hála-sírásom. ```

86. Egy álom nélküli éjszaka

```

Egy álom nélküli éjszaka

Kilátástalan napot eredményez.

Egy alvás nélküli éjszaka

Beteges napot biztosít. ```

87. Egy vad hang-kiáltás

```

Egy vad hang-kiáltás lentről

Megrémít,

Egész lényemben.

Egy tökéletes csend-kiáltás Fentről

Megvilágosít,

Mindenemben.

```

88. Titkos próbám

```

Kudarc-életemet

Titkos próbámnak tekintettem.

Siker-életemet

Nyílt és szabad előadásomnak veszem. ```

89. A legfőbb lecke

```

Törekvés-sírásomat elcserélem

Az emberiség közöny-égével.

Miért vagyok ennyire bolond?

Valóban, ez a legfőbb lecke,

Amit megtanultam Uram

Könyörület-Megbocsátás-Tökéletesség-Elégedettség-Iskolájában. ```

90. Szabadság-halhatatlanság

```

Az önzetlenség

Szabadság-álmot jelent.

A közelség

Szabadság-valóságot jelent.

Az egység

Szabadság-Halhatatlanságot jelent. ```

91. A mentális felhők szimfóniája

```

A mentális felhők szimfóniájának

Mindig ugyanaz az üzenete:

Az emberi élet arra ítéltetett,

Hogy a tudatlanság-éjjel étkezzen. ```

92. Isten-felismerésem

```

Az életben minden növekszik,

Majd elmúlik;

De az Isten-felismerésem nem.

Az csak azért növekszik, hogy ragyogjon,

Csak azért ragyog, hogy növekedjen,

És soha, de soha nem múlik el. ```

93. Nem a lehetőségen túl

```

Nem az ember lehetőségén túl van

Az Isten-felismerés.

Nem a föld lehetőségén túl van

A föld-átalakulás.

Nem az én lehetőségemen túl van

A Himalája nagyságú ön-meghaladásom. ```

94. Kiég az életem

```

Kiég az életem.

Nem látom a hajóst.

Kiég az életem.

Nem látom a hajót.

Kiég az életem.

Nem látom az élet-folyót.

Jaj, jaj!

Három régi, jó barátom nincs sehol. ```

95. Isten-éhségem

```

Az anyagi dolgok öregszenek és sajognak.

A szellemi dolgok növekszenek és ragyognak.

Isten-éhségem pedig

Születés és halál nélküli. ```

96. Nem avatkozok bele

```

Nem avatkozok bele Isten Dolgaiba.

Minden nap hagyom,

Hogy új világot teremtsen.

Isten sem avatkozik bele az én dolgaimba.

Minden nap hagyja,

Hogy elpusztítsak egy régi világot. ```

97. Egy hiábavaló gondolat

```

Egy hiábavaló vágy felébreszti bennem

A tudatlanság-herceget.

Egy hiábavaló gondolat elpusztítja

Szívem belső szépség-világát

És

Életem külső kötelesség-világát. ```

98. Ezért szeretek

```

Az élet csodálatos.

Ezért élek.

Az ima csodálatos.

Ezért imádkozok.

A teremtés csodálatos.

Ezért szeretek. ```

99. Semmi sem ér fel

```

Semmi sem ér fel

Isten-szükségletemmel.

Semmi sem ér fel

Isten-elégedettségemmel.

Törekvés-világom fáradhatatlanul sír,

Hogy részese legyen

Isten-felismerés-világomnak.

```

100. Csak egy pillanatra

```

Ó, kicsiny hitem,

Meddig kell még

Kis lyukadban élnem?

Megfulladok, haldoklok.

Hagyj békén!

Csak egy pillanatra

Szeretném élvezni

Legfelsőbb Szerelmem Egyetemes Lélegzetét. ```

A szerkesztő előszava az első kiadáshoz

Ez a tízezer „lángoló virág-versből” álló sorozat első kötete, amelyet Sri Chinmoy odaadóan, fenntartás és feltétel nélkül Isten, a mi Szeretett Legfelsőbbünk Könyörül-Lábaihoz helyez. Ezek a versek az ő virág-szívének kibontakozó szépségéből és felismerés-napjának lángoló magasságaiból fakadó legfelsőbb felajánlások. Valójában ezek a versek olyan kincses tornyot alkotnak, amelyet az emberiség önmagát felemelő kiáltása és az Isteniség Isten-leereszkedő Mosolya egyszerre magának vall.

A szerkesztő megjegyzése

Az első kiadás néhány versét a szerző később beválogatta a 207 Virágláng (FFP) című gyűjteménybe. A szerző úgy döntött, hogy néhány korábbi versét átdolgozza ezen antológia számára: FF-93: FFP 12 (átdolgozott változat).

From:Sri Chinmoy,Tízezer Virág-Láng, 1. rész, Agni Press, 1979
Forrás: https://hu.srichinmoylibrary.com/ff_1