A Nirvána a tagadás ösvénye. Azok, akik a Nirvána útját járják, az örök Üdvösségben akarnak időzni, amit semmivé válásnak is nevezhetünk. De ne használjuk a „semmivé válás” kifejezést, mert ez inkább az örök Boldogság üdvözült állapota. Ezek az emberek nem akarnak újraszületni. Amikor belépnek a Nirvánába, útjuk véget ér. A lélek úgy érzi, hogy nem akar tovább gyalogolni vagy futni, nem akar részt venni többé a földi tevékenységekben. Senki nem kényszerítheti újraszületésre a lelket, kivéve a Legfelsőbbet. Bár a Legfelsőbbnek megvan a hatalma arra, hogy a lelket kényszerítse, mégsem teszi ezt. A Legfelsőbb semmire nem kényszerít senkit.
De léteznek olyan lelkek, akik tudatosan részt akarnak vállalni a *Lilá*ban, azaz az isteni Játékban. Ők tudják: azoknak, akik Istent a földön akarják szolgálni, valóban nélkülözhetetlen az újraszületés. A földön kell felismerni Istent, más bolygón vagy síkon semmilyen felismerés nem jöhet létre. Majd a felismerést követően, az illető ígéretet tesz, hogy visszajön. Szvámi Vivékánanda és Sri Rámakrisna azt mondták: ha csak egy olyan ember is marad a földön, aki nem ismerte fel Istent, akkor ők készek visszajönni. Ez az én esetemben is így van: eljövök, ha szolgálatára tudok lenni az emberiségben lakozó Legfelsőbbnek.From:Sri Chinmoy,Halál és újraszületés: Az Örökkévalóság utazása, Agni Press, 1973
Forrás: https://hu.srichinmoylibrary.com/dr