Vannak olyan kozmikus istenek, akik féltékenységből megpróbálják megakadályozni, hogy az emberek túlhaladják az ő teljesítményüket és elérjék az Önvaló felismerését, mert az emberi lények eljuthatnak a teljes megvalósulásig, míg a kozmikus istenek tudata korlátozott. A legtöbb spirituális alak, aki elérte az Önfelismerést, azt mondja, hogy a kozmikus istenek kezdetben segítettek spirituális fejlődésükben. De mikor megpróbáltak túllépni a kozmikus istenségek korlátozott birodalmán, ugyanazon istenségek heves ellenállásába ütköztek. De ha a törekvő nagyon, nagyon erős és nagyon, nagyon elmélyült, akkor a Legfelsőbb Kegyelme alászáll, és a törekvő felül tudja múlni a kisebb isteneket. Nem szabad túl nagy jelentőséget tulajdonítanunk a kozmikus isteneknek, vagy az angyaloknak, ahogy Nyugaton nevezik őket. Nem, meg kell haladnunk őket. Ők nem emberi lények, az életútjuk eltér a miénktől.
A törekvők néha megátkozzák ezeket az isteneket, és akkor az istennek emberi testet kell öltenie. Az emberben és az istenekben is mindig ott van a harag. Ha az istenek haragszanak meg egy törekvőre, megátkozzák a családját. Ilyen esetben, ha a törekvő igazán erős, szó szerint kitérhet az átok elől. Akkor az istennek le kell jönnie az emberi világba, és szenvedésen kell átmennie. Ezek a dolgok valóban megesnek még a kozmikus istenek emelkedett világában is.From:Sri Chinmoy,Asztrológia, természetfeletti és Túlvilág, Agni Press, 1973
Forrás: https://hu.srichinmoylibrary.com/asb